Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-15 / 50. szám
Thursday, December 15, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ “FANYAR GYÜMÖLCSÖK” A newyorki televízió Channel 7 állomásán e héten “YanKi-No” címmel egyórás adás volt, amely közi eltűnése keltett főleg a téma tárgyilagos kezelése folytán. A televízió vetítő lencséje leginkább Venezuela latin-amerikai állam lakóinak életét mutatta be, de elvitte a nézőt Kubába is. Megrázó élmény volt látni az olajgazdag Venezuela 6 millió lakossága többségének nyomorúságos kifosztottságát, lealázó életkörülményeit, visz szamaradottságát. Ezt csodálatos őszinteséggel domborította ki az adás azzal, hogy mindjárt bemutatta az amerikai olajérdekeltségek szolgálatában álló korrupt vezetőosztály fényűző életmódját, gyönyörű, modern épületeit. Egy kis bepillantást engedett a kubai “fidelizmusba” is. Bemutatta, hogyan költözik át egy nemrégen nyomorban élő földmunkás nádfedeles kunyhójából az uj, tiszta, modern felszerelésekkel ellátott falusi szövetkezeti házába. A néző valóban csak a végén értette meg ezt a szokatlanul leleplező tárgyilagosságot, amikor a kommentátor figyelmeztette hallgatóit, hogy a nemrégen lefolyt venezuelai lázadásokból okulva a latin-amerikai államok azonnali megsegítésére kell sietnünk, mert ha nem, akkor segítjük a “fi- delizmus” terjedését. Az ajánlott megoldás továbbra is a korrupt államvezetők uralmontartá- sát célozza, hogy segítségükkel az amerikai imperializmus biztosítva lássa super-profitját, hogy a Rockefeller érdekek továbbra is tudják bányászni az olajat. Fanyar gyümölcs terem Latin-Amerikában. Sztrájkok, tüntetések robbannak ki egymás után ezekben az országokban, s valamennyi az Egyesült Államok és az amerika-barát kormányok ellen irányul. Pedig az idén már két nagy akciót szerveztek, hogy ezt az energiát megregulázzák és imperialista politikájuk javára használják ki. Az augusztus végi San José-i értekezleten — a- melyen az Egyesült Államok vezetésével ült ösz- sze a földrész huszonegy országa — Herter, a. ku- baellenes egység jegyében akarta megszilárdítani az Amerikai Államok Szervezetének működését. Kubaellenesség külpolitikájukban, könyörtelen és véres leszámolás otthon a reakciós külpolitika ellen tiltakozó népi mozgalmakkal — ezt kívánta Herter. De ennek még a baráti kormányok is vonakodva engedtek, mert érezték, hogy kubaelle- nes állásfoglalás belpolitikai válságba sodorja őket. Fenyegetésekkel és Ígéretekkel Herternek mégis csak sikerült egy felemás kubaellenes határozatot elfogadtatni. Igaz, hogy általános követelésre előzőleg az Egyesült Államok is kénytelen-kelletlen megszakította diplomáciai és keres- delmi kapcsolatait a dominikai diktatúrával. Igaz, hogy az értekezlet után szive szerint hamarosan vissza is állította azokat. Az “Act of Bogota” két héttel született meg a San José-i tanácskozás után. — Mr. Dillon külügyminiszterhelyettes 500 millió dolláros csekket lobogtatott meg a küldöttek előtt. Mint hangoztatta, az Egyesült Államok ezzel az összeggel akar hozzájárulni Latin-Amerika fejlesztéséhez. A segélyt elvben már San Jóséban megígérték, a kubaellenes határozati javaslat megszavazásáért. Az Egyesült Államok azonban Bogotában újabb feltételeket szabott latin-amerikai partnereinek: beleszólást követelt az egy-egy országba jutó szegényesen kevés segély felhasználásába, adórendszerük átalakításába stb. Még az Economist cimii angol lap cikkírója is úgy vélekedett, hogy ez az eljárás nem volt okos dolog. Részint a segély alacsony összege, részint pedig a megalázó feltételek nem kívánatos irányba fordították a figyelmet és ez tönkretette a vállalkozás propaganda-értékét is. Augusto Frederico Schmidt, a brazil küldöttség vezetőjének keserű kifakadá- sa sokakat elgondolkoztatott: “Kuba példájából most láthatjuk, hogy másutt is lehet keresni és kapni segélyt.” Mit adott és mit kapott az^ U.S. A segélyügy csak újabb bajokat idézett elő. A számvetés során kiderült, hogy az Egyesült Államok a háború óta egymilliárd-háromszázmillió dollárt költött a földrész országainak “segélyezésére”, viszont az itt elhelyezett US tőkebefektetések révén nyolcmilliárd dollárnyi nyereségre tett szert. Az uj segély feltételei ismét csak arra szolgálnak, hogy még kedvezőbb nyerészkedési lehetőséget teremtsenek a Latin-Amerikában befektetett amerikai tőkének. Ezért a segélyért óriási kamatokkal kell majd fizetni — mégis örökös adósság marad. Az utóbbi hetek eseményei bizonyítják, hogv a latin-amerikai népek San Jósé és Bogota után fokozott harcot kezdtek az amerikai imperialisták és a politikájukat támogató kormányok ellen. Chilében november 3-án hatalmas tömeg tüntetett bérkövetelésekéit és tiltakozott az ellen," hogy a Nemzetközi Pénzügyi Alap olyan feltételekkel akar segélyt folyósítani, amelyek sértik az ország szuverenitását. A kormány a rendőrséget vezényelte ki a tüntetés ellen. A rendőri sortüznek két halálos áldozata és 26 sebesültje volt. A vérfürdő a tömegmozgalmat nem torpantotta meg, és az áldozatok temetésekor a kommunista párt, a szocialista párt, a kereszténydemokrata párt és a nemzeti demokrata párt felhívására 600.000 tüntető árasztotta el az utcákat. Venezuelában 6 napig tartó harcok és sok száz sebesült és halott is ennek a politikának gyümölcse. A kommunista párt, amely bátor kiáltványban követelte az incidens kivizsgálását és a kormányban levő felelősök megbüntetését, megállapította, hogy ez a Chile történetében legnagyobb megmozdulás a hazafias tömegmozgalom fejlődésének uj és fontos állomása. Az amerikai monopolistákkal szövetkezett reakció ellen irányult az argentin munkásság november eleji hárommilliós sztrájkja. A reakciós katonai körök Frondizi elnökhöz intézett ultimátumokkal politikai válságot teremtettek és. ezt használták fel a monopóliumok, hogy követeléseiket elfogadtassak. A külföldi tőkések támadást sürgettek a kommunista párt és a baloldali szervezetek ellen, hogy megtörjék a munkásosztály ellenállását és egységes fellépését. A három- milliós sztrájk bizonyság, hogy a monopóliumok és a reakció nem tudta megakadályozni a népi egység erősödését. De nemcsak az országos mozgalmakban, hanem sokszor kis ügynek tűnő dolgokon is lemérhető, milyen fogadtatásra talál az amerikai monopóliumok törekvése. Peru Pasco tartományában a Cerro de Pasco amerikai rézbányatársaság szemet vetett egy jókora darab földterületre. Az ott élő 5000 parasztot elűzték, házaikat pedig lerombolták. A parasztok azonban visszatértek, de szemközt találták magukat a kivezényelt rendőrséggel. Több száz paraszt kapával és más szerszámokkal szállt szembe a karhatalommal. Az amerikai monopólium ezután azt követelte a kormánytól, hogy a tartományban hirdesse ki a rendkívüli állapotot. Az alkotmány szerint ez csak akkor lehetséges, ha veszély fenyegeti az országot. Nyilvánvaló, hogy az amerikai monopólium saját érdekében követelte az alkotmány hatályon kívül helyezését, az ország alaptörvényének megsértését a kormánytól. A monopólium erőszakoskodása hazafias érzelmeiben bántotta meg a népet. A mozgalom átterjedt több tartományra és újabb követelések születtek az ország természeti kincseinek védelmében. A perui haladó szociális párt követelte, hogy a nemzetközi petróleumtársaság által eltulajdonított La Brea Parinas-i olaj forrásokat azonnal államosítsák, az angol—amerikai tulajdonban levő olajfinomítókat pedig sajátítsák ki. Még a két “legamerikanizáltabb” országban is váságos helyzet alakult ki. Katonai felkelés tört ki Guatemalában, amelyet az amerikaiak egyik legbiztosabb agressziós bázisuknak tartottak. Batista fegyveres hívei és toborzott spanyol zsoldosok állomásoznak az országban, hogy az amerikai politikusoknak megfelelő időpontban Kuba ellen támadjanak, A felkelés azonban megmutatta, milyen gyenge lábakon áll a diktatúra és mennyit ér a támaszpont. A monopóliumok, amelyek szabadon garázdálkodnak Guatemalában, teljesen kiszipolyozzák a nemzetgazdaságot. A lakosság helyzete tragikussá vált. A munkabérek alacsonyak, sok a munka- nélküli, családok tízezrei szenvednek a nyomortól, betegségtől és tudatlanságtól. Ez az oka, hogy amikor a kubaellenes agressziós készületek megkezdődtek, az országban óvatossági rendszabályként rendkívüli állapotot hirdettek ki a kormány elleni megmozdulástól való félelmükben. A. felkelést azonban igy sem tudták megakadályozni. Fegyveres harcok veszélyeztették a nicaraguai diktatúra létét is. A felkelés ténye igazolja, hogy az Egyesült Államokat kiszolgáló rendszer mély válságba került, és csak nyílt fegyveres terrorral tudja magát tartani. Az Eisenhower-kormány, a kényszer hatása alatt többször Ígérgette, hogy felülvizsgálja a latin-amerikai országokkal való kapcsolatait és korrigálja a hibákat. Erre nem a jó szándék indította az amerikai politikusokat. Egyik ilyen tényező volt Nixon alelnök évekkel ezelőtti latin-amerikai látogatása, amikor záptojással, és rothadt gyümölccsel dobálták meg útja több állomásán. De még ekkora megszégyenítés után sem történt semmiféle változás a latin-amerikai országok érdekei ellen való egyenlőtlen kapcsolatok rendezésé re. Ezé* után újabb amerikai segélyigéretele nem keltenek illúziókat, és nem emelik az Egyesült Államok nagyon is lehanyatlott tekintélyét. (Egyébként a sokat emlegetett segélyből mindeddig senkinek sem adtak egyetlen centet sem, a napokban kell összeülni annak az újabb értekezletnek, amely dönt, ki és mennyit kap.) A tüntető milliók nem ilyen alamizsnára kiváncsiak, hanem az egyenlőségen alapuló kapcsolatok megvalósításáért folytatnak nagyméretű szervezett és tudatos politikai harcot. • Amikor Kennedy elfoglalja helyét a Fehér Házban, Eisenhower hagyatékában ott találja a latin-amerikai csődtömeget, amely minden bizonynyal komoly gondokat okoz már az első pillanattól az uj elnöknek. Egymillió dollár ellenforradalomra A pénzzavarral küzdő kormányunk egy percig sem tétovázik és szívesen rászán egy kis mil- liócskát arra, hogy a hidegháborút tovább élesz- sze. Az újságok feljátszották Eisenhower elnök kegyességét, amint a jóságos Uncle Sam szerepében 1,000,000 dollárt utalt ki a közpénztárból a Floridába szökött, állítólag 30,000 főre rugó kubai ellenforradalmárok megsegítésére. A “Miami Herald” az összesereglett ellenforradalmárok jellemzésére a “Revolucion” nevű kubai félhivatalos újság cikkéből közöl részleteket. Eszerint az amerikai kormány “törvényesítette az ellenforradalmat” a Castro kormány ellen, a- mikor “ingyen konyhát” állított fel olyan elemeknek, “akik nem szeretnek dolgozni és szívesen csatlakoznak az ellenforradalomhoz . . . kubaiak meggyilkolására.” “A Yankee kormány, amely a déli államokban a Ku Klux Klán hordái által fenyegetett néger polgáraival szemben sohasem viseltetett ilyen gyöngéd megértéssel, sem Latin-Amerika kizsákmányolt népei iránt és akkor sem érzett könyö- rületet, amikor Hiroshimára dobta az első atombombát, most a kubai menekülteket, háborús bűnösöket segíti egymillió dollárral.” idézi a “Miami Herald” a kubai lapot. Saját riportere, J. Greene igy osztályozza a Flo- rikában összesereglett díszes társaságot: 1. A Batista csoport. Ezek mind gazdagon szöktek a forradalom elől, s legtöbbjük most is bőven rendelkezik pénzzel, de már nem segítik azokat, akik kifogytak készletükből. Egy volt főbírót említ, aki mint házgondnok kénytelen kenyeret keresni. Egy volt Batista-szenátor 14 éves fia viszont jelentős összegű részvényekkel rendelkezik a Sottile Pan American bankházban. 2. A volt Castro-tamogatók. Túlnyomó részük azért fordított hátat Castronak, ziert nem tarthatták kezüket az államkincstáron és igy meg- hasonlottak a forradalom elveivel. Sok a jómódú közöttük, de vannak, akiknek dolgozni kell, mint pl. a pénzügyminisztérium egy volt magas- rangú tisztviselőjének, aki irodamunkás lett. Egy másik volt államhivatalnok fordítással és spanyol leckeadással keresi kenyerét. 3. A középosztály vegyes foglalkozású tagjai, akik nem annyira politikai okokból hagyták el Kubát, hanem mert anyagi törekvéseik szenvedtek csorbát. 4. Az a csoport, amely csupán az igazságszolgáltatás elől menekült. Ezek a huligánok, csavargók, gangszterek, elvnélküli, pénzért erőszakot vállaló bűnözők. A csoportok tagjainak közös jellemvonása Miss Greene szerint az, hogy egyik sem menne visz- sza Castro Kubájába. De teljes széthúzás uralkodik közöttük afölött, hogyan oldják meg problémájukat. Minden csoporton belül kis ellenforradalmi csoportos f.ások alakultak, különféle politikai árnyalattal és vezetőkkel. Ez megnehezíti egyesülésüket az ellenforradalom érdekében. A helyzet áttekintéséből bizonyos következtetéseket lehet levonni arra, hogy az egymillió dollár kiutalásnak milyen gyakorlati célja és az amerikai monopol - imperializmus szempontjából milyen gyakorlati haszna lehetne. A kubai nép tisztában van avval, hogy milyen veszedelem fenyegeti öt Florida napsütötte partjairól és ébren őrködik forradalma sérthetetlensége felett. Viszont külpolitikánk továbbra is téves utón halad, amikor a szabadság és az előrehaladás bűnös ellenségeit segítjük. , t 5
