Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-21 / 16. szám
2 Az algériai felszabadító hadsereg sikeres harcai Az algériai felszabadító hadsereg közleményt adott ki az április 1-én és 2-án folytatott hadműveletekről. E két napon a felszabadító hadsereg St francia repülőgépet lelőtt és kettőt súlyosan megrongált, tizenhét francia harckocsit megsemmisített és két katonai szerelvényt felrobbantott. Az algériai haderők 287 fegyvert és nagy mennyi- «égii kézigránátot zsákmányoltak. Tizenöt francia átállt az algériai felszabadító hadsereg oldalára. A francia katonáknak távozniuk ketl Tuniszból Az AP jelentése szerint Burgiba tuniszi elnök a parlament megnyitó ülésén beszédet mondott. Közölte, megállapodtak Franciaországgal abban, hogy a bizertai haditengerészeti bázist körülvevő támaszpontokról kivonják a francia katonaságot. Mint ismeretes, Bizerta kikötőváros és környéke a franciák utolsó támaszpont-rend- F ere Tuniszban Burgiba ezután hangozhatta, a végső célja az, hogy a franciák kiürítsék magát Bizertát is. Tsrrcrpsrs'h Gcrögorszighan Április 5-én megkezdődött Athénben a 14 gö- rg democrat a pere. A perbefogott hazafiakat * émkedéssd” vádolják — a görög reakció szokott módszere szerint. Ugyanezzel a “kémkedési váddal” indítanak pert 50 ember ellen április 26- án és 2 másik ellen május 5-én. Mindhárom pert a katonai törvényszék tárgyalja annak a törvény- rek az alapján, amelyet még Metaxas tábornok fasiszta diktatúrája idején hoztak, és amelynek at«nfán már több görög hazafit, a többi közt Ma- Eolisz Glezoszt is elitéltek. A vádlottak közt van az illegális görög Kommunista Párt több vehetője. A vietnami néphadsereg főparancsnokának tiltakozása Vo Nguyen Gíap tábornok, a vietnami néphadsereg főparancsnoka tiltakozó táviratot intézett a nemzetközi ellenőrző bizottság elnökéhez, An- sarihoz amiatt, hogy a dél-vietnami hatóságok az 1959/10. számú fasiszta rendelet végrehajtásával megszegik a genfi megállapodásokat. A távirat — amelyet Ta Quang Buu vietnami nemzetvédelmi miniszterhelyettes egy április 7-i sajtóértekezleten ismertetett — felszólítja a nemzetközi ellenőrző bizottságot, érje el, hogy a délvietnami hatóságok töröljék ezt a fasiszta törvényt, amelynek alapján megtorló intézkedéseket tettek az ellenállás volt tagjai ellen, és amelynek alapján a szaigoni külön katonai törvényszék 20 perben halálos ítéletet hozott. A távirat befejezésül figyelmezteti a nemzetközi ellenőrző bizottságot arra a nagy felelősségre amely a genfi megállapodások végrehajtásával reá hárul. Spanyol terror munkások ellen BRÜSSZEL. — Az “International Confederation of Free Trade Unions” (Szabad Szakszervezetek Nemzeközi Szövetsége) titkára, J. H. Olden- broek kábelben tiltakozott a madridi katonai körzetnél két spanyol munkás gyors haditörvényszék általi elitélése ellen. “Az igazság és emberiesség nevében bízunk abban, hogy az Ítéleteket nem fogják megerősíteni” — irta Oldenbroek. Antonio Abad Donoso 24 éves munkást halál- büntetéssel, Justiniano Alvarez Montero 37 éves kávéházi alkalmazottat életfogytiglani börtönnel sújtott a hadbíróság csak egy héttel azután, hogy elfogták őket. A vád ellenük, hogy négy bombát helyeztek el Madridban, melyeket február 18- és 19-én fedeztek fel. Két bomba felrobbant s az egyetlen áldozat Perez Jurado volt, aki segített a bombák elhelyezésében. Komoly kétségek merültek fel aziránt, hogy a két munkás törvényadta jogait figyelembe vették-e, mivel csupán egy héttel letartóztatásuk után máris bűnösnek ítélték őket. Az NSZP határozata a mszőgazdaság fejlesztéséről BERL/N. — A Neues Deutschland április 7-iki száma közli az NSZP Központi Bizottságának a mezőgazdasági termelés emeléséről és a termelőszövetkezetek fejlesztéséről hozott határozatát. A határozat bevezető részében megállapítja, hogy az NDK-ban a parasztság nagy többsége meggyőződött a szövetkezeti gazdálkodás helyességéről. 1960 március 31-én a mezőgazda- sági földterületek 85.3 százaléka tartozott már a szocialista szektorhoz. A párt központi bizottsága hangoztatja, hogy a mezőgazdaság úgy járulhat hozzá méltóképpen az ország fő gazdasági feladatának megvalósításához, ha 1963-tól a szükségletek növekedése mellett hazai termékekből tudja biztosítani az ország tej-, vaj-, hús- és tojásszükségletének kielégítését, továbbá, ha megelőzi a nyugatnémet mező- gazdaságot az egy hektárra jutó terméshozamban és az állattenyésztés fejlesztésében. A kormány terményfeleslege Az Agricultural Department február végén megtett jelentése szerint a kormány terményfeleslege 9 billió 26 millió és 600 ezer dollár értékben van felhalmozva. Ez 212 millió dollárral kevesebb, mint az előző hónapban volt és 63 millió dollárral kevesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. A jelentés nem számol be arról, hogy a kormány miként adott túl a felesleg egy részén. A búza- és kukoricafelesleg nőtt februárban. További 514.7 millió bushel kukorica került kor- mánykázre 580.5 millió dollár értékben. Összesen 1.1 billió bushel gabona 2.8 billió dollár értékben és 1.2 billió bushel kukorica 2.2 millió dollár értékben van jelenleg kormánykézen. A felesleg dollár értékének többi összege a farmereknek adott árpótló kölcsönként van elszámolva. ÚJSZERŰ MŰHOLD A TRANSIT 1-B A Cape Canaveral, Fla.-i rakétainditó állomásról a Defense Department szerdán, április 13-án reggel egy újszerű műholdat indított pályára a Föld körül. Á “Transit 1-B”, 265 font súlyú, 36 inch átmérőjű gömb, a légürből irányítható hajózásnak az úttörője. Segítségül szolgál annak a módszernek a tanulmányozására és tökéletesítésére, amelynek alapján tengeri hajók és repülőgépek könnyebben és pontosabban megállapíthatják térbeli helyzetüket, mintahogyan most teszik a csillagok állásáról, vagy rádió állomásoktól szerzett értesülésekből. 'A műhold pályája ellipszis alakú. Legtávolabbi pontja 479 és legközelebbi 233 mérföldre van a Földtől. Eredetileg 575 mérföld távolságban kör- alaku pályát szántak számára, de ez nem sikerült- Ez a második hasonló kísérlet, azért viseli nevében az 1-B jelzést. A műholdban elhelyezett jelzőkészülékeket a Nap sugarai által szolgáltatott erő működteti. Arra számítanak, hogy 1962-ben már tökéletesítve lesz a rendszer. Négy ilyen készülék pályába állítására van szükség, amelyeknek jelzéseit hajók vagy repülők különleges rádió készüléken fognak fel és legfeljebb tizedmérföldnyi eltéréssel pontos képet kapnak arról, hogy ,a földgömb melyik részén, vagy a szárazföldtől milyen távolságban vannak. A “Transit l-B”-nél alkalmazott tudományos elgondolást az amerikai tudósok a szovjet tudósoktól kapták, amikor a szovjet tudósok ismertették annak módját, hogyan lehet az akkor indított első Sputnik pozícióját, azaz a Földtől való távolságát megállapítani. A John Hopkins-egye- tem tudósai ajánlatára a tudományos képlet fordítottját alkalmazzák arra, hogy a légürből a földön levő tárgyak helyzetét kiszámítsák. További tanulmányra van szükség fontos lég- üri adatok megismerésére, hogyha módszert tökéletesíthessék. Rövidesen mégegy kísérleti gömböt állitanak pályába. Azt akarják megállapítani, hogy a rádiósugarak mennyire törnek meg a Föld légkörébe érve, milyen sűrű az ionoszféra elektrontartalma, mi a földgömb pontos alakja, milyen a mágneses ereje és milyen távolságban vannak a földrészek egymástól. Thursday,, April 21, 2960 fünfalések világszerte (Folytatás az első oldalról) zi fontossággal és jelleggel ruházta fel az a tény, hogy külföldi küldöttségek vettek benne részt az Egyesült Államokból, Kanadából, Nyugat-Német- országból, Japánbói, Franciaországból, Dániából, Írországból, Indiából, Ghánából, Kínából, Dél- Afrikából, Tanganyikából és máshonnan. BONNBÓL érkezett szűkszavú jelentés számol be arról a tömegtüntetésről, amelyet Bergen- Hohne (Nyugat-Németország Saxony tartományában) mellett levő távlöveg gyakorló állomás előtt tartottak meg az atomfegyverek ellen. A tüntető tömeg csoportjai három nappal azelőtt indultak gyalogfelvonuiásra Hamburgból, Manőverből, Bremenből, Biunswickból és Luenenburg- ból. A távlöveg bázis előtt találkoztak, ahol tömeg gyűlésen szónokok fejezték ki a német nép kívánságát a leszerelésért ás a békéért. ¥ÉStE§ TERROR DÉL-SC0REÁBAN A koreai nép felháborodását fejezi ki Szing- man Rhee választási csalásaival szemben. Lapzárta előtt érkezett rádichirek beszámolnak a népi mozgalom hatalmas növekedéséről, amely a rendőrterror ellenére az egész déli országrészben hullámszerűen döngeti az idegen hatalom segítségével uralkodó Rhee népelnyomó uralmának várfalait. A legújabb hírek szerint Seoulban, Dél- Korea fővárosában a tüntető tömeget megtámadó rendőrség és katonaság 81 ember halálát okozta és 300-nál többet megsebesített. Más városokban is hasonló tüntetések követelik Rhee eltávolítását és uj választások megtartását. Washingtonban nagy aggodalmat okoznak a délkoreai hírek és kétséges, hogy Eisenhower elnök ezek után el- megy-e Szingman Rhee meglátogatására. KORÁBBI TUDÓSÍTÁS: Másán, 150,000 lakosú tengerparti városban, március 15-én 7 embert lőttek agyon a rendőrök. Azóta utasítást kaptak, hogy a levegőbe Jöjjenek, de ig-y is megöltek egy 17 éves fiút. Az első tüntetésen eltűnt Kim Joo Yul 16 éves diák, akinek agyonnyomeritott holttestét a halászok találták mag az öbölben. A város felháborodva lépett fel a bebizonyított rendőri kegyetlenség ellen. A tanuló ifjúság gyertyát és virágot helyezett a halott mellé. Ezres tömegek törték át a rendőri kordont, széjjelszedték a kőfalat, amely útjukat állta, hogy megnézhessék a halottat. Állítólag hat rendőrállomást rongáltak meg a tüntetők. Feldühödt anyák eszméletlenre verték a rendőrfőnököt, kocsiját felégették. Másnap a kormánypárt helyiségét és kormánypárti vezetők házait támadta meg a tömeg. Egész napi tüntetések után a városházát és a polgármester otthonát dúlták fel. Amikor 300 felsőiskolás leány virággal vonult a halott Kim Joo Yul temetésére, a rendőrök durván megtámadták őket. Először sortüzet adtak le a fejük felett, azután tüzfecskendővel vörös festéket lövettek rájuk. A tiszta iskolai egyenruhába öltözött leánycsapat sírva hátrált, de — a jelentés szerint — nem oszlott széjjel. 22-t letartóztattak közülük. A rendőrök százakat tartóztattak le a későbben tüntető tömegből, mondja egy április 13-án keltezett UPI jelentés. A Fehér Ház bejelentette, hogy Eisenhower rövid időre Dál-Koreába is ellátogat Szovjetunióbeli és japáni látogatása után. Eddig erről nem volt szó, ele az öreg Syngman Rhee-nek erkölcsi támogatásra van szüksége lázadozó népével szemben. IHB9£i3BHiEaEBi33Sllii3B£:BflHWIiaSHMIIIHR» Amerikai Magyar Szó Subscription in ü. S. and Canada for one year $7.09, fsr six months $4.00. Foreign Countries for one year $10.00, for six months $5.00. mOVWMUHHOMUHWWHMMWWHmVVVW «Kifizetési árak: New Fork városában, as CSA-ban is Kanadában egy évre $7.00 félévre $4.00. Minden más külfö.di országba egy évre $10.00, félévre $5.00. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: IS* East 16th Street, New Fork 3, N. T. Telefon: AL 4-0397 AMERIKAI Tv^GYAR szó ...... iái .1 ni—