Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-29 / 39. szám
Thursday, Sept. 29, 1960 Munkásmozgalom Az ILWU küldöttei a világ minden részében SAN FRANCISCO, Cal. — Jelentések, levelek, fényképek jönnek az International Longshoremen Union (a nyugati partok dokkmunkásai) székházába. 24 különböző csoportot küldtek a világ minden részébe, Európa, Afrika Ázsia országaiba, hogy megismerjék a nép, főképpen pedig a munkásság életét a világ különböző területeinGordon Giblin, a los-angelesi 13-as lokál elnöke, Lengyelországból irt: “E delegáció nélkül sohasem ismerhettük volna meg e nép életét, ezt az országot; csak most látjuk, hogy sajtónk hamis, torzított és hazug jelentéseivel milyen benyomást tett ránt”. Giblin delegációja látogatást tett Angliában, a Skandináv országokban és Lengyelországban. Vele ment Reino Erkkila, a 10-es lokál elnöke és Hugh Bradshaw, a 9-es lokálból. Giblin Lengyel- ország uj értékeléséről irt, más delegátusok pedig az általuk meglátogatott többi országról Írtak jelentéseket. Philip Badalamenti az 54-es lokálból, Olaszországban tett látogatást. Volt azonban Csehszlovákiában és FTanciaországban is, George Valterral, aki a 6-os lokál elnöke és George Martinnal, aki a 142. lokált képviselte. Amerre jártak a szakszervezetek a legnagyobb lelkesedéssel fogadták őket. Nem csoda, ha ők is más világításban látják ezen országok népeit látogatásuk után. Földvári Aladár, a magyar utak és közlekedési munkások szakszervezetének főtitkára levélben köszönte meg Harry Bridges elnöknek a delegátusok látogatását: “Jelenthetem, hogy hála az önök nagyszerű delegátusainak őszinte és baráti kapcsolatok alapjait fektethettük le szakszervezeteink között. De- iégátusáíkTfTögnyérŐ“ viselkedését a legmelegebb barátsággal s szívből jövő szeretettel viszonyozta népünk amerre csak jártak, kis országunkban.” Magyarországon kívül ellátogattak Izráelbe, Törökországba és Jugoszláviába. Sidney London a 26-os lokál elnöke, James Forkan, a 40-es lokálból és Joseph Kawamura, a 142-es lokálból voltak a fenti országokban. James Gutierrez, Francis Murnaane és Newton Myagi Kubában tettek látogatást és mindenfelé melegen üdvözölték őket a szakszervezetek tagjai. Újságok interjuolták őket, a televízión is meg jelentek. Kubából Mexikóba és Venezuelába utaztak. Ázsia délkeleti részében látogató két delegátus csoport jelentést tett arról, hogy milyen rendkívüli nyomorban élnek ott a munkások. Az egyik delegáció, amelynek tagjai Antonio Rania, George Bond és Albert James ellátogattak a Fülöp-szigetekre. Indonéziába is készültek, de nem kaptak vízumot. Thomas Yagi, Michael Johnson és William Foulds Hong Kongba majd Indiába mentek. Hatalmas tájfun vágta el útjukat úgy, hogy változás állt be indiai útjukban. Guineába és Ghánába viharos politikai helyzetben érkeztek meg a delegátusok. Kongóban uedig a válságos politikai körülmények miatt nehézségekbe ütköztek az utazásokkal. A szakszervezet delegátusai tanulmányozták a politikai, gazdasági problémákat a fentieken kívül még Egyiptomban, Görögországban és Bulgáriában. Az állami szállodát újból megszervezték SARATOGA SPRINGS, N. Y. — Az állam tulajdonában levő szálloda, a Gideon Potnam Hotel egy hónapon keresztül tartó sztrájk után megegyezett a hotel és éttermi munkások szakszervezetének 584-es lokáljával. A szálloda több mint 100 munkása augusztus 7-én sztrájkba lépett, mert az uj vezetőség nem volt hajlandó a már előzőleg megkötött szerződést elismerni. A 143 szobás szálloda New York állam tulajdonát képezi és rendkívül jól jövedelmez a lóversenyek ideje alatt. A Freedomland szerződést kötött A Freedomland és a “New York Central Labor Council” egyezséget kötött, amelynek értelmében a vállalat 900 munkása a szakszervezet kötelékébe került. A bronxi szórakozási központ munkásai az AFL-CIO 30-as lokál kebelébe tartoznak. A kaliforniai AFL-ÖSS a Viíalfer-hiioffség ellen SACRAMENTO, Cal. — A California Labor Federation évi konvencióján határozati javaslatban sürgette az Amerika-ellenes bizottság felszámolását. A fenti határozati javaslat értelmében a CIO és AFL “kérdéssé teszi” a Walter-bizottság viselkedését és demokrácia-ellenes létezését. “Miután semmiféle indokot nem találunk e bizottság működésére, úgy véljük, hogy elérkezett az idő feloszlatására”, mondja a határozati javaslat. A munkásság e bizottság elleni hangulata egyre erősebb, mióta botrányt rendezett San Franciscóban. Ez májusban történt, amikor eltiltotta a diákokat a bizottság kihallgatásairól, sőt még a városháza lépcsőiről is lesepertette őket viz- fecskendőkkel. Több fizetés a szervezett munkás részére WASHINGTON. — A gyáriparban 8,700,000 munkás kapott fizetésemelést 1959-ben. A szervezett munkások több fizetésemelést és sokkal jobb munkaviszonyokat teremtettek, mint a szervezetlen munkások. A szövetségi munkaügyi minisztérium jelentése szerint 9—10 centes órabéremelést szereztek a munkások. Vagy 800,000 csupán az árak emelkedése arányában kapott fizetésjavitást az elmúlt év folyamán. A fizetésemelést majdnem teljes egészében a szervezett munkások kapták a gyáriparban. öj lap Eehet a sztrájkból? PORTLAND, Ore. — A két sztrájkoló portlan- di újság kiadói visszavonták vádjaikat. A “Portland Inter-Union Newspaper Strike Committee” és 3 szakszervezet ellen vádat emeltek, hogy törvénytelen sztrájkot támogatnak és törvénytelen követelésekkel állnak elő. A “National Labor Relations Board” kerületi igazgatója értésükre adta, hogy vádjaikat nagyon nehéz lenne bizonyítani amire visszavonták azokat. Rene J. Valentine, a sztrájkbizottság megbízottja, kijelentette, hogy “az a tény, hogy az NLRB megengedte az újságkiadóknak, hogy visz- szavonhassák vádjaikat, ahelyett, hogy kidobta volna azokat, mint ahogyan azt a szakszervezetek vádjaival több esetben tette, azt mutatja, hogy néha előítélettel van a szakszervezetekkel szemben.” A sztrájk november 10-én kezdődött, miután elakadtak a tárgyalások a klisékészitőkkel. A többi szakszervezetek nem lépték át piketvonalu- kat és szintén sztrájkba mentek, miután kétizben feltett szerződési követeléseiket elvetették. A szakszervezet hetenként kétszer lapot ad ki és tervük az, hogy napilappá tegyék novemberre. Eddig több mint 10,000-ren Írták alá a napilapra megrendelésüket. Máris öntik a cementet az uj Portland Reporter épületéhez. Táncolt a kollégák érdekében LAMBERTVTLLE, N. J. — A Pulitzer-dijas James A. Mitchener, a “South Pacific” hires írója, énekelt és táncolt a színpadon, hogy ezzel a színészek szakszervezetét segítse, amely igen eladósodott a newyorki sztrájk alatt. Ellentmondás: £gy hátralékos előfizető! Sztrájk fizetésemelésért HONOLULU. — Egy hétig tartó sztrájk után a munkások szolidaritása a Von Hamm Young’s Maui üzeménél 20 centes órabéremelést és két éves szakszervezeti szerződést eredményezett. A fentivel egyedijüleg Mau öt autóelárusitójá- nál szintén fizetésemelést kaptak az alkalmazottak. Ezt a tárgyalást is az ILWU vezette. SOK A »UNKANÉLKÜLI A FAIPARBAN PORTLAND, Oregon. — Bajok vannak Oregon állam legnagyobb iparával, a faiparral. Az állam munkaügyi hivatala szerint, 4,100 munkással kevesebbet foglalkoztat, mint tavaly ilyenkor. Ez viszont az oregoni dokkmunkásokra is nagy hatással van, mert sokkal kevesebb a munka részükre is. A 45, 50 és 68 lokálok jelentései szerint nagyon kevés munkájuk volt az elmúlt hónapok folyamán. St. Helénában szeptember első hetében is elbocsátások voltak a fürészelőknél, á kreosote üzemet pedig egyszerűen lezárják. Arról is jön a hir, hogy a Pope & Talbot tizemet is lezárják, ami azt jelenti, hogy St. Helena Westporttal és Waunaval együtt teljesen tönkre megy. Az üzletek is megérzik Az Ashland Daily Tydings cimü napilap idézi az egyik dél-oregoni fafeldolgozó üzem vezetőjét a következőkben: “1921 óta, mióta üzletben vagyok még ilyen rossz nem volt a faipar helyzete”. Ugyanakkor megjegyzi az újság, hogy Dél- Oregonban'sem rosszabb a helyzet, mint más faipari központokban. “A gyárak ott is állnak, vagy csak részlegesen működnek.” Morse szenátor augusztus 23-iki sajtólevelében jelenti is, hogy “saját szemével látta a munka- nélküliség terjedését az állam minden részében.” A képviselőházat nem érdekli Charles O. Porter oregoni képviselő szintén jelenti, hogy egyre több és több a munkanélküli a faiparban. “1954 óta nem volt olyan kevés házépítés, mint manapság”, mondta. A kongresszus e két tagja megegyezik abban, hogy a szenátus által megszavazott törvényjavaslat, amely uj házakat, egyetemeket, farmokat, kórházakat építene, valamint lakóházakat az idősebb polgárok számára, porosán fekszik a képviselőház szószólójának az Íróasztalán. Egy másik törvényjavaslat, amely kisebb lefizetésre adna el házakat azok részére, akik még állásban vannak, az H. R. 12603 a képviselőház szabály bizottságában van eltemetve. Tény az, hogy a múlt hónapban az egész ország területén emelkedett a munkanélküliek száma és a kormány statisztikája szerint minden 100 dolgozóból hat munkanélküli. Az unió visszatartja az özvegyek és árvák járulékai A pék és sütöde munkások országos szakszervezeti vezetősége visszatartja az özvegyeknek és árváknak még 1956-ban megszavazott járulékát. A San FTaneiscoban megtartott konvenció eltöröl te a betegségi és haláleseti segélyeket, mert félt, hogy kiürül teljesen az erre összeszedett alap. Ugyanakkor azonban megegyeztek abban, hogy a fennmaradt összegeket kifizetik az 1957 februári határozat szerint. A számadások megállapították. hogy a meglevő alapból még 9 évig, tehát 1966-ig fizethetik a haláleseti segélyeket. A fentiek ellenére megáliapitást nyert, hogy vagy 400 egyénnek járna 140,000 dollár, de nem fizették ki járulékaikat. Hatvan centet fizetnek be havonta minden egyes egyén után, de nyilvánvaló, hogy ezt más célokra használják fel, törvénytelenül. A szakszervezeti alap helytelen felhasználása megengedhetetlen, kétszeresen bűnt követ el az, aki szívtelenül megfosztja az özvegyeket és árvákat a nekik kijáró segélytől. A sütöde iparban dolgozók nem hagyhatják azt, hogy az általuk kiharcolt biztosítást megtagadják elhunyt tagjaik családjaitól. A korrupt Cross adminisztráció nemtörődömséggel szórja széjjel a haláleseti biztosítás kétmillió dolláros alapját, drága perlekedésekre csupán azért, hogy csődbe jutott tagjait továbbra is nyeregben tarthassa, bár a szakszervezet tagsága szeretné régen unióját megtisztítani tőlük.-á— _______AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 c •i ( 1 c 1 1 i L I t c b r i \ j) & r t C k_ 1 r t li s V Oi i i i ’% M 7 » ti V j' A Q i. ti ti éi í S' g ei v g a f< A ej b< n li. ft st v; le : - .C g" •