Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-11 / 6. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ viLóuqszemle DeGaulle rádióbeszéde Az algériai probléma még nincs megoldva í Január 24-én robbant ki Algírban a szélsősé­ge.-. ivoiuinan&LrtK., az ‘ultrák lazadása’. A zendü- lök ellen a francia kormány egy héten át nem tett semmilyen intézkedést. A franciaországi de­mokratikus közvélemény felháborodott az ult­rákkal szeml>en tanúsított különös türelem lát­tán. A szélsőséges gyarmatosítók szarva a hét folyamán szinte napról napra nőtt, de mind erő­sebb lett a franciaországi antifasiszta hullám is, • Túlzás nélkül el lehet mondani: a francia közvé­lemény túlnyomó többsége követelte, hogy De ■ Gaulle és a kormány erélyesen lépjen fel az ult­rák ellen és az elnök tartsa fenn szeptember 16­• án meghirdetett önrendelkezési politikáját. A Köztársasági elnök rádióbeszédében ebben a két kérdésben foglalt állást. Éles szavakkal ítélte el a lázadókat és mindazo­kat, akik támogatták az ultrák zendülését. Ki­jelentette: parancsot ad rá, hogy állítsák hely­re a rendet Algériában. Bár De Gaulle homályo­san beszélt azokról a különféle eszközökről, ame­lyek lehetővé tennék a rend helyreállítását és éreztette, hogy nem feltétlenül szándékozik erő­szakot alkalmazni a lázadókkal szemben ,mégis a rend helyreállítására vonatkozó rendelkezése pozitív lépés volt: ezt és az ultrák megbélyeg­zését a francia demokraták egyöntetűen helye­selték. De Gaulle azt is kijelentette: nem hajlandó engedni az ultrák ama követelésének, hogy nyil­. vánosan mondjon le az algériai önrendelkezés el­ismeréséről. Hangsúlyozta, hogy az önrendelke­zés “az egyetlen francia ütőkártya” Algériában, “az egyetlen kiút” abból a helyzetből, amelybe Franciaországot a több mint öt esztendeje húzó­dó háiboru sodorta. Mindazok, akik az önrendel­kezés elvi elismerésében annak a hamis fikció­■ nak az elvetését látták, hogy “Algéria nem más, mint francia tartomány,” mindazok, akik az al­gériai konfliktus békés rendezését sürgették, De Gaulle eme szavaiban kétségtelenül pozitív té­nyezőt látnak. Az elnök lényegében megismétel­te szeptember 16-án kifejtett elgondolását: De Gaulle tehát az ultrák nyomása, f egy veres láza­dása ellenére kitart az algériai nép számára ki­látásba helyezett önrendelkezés mellett­A francia — és bízvást hozzátehetjük, hogy a nemzetközi közvélemény is kedvezően értékeli De Gaulle beszédének ezt a két lényeges vonását, de rámutat az elnök állásfoglalásának bizonyos el­lentmondásaira is. Az elnök beszédében elhangzott két állásfog­lalással kapcsolatban ugyanis két fontos problé­ma még megoldásra vár. Az első az ultrák ártalmatlanná tételére vo­natkozik. A kemény szavakat ezzel kapcsolatban erélyes tetteknek kell követniük. Az Algírból tá­madó fasiszta veszély láttán Franciaországban a szakszervezetek, több helyütt pedig a baloldali politikai pártok is egységesen foglaltak állást, antifasiszta bizottságokat alakitottak, közös ha­tározatokban sürgették, hogy De Gaulle és a hadsereg csapjon le a lázadókra. Ennek az anti­fasiszta összefogásnak a fokozására van szükség ahhoz, hogy a tábornok szavait az ultrákra mért tényleges csapások is kövessék. Annál is inkább szükséges a baloldal összefogása, mert De Gaulle még mostani nehéz helyzetében is igyekezett a kommunista sajtó ellen tett intézkedésekkel “el­lensúlyozni” a szélsőjobboldal ellen tett intézke­déseit. A Debré-kormány elkobozta az Humani- tét, amely közölte a Francia Kommunista Párt­nak a lázadók ártalmatlanná tételét sürgető fel­hívását és elkoboztatok több más baloldali lapot is. A francia demokratikus közvéleményben a bal­oldali lapok elkobzása megdöbbentést keltett. “A baloldali sajtó elkobzása semmivel sem igazolha­tó; egyszerűen csak a kormánynak azt a kíván­ságát fejezi ki, hogy meg akarja nyugtatni szél­sőjobboldali ellenfeleit, beleértve azokat is, akik nyíltan ellene lázadtak — Írja az Express cimü polgári radikális hetilap főszerkesztője. — Ami­kor az egész országot fenyegeti az algíri lázadás, a kommunistaellenesség nem más, mint a lázadók ötödik hadoszlopa.” De Gaulle azért próbálkozik a “jobbra is ütök, balra is, ütök” politikájával, mert nem adta fel azt a reményt, hogy fegyverletételre kényszerít­heti az algériai nemzeti felszabadító hadsereget — következésképpen fellép az ellen a baloldal el­len is, amely az önrendelkezés elvi elismerése után annak lojális végrehajtását is követeli. Ép­pen ekörül kristályosodik ki a második, még megoldásra váró fontos probléma. Amikor De Gaulle szeptemberben először mondta ki az “önrendelkezés” szavát, az algériai ideiglenes köztársasági kormány a szó szoros ér­telmében szaván fogta: Ferhat Abbasz közölte, hogy kormánya az önrendelkezés alapján kész tárgyalásokat folytatni a fegyverszünetről és az algériai konfliktus békés rendezésének politikai feltételeiről. Az önrendelkezés gyakorlati alkalma zásáról van tehát szó, arról, hogyan élhet az al­gériai nép ezzel a jogával. Az algériai kormány a mostani algíri válság idején is megismételte tárgyalási készségét. A köztársasági elnök azon­ban ismét azokat a feltételeket, fenntartásokat hangsúlyozta, amelyekkel eddig is körülbástyáz­ta az önrendelkezési jog elismerését. Azt mon­dotta, hogy alkalmazására csak a távoli jövőben kerülhet sor, amikor a harcok már befejeződtek — a tüzszünet vagy az algériai szabadságharcos hadsereg teljes leverése után. Nyilvánvaló, hogy az a hadsereg, amely nem­zete függetlenségéért ragadott fegyvert, öt esz­tendő sok áldozatot kívánó, de sikeres helytállá­sa után nem hagyja abba egyoldalúan a harcot. A fegyverek csak akkor hallgathatnak el Algé­riában, ha a két harcoló fél — és az egyik két­ségtelenül az algériai nemzeti felszabadító moz­galom kormánya és hadserege — olyan megálla­podást köt, amely valóban biztosítja Algéria né­pének szabad megnyilatkozását. Az önrendelke­zési jog elismerése után tehát tárgyalásoknak kell következniük ennek a jognak az alkalmazá­sáról és, biztosításáról. A francia baloldal támogatta De Gaulle-t a szélsőséges gyarmatosítók lázadásával, az ultrák zendülésével szemben. A tárgyalások elodázásá­ban viszont nem támogathatja. Sőt, a francia de­mokraták és antifasiszták az említett két kérdés együttes megoldását sürgetik — ez lenne az egyetlen tényleges megoldás. Az ultrák fasiszta zendülésének, valamint az algériai kolonialista háborúnak egyszerre kell véget vetni — a mun­kásosztálynak ezt az egész nép által támogatott követelését a CGT (baloldali szakszervezetek) deklarációjában igy fogalmazta meg: “Fran­ciaország érdekében haladéktalanul tegyék ár­talmatlanná a lázadókat s franciaországi szövet­ségeseiket, lojálisán alkalmazzák az algériai nép önrendelkezési jogát.” DE GAULLE DIKTATÓRIKUS HATALMAT SZERZETT Az algériai lázadás okozta helyzetet felhasz­nálva DeGaulle francia miniszterelnök a 24 óráig sem tartó parlamenti ülésen diktatórikus jogokat szavazatott meg a maga részére, 14 hónapi idő­tartamra. Ezen idő alatt a parlamentnek nem lesz törvényhozási joga, a kormányzást DeGaulle önkényes rendelkezésekkel, fogja végezni. A francia politikai baloldal a Kommunista Párt vezetésével ellenzi ezt a lépést. A Párt központi vezetőségének határozata parlamenti választások megtartását követeli, “mert a jelen országgyűlés nem képviseli a nép akaratát” A határozat sze­rint a párt tovább is támogatja DeGaullenak Al­géria önrendelkezésére vonatkozó politikáját éa követeli az algér lázadók elleni erélyes eljárást. A választásokra vonatkozóan követeli, hogy De Gaulle állítsa vissza az aránylagos képviselet rendszerét, amit 1958-ban, hatalomra jutásakor, eltörölt. Ezzel ugyan nem csökkentette a kom­munista szavazatok számát az országban, de meggátolta, hogy ennek arányában megfelelő számú kommunista képviselő kerüljön a parla­mentbe. Fegyveres összeütközés Szíria és Izrael között Napok óta fellángoltak a határvillongások Iz­rael és Szíria között. Az összecsapások a Galilei- tengertől délre történtek, majd megismétlődtek a határvonal északi részén is. Néhány napi tüzese­re után a sziriaiak által kiürített Tawafik hely­ségbe bevonultak az izraeli haderők és az üres épületeket lerombolták. Az Egyesült Nemzetek békebizottsága fegyverszünetet és a haderők visz- szavonulását kieszközölte mindkét részről. Az iz- raelik szerint a sziriaiak átlépték az ideiglenes határvonalat. Izrael az Egyesült Nemzetektől vár­ja, hogy kieszközölje számára a Szuezi-csatorna szabad használatát Egyiptomtól. Nasser megaka­dályozza más országok hajóinak átkelését, ha azok Izraelnek visznek terhet. Thursday, February 11, 1960 Nem kell Brazília közbenjárása Az Egyesült Államok külügyminisztere köszö­nettel visszautasította Brazília szives felajánlá­sát, hogy a követitö szerepet játssza az Egyesült Államok és Kuba között a felmerült nézeteltéré­sek kiegyenlítésére. A State Department szerint erre nincs szükség, mert a két ország barátságos tárgyalással maga is elintézheti azt. Közben a kormány elhatározta, hogy a Kongresszustól fel­hatalmazást fog kérni a cukor behozatal tetszése szerinti megváltoztatására. Ez az intézkedés Ku­ba ellen irányul, amely cukortermését eddig az Egyesült Államoknak adta el. 25 százalékkal több kommunista szavazat Keralában Kerala, India délnyugati államában az elmúlt héten uj választások voltak, miután az 1957-ben többségi szavazattal megválasztott kommunista kormányt a központi kormány 1958-ban erőszak­kal feloszlatta. A mostani választáson három ellenzéki párt egységfront alapon magának igényli a győzelmet. Az óvatos N. Y. Times megjegyzi vezércikkében, hogy “kevés ok van az ünneplésre. A kommunis­ta jelöltekre leadott szavazatok száma lényegesen magasabb ebben a választásban, mint 1957-ben volt”. A “lényegesen magasabb” szavazatok száma 700,000. Vagyis az 1957-ben elért 2,890,000 sza­vazat 25 százalékkal megnövekedett. Az össz-sza- vazatok száma ez évben az intenzív kampány kö­vetkeztében egymillióval emeilkedett, de ebből 700,000-et, vagyis 70 százalékot a kommunisták kaptak. A leadott szavazatok 42.5 százaléka ju­tott a baloldalnak. A 126 országgyűlési képviselőből a baloldal 29-et nyert el. Egy párt sem kapott kormányala­kításhoz szükséges abszolút többséget, ezért az egységfront koalíciós kormányt fog alakítani. A kinai-indiai határ problémák nem csökken­tették a kommunista párt erejét, pedig az ellen­zék nagy propaganda eszköznek használta fel a kérdést a kampány alatt. Olasz kormányfő Moszkvában Giovanni Gronchi, Olaszország elnöke, felesége Carla és 18 éves fia Mario, öt napi látogatásra a Szovjetunióban tartózkodnak. Vasárnap, miután részt vettek a Szt. Lajos r. k. templom miséjén, Kruscsev miniszterelnök és családja vendégei vol­tak vidéki házukban, ahol nemzetközi és olasz- iszovjet viszonyokról beszélgettek. Este a Bolsoj színházban balett-előadást élveztek. Ott volt Hen ry öabot Lodge, amerikai diplomata is, aki barát­ságosan elbeszélgetett Kruscsewel. Még mindig sok a munkanélküli November-decemberben 8,670,000 munkanélkü­lit számláltak a munkaügyi hivatalnokok. Janu­árban ez 3,577,000-re esett, azaz 93 ezerrel keve­sebb a munkanélküliek száma. (Igaz, hogy akik már nem jogosultak a munkanélküli biztosításra, mert felvették a részükre kijáró összeget, nem számítanak a statisztikában.) A kormány ezt az esést azzal magyarázza, hogy visszatért a prosperitás. Arra, hogy mi a valóság, idézzük Hubert Humphrey szenátort (D. Minn.). Humphrey West Virginia állam delegátusai előtt a következőket mondta: “A nyomor egy olyan országban, amely közel 500 billió dollár értékű árucikk termelésére képes évenként, több mint tragédia — országos botrány”.

Next

/
Thumbnails
Contents