Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-08 / 36. szám

10

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, September 8, I960

£LB£5Z£L£S

Vasárnap délelőtt a 20-ik utcában

Szép kora tavaszi nap volt. Ragyogó napsütés -árasztotta el az utcát, ahol egy csoport ünneplő ruhás fiú labdázott. A legtöbb bérkaszárnyában nyitva voltak az ablakok. Frissen borotvált férfiak nyitott galléru ingben vagy alsó neműben kötényt vagy lompos vörös pongyolát viselő asz- szonyok támaszkodtak az ablakpárkányokra és céltalan érdeklődéssel bámulták az utcát, az eget és az arra járókat. Ilyen formán töltik majd a vasárnap délelőttöket enyhe idő első áramlásában máris elfoglalták őrhelyüket. A labdázó fiuk élénk civódásától, egy kötélen ugráló kislány cipőjének kopogásától és a tucatnyi láthatatlan rádió tompa hangjától visszhangzott az utcaA mindennapi jelenetbe váratlanul egy furcsa külsejű, homályos ablaku mentőkocsi tolakodott. Csendesen kanyarodott az utcába, amint a vezető egy számot keresett, aztán megállt egy háromemeletes, korom lepte, csupán hónapos szobát rejtő albérletes ház előtt. A bérkaszárnyák ablakaiból minden szem a mentőkocsi felé fordult. Az utcán abbamaradt a játék, a gyerekek pillanatok alatt körülvették a kocsit.

Akik tudták, hogy miért jött elmondták a többieknek. Egy órája rendőrségi autó járt itt s még korábban két ember a gáztársaságtól. Az épületből kiömlő gázszag olyan erős volt, hogy a templomba menők arra haladtukban elfintorították az orrukat.

A gyerekek, akik összesereglettek a mentőko- csi körül, négy és tizennégy év között lehettek, nagyobbrészt ir származásúak. Kikötőmunkások, teherautósofőrök, a földalatti vasútnál dolgozók gyermekei. A fiuk ünneplőjüket viselték, a lányokon díszes, házi készítés® ruhák virítottak. Csak egy kis olasz legény viselt foltos, “dungaree”-t mintha a hét bármelyik kopott hétköznapja lenne. Néhány fiatalabb gyerek a mentőkocsi láttán vihogni kezdett izgalmában, de a legtöbbjük inkább elcsendesedett. Figyelmesen álldogáltak, nem ijedten, nem is vidáman, arcuk tájékozott s felnőttesen komoly volt. Mégis amikor a két ember kiszállt a mentőkocsiból és a ház felé indult, a fiuk csendes, leküzdhetetlen kíváncsisággal követték őket. A szobaasszony rájuk mordult. “Hordjátok el magatokat’ ’és az orruk előtt becsapta az ajtót, de ők alig hátráltak és tovább bámulták a mentőkocsit.

FENT a bérkaszárnyák nyitott ablakaiban, uj arcok jelentek meg és uj szempárok szegeződ- tek a sárgás téglaház kapujára. Senki nem beszélt, senki nem ment el, senki nem jött le- Mindössze két felnőtt tartózkodott az utcán — ők már a mentőkocsi érkezése előtt is ott voltak —• egy tömzsi, idős asszony és az egyik szomszédos bérkaszárnya néger vicéje.

Amikor a két mentő bement a házba, egy sovány, de izmos, beesett arcú, szőke fiú mutatóujjával feléjük bökött és csendesen morogta a többieknek:

— Jaj. mamám, ezeket sem irigylem a munkájukért !

— Egy szép napon majd téged cipelnek le, Shorty — jegyezte meg egy zömök legény, erőltetve a tréfát.

— Kopogd le gyorsan — felelte a szőke, ujjá- val fején kopogtatva.

— Itt jön a nagvlábu Mary — jelentette egy harmadik s grimasszá torzult mosollyal fordult a többiekhez: — Adjuk be neki, hogy uj pasast szereztünk a bingó pártihoz.

A fiuk a közeledő Maryt figyelték. Szerették a nyers, jószivy asszonyt, akinek pincelakása előtt zavartalanul játszhattak és aki egy korty •sörrel is megvendégelte őket. De szeretetíik megvetéssel keveredett, mert Mary furcsa alak volt, szokatlan külsejű, nem mindennapi teremtés. Korán előzvegyedett, négy kis lány anyja, aki úgy könyökölt utat magának az életben, hogy szomszédai kisebb bűneiből centeket kovácsolt magának. Privát bingó-játszmát szervezett kétszer hetenként azok számára, akik élvezték a hazárdjátékot és mindenki másnak, akit csak odacsalogathatott. Ráadásul még tiltott adómentes italkiméréssel gyarapította centes bevételét.. Az italt nem tudni hogyan szerezte és csak megbízható barátoknak mérte ki. Állandóan a törvénnyel való összeütközés mesgyéjén élt, de

négy kislánya meglehetősen jól táplált volt és mindig takarosán tiszta.

MARY nehézkesen közeledett az utcán, mint egy nagy sörös kocsi elé fogott ló, amely szikrákat pattint a macskaköves utakon. A “nagylá- bu” gúnynév nem a lába nagyságáról ragadt rá, mert az nem volt különösebb, hanem a zaj miatt, melyet járás közben csapott. Ezt viszont a fém ékek okozták, amelyeket azért viselt, hogy cipősarka tovább tartson. Mary kövér, pirospozsgás arcán szívélyes mosoly fénylett, amint a mentő- kocsihoz közeledett. Lába vastag volt, mint á régimódi díványoké és a feneke óriási- A harmincöt éves nő bizarr látványt nyújtott s a fiuk, mint mindig, elfojtott röhögéssel fogadták.

— Hello — csicseregte feléjük Mary és kezével hadonászott. — Hello, Tommy, hello, Szeplős, hello fiuk. — Nyers, meleg, rekedt hangja volt.

Szeplős, egy köpcös tizenkét éves fiú, zsebre- vágta kezét, társaira kacsintott és elkezdte az ugratást:

— Idesüss, Mary, találtunk valakit, aki bin- gózni akar.

— Igazán? — érdeklődött Mary éberen. Egyikről a másikra bámult. — Hol a pasi?

— Nem pasi, nő.

— Megadtad neki a cimem? Megmondtad mikor játszunk? Jól beadtál neki? — érdeklődött mohón Mary.

— Nem, de majd bemutatlak, amint lejön. Épp ott fent van.

— Az ég szerelmére — mondta Mary — nincs szükségem bemutatásra. Egyszerűen beszélek majd az emberekkel.

—Ehhez a dámához bemutatásra lesz szükséged -— mondta a kis, olasz röhögve.

A FIUK vihogtak. Mary megriadt. Gyanakodva nézett egyikről a másikra. Csak aztán vette észre a mentőkocsit. Hirtelen kérdezte:

— Ez meg miért áll itt?

—Épp csak valaki meglátogat valakit — felelte a Szeplős komoly képpel.

Igazán ?

Több fin is bólintott.

— Hát add meg a címemet a barátnődnek — mondta Mary és átviharzott a szomszédos ház kapujába a két felnőtthöz. Hello, drágám — fordult az asszonyhoz — nem láttalak nálam az este. — Az asszony, aki egy cérnaszálat rágott, derékig járt a hatvanban. Fekete ruhát viselt, szeme csipás volt, sötét bajusz díszelgett fakó arcán. — Nem, tényleg nem voltam ott — morogta. Aztán furcsán, egykedvűen tette hozzá:

— Minden olyan drága.

— De bingó nem drága — vitatkozott édeskésen Mary. — A bingón nyerhetsz.

— Én nem nyerek. Es a férjem elver.

— Hát nem is nyerhetsz, ha nem játszol — állhatatoskodott Mary. — Hozd el magaddal a férjedet is.

— Most hagyjuk ezt — felelte az asszony elmerültem — Nem tudod, hogy öngyilkosság történt odafent?

Öngyilkosság? — kiáltott fel Mary rémülten.

— Hisz a múlt héten is volt egy.

— Az csak egy vénember volt... de ez egy fiatal lány. Már hozzák is.

—- Már hozzák is? — ismételte Mary. Pirospozsgás arca májba jóssá sárgult, hirtelen betegnek látszott.

— Van, amelyik hetekig tervezi — mondta a vice elgondolkodva. — Ez, fogadok, előre tervezte.

A cérnaszálat szopogató fekete ruhás asszony megvetéssel felelte:

— Aki megöli magát, bolond.

— Nem bolond — vitatkozott a vice — hanem szerencsétlen.

HIRTELEN feltűnt az egyik mentő. Fellépett a kocsi elülső részére és az ülés fölé hajolt. Előhúzott egy ponyvát, amely összehajtva úgy nézett ki, mint egy fogós piaci szatyor. Arcán különösebb kifejezés nélkül, egyenletes léptekkel visszament az épületbe.-— Majd ebbe csavarják a hullát — kiáltott fel élénken az idős asszony. Erőteljesen rágta a fekete fonalát. — Hogy is nézhet ki most?

írta: ALBERT MALTZ

— Ne is említsd! — kiáltotta Mary és meghátrált. — Egy fiatal lány! Nem is maradok itt tovább. — Gyorsan, de nehézkesen átvágott az utca túlsó oldalára, de ott megállt és fájó csodálkozással bámult a hónapos szoba elsötétített ablakára— Hé Mary! — kiáltott felé a zömök fiú- — Nem várod meg a kuncsaftodat?

Mary nem felelt, csak szemrehányóan nézett a fiukra.

— Bolondul a bingóért — gúnyolódott a Szeplős — csak néha le kell majd fektetned pihenni. Nem valami erős.

— Te meg nem vagy valami vicces — morogta hirtelen a szőke fiú szája szögletéből. —Miért nem hagyod békén?

— Mi közöd hozzá?

— Hazug fráter — felelte a szőke élesen. Fogd be a szád vagy beverem.

ISMÉT kinyílt a ház kapuja. A beszélgetés félbeszakadt. Kijöttek a 'mentők. A kocsi végéhez mentek és kinyitották az ajtó két szárnyát. Belül minden higiénikus fehérséggel vakított. Több testetlen fenyőláda feküdt bent, egymásra rakva. A mentők kiemelték a legfelsőt. A gyerekek igen elcsöndesedtek, még a fiatalabbak is abbahagyták a fecsegést. A mentő, aki a láda hátsó végét fogta, egy pillanatra a combja és a csípője közé támasztotta, mig szabad kezével becsukta az ajtót. Aztán bementek a házba, a kisebb fiuk követték őket. A szobaasszony becsapta a kaput és karbatett kézzel az ajtófélfának támaszkodott.

— Kotródjátok — mordult rájuk- Az asszony szutykos volt, fakó barna hajába szürke csikók elegyedtek. — Nincs itt semmi látnivaló. Eltűnni! — mondta ernyedt durvasággal.

A kisebbek sietve hátráltak néhány lépést. Mohón bámulták a zárt ajtót.

— Egész kedélyes ott bent — jelentette ki a zömök fickó tréfásan és hüvelykujjával a mentőkocsi felé bökött.

A szőke fiú megrázta a fejét.

— Te ökör!

— Ó porból leszünk s porrá válunk — szavalta a kék munkanadrágos — porból leszünk s porrá válunk... porból leszünk s porrá válunk... porból leszünk és porrá válunk.. .

— Ezt én is tudom — buggyant ki egy vörös hajú lányból. — Porból leszünk és porrá válunk...

— Fogd be a pofád vagy' beverem — mondta az olasz fiú. A többiek csendesen kuncogtak.

— Bár már sietnének és lehoznák — morogta a vastag. — Haza kell mennem ebédelniA szőke fiú az arcához kapott.

— Jaj, mamám, ennek, zabán jár a feje. Micsoda fráter!

A másik vihogott.

— Nem az első hulla életemben. Te talán még egyet sem láttál de én ebzzeg annál többet.

— De te még sose láttad, amit én — tört ki az olasz fiúiból izgatottan. — Láttam egy kettémetszett embert — ujját derekán áthúzta. — Tyü ha tudnátok, milyen borzalmas volt!

— Idehallgassatok! — kezdte egy másik.

A szobaasszony kinyitotta a kaput.

— Jönnek! — kiáltotta egy hatéves forma kócos kölyök az izgalom tetőfokán. Egyik lábáról a másikra szökdelt. — Hozzák a ládát. — Hirtelen hátrálni kezdett, halvány arca kipirult, kék szeme lázasan tüzelt.

Hirtelen csend telepedett az utcára. A két felnőtt kilépett a szomszédos kapualjból, hogy jobban lásson. A feketeruhás asszony alsóajkán most mozdulatlanul lógott a nedves cérnaszál: A környező házak ablakaiból kihajoltak a bámészkodók. Ekkor, még mielőtt a mentők felbukkantak volna, a nagvlábu Maryből elfojtott, rekedt kiáltás tört fel. Arca vérvörös lett. Sar- konfordult és őrjöngve nekilódult. A falak közömbösen visszhangozták a fémsarkok kopogását. Nem nézett vissza, senki sem fordult utána. Cipője hangosan csattogott, amig el nem érte pincelakását, amelyben eltűnt. Az utca elcsendesedett.

FELTŰNTEK a mentők. A sötét ponyva eltakarta a láda névtelen lakóját. A kölykök meg-