Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-15 / 50. szám
n A.V’.. m IAXIflftMA AMERIKAI MAGYAR SZÓ Ode I f Thursday, December 15, 1960 HÉTIÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Xh. M. + A. A* A. A A A A ^ A A, A^<^A._jAA_A-j*±!± __7 MÉG EGY HOSSZ OMEN A november 8-án lezajlott elnökválasztás előtt egy katolikus barátom — jobb ügyhöz méltó ékes- szclással — igyekezett Kennedy erényeit és képességeit feldicsérni előttem, nyilván abból a célból, hogy a szavazatomat megnyerje hitsorsosa számára. “Look here, John” — feleltem neki — “mindezzel az áradoz'ással csak vizet hordasz a Dunába. Én akkor is Kennedyre szavaznék, ha fele-olyan erényes és tehetséges sem volna, mint amilyennek te lefested őt, mert ha nem szavaznék rá, azzal Nixon esélyeit segíteném elő — amire pedig semmiképpen sem érzek kedvet. De mindjárt ezt is hozzáteszem: november 8-án a jelöltedre szavazok és november 9-én — remélhető megválasztása után — ellene fordulok.” Katolikus barátom értetlenül bámult rám. . . Akik olvasták a november 17-iki számban leközölt “Rossz ómen” cimü rovatomat, azok a tanúim, hogy;— sajnos — néhány nappal Kennedy megválasztása után valóban kénytelen voltam ellene fordulni. A hírhedt Allen Dulles megerősítése a CIA főnöki tisztségében — mindjárt az első sajtókonferencián — olyan megbotránkoztató lépés volt Kennedy részéről, hogy azt én szó nélkül lenyelni nem tudtam volna. Nem voltam túlságosan elragadtatva attól sem, hogy ugyanazon a sajtóértekezleten Kennedy biztosította J. Edgar Hoovert, az FBI fejét is feltétlen bizalmáról, de ’mivel ennek az urnák a szereplése kevesebb befolyással bir országunk nemzetközi politikájának a kialakulására, mint Mr. Buliesnek az egész földgömböt felölelő, sokoldalú hazárdjátéka, ezt a Kennedy-nyilatkozatot szó nélkül hagytam. Voltak és lesznek Kennedynek olyan kinevezései, amelyeket a magamfajta polgár csak nagyon nehezen tud megemészteni, de amig ezek az állások nem érintik közelebbről a mi kaotikus nemzetközi viszonylatainkat, csalódottan ugyan, de tudomásul veszem őket és napirendre térek felettük. Ámde amikor döglődő nemzetközi vonalvezetésünk irányítóinak a kinevezéséről van szó — tehát olyan egyének kiválasztásáról, akiknek a kezében lesz úgyszólván az egész emberiség jövője —, akkor nem engedhetjük meg magunknak azt a lukszust, hogy egy közönyös vállrándítással reagáljunk egy-egy fontosabb állásnak a betöltésére ... Velem együtt milliók és milliók abban reménykedtek, hogy az uj elnök a külügyi tárcát Steven- sonnak fogja felajánlani. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert erre a hallatlanul fontos posztra különb, megfelelőbb, rátermettebb és képzettebb embert széles ez országban még lámpással sem . lehetne találni! E sorok Írásakor (szombat) még nem ismeretes, ki lesz a külügyi államtitkár, de azt már tudjuk, hogy Kennedy ezt a tisztséget valaki más számára tartogatja, mert Stevenson- nak a United Nations nagyköveti állását kínálta fel. (Tudni kell, hogy a UN nagykövet a mindenkori külügyi államtitkárnak az alantasa.) Hát ehhez, kérem, Kennedynek meglehetősen vastag arcbőrre volt szüksége. Az én szememben felháborító vakmerőség Kennedy részéről, aki négy évvel ezelőtt élete legnagyobb megtiszteltetésének tartotta volna, ha Stevenson alatt alel- nökjelölt lehetett volna, hogy ma van mersze ugyanennek a Stevensonnak egy “sub-cabinet” (államtitkári rangon aluli) állást felkínálni. Annak a Stevensonnak, akit Kennedy pártja kétszer is alkalmasnak talált arra, hogy az elnöki méltóságra jelölje, az uj elnök olyan pozíciót szán, amely a ma még ismeretlen külügyi államtitkár irányításának és utasításának van alávetve. Akárki lesz is a State Department feje, Stevensonhoz képest az illető csak másodrendű kaliber lehet — mégis ő dirigálna a volt kétszeres elnökjelöltnek ... Dehogy is becsülöm le a UN nagyköveti állást! Ebben a pozícióban rengeteg üdvös teljesítményre volna alkalom és lehetőség és tömérdek kárt lehet okozni (az utóbbinak szenvedő alanyai voltunk az elmúlt nyolc év alatt). De a nagykövet nem “policy-maker” (irányitó), hanem csak végrehajtója az irányitó utasításainak. És ez óriási különbség ! Velem együtt milliók és milliók Steven sont olyan pozícióban szerettük volna látni, amelyben érvényt szerezhet azoknak a felvilágosodott, messzelátó, intelligens elgondolásoknak és elveknek, amelyeket hosszú éveken át — még egyéni népszerűségnek a kockázata árán is — oly bátran és hatásosan hangoztatott és amelyek a sorozatos balfogások, baklövések és kudarcok utáh némi sikerrel biztatnak. . . A State Department élére nem politikus kell, hanem államférfi. Ebből a fajtából pedig nem sok akad ebben az országban — akár az egyik, akár a másik párton belül. A politikus gondolkozását — mint mondani szokás — a következő választás esélyei irányítják, mig az államférfi lépéseit a következő neipzedék sorsa befolyásolja. Hát Stevenson nem egyszer demonstrálta, hogy számára fontosabb az emberiség jövője, jóléte és békéje, mint az elnöki tisztség elnyerése. Számtalan esetben tett olyan kijelentéseket* amelyek az akkori politikai éghajlatban erősen ártottak az ő esév lyeinek. Ilyen volt az 1956-os választás előestéjén tartott televíziós beszéde, amelynek során a további atomrobbantási kísérletek beszüntetése mellett Tört lándzsát. Tudta, hogy ezzel az állás- foglalással bizonyos rövidlátó rétegeket elidegenít magától, mégis kötelességének tartotta kimondani, ami a szivén feküdt. És most Kennedy, aki a Stevenson-hivek szavazata nélkül egyáltalán nem tudott volna felkuszni az uborkafára (a még igy is csak roppant nehezen!), elég vakmerő ahhoz, hogy ennek a ritka államférfi-példánynak egy alantasi állást kinál- jon.^Ez ugyanaz a Kennedy, aki egy szóval sem Röviddel azután, hogy Eisenhower elnök bejelentette az amerikai fizetési mérleg kiegyenlítését szolgáló hét pontból álló takarékossági programját, a washingtoni repülőtérről különrepülő- gépen elindult Bonnba Anderson amerikai pénzügyminiszter és Dillon külügyminiszterhelyettes. Az elnöki bejelentés és a két amerikai államiér- fiu küldetése közötti szoros összefüggés első pillanattól kedve világos volt. Mindkettőnek ugyanaz a célja: megakadályozni, hogy az Egyesült Államok deficites fizetési mérlege tovább romoljon, s véget vetni a nagy dollárkiáramlásnak. Anderson és Dillon küldetését a sajtó az utóbbi évek legnehezebb diplomáciai missziójának nevezte. Feladatuk az volt, hogy meggyőzzék a nyugatnémet gazdasági és politikai köröket: Amerika pénzügyi helyzetének romlása és arany- tartalékának apadása következtében a jövőben nem tarthatja fenn az eddigi szinten külföldi katonai kiadásait. Adenauerral és á nyugatnémet vezetőkkel folytatott tárgyalásokon azt követelték, hogy Bonn emelje részesedését a NATO fenntartási költségeiben, járuljon hozzá évi 650 millió dollárral a NATO kiadásaihoz, hogy dolgozzanak ki olyan segélyprogramot, amelynek eredményeképpen Nyugat-Németország évi egy milliárd dollár összegű “segélyt” nyújt NATO-beli szövetségeseinek. Ezeket az amerikai követeléseket Adenauer éppúgy elutasította, mint azt a washingtoni igényt, hogy “legalább” a Nyugat- Németországban állomásozó amerikai csapatok eltartásának költségeihez járuljanak hozzá. Igaz: . Bonn megtette “ellenjavaslatait”. ígéretet tett arra, hogy sürgetni fogja a “hatok” csoportjának vámmérséklését az amerikai agrártermékek javára. Ez az ígéret azonban egyelőre mit sem segít az amerikai fizetési mérlegen. S az amerikai államférfiakat valószínűleg az a bejelentés sem vigasztalta meg, hogy Bonn hajlandó fokozni hozzájárulását “az elmaradott országok megsegítéséhez”. Nyilvánvaló, hogy itt egészen másról van szó: felhasználva az Egyesült Államok tőkeerejének gyengülését, Bonn az amerikai koirkur- rencia rovására akarja fokozni gazdasági behatolását az ázsiai és afrikai országokba. A tárgyalások kudarca teljes volt. Anderson és társai üres kézzel tértek haza. Még csak meg sem kísérelték, hogy a helyzet komolyságát csökkentsék. Az amerikai hivatalos szóvivő kijelentette: “A megegyezés szót igazán nem használhatjuk. 600 millió dollárt kértünk; a németek egyszerűen azt mondták: nem, és ezzel vége volt. Nem kérdezték, tetszik-e nekünk vagy sem, kereken kijelentették, hogy nem fizetnek.” A merev bonni “nein”, amelyet ezúttal maga Adenauer mondott ki, érthetően nagy visszhangra talált Párizsban és Londonban; A párizsi jobboldali l’Aurore szerint Nyugat-Németország hálátlan és rossz szövetségesnek bizonyult, a londoni Daily-Plxpress pedig arról ir, hogy' a tegnapi koldusok hátat fordítottak legjobb szövetsépróbálta elnémítani azokat az országszerte terjesztett híreket, hogy' az igazságügyminiszteri (Attorney General) állást Robert öccsével kívánja betölteni. Tessék elképzelni: 34 éves öcsikéjének teljes kabinetrangu tisztséget adna és ugyanakkor Stevensonnak, akinek a cipőzsinórját kioldani a Bobby gyereket nem tartom méltónak, kabinetrangon aluli állást javasol. Ezeket a híreket már régen meg kellett volna cáfolnia és mivel ezt eddig nem tette, jogos a gyanú, hogy az uj elnök kisöccse< lesz az uj igazságügyminiszter. Ha ez .bekövetkezik, a nepotizmusnak egy olyan csúf, ízléstelen és visszataszító esetével állnánk szemben, amire még ennek az országnak a történetében sem volt példa. .. Egy ilyen kinevezés valósággal előrevetné az árnyékát a Kennedy-adminisztráció karakterének . .. E pillanatban nem tudom, Stevenson elvállalj a- e a felkínált másodrangu állást. Ha én volnék a helyében, visszautasítanám. Még pedig azon a címen, hogy Stevensonnak vannak saját ideái, tervei és elgondolásai a nemzetközi káosz megszüntetésére vagy enyhítésére és azoknak a kivitelét még csak meg se kísérelhetné alárendelt pózi ciójában. Úgy érzem, Stevenson a kormányon kívül sokkal értékesebb munkát végezhetne, mint a kormányon belül egy alantas beosztásban. Lehetne a nemzet lelkiismerete, szószólója minden alkalommal, amikor hibás vonalvezetést lát. A kormányon belül ezt nem tehetné. geseiknek. A párizsi s londoni reagálásokból azonban egyebet is ki lehetett olvasni. S ez nem véletlen: hiszen Anderson és Dillon folytatták a nem s<Ä eredménnyel kecsegtető körutat. Előbb Párizsba, azután pedig Londonba mentek kívánságaikat előterjeszteni. Márpedig ha egyszer a pénzügyileg Nyugat-Európában legerősebb Nyugat-Németország megtehette, hogy rideg, tagadó választ adjon, akkor ez megkönnyítette a párizsi és londoni tárgyalópartnerek dolgát is. Anderson és Dillon onnan is üres kalappal távoztak. Amerika presztízse pedig egy fokkal lejebb szállt a közvélemény szemében. lorRiárapáSiczás Laoszhan Az utóbbi napokban a laoszi kormány több változáson ment keresztül. Souvanna Phouma miniszterelnök szombaton repülőgépen eltávozott Vientianből, az ország fővárosából, amikor hire járt, hogy az Egyesült Államok által támogatott és fegyverekkel ellátott katonaság Phoumi Noso- van generális vezetésével közeledik. Pár napal előbb Phouma miniszterelnök felszólította az Egyesült Államokat, hogy szüntesse be a fegyverszállítást Nosovan generálisnak. Legutóbbi hírek szerint Quinim Pholsena információs miniszter vette át a kormány vezetését egy ideiglenes katonai bizottságtól. Pholsena állítólag baloldali érzelmű és élvezi Kong Le kapitány támogatását. Mint ismeretes, Kong Le és ejtőernyős csapatai aug. 9-én megszállták Vien- tiant és az akkor nyugatbarát kormányt elűzték. Laosz nemzeti és baloldali erői1 ellenzik azt, hogy az Egyesült'Államok hidegháborús eszközül használja fel az országot. Eddig több mint 300 millió dollár “külföldi segély” erejéig látta el fegyverrel a laoszi hadsereget, hogy megerősítse és felhasználja a “kommunizmus terjedésének megakadályozására”. A Délázsiai Szövetség gyűlést tart Bangkok, Tbailandban, megtárgyalni a laoszi helyzetet, különösképpen pedig azt, hogy álltólag Vientianbe szovjet repülők érkeztek, amelyek fegyvert szállítottak a kormánynak. A nyugati hatalmak komoly veszteségnek tekintik azt a lehetőséget, hogy teljesen elveszthetik befolyásukat Laoszban. Azt állítják, hogy a laoszi kormány szomszédjától, a kommunista Észak-Vietnamtól kér segítséget a nyugat által felfegyverzett lázadók ellen. »wmvwMMwwvHmtmiwvwwMMWwm UTAH állam legfelsőbb bírósága úgy döntött, hogy a fa gazdáját; nem lehet felelőssé tenni azért, hpgy a falevelek a szomszéd portájára hullnak. • ÖTVEN VAGON’ ÁRUT, tízszer annyit, mint tavaly, készített exportra a Győri Keksz- és Ostyagyár az idén. A napokban nagyobb rendelést indítottak útnak Bécsbe és Angliába, és újabb megrendelést kaptak Csehszlovákiából és Szaud- Arábiából. KALAPPAL A KÉZBEN
