Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-04 / 5. szám
Thursday, February 4, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Drágul a pénz... Amerika egyik legfőbb baja a pénz d rágulása, vagyis a kamatláb emelkedése. Az amerikai nép összesen legalább 20—25 billió dollárt izzad ki nagy kamatokra Irta: TAMÁS PÉTER Hivatalosan még nincs béke, de már nem háborúzunk és enyhül a hidegháború; azonkívül Dulles sincsen már, tehát bátrabban merünk lélegzeni. De azért máris ijedten eszmélünk reá arra, hogy a közelgő békeidőkre nem vagyunk felkészülve pénz tekintetében. Ugylátszik nemcsak a háborúhoz kell az a bizonyos három dolog, amit Monte- cucoli osztrák generális sürgetett valamikor t. i. pénz, pénz, pénz. Pénz dolgában kezdünk bajba jutni, mert egyfelől infláció fenyeget, másfelől a pénz olyan drága lesz, hogy használatáért szinte elviselhetetlenül magas kamatot kell fizetni. Köztudomású, hogy az Egyesült Államok adósságon élő ország. Csak a szövetségi kormány adóssága ezidőszerint mintegy 290 billió dollár- A kormány kamatot fizet a tartozása után s ez a kamat egyre magasabb lesz. Eredetileg 3—4 százalék körül mozgott a kamat, de a régebben kölcsönvett összegeket a kormány köteles visszafizetni s helyébe újabb kölcsönöket vesz fel, amik után már 5 százalék kamatot fizet. A kölcsönök kamatai egyre magasabbak lesznek, de ha csak az 5 százalékos átlagot számítjuk, minden évben a kormány legalább 14 billiót költ el kamatokra, amiért az amerikai nép nem kap semmit. Ha most ezt, hozzáadjuk a 41 billió hadifelszerelési kiadás hoz, kisül, hogy az amerikai nép által kinyögött adókból legkevesebb 55 billió dollár teljesen henye kiadásokra jut. De ez még nem minden. Az állami, megyei és városi kormányzatok is eladósodottak, ezeknek tartozásai is felmentek legalább 300 billióra. Itt tehát további 15 billiót kénytelen a teljesen henye kamatokra kinyögni az amerikai nép. A magas kamatlábak terhét csak azért nem látjuk, habár érezzük közvetlenül, mert a kötvények oroszlán része a gazdagok kezében van s a kamatok az ő zsebükbe futnak be, mint jövedelmek. De ami a befektetők számára jövedelem, az a dolgozó és fogyasztó lakosság számára veszteség, mert eny- nyivel kevesebb jut munkabérre, terményre és egyéb nyersanyagra. Ugyancsak billiókra rúg az a kamatteher is, amit a részlettörlesztésre vásárló közönség fizet ugyancsak kamatok címén. Itt állunk tehát a békekorszak küszöbén, eladó- sodva, magas kamatterhekkel a vállunkon és körülöttünk minden formában, minden téren folytonosan drágul a pénz. Ugyanekkor — végre — ébredezni kezd a felismerés, hogy elhanyagolt, visszamaradt, nyomorban sínylődő országokat, valamiképpen segítenünk kell, mert ezek ma már egyre hangosabban kezdik követelni, hogy a haladásból, a civilizációból, népjólétből, nekik is jusson megfelelő rész. Mit teszünk tehát ? Drága kamatokra újabb és újabb kölcsönöket veszünk fel és ezeket átnyújtjuk a segítségre szoruló népeknek, nem kötve ki mást csakhogy a pénzt lehetőleg nálunk költsék el. De a pénzkrizis ilyen módon nem enyhülni, hanem élesedni fog. S ha nem akarunk egyik kátyúból a másikba jutni, valamilyen végleges megoldást kell kieszelnünk. Szerencsére, most mi hajlamosak vagyunk arra, hogy a Szovjetunióval harmóniában tárgyaljuk le közös problémáinkat. Módunk és alkalmunk van tehát arra, hogy valamelyik csúcstalálkozón, a nagy pénzkrizis ügyét is valami hosszutávu, lendületes tervvel hozzuk rendbe. Az idő, a kor, a vezető hatalmak érdekeinek összegyeztethetősége a kisebb nemzetek érdé keivel lehetővé teszi a legnagyobb, átfogóbb, korszakalkotó megoldásokat. Igaz, hogy a legegyszerűbb megoldás: a fegyverkezések beszüntetése s az igy megtakarított billiók tervszerű felhasználása minden egyes földrész felvirágoztatására. Úgy Eisenhower, mint Kruscsev valószínűleg ezt akarják tenni. Az általános leszereléssel megtakarítható billiókat belső országfejlesztésre, a népjólét további fejlesztésére és méghozzá az ország kötvényadósságainak visszafizetésére is lehetne fordítani. Ha tehát az el nem költött összegeket is felhasználjuk a visszamaradt nemzetek felemelésére, hasznos beruházásaikra és kedvezőbb részvételükre a világforgalomban, nemzeteink szabad kézzel birnak majd saját belső egyenlőtlenségeik orvoslására. Egy 15—25 éves jól kitervezett föld- gömbgazdálkodás alakulhatna ki ilyen módon, ami átmenetileg képes volna nagyszabású, népami átmenetileg természetesen képes volna a legbiztosabb, reális ut erre olyan óriási összegek felhasználása, melyeket kivettek a háborús termelésből. Ezen összegek erejét hozzá kell kapcsolni a föld területeinek kiegyenlítése és a megélhetési lehetőségek szempontjából. Ha megvizsgáljuk a pénz, mint csereszköz fejlődését, azt látjuk, hogy először a törzsek fedezték fel, hogy bizonyos tárgyak, vagy arany alkalmasak arra, hogy a cseréknél mértékegységül szolgáljanak. Amikor a mezőgazdasági letelepedések megkezdődtek, a községek csereforgalmában volt szükség értékmérő pénzre. Majd az országok belső és külső forgalmában látjuk változni és kialakulni a pénzt. Ma már a nemzetgazdaság is szűk meghatározás, mert az emberiség csereforgalmának legfőbb szintere az egész földgömb. Az emberiség ma már öntudatosan lakja a földet, de még nem tudja, hogy a földgömb minden pontja lakható és művelhető. Csak egyes pontokon sűrűbb a lakosság, más pontokon üres és műveletlen a föld, hiányzik a megmunkáló emberkéz. A kormányok legelső kötelessége tehát a földgömb egyenlőtlen benépesítését orvosolni. A Párizs egyik legelőkelőbb és természetesen legdrágább szállodájában helyezkedett el a texasi olajkirály özvegye, hogy pár heti európai turista útját néhány napi párizsi mulatsággal fejezze be. Azonban már a harmadik nap délelőtt bekötözött lábbal jött be a társalgóba. — Jaj, mi történt? Talán csak nem esett el? — kérdezték tőle sopánkodva a szállodai uj ismerősök. — Ó, nem nagyon veszélyes — nyugtatta meg őket bájos mosollyal a texasi úrnő, — mindössze csak az történt, hogy a gyémánt gyűrűmön a foglalat meglazult s ma reggel, amikor ujjamra akartam huzni, a gyémántkő kiesett, szerencsétlenül éppen az egyik lábujjamra zuhant és eltörte. Az orvos bekötözte és biztatott, hogy hamarosan begyógyul. A “friss” amerikaiakat nagy örömmel fogadják a Párizsban lakó honfitársaik és rendesen ostrom alá fogják a “hazai uj hírekért”. — Hollywoodot most elöntötte a vegetáriánus étkezési hóbort, — kezdte az egyik filmmágnás. — Ahová csak megyek, mindenütt vegetáriánus ételekkel kínálnak. A minap megyek az egyik barátomhoz és amint gyors léptekkel vágok át a ház előtti gyepen, a cseléd rámkiabál: “Kérem ne tapossa azt a gyepet, az lesz a mai ebédünk!” — Hát bizony olyan is volt az ebéd: gyermek- fülánc gyökér, eucaliptus-fa kérge moszattal betakarva és napraforgó mag töretlenül. Amikor az első harapástól köhögni kezdtem, a barátom igy szól az asztalnál ülő öt éves kislányához: “Látod, Larry bácsi azért köhög, mert tegnap pulykapecsenyét evett”. — Szerencsére azonban voltak pótló ételek is A barátom szerint pótolni kellett az ebédünk hiányosságait. Ezeket különböző nagyságú és szinü üvegekben hozták. A zöld szinü üvegben volt valami pirula, ami állítólag a kenyeret pótolta; barna üvegben volt a só, vörösben a fehérje pótlék, feketében a cukor pótlék és a hosszú vörös-fehér- kék szinü üvegben volt a zsir helyettesitő. Megköszöntem a jó ebédet, mondottam, hogy már nem tudok többet enni. A barátom meg a felesége mindenáron meg akartak győzni a vegetáriánus étkezés előnyeiről. Nagyon komoly előadással fűszerezték az ételt, soha sem nevettek, még csak nem is mosolyogtak. Úgy vettem észre, hogy sajnálkozó gyöngédséggel bántak velem. Ezt nem értettem akkor, azért megkérdeztem egy másik vegetáriánus barátomat, hogy mi ennek az oka. — Az egészen természetes, — felelte a barátom. — Mi, vegetáriánusok me gvagyunk győlegbiztosabb, reális ut erre az óriási összegek, melyek ki lettek véve a háborús termelésből, nagy erejét hozzákapcsolni az egyenlősítés, vagyis a föld területeinek nivellálása életszínvonal és megélhetési lehetőségek tekintetében. Könnyen kiderülhet természetesen, hogy mihelyt tervezésről és hosszúlejáratú tervekről van szó, a Szovjetunió már több tapasztalattal és jobb, megfelelőbb tervekkel bir. Ezt az előnyt a Szovjetunió az elkövetkező békekorszakban éppúgy a nép érdekében fogja kihasználni, mint ahogy a nyugati hatalmak is fogják használni előnyeiket egyik-másik tudományágban a nép érdekében. Éppen az lesz a csodálatos a békekorszakban, hogy még a versengő hatalmak is egymás rendelkezésére bocsátják tudásukat, tapasztalataikat s összetett erővel próbálják majd rendbehozni a világ bajait. mtlülS így találunk majd megoldást az egyre növekvő pénzkrizis elhárítására is. Ha infláció jelentkezik annak is szemébe nézünk. Sokat tanulhatunk majd a Szovjettől is, de magunk is szabadabban és gátlások nélkül kovácsolhatunk majd terveket. Az amerikai nép méltán hires feltaláló szelleméről. De az államvezetés problémái tekintetében, ez a géniusz nem mert megnyilatkozni idáig. A csucstalálkozás által közös asztalhoz ültetett emberiség a béke légkörében bizonyára higgadtan fogja számbavenni az összes megoldásra váró problémákat. Reméljük, hogy ebben az atmoszférában, a sok mindenféle félelemmel teljes amerikai géniusz szabadabban szárnyalhat és talán éppen géniusz szabadabban szárnyalhat és talán orvoslásának módját is, az egész világ áldására. De a bajokon csak a csúcstalálkozó segíthet, az bizonyos. ződve, hogy 120—150 évig élünk. Ellenben ti, húsevő ragadozók, néhány év, mondjuk 5—10 év alatt úgyis a másvilágra zabáljátok magatokat. Mármost nem természetes-e, hogy azokkal akik ilyen közel állnak a sirhoz, csak. gyöngéd szeretettel beszéljünk? • A háborús prosperitás igen kedvező alkalmat nyújtott a telekspekulánsoknak országszerte. Minneapolis, Minn, város egyik telekügynökségének a tulajdonosa annyira meggazdagodott, hogy a feleségével minden évben külföldi túrára megy. Ezúttal Franciaországba látogattak el. Persze ők is csak az amerikaiak által látogatott szállodák egyikében szálltak meg. A telektulajdonos igen dühösen panaszkodott egyik földijének: — Képzelje, hogy jártam?! Mi, amerikaiak igazán jól ismerjük 'az automobil-ügynökök merész hazugságait, amikor a kocsikat ránksózzák, de ők még sokat tanulhatnak a francia kollégáiktól. — Azt^nár igazán nehéz lenne elhinni,—mondja a földi, — mert közismert dolog, hogy az amerikai automobil-ügynököknél nincs jobb “salesman” (elárusító) az egész világon. — Nincs?! Hát hallgasson ide. Amikor otthonról eljöttünk a gyerekek egyre, nyaggattak, hogy ha már idejövünk, vigyünk haza magunkkal egy “foreign” (idegen gyártmányú) kocsit, mert a mi utcánkban rajtunk kívül mindenkinek van- No jól van, ígértük meg a gyerekeknek, majd hozunk egyet. Itt aztán kezdtünk kérdezősködni, hogy hol lehet “foreign” kocsit’ venni. Hosszas kutatás után végre rátaláltunk a helyre. És képzelje, a “salesman” mutogatja nekünk a Cadillac, Buick, Dodge meg Mercury kocsikat. Dühösen rákiáltottam, hogy én “foreign” kocsit akarok venni, mire azt mondja, hogy az mind “foreign” kocsi. Nohát nem szemtelenség? Azt hiszi, hogy még én soha nem láttam automobilt, nem tudom hogy melyik az amerikai, melyik a “foreign”-ko- csi? Mérgesen rácsaptam az ajtót és otthagytam. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most januárban léjárt az előfizetésem. Itt mellékelek $ ..............................-t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... AMERIKAIAK PÁRIZSBAN JÓKORA GYÉMÁNTKŐ. — HOLLYWOODI VEGETÁRIÁNUSOK. ISMERI AZ IDEGEN AUTÓKAT
