Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-07 / 1. szám
Thursday, January 7, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 % Tibet hen terjed a fény VI. A irahsuapulra völgyében osztják a földet ..A BRAHMAPUTRA felső folyásától délre, le egészen Bhutan és India határáig, Loka körzete a legértékesebb mezőgazdasági területe az egész tibeti fennsíknak. Tibet e délkeleti csücskében a folyóvölgyekben, de a napsütötte hegyoldalakon is — akár 3800—-4000 méter magasan, havasi gyopárok borította lejtők tőszomszédságában — dús árpa- és búzatáblák ringanak, sokféle vete- mény zöldéi és szépen teremnek az alma-, körte-, dió- és barackfák, de még a szőlőtőkék is. Tibet ősi történelme folyamán itt alakultak ki az első emberi települések, Loka körzet központjában Csetangban épült majd 1400 évYel ezelőtt az első tibeti lámakolostor. S Tibet'., nagy királya, a VII. században élt Szronbcen Gampo — Tibet Szent Istvánja — is itt Csetangban kezdte uralkodását, innen tette át székhelyét Lhaszába. A helység neve: Csetang is az ősi múltra utal. A tibeti vallási mitológia szerint (bár ennek a világon semmi köze a darwinizmushoz) az ember a majom leszármazottja. Csetang azt jelenti: majomparadicsom, s — igy mondják a tiszteletre méltó vének — az ember elődeinek boldog lakhelyét idézi. (Egyébként Loka hegyeiben ma is nagyon sok majom él, a falvakban, sok udvarban, pórázra kötött majom a gyerekek játszópajtása.) A Magyarország területénél másfélszer nagyobb körzet birtokain és a rajta élő lakosságon 3 nagy kolostor és 68 főnemesi család osztozott. A volt tibeti helyi kormány fejé, a lázadók fővezére, Szokan, 6 nagy birtokkal rendelkezett itt. Langye Taco főnemes 10 ezer jobbágyot mondhatott magáénak, az egyik megyefőnöknek pedig csak házi rabszolgája is 186 volt. Itt, Loka körzetében volt a legmagasabb fokú a jobbágyok kizsákmányolása is, a rabszolgák számaránya pedig majdnem háromszorosa volt a rabszolgák egész Tibet lakosságához mért számarányának- Elsősorban e tényezők (de bizonyára az indiai határ közvetlen közelsége is) magyarázzák, hogy a korai középkor társadalmi viszonyait és állapotát tartósítani akaró-lázadók éppen Loka körzetét tekintették fő bázisuknak. A lázadás előkészületei, itt Lokában már 1958 derekán megkezdődtek és a múlt év ősze óta egyáltalán nem is titokban foiytak. A hegyekben, majd az utakon később a településeken is egyre gyakoribbak voltak a fegyveres bandák rajtaütései. Tavaly szeptemberben, majd októberben a körzet központját, Csetangot is megtámadták, ez év februárja óta pedig szüntelenül garázdálkodtak egészen áprilisig, amikor a központi kormány parancsára az itt állomásozó csapatok felszámolták a tibeti lázadást. Loka volt az utolsó “átvonulási állomása’’ a Brahmaputra északi oldaláról, Lhasza felől In- idába menekülő lázadóknak. Itt hajtották végre megfélemlítésül utolsó gyilkosságaikat, Csetang főtérén tartották a menekülő főpapok és főnemesek utolsó uszító beszédeiket, az összeterelt jobbágyokat s rabszolgákat Buddha nevében felhívták a végső kitartásra, aztán — nagyon sebesen — szedték sátorfájukat. S a tény, hogy a Kina és India közti határ megvonása körül éppen itt van a legélesebb vita, valamint, hogy újjászerveződött lázadó bandák augusztus végén — éppen ott-tartózkodásunk napjaiban — itt mélyen behatoltak Kina területére és tüzeltek a kínai határőrökre, azt mutatja, hogy Loka gazdag birtokainak elvesztése különösen fájdalmasan érinti őket. A lokai birtokok azonban végérvényesen és visszavonhatatlanul elvesztek számukra. EGYHAMAR ALIGHA FELEJTEM EL azt a szeptemberi napot, amit Loka egyik járásában, a Koszán szikában töltöttem. Kora délelőtt volt. A Brahmaputra tükre fölött még nem oszlott el a reggeli pára, de a határ érett gabonatáblái izzani látszottak a 4000 méteres íennsik ritka levegőjében már reggel fonón perzselő délszaki naptól. A falu felől énekszó jött, egyre közeledett, aztán a hegy mögül kibukkant az egész falu lakosága. Jönnek, hogy átvegyék ősi jussukat, a földet. Itt vannak a falu vénei, itt a gyerekek, ünneplőbe öltözötten. A legtöbb most visel életében először ünneplő ruhát, az elmenekült ur elkobzott ruhatárából kapta. Ahol a földek kezdődnek, megállnak, énekük elcsendesedik. Ceren Lobu 28 éves rabszolga, a parasztbizottság elnöke, ünnepélyesen szól— Lopu Szán, lépj elő. Ez a tábla a tiéd és családodé. Ütvén év körüli, mélyen barázdált arcú férfi jön élőié, mögötte felesége, két leánya, férjeikkel s egy-egy gyerekkel. Tibeti köpenye derekára leengedve varkocsba font haja feje köré csavarva, balfülében türkizzel díszített, karperec nagyságú réz fülbevalón csillan meg a nap. Leveszi kalapját, s meg akar hajolni a parasztbizottság elnöke felé. Dg a mozdulat fele utján észbekap. Zavartan odamegy a földjéhez, felvesz belőle egy maréknyit és elmerülten morzsolgatja ujjai között. Mintha sohasem látta volna. Pedig, de sokszor- látta! Hiszen négyszáz év óta — amióta Langye Taco főnemes ur ezt a birtokot a rajta élő jobbágyokkal adományba kapta — ősei mind ebbe a földbe verejtékezték be korán elfogyó erejüket és itt vésődtek időnap előtt mély barázdák Lopu Szán arcára is. A falu népe közben odébb vonul. Lopu Szán földje szomszédságában már másik négy ujgaz- da parcellájára is leverték a karót. Éppen az ötödiket, Lun Jiszi szolgát szólítja Ceren Lobu. Csak harmadszori hívásra kerül elő a neki juttatott tábla végéből- Kiderül, nogy Lun Jiszi már előző este megtudta a prasztbizottságban, hogy melyik darabot kapja és az egész éjjelt itt töltötte a földjén. CEREN LOBU nevetve mondja később, hogy nem Lun Jiszi volt az egyetlen, aki igy tett. A falu parasztjai már napok óta tudják, hogy nagyjából ki, melyik parcellát kapja, mert az elosztás végső jóváhagyása falugyűlésen történt. A termést most még az “aki vetett, az arasson” elv alapján takarítják be, mindenki azt a táblát aratja, amt a földesur pobbágyaként megművelt. Az őszi szántást azonban minden uj gazda már a saját parcelláján végzi. Ezért estefelé átjönnek saját földjeikre, körüljárják megjelölgetik. mustrálgatják a minőségét, tervezgetnek— Milyen elv szerint osztották szét a földet? — kérdem. — Kereken négyszer annyi lakosa van a falunak, mint ahány hektár szántó tartozik a határhoz. Minden lakosra tehát egy negyed hektár jut. Azon igyekeztünk, hogy minden család lehetőleg azt a földet kapja tulajdonul, amelyet a földesur jobbágyaként eddig is megművelt. Persze, ez nem mindenütt sikerült. Nagyon sok jobbágy kevesebb földön gazdálkodott, mint ameny- nyi a családtagjai száma után most neki jár, sok zsíros jobbágy pedig három-négyszer annyi földet is bérelt, maga is jobbágyokat és rabszolgákat tartott. Aztán olyanoknak is kellett adnunk földet, akik eddig nem a mezőn dolgoztak, például a kastély házirabszolgáinak. Meg adtunk földet — itt Ceren Lobu egy darabig mintha fontolgatná a szavait, de aztán csak kimondja — a kolostorokból a faluba hazaszökött lámáknak is. Már 18-an vannak... A házasulandó legények, meg az eladósorban levő lányok dupla földmeny- nyiséget kaptak. Szeretnénk ha népünk leszokna arról, hogy felnőtt gyerekeit — nehogy a koldus- tarisznya sovány tartalma mégj óbban szétaprózódjék — sokszor nem engedte önálló családot alapítani, hanem két-három fia számára egy feleséget vagy 2—3 lánya számára egy férjet hozott . . . Beszélgetés közben kicsit lemaradtunk a falubeliektől. Vidám tekintetű fiatal legény lovagol oda hozzánk. “Ceren Lobu — kiabál már messziről —gyere, ott vagyunk már a pataknál.” Aztán közelebb jön, észrevesz engem, zavartan száll le lováról. Kezet nyújtok neki, nevemet mondom. A legény Ceren Lobura pillant, aztán nekibátorkodva nyújtja kezét ő is. “Az én nevem Csimi Czo- mo. .. Ez meg az én lovam” — mutatja be paripáját is és végtelen szeretettel paskolja meg a szépen gondozott állat nyakát. Majd felpattan rá és üget vissza a csoporthoz. Lóápoló rabszolga volt Langye Taconál — mondja Ceren Lobu. — Most ő is kapott földet, és ezt a lovat, amit őmaga választott ki a ménesből. Eddig Csimit egy kicsit bolondnak tartották, pedig higgye el, több esze van, mint akármelyikünknek. Vu Fun-hui a KP járási munkabizottságának titkára nevetve szól közbe. — - Hallottam már olyasmiről, hogy az ölöm elvette az ember eszét. Itt meg — visszadja. A Csakszam -kolostorban, tudja, ott, ahol Lhasza felől jövet á komppal átkeltek a Brahmaputrán, élt egy idős ralbszolga, aki már öt éve néma volt. így kevesebb munkát követeltek tőle, a korbács is ritkábban csattogott a hátán. Csak most derült ki, hogy tettette magát. A falubeliek beválasztották a földosztó bizottságba és kitűnőé» végzi munkáját. Visszafordítva a szót Csimi Czomóra, a volt rabszolga-lovászra, megkérdem, hogyan osztották fel az uradalom jószágait. — Csak a lovak és öszvérek egy részét osztottuk fel. Elsősor ban azok kapták, akik a íöldesurnál is állatgondozók voltak. A lovak és öszvérek nagy részét továbbá az összes igavonó jakokat és a nagyobb mezőgazdasági szerszámokat nem osztottuk fel. Meghagytuk a közös istállóban és a parasztbizottság ad igát munkára, az “igaállomásról”, a parasztok igénye szerint. Innen igénylünk jószágot a közös föld megművelésére is— Közös ? — Igen.. Nem osztottuk ám fel a falu egész határát. Hagytunk földet azoknak is, akiket a lázadók a faluból elhurcoltak és még odavannak- Tartalékoltunk földet a többi falubeli lámának is, ha úgy határoznának, hogy otthaeviák a Vo- lostort. Aztán ősszel megindul az iskola. Helyiséget a kolostor egyik szárnyába.í Kapott. Le meghagytuk az iskoláknak egy tagban 8hektár szántót is. S persze, nem hagyjuk ugaron ezeket a táblákat sem, a ialu közösen műveli." — A falu közösen? De hát ki? Hát nem kapott mindenki földet? — Dehogynem! De aki akar, az a sajátján kívül a közödben is dolgozhat. — És kié lesz a termés? Ceren Lobu nevet. — Hát, “aki vet, az arat’’. Elosztjuk azok között, akik dolgoztak rajta. Munkaegység szerint. Most egyszerre sejteni kezdek valamit. Ceren Lobu észreveszi rajtam. — Tudja, a kínaiak tanácsolták ezt nelünk. Akárcsak azt, hogy a házasulandó fiataloknak dupla adagot, adjunk. Úgy látjuk, okas dolog e* is. A múlt héten a kínai katonák egy öntözőcsatornát ástak a közös táblához. Mi meg most hozzáfogunk a másodikhoz. Nekiláttunk közösen zöld trágyát gyűjteni A falubelieknek mindez nagyon tetszik. Lehet, hogy egy-két éven belül ebből az okos dologból egy még okosabb dolog sül majd ki. . . Tudom jól, mire gondol Ceren Lobu, de ennél sokkal fontosabb, hogy ő jól tudja mit akar. Ceren Lc'ju négy hónappal ezelőtt került vissza ide falujába, ahonnan a földesur korbácsa elől 4 éve Lhaszába menekült, onnan pedig a kínaiak segítségével Cseng-tu-ba ment tanulni, a nemzetiségi iskolain. A KOSZÁN SZIKA forradalmi változása azonban nem Ceren Lobu érdeme. Ugyan mit érne egymagában a kovász, ha nem volna amit megkelesszen ?! Hiába lenne a parasztbizottság elnökének még oly okos elgondolása is, ha a parasztok — bár csak most kaptak földet — nem éreznék — talán csak ösztönösen — a közösen végzet munka nagy előnyeit. Tibetben sokat, nagyon sokat késett a 'történelem. Úgy látszik, most sürgősen be akarja hozni mulasztását: (Folytatjuk) í&üázak gf&zeísia Frán&aerszlgbaa PÁRIZS. — A francia parlament hosszú és igen öles vita urán 472 szavazattal 71 ellenében elfogad.a azt a törvényt, amely ádami segítséget biz • !t az egyházi iskoláknak. Az uj törvény: alapján mintegy 14,000 iskola, — túlnyomó többség «on a iuiiUi katolikus egyjiás .tulajdonában, — fog állami támogatást kapni. A javaslatot rendkívül élesen ellenezték a Cur Molle-, '.me rmni-z.ereinek vezetés alatt álló csoport tagjai, a szocialisták, de a kórnuny De Gaulle elnökkel egye.embe r minden erejét latba vetette a javaslatért, ami a kormány és a katolikusok szorosabb szövetségét bizonyította. WEINSTOCK LAJOS ANGOLNYELVü ELŐADÁST TART európai utján szerzett tapasztalatairól a Szovjetunió és a népi üemt -.raciák fejlődéséről pénteken, január 15-én este 8 órakor a THE FACULTY OF SOCIAL j SCIENCE helyiségében, 80 E. 11th St. Room 227. |
