Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-07 / 14. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 7, 1960 5?___ __ 12_____________________ Ahogyan én látom... " írja: _ ___ 7 ' 1 Téglagyár és tetoválás Nézem iá képet és félreteszem. Újból előveszem, újból megnézem és ha végtelen szomorúsággal is, de el kell hinnem: ilyesmi megtörténhetett a mi hazánkban, az Egyesült Államokban. A kép szomorú arcú négert mutat és mutatja a néger fekete testét, amelyre az amerikai aranv- ifjuság néhány képviselője három betűt tetovált: “KKK”. Nehogy félreértés legyen, nem is egyszer, KÉTSZER tetoválták a három betűt: “KKK”. A képet ujna és újra előveszem, újra és újra megnézem és semmi kétség többé: az amerikai ifjak aláírása ott van a néger fekete testén, letö- rülhetetlenül, örök megbélyegzés formájában: “KKK”. Hallgatom a rádiót, amely hírül adja: So. Carolina állam Orangeburg városában ia rendőrség letartóztatott 400 néger diákot, mert a szégyen- teljes megkülönböztetés ellen tüntettek. A tüntetők nem rendetlenkedtek. Nagyon békésen viselkedtek és a tüntetéssel csupán ama óhajuknak adtak kifejezést, hogy bizonyos üzletekben, amelyekben az árukért állva elfogadják a pénzüket, le is ülhessenek, amikor megéheznek és enni szeretnének, ÜLVE, mint fehérbőrű honfitársaik. Ezért tartóztatott le 400 négert az orangeburgi rendőrség. És miután a város nem épített elég nagy befogadó képességű börtönt, a letartóztatott tüntetőket további intézkedésig erős kerítéssel körülvett udvarra terelték. Kerítéssel körülvett udvarra terelt foglyok. . . “További intézkedésig.” Eleven húsba tetovált betűk, számok. . . Mintha valami hasonló eljárásról már hallottunk volna a múltban? Persze: a náci-nyilas sötét korszakban letartóztatott magyar zsidók százezreit terelték erős kerítéssel körülvett téglagyárakba — további intézkedésig, ami abból állott, hogy marhavagonokfca zsúfoltan vitték őket először munkatáborokba, később a kemencékbe, ahol élve égették el őket, mint megannyi fatuskót.. . Persze a munkatáborokban, a fogolytáborokban tetováltak számokat a halálra ítéltek karjára. Magyarországon, Mexikóban és itt Amerikában találkoztam ilyen örökre megbélyegzett halandókkal, akik valami csodálatos véletlen következtében elkerülték a gyilkos kemencék tüzét. A tetoválást ábrázoló kép láttára és a kerítéssel biztosított udvarra terelt négerek sorsának hallatára napokon át vártam valamire. Valami egészen nagy dólogra vártam, valami igazán szenzációs megnyilatkozásra, amellyel a szégyenteljes eseményeket megbélyegzi, elitéli valaki, akinek a hangját meghallják az egész világon, akinek a szavát nagy fej címekkel közölnék a világ legismertebb, legtekintélyesebb lapjai. Vártam valamire, ha pontosan nem is tudtam kifejezni, hogy mire? Utólag, az elmúlt hetek távlatából most már szavakba tudom önteni, hogy mire vártam. . . Vártam, hogy elnökünk, aki a világ elé állandóan Amerikát helyezi követésre méltó erkölcsi példaként, a tetoválást és a békés tüntetők nagy udvarra való terelését a legélesebb hangon elitélje. Vártam, hogy elnökünk, aki szereti az isteni gondviselést hangoztatni, az összes tüntetők azon nali szabadlábra helyezését követelje és azt, hogy a tetoválás szégyenteljes tettéért felelős ifjakat bíróság elé állítsák. . . Hiába vártam. Vártam, hogy Ed Sullivan, az ártatlanok nagy védelmezője, vasárnap esti TV programján a hallgatóságot arra buzdítsa, hogy a tiltakozó levelek millióival árassza el Eisenhower elnököt, a déli államok kormányzóit, szenátorait és képviselőit, mert hiszen a négerek megbélyegzése egyúttal Amerika megbélyegzését is jelenti a világ előtt... Hiába vártam. Vártam, hogy szerte az országban papok, lelkészek, rabbik és a többi lelkipásztorok, akik tul- világi üdvösség árusításával foglalkoznak, az első szombaton és vasárnapon a bibliából kölcsönzött idézetek helyett és zsoltárok éneklése helyett, dörgedelmes szavakkal ítéljék el az ártatlan négerek szégyenteljes megbélyegzését, amit az általuk emlegetett szentek és apostolok is elítélnének, ha szavukat hallatni módjuk lenne. . . Hiába vártam. Vártam, hogy az ujamerikások, akik végignézték ártatlan emberek téglagyárakba terelését; akik közül sokan végigszenvedték a téglagyárak és a haláltáborok kínszenvedéseit és annak bizo- nyitékául életük végéig viselik a karjukra tetovált számokat; vártam, hogy az ujamerikások hallatják hangjukat, ők, akik hazát cseréltek, mert azt hitték, hogy a szabad és demokratikus Amerika földjén ilyesmi nem fordulhat elő, — de hiába vártam. És milyen soha-meg-nem-ismétlődő kitűnő alkalmat mulasztott el az Amerikát látogató két államfői Adenauer és Ben Gurion! Az emberiesség és az emberi megértés mily nagyszerű példáját nyújthatták volna ÉPPEN ŐK egy közös nyilatkozattal, amelyben külön-külön és mégis együtt figyelmeztették volna az amerikai népet, hogy a zsidó és a német nemzet számára milyen tragikus következményekkel jártak a téglagyárak és a tetoválások. Adenauer és Ben Gurion elmulasztották az alkalmat, amely őket az államférfim nagyság magaslatára emelte volna, mert — vagy elfelejtették a múltat, vagy abból semmit nem tanultak. A legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy most valahol a délen négereket terelnek és négert tetoválnak. Az ezer tüntető diák közül letartóztatott 400 néger az európai téglagyárak amerikai változatában a nemzeti himnuszt énekelte és azt, hogy “God Bless America”, — mint ahogyan a korai halálra kárhoztatott zsidók annak idején héber dalok éneklésével válaszoltak a csendőrök durvaságaira. És a megkínzott néger élete végéig hordozza a testére tetovált “KKK” betűket, mint ahogyan a fasiszta-nyilas hóhérok számjegyeit örökké viselni fogják a haláltáborok megkínzott és véletlenül életben maradt egykori lakói. Azt már tudjuk,, nagyon jól tudjuk, hogy odaát Európában, távoli országokban mire vezettek a téglagyárba terelések és a tetoválások. Ha Amerikában, fogadott hazánk vezetőinek és az emberek millióinak lelkiismerete idejében meg nem mozdul: mire fognak itt vezetni hasonló jelenségek ? Can it happen here? Vájjon itt is megtörténhetik?? A LIPCSEI MÁSÁR ÉS A BÉKE “Minél jobban növeljük a nemzetközi kereskedelmet az egész világgal, annál kisebb a lehetősége egy újabb háborúnak” — vélekedett R. J. Smith, a londoni Imperial Chemical Industries cég képviselője, amikor Lipcsében az újságírók arról érdeklődtek nála, mi a véleménye az ismert német szólásmondásról: élni és élni hagyni. Nemcsak ez az egy angol kereskedő nyilatkozott igy, hanem hasonló megnyilvánulásokat hallottunk olasz, francia, amerikai kereskedők s műszaki emberek részéről is. Jól lehetett érzékelni, hogy az idei lipcsei vásár a nemzetközi helyzet további enyhülésének és a küszöbönálló csúcsértekezletnek jegyében zajlott. A legtöbb szocialista országból kormányküldöttség érkezett Lipcsébe s nagyon sok kapitalista országból politikai, gazdasági és más közéleti személyiségek látogatták meg a vásárt. Bármennyire nem tetszik a bonni politikai köröknek — mivel törekvésük a Német Demokratikus Köztársaság teljes elszigetelése — mégis olasz parlamenti csoport utazott Lipcsébe, s angol zászlóval diszitett kocsik vittek vezető angol gazdasági embereket a nemzetközi fogadásra. Vezető politikusok érkeztek az arab országokból, Afrika más államaiból és Ázsiából. Túlzottan merész következtetés lenne, ha ebből arra a megállapításra jutnánk, hogy ezek az államok rövidesen arra a lépésre szánják magukat, mint Jugoszlávia, az Egyesült Arab Köztársaság vagy mint Guinea, amelyek felvették ia kapcsolatot a NDK-val. Egy tanulságot azonban mégis levonhatunk. Ezeknek az államoknak gazdasági körei nem jó szemmel nézik a hidegháborús nyugatnémet politikát. Miért? Mert a különböző nyugati gaVvági megállapodások, az európai szabad pure és mis kereskedelmi, és gazdasági közösség nem nyújt •minden kapitalista országnak egyforma lehet őséget árucikkeik kicserélésére. A, nyugatnémet ipar hölCtekintetben háttérbe szorítja az pMsVt francia, angol ipart. A konkurrencja a;'NániéL Lzövfet- ségi Köztársaság részétől annyira nieghcvékédétt^ hogy Memcsak a nyugat-európai pigbóAy urálii a, helyzetet, hafiem Dél-Amerikábah é’s a'^Közél-Ké- léten is maga möge gyűrte Angliát, Francia or- szágot is, mintha a második világháborúban ezek U - fe -A>‘ v. az országok nem a győztesek, hanem a vesztesek között lettek volna. Az üzleti élet azonban érzékeny. S igy, ha későn is, de felmérik azt a veszélyt, amit a nyugatnémet ipar jelent a legtöbb nyugati cég számára. Nem utolsósorban ez volt a második döntő ok arra, hogy a nyugati kereskedelmi cégek elsősorban olaszok ,angolok, franciák, sőt egyre több amerikai vállalat is rendkívül nagy aktivitást tanúsított újabb és újabb üzletkötésre a szocialista államokkal. Természetesen nem nézték tétlenül ezt a nyugatnémet kereskedők sem. Elsősorban a Német Deomkratikus Köztársasággal próbálták az üzletkötések számát növelni. Meg kell mondani, nem kis sikerrel. Hiszen a két ország közötti forgalom mintegy 300 millió márkával lesz nagyobb, a lipcsei vásáron történt üzletkötések alapján, mint a múlt esztendőben. Másodsorban a kínai piacon akartak üzleteket kötni. Az utóbbira más országok kereskedelmi cégeinek segítségét is igénybe vették. A konkurrencia-harc tehát Lipcsében is megmutatkozott. Az, hogy a Német Demokratikus Köztársaság- 4230 millió márka értékben kötött üzleteket, ami csaknem 24 százalékkal több, mint- a múlt évi lipcsei vásáron bonyolított kereskedelmi kötések értéke, s hasonlóan a Szovjetunió, Csehszlovákia és Magyarország részéről is lényegesen nagyobb üzleti megállapodásokat Írtak alá, mint 1959-ben, lényegében azt bizonyítják, hogy több száz millióval nőtt a kereskedelmi forgalom a nyugati országokkal. Az árucsereforgalom ily nagyarányú növekedése pedig a szocialista gazdasági rendszer gyors fejlődésének s a nagyarányú tudományos technikai haladásnak elismerése. Ez kényszeritőleg hat a gazdasági és politikai életre is. Érthető tehát R. J. Smith ur és a többi angol, francia, olasz kereskedő megnyilvánulása. Ha élni akarnak, márpedig élni szeretnének, akkor a hidegháború főkolomposainak, a bonni köröknek törekvését ellensúlyozni kell, ez pedig csak . ugv lehet, ha fokozottabban kiépítik kapcsolataikat a szocialista államokkal. Pusztai Ferenc RÖVIDEN Az első jugoszláv Himalája-expedició most indult el Indiába. A Sten Kerstnik vezette hattagú expedíció tagjai között egy újságíró is van, aki tudósítja majd a jugoszláv lapokat. • Mozdonyvezető nélküli villanyvonatok gyártását kezdték meg Rigában. A mozdonyvezetőt elektronikus számológép helyettesíti, a menetrendet magnetofonszalagra veszik fel. Az első pró- bautak tapasztalatai alapján az automata menetrend szerint közlekedteti a vonatot. • A bukaresti városi színház április végén budapesti vendégszereplésre érkezik. Az együttes a Madács Színházban Gorkij Éjjeli menedékhely s Lucia Demetrius Három nemzedék cimü darabjával lép fel. A Madách Színház együttese ezalatt Bukarestben vendégszerepei majd. • ötven évi hallgatás után, megszólalt a 90 esztendős Petar Mutafic, Jugoszlávia Hutovo nevű Adriai-tenger partján fekvő községének lakosa. Nem csoda, hogy a falu népe az ámulattól nem tudott szóhoz jutni. .. • Nemzeti park létesül Tiranában, 3,500 hektár területen, amely egy több mint 1,500 méteres hegyet is magában foglal. A parkot turistaközponttá képezik ki. Dániában megkezdték a Dániát Svédországgal összekötő óriáshid épitését. A 22 kilométer hosz- szu hid első szakasza a Fünen és Seeland szigeteket köti össze. A kétemeletes hid egyik emeletén vonatok, a másikon motoros jármüvek fognak közlekedni. ' ^1 *’ ||tí ó • I tat»' Feltalálták á “s^fazö*vizet"Dayton Ohio egyik láboratóriumában. Lisztszerü anyagot állítottak élő, amely a valóságban apró zselatintok. Minden tok egy csepp vizet tartalmaz. £ ' . ... - •» íiÖSWfcWSÍSV**- A.-»**'
