Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-07 / 14. szám
K AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 7, 1960 XtioMc a swibsxtóköx Az ebben a rovatban kifejtett neze- t Olvasóink * tek nem szükségszerben azonosak | hozzászólnak f a szerkesztőség álláspontjával | fl közügyekhez f tumtwttmtww mmvuvw*vm\vv«*w»vmm«m«mmmhvvvvv«mumw*íh* A nyugdíjasok megszervezéséről Tisztelt Szerkesztőség! Neuwald munkástárs nagyszerű Írásaiban rámutatott, hogy az “AMA” (orvosszövetség) miként gáncsolja el á Krebiozen gyógymód kipróbálását és alkalmazását a rákbetegek gyógyításában. Sok olvasónk szemét felnyitották ezek az írások. De haladó szellemben irt lapnak más fontos aktivitásokról sem szabad megfeledkeznie. Elsősorban a munkások legosztálytudatosabb részére vár a, feladat, hogy a legfontosabb kérdésekben a magyarságot a cselekvés terére vigyék. A nyugdíjasok összehozása saját érdekükben folyó akciókban a mai idők elmulaszthatatlan programja. Különösen azon kiöregedett magyarok legelső kötelessége ez, akikben még nem alakult ki az osztályharc tüze. Az ilyen munkásoknak életkérdése a magasabb nyugdíj, a folyton emelkedő élelmiszerárak fedezésére. Életkérdés részükre a díjtalan kórházi, sebészeti és orvosi kezelés, mert különben szájuktól kell megvonniok a dollárokat a kórházi és orvosi költségekre. Ma a legtöbben halálra vannak ítélve a megfelelő kezelés hiányában. Azoknak a munkásoknak, akik segítették Amerikát a világ leggazdagabb országává tenni, öreg korukra a betegségekkel járó gyötrelmeket kell elviselniük, megfelelő kórházi és orvosi kezelés hiányában. Habár a Forand-törvényj avastat, amely ingyenes kórházi és orvosi kezelést nyújtana a Social Securityn élő nyugdíjasoknak, igen gyenge, de mégiscsak az első lépésnek számit a jó irányban. Azonban ugylátszik, hogy ebből sem lesz semmi, az “AMA” aktivitásai következtében, ha az öregek nem tesznek valamit, a fiatalabbakkal együtt a törvényjavaslat megszavaztatása érdekében. Amint a fiatalabb munkások szakszervezetekbe csoportosulnak érdekeik védelmében, úgy kellene a kiöregedett munkásoknak is megfelelő szervezeteket létrehozni saját védelmükre. Lapunk olvasóira, a leghaladottabb elemekre vár ez a feladat. Össze kell hozni az öreg magyarokat, be kell vonni a más nemzetiségű munkásokat, amerikai születésieket is, hogy a Forand-javaslat érdekében aktivitásokat fejtsenek ki. Minden városban össze lehetne kötni ezt a munkát lapunk építésével és biztosra veszem, hogy igy még sikeresebb aktivitást lehetne kifejteni ebben az irányban is. N. Doran Vannak nehézségek Jugoszláviában is dacára a hüllő dolláros segítségnek Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Szó március 3-iki számában A. Bu- day aláírásával levél jelent meg a jugoszláviai helyzettel kapcsolatban. Panaszkodik a levélíró, hogy kevés hirt hoz a lap onnan, s ennek véleményem szerint az oka az, hogy nem sok jót Írhatnak az ott járt látogatók. De mert ő az első, aki Szlavóniában járt és nemcsak Belgrádban, igy szeretnék levelére válaszolni. Magyarországi látogatásomról már tavaly beszámoltam, de nem tettem ezt a jugoszláviai utammal kapcsolatban. Sok ismerőssel is beszéltem, sőt a visszatért látogatók gyűlésén és előadásain is résztvettem. Kivétel nélkül magasztalták a magyarországi helyzetet. Node hadd térjek rá a jugoszláviai tapasztalataimra. Budapesten felkerestem a jugoszláv konzulátust, ahol irataimat rendben találták. Irodájuk 10-—12 órák között van nyitva és én 12.05- kor érkeztem oda. így nem akartak fogadni, de hallva, hogy amerikai vagyok, megnyílt a kapu és nagyon udvariasak voltak. Tudtomra adták, hogy két vonat indul Budapestről naponta, bármelyiket veszem azonban, 6 órát kell várnom Szabadkán a másik vonatra. Ezt tudva, egy héttel indulásom előtt repülőpostán értesítettem rokonaimat, hogy mikor érkezem. Este 7 órakor el is indultam, 12 órakor éjjel érkeztünk Szabadkára. 40 évvel ezelőtt ez vig város volt. Amikor kiszálltam- pénzt váltani, kísérteties csend fogadott. Az állomás sötét, senkit sem lehet látni, már a harmadik kocsinál voltam, amikor megláttam, hogy Szabadkán (Subotica) vagyok. Kerestem hordárt, de nem volt, az állomásra nem engedtek, mert zárt terület; papírjaimat átvizsgálva engedték, Ihogy egy ember segítsen a csomagjaimmal. Akartam neki egy dollárt adni, de félt elvenni. Reggel’6 óráig ott ültem az állomás vendéglőjében, ittam a feketekávét, mert más nem volt. Később megtelt a hely munkásokkal, akik fáradtan ittak, káromkodtak, mig az asztalon el nem aludtak, s reggel 5 órakor úgy, ahogy jöttek, ismét dolgozni mentek. Itt mindenki beszélt magyarul. Végre 6 órakor Vinkovce felé indultam, ahová 9 óra tájban érkeztem, de senki sem várt. Egy fiakkeren folytattam az utamat a 9 km-re fekvő faluba. Utunk egy kis német falun vezetett keresztül, amely az én időmben hires volt a tisztaságáról, most azonban nem- ismertem reá. Egy földrengés sem tehette volna jobban tönkre. Végre megérkeztem férjem falujába, amely 4 kilométer hosszú. Postája, községháza, vasútállomása, mozija van, de semmiféle közlekedés nincs. A rokonok nagyon meglepődtek, mert a 7 nappal ezelőtt elküldött levelem még nem érkezett meg. Másnap mentem jelentkezni. Szekeret kellett fogadnom, hogy a harmadik faluba elmehessek a Komandanthoz (rendőrség). Az volt az érzésem, hogy nem is tudja, mit kell tennie, talán életében most látott először amerikait. A szekeressel is próbáltam beszélgetni, de az előbb körülnézett, mintha félne és annyit mondott, hogy aki valamit mond, az eltűnik. így hát tűrnek, amig lehet. Az én időmben ezen a vidéken kaptak ingyen tüzelőfát a lakosok és egész évre elég sót, ez ma megszűnt. De van villanyfőzőjük, vasalójuk, rádiójuk, csak a villany nem elég erős és igy kevés hasznát veszik napközben. Este 8.30-kor megnyílik a mozi és a villany is, amig a mozi játszik. Tudtommal ez igy van Belgrádban is, főzés közben elalszik a kályha, s a sült várhat az áramra. A faluban kezdtek építeni kulturházat már két éve, de még nem kész. Van ingyen kórház, orvos, gyógyszer, mégis sok a TB-s beteg. Sütöttek, főztek a részemre, de sajnos nem tudtam megenni. Bántott a rengeteg légy. A falu elhanyagolt, WC a legtöbb helyen nincs, vagy hasznavehetetlen, piszkos. Három nap múlva indultam Zágráb felé, első osztályú jegyem azonban nem ért semmit. Minden évben kapnak a munkások egy ingyen utat, úgy a földmunkás, mint az iparos, s azt hiszem, hogy mindenki pont akkor utazott. A hat órás utón 5 óra hosszat álltam, s igy hallgattam az emberek panaszfait a nagy adók miatt. Zágrábba érve vártak, csinos kis lakás, WC, fürdő, mióta Pestet elhagytam, nem élvezhettem ilyesmit. A legyek is elmaradtak. Egy newyorki ismerősöm fivérét meglátogattam, aki mérnök, szép uj házban lakik, de egy szót sem lehetett belőle kivenni. Séta közben barátaim megmutattak néhány helyet, köztük egy modern épületet, amit ők Fibé- nek (titkos rendőrség) neveznek, ennek közelében van a politikai foglyok börtöne és az uj vásárhely, ahol az amerikai supermarketet mutatták be. Voltam azután Szamoboron, amely szép hely, itt van Titonak egy villája. Mintha itt az emberek is jobban élnének. Zágrábban is megmutatták a Tito őrséget és voltam egy múzeumban is, amely moslem templom volt. Voltam a legmagasabb hegyen, a Szlemen, áhová egy órát megy az autóbusz. Szanatóriumok, munkás nyaralók vannak itt, egyikben ettünk jól és olcsón, de nincs televízió, mint pl. a Balaton melletti nyaralókban. Van azután munkanélküliség is. De nincs borravaló. A ruhanemű rém drága. Sok üzlet van, ahol Amerikából küldött holmit árulnak, olcsó ékszertől cipőkig. Ami pedig a vámot illeti, egyik ismerősöm rokona éppen ebben az időben kapott egy csomagot, amelyért 6500 dinárt kellett fizetnie. Megkért, hogy mondjam meg nagvnénjének, ne küldjön több csomagot, mert ez az összeg apjának félhónapi keresete, aki pedig mérnök. Az átlag munkás 4—5 ezer dinárt keres. A határnál nagyban megy a csempészés, levetkőztetik az embereket, én, mint amerikai, ezt megúsztam. Tito épiti a tengerpartot Dubrovnik felé, már készen van az ifjúság által épített autóut Belgrádiról Zágrábig és tovább. Gyakori az ételmérgezés, aminek én is áldozata lettem. így azután az a tiz nap, amit ott töltöttem, elég volt számomra. Láthatja tehát k. Buday munkástárs, hogy a szocializmus ott még nem sok eredményt mutat fel a nép javára, bár Amerika segit vagy talán éppen ezért. Mary Köszönjük, Ladies bácsi! Tisztelt Szerkesztőség! Arról kívánom önöket értesíteni, hogy lapunk régi olvasója, a 85 éves Ladies István munkástársunk nagyon szereti lapunkat, s magas kora ellenére nagy figyelemmel kiséri a napi eseményeket. Jó egészségnek örvend és rendkívül okosan, értelmesen tud elbeszélgetni a munkásság múltjáról és jelenlegi helyzetéről barátaival. A lap támogatására és előfizetésére átadott 40 dollárt, amit beküldtem a lapnak. Kívánunk Ladies bátyánknak még sokáig nagyon jó egészséget és boldogságot. Hegedűs Mária, Akron, O. Próbálja építeni lapját Tisztelt Szerkesztőség! A lapfenntartási alapra 5 dollárt küldök, szeretett- férjemre való megemlékezésképpen. Ez bizony nem sok, de a többi mellett ez is számit. Szivemből kívánom, hogy akik dolgoznak és tehetik, többel járuljanak hozzá, mert a lap megszűnése óriási veszteség volna mindnyájunk részére. Próbáltam a lapot több ízben ujamerikások kezébe adni, hogy majd örülnek az óhazai híreknek és tanulnak belőle. De sajnos előfizetőt még nem sikerült szereznem közülük. Azt hiszem, hogy amig nekik jól megy a soruk, nehéz lesz megérteniük, hogy itt sem ülünk mindig a világ tetején. Mrs. C. S., New Jersey Akiknek hajlékot ad a Miami-i pap Tisztelt Szerkesztőség! Annyi sok förtelemmel találkoztam már életemben, hogy azt hittem, nincsen uj a nap alatt. De erre rácáfol az alábbi történet. Gyönyörű időben feleségemmel kimentünk a Bayfront Parkba március 20-án- Az Auditorium közelében, az elesett hősök emlékművénél nagyobb csoportosulást láttunk és artikulátlan, szinte őrjöngő hangokat hallottunk. Közben kisebb csoportok erősen gesztikulálva egymás fejéhez vagdosták a gorombaságokat, magyar angol, spanyol nyelven vegyesen. A magyarok valahogyan igy kiabáltak: Nem szégyellik magukat, hogy a Kossuth Klub helyet ad termében a szökött Ba- tista-gyilkosoknak? Most pedig papjuk és a vezetőség a nemzetiszinü zászló alatt ellenforradalmi gyűlést tart velük? Szinte hihetetlenül hangzottak ezek a szavak fülünknek és mindárt el is indultunk szemlét tartani. Fájdalom, mindaz igaz volt, amit a vitatkozóktól hallottunk. Az emlékmű talapzatán felsorakozott az amerikai és a magyar nemzeti- szirti zászló, s egy igen jól öltözött ember spanyol nyelven szónokolt, híveivel körülvéve. Ott volt a református pap pár emberével a Kossuth Haliból, a magyar zászló védelme alatt. A spanyol szónok sziavából meg lehetett érteni, hogy Castro kubai rendszere ellen beszél, mert mint mondta, eladták magukat a kommunistáknak. A jól táplált kubaiak a hallgatóság körében őrjöngve helyeseltek, a ref. pap igen nyájas mosollyal az arcán adott tetszésének kifejezést. A park közönsége leírhatatlan szavakkal illette a papot, s ugvanigv vélekedik a miami-i magyar kolónia is a Kossuth- és a magyar zászló meggya- lázása miatt. Régebben tudott dolog, hogy a kubaiak a Kossuth Klubban gyüléseznek, de abban a tudatban voltunk, hogy a becsületes kubai nép felszabadítóinak adott helyet Nagy Pál ref. pap, aki csak nemrégen került ide Detroit1' ól. De most kiderült, hogy kik is tanyáznak ott az ő jóvoltából! Láthatjuk tehát, hogy az isten szolgája azokat segíti, akiket a kubai nép kikergetett hazájából, hogy végre jobb, emberibb életet élhessen és élvezhesse nehéz munkája gyümölcsét.' Yass K.
