Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-16 / 24. szám

Thursday, June 16, 1960

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

R. PALME DUTT:

SIR A IS T if ON Y EDEN EMLÉKIRATAI

— avagy kellemetlen szennyesteregetés a toryk házatáján

Eden, úgy látszik, őszintén hiszi, hogy az ötvenes években elhárította a harmicas évek helytelen “agresszor-megbékéltetési” politikájának megismétlődését. A valóság azonban egészen más, kedves Sir Anthony. Az angol—szovjet szövetség rövid köz játéka után — amelynek során huszonöt millió szovjet ember, valamint az egyszerű angol emberek millióinak vére és önfeláldozása volt szükséges ahhoz, hogy Anglia túlélhesse a halálos válságot, melybe vezetőinek esztelansége juttatta — ön, Sir Anthony, hamarosan visszatért az előbb említett meghunyászkodó “megbá- kéltetési” politikához. A második világháború előtt Anglia politikai vezetői Hitlert mint a kommunistaellenes küzdelem “bajnokát” békéltették meg, Anglia létérdekeinek feláldozása árán. A második világháború után az angol vezető körök — a konzervatívok és a jobboldali labouris- ták — megint csak Anglia legfontosabb érdekeinek feláldozásával, az Amerikai Egyesült Államokat ‘elégítették ki’ mint a kommunizmus elleni harc vezetőjét. Edén emlékiratai telve vannak panasszal arról, hogy az Egyesült Államok milyen kurtán-furcsán fizette ki Angliát hűséges szolgálataiért. Sir Anthony nem veszi észre, hogy szinte szóra ismétli Neville Chamberlain azon ke- sergéseit, melyekben felpanaszolta, hogy Hitler milyen csúnyán elbánt vele a sok jótett után. amit érdekében véghezvitt. Az ötvenes években Anglia vezetői—s köztük Eden, országunk külügyminisztere, majd miniszterelnöke— odáig mentek, hogy Adenauer kegyeit keresték, s nemzetközi kötelezettségeiket felrúgva, újból felfegyverezték Németországot.

Sir Anthony hosszú, bonyolult fejezeteken keresztül taglalja, milyen pokoli munkát végzett annak érdekében, hogy kicsikarja Franciaország hozzájárulását a német ujrafelfegyvérzéshez — s közben egyetlen szóval sem utal arra, hogy mindaz, amit ezen a téren véghezvitt, a harmincas évek eseményeinek pontos megismétlése volt. Az emlékiratokból nem tűnik ki, hogy Eden ennek tudatában lett volna.

Az emlékiratok, legkomikusabb része az angol— amerikai kapcsolatokról szóló méla,bus beszámoló. Ez a része a könyvnek olyan, mintha Eden egy komikus cirkuszi artistaszám két jellemző figuráját idézné elénk: az “erős embert” és vékony- dongáju partnerét, aki akárhányszor leütik, vad elkeseredéssel pislog a közönség felé, hogy felkeltse rokonszenvét, majd újból feléledő önbizalommal feltápászkodik. . . csak azért, hogy pillanatok alatt újból leüssék. Az angol politika — amely erre az újra meg újra kiütött vékonydon- gáju partnerre emlékeztet — az Egyesült Államokhoz való hűséget tekinti alapelvének, s ugyan akkor a szovjet politika minden lépését baljóslatú cselszövésnek minősíti. “Szokásom szerint — Írja Eden szilárdan bíztam az amerikai támogatásban.” Micsoda heves fájdalom gyötri ezt az egyszerű hivő lelket, amikor kutyahüségét újabb meg újabb rúgásokkal jutalmazzák. Az 1954 évi gua- temalai problémáról ezt Írja:

“Közléseink ellenére, Dulles nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok haditengerészete engedélyünk nélkül akciót kezd egy brit hajó ellen. Ez a bejelentés aggasztóan hangzott. Az angol—amerikai szolidaritás mindennél fontosabb volt számunkra.”

Az “engedélyünk nélkül” kitétel valóban elragadó. Mintha ugyan bármelyik támadó is engedélyt kérne a megtámadottól, mielőtt jól fej bevágja. . . Aztán meg a “kolonializmus” vádja:

“Dulles utalt a kolonializmusra.. . mely állandó problémája az angol—amerikai kapcsolatoknak. . . Szerfölött zavaró, hogy ez a kérdés a válságos helyzetekben minduntalan felbukkant az Egyesült. Államok és nyugati szövetségeseinek kapcsolatában”.

Ezután néhány csípős megjegyzés következik “Szaud-Arábiáról és Libériáról, ahol az amerikai érdekek igen nagy sulival esnek a latba”.

Eden valamennyi megjegyzése közül az a sziv- szakasztó panasz hangzik a legpatétikusabl an, amellyel elkesergi, hogy ha Anglia vagy valame^ lyik nyugat-európai ország egy diplomáciai probléma ügyében támogatást Kár szövetségesétől, az Egyesült Államoktól, akkor Amerika óva inti a hozzáfordulókat a “klikkalakitás” veszélyeitől, amidőn azonban az Egyesült Államok kér támogatást tőlük, akkor feltétel nélküli engedelmességet követel. Érdekes példája volt ennek az az

eset, amikor Anglia a Biztonsági Tanács előtt fekvő angol előterjesztés ügyében támogatást kért — egészen magától értetődő módon nem az Egyesült Államokhoz, hanem régi kispajtásához Belgiumhoz fordult:

“Úgy gondoltuk, hogy az adott esetben mi sem természetesebb, mint barátaink támogatását kérni. De az amerikaiak úgy vélték, hogy ez “klikkalakitás” . . .

Sok nyugati ország politikusai találkoztak ezzel a szerencsétlen felfogással, amikor az Egyesült Államok képviselőivel tárgyaltak, viszont egyetlen esetben sem hallottak effajta meggondolásokat, amikor arról volt szó, hogy a szóban, forgó áilamok sorakozzanak fel az Egyesült Államok álláspontjának támogatására. Senki sem állította például azt, hogy Anglia és Franciaország valamiféle “klikkben tömörült”, amikor belenyugodott a kommunista Kina UN-tagságát megtagadó sorozatos elutasító döntésekbe”.

A szegény vazallusnak még sokat kellett tanulnia ! Egyebek között azt is fel kellett ismernie, hogy klikket létrehozni csak Amerikának szabad.

Eden szuezi beszámolója egyetlen szűnni nem akaró szivsrakajtó panasz arról, hogy a ravasz Dulles miképpen adta el a szegény Józsefet egy tucat szarukeretes pápaszemért, illetve, hogy a ravasz amerikai miképpen sétálgatott a hiszékeny lorddal fol-alá a kerti ösvényen augusztustól novemberig, miközben egyik javaslatot a másik után terjesztette elébe (a “huszonkettes” javas-, latot, majd a “Csatornát Használók. Szövetségének” megalakítására irányuló propoziciót stb.)... Amikor aztán Anglia elfogadta a javaslatok valamelyikét — Amerika nyomban elejtette azt és más alapon folytatta a tárgyalást. Végül is a megvadult Anthony fejest ugrott az egyoldalú akcióba, abban a reményben, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja (miként — Eden megjegyzése szerint -— Anglia a koreai ügyben vakon követte az Egyesült Államokat, anélkül, hogy megvárta volna az Egyesült Nemzetek határozatát). A merész ugrásnak azonban csúnya esés lett a vége. Amikor Dulles az események kezdetén érvénytelenítette az aszuáni gát építéséhez Ígért nyugati segély tervét, “bennünket meg sem kérdeztek”. Ezek után Dulles egyik tervet a másik után “Lorpedózta meg”. “Az amerikai külügyminiszter több ízben megemlékezett az angliai közhangulatról, amely véleménye szerint nem volt kedvező az angol kormány szuezi politikája tekintetében.’- JEzzel szemben Eden azt erősitgeti, hogy az angol nép “kb. fele-fele arányban támogatta, illetve ellenezte a kormány politikáját”, a kormányon belül viszont nem mutatkoztak ellentétek, “s az árnyalatnyi véleményeit érések. . . nem voltak jelentősek”, habár a miniszterek közt egyesek “csupán a kormány iránti lojalitásból azonosították magukat a hivatalos kormánypolitikával”. Eden erősen tompítja a szovjet kormány november 5-én kézhez kapott jegyzékének jelentőségét, habár e jegyzék megérkezte után döntött november 6-án a minisztertanács a haladéktalan tüzszüneti parancs mellett; a UN korábbi döntését a kabinet nem vette tudomásul és napokon keresztül válasz nélkül hagyta. Sir Anthony ezzel azt a cél kívánja elérni, hogy a kudarc miatti felelősség elsősorban az Egyesült Államokra háruljon, amely állítólag pénzügyi nyomást gyakorolt Angliára: az angol arany tart a1 ék ugyanis ez idő tájt 15 százalékkal csökkent. A tűzszünet elrendelése után sem váltak azonban be az angol politikusok Amerikába vetett reményei.

“Lehet, hogy talán túlságosan lassan értettem meg az amerikaiak gondolkodásmódját. Nem számítottam arra, hogy az- Egyesült Államok kormánya úgyszólván minden kérdésben keményebb magatartást tanusit majd velünk szemben a továbbiakban, s a tűzszünet után még nyersebben bánik majd velünk, mint azt megelőzőleg.”

Ha az “azt. megelőzőleg” kifejezésen nem a Port Szaidhan legyilkolt 'asszonyok és gyermekek gáládul kiontott vérét, s a nemzeti felszabadító mozgalom ellen hideg fővel kitervelt agressziót ■ kellene értenünk, szinte sajnálatot erezhetnénk a szerencsétlen, megrugdalt Pipogya Jancsi iránt. De ennek a szerencsétlen flótásnak vér szennyezi

a kezét. ? < ': < ..........

A szuezi eseményekről' szóló fejezet nem sok újat mond -— illetve csak megerősíti'a tényekből régóta levont következtetéseket,. A szöveg na hutása és a tények egyoldalú csoportosítása alapján

nyugodtan azt mondhatnánk Eden emlékiratairól, hogy színvonaluk alacsonyabb, mint egy közepesen tájékozott külföldi sajtótudósitó jelentéseinek nívója.

Arról sem tesz Eden emlitést, hogy Egyiptom 6 hónapon keresztül hiába próbálta megvásárolni az önvédelemhez szükséges fegyvereket az Egyesült Államoktól és Angliától. Ismételten azt a választ kapta, hogy mindaddig nem kap fegyvert, mig nem csatlakozik a bagdadi paktumhoz.

E döntően fontos tények elhallgatása után Eden “derült égből lecsapó villámnak” mondja Egyiptom lépését: azt, hogy a súlyos helyzetből kivezető utat keresett, s végül is nemzeti függetlenségét a Csehszlovákiától vásárolt fegyverekkel védte meg. Csodálkozását fejezi ki afölött, hogy Egyiptom a nyugati segélynyújtási ajánlatot á szuverenitását veszélyeztető feltételek miatt elfogadhatatlannak minősítette, holott — mint Írja — “az ajánlatban mindössze néhány nem túlságosan súlyos feltétel foglaltatott”. Például az, hogy “a kommunista hatalmaktól származó segélyt Egyiptom vissza fogja utasítani”. Képzeljük csak el, micsoda rikoltozás támadt volna a nyugati sajtóban, ha a szocialista tábor országaiból származó gazdasági segélyt azzal a feltétellel folyósították volna, hogy ennek fejében Egyiptom köteles a- nyugati segélyeket visszautasítani. Minden bizonnyal azon nyomban zsarolással vádolták volna a szocialista országokat.

az emlékiratok bőségesen alátámasztják és igazolják azt a vádat, hogy Izrael Egyiptom elleni támadását pontosan beillesztették a Nilüs.parti ország ellen három oldalról intézendő agresszió tervébe. Erről az október 16-án Párizsban tartott értekezletet ismertető szövegrész számol'bé r “Megkértük a francia minisztereket, kövesáé- nek el mindent annak érdekében, hogy Izrael világosan lussa: egy esetleges Jordánia elleni támadás elhárítására latba vetjük csapatainkétk Ha -azonban Izrael Egyiptomot támadja meg "és nem Jordániát, akkor a kérdés fel sem merül. Éppen ezért, ha okvetlenül ki kell törnie a fegyverei konfliktusnak, akkor mi azt szeretnénk, ha Egyiptom ellen irányulna.” ,

Eden beszámolójának időrendi adataiból pontosan kitűnik, hogy a nyugati hatalmak pontos menetrend- szerint időzi tették a magyarországi elleír-1 forradalmat, amelynek az volt a rendeltetésé, hogy elvonja a. Szovjetunió figyelmét a közel- keleti eseményekről az izraeli mozgósítás ésrtá-; madás előtti időpontban. Persze ezekre az összefüggésekre Eden egyetlen szóval sem utal:

Az emlékirat a továbbiakban folyamatosan ismerteti az esztelen, kudarcra Ítélt agresszió történetét, amely Anglia és Franciaország számára csak szégyent és vereséget hozott. Eden nem érti meg, hogy voltaképpen milyen erők győzték le. Csupán az Egyesült Államok szerepét látja — amely egyébként valóban kétértelmű és képmutató volt. Eden nem érti meg az uj, kialakulóban levő világ — a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozgalom — erőit, nem érti meg az emberiség túlnyomó többségének álláspontját,-amelyet a labourista balszárny és az angol közvélemény is támogat.

S:r Anthony csillaga azóta lehanyatlott — és senki sem akar, harcba bocsátkozni egy beteg emberrel. Politikai öröksége azonban tovább él. A harmincas évek történelmi leckéjét, amely az ötvenes években még súlyosabb formában megismétlődött —- egyelőre nem szívlelték meg nálunk. “Az agresszpr követeléseinek kielégítése — Írja a kötet végén — halálos zsákutcába v-ezet.” Eden nem is tudja, mennyire igazat mond, miközben voltaképpen saját politikáját elemzi. Hiszen napjainkban már nemcsak arról van szó, hogy ujra- íelfegyveivik Németországot és az ujnácikat, mint egykor Hitler fasiszta birodalmát. Ezúttal már nukleáris fegyvereket adnak Adenauer és Hitler révánsra sóvárgó tábornokainak kezébe. Wftkinson angol hadügyminiszter a Labour Párt: bizalmatlansági javaslata fölötti vitában határozottan kijelentette: “Minden veszély kizárva!. .. Az atomtölteteket lakat alatt tartjuk!” Szent együgyüség! A félmilliós német hadsereg számára aligha lesz nagy probléma néhány lakat feltörése. A történelmi tapasztalatok bebizonyították, hogy nálunk, Angliában sincs “minden veszély kizárva”, ha hazánk sorsának intézése néhány szűk látókörű tory kezében van. Itt «z ideje, hogy változtassunk rajta! (Vége)

_______________________________12Véres incidens robbant ki az indiai Pundzsab állam egyik falujában, amikor egy háztulajdonos

ki akarta lakoltatni a törlőket. Az incidens során •a-rendőrség tüzet nyitott a bérlőkre és 13 embert megölt.