Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-24 / 12. szám

Thursday, March 24, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Ahogyan én látom... írja: EHN “Régi jó (?) férfi szokások” Január végén Kovács Erzsi egy kis leckében részesítette lapunk egyik olvasóját, aki előzőleg ‘megkritizálta a nőket”. Ha Kovács Erzsi leírás helyett valahol elmondta volna a megérdemelt leckét, azt én élvezettel hallgattam volna és let­tem volna az, aki a legerősebb tapssal jeleztem volna, hogy igaza van! így csak gondolatban tap­soltam és sürgősebb irnivalók elvégzése után, csak most jutok hozzá, hogy érzéseimnek és gon­dolataimnak kifejezést adjak. A “nők megkritizálása” nem lepett meg, mert hiszen a férfiaknak nőkről és főként feleségek­ről táplált véleménye nem ismeretlen előttem. Ol­vasóink előtt sem ismeretlen, — amit Kovács Er­zsi “jó magyar szokásnak” bélyegzett, — hogy “az ember ment elől... az asszony meg batyuval a hátán kullogott utána”. Körülbelül abban az időben, amikor a fenti Írá­sok megjelentek, meglátogattam egy házaspárt. A féri az ebédlőben az asztalnál újságot olvasott, szemben vele az asszony szorgalmasan subickolta a — férje cipőjét. A megdöbbentő és szomorú az volt, hogy ebben a szerintem lealázó munkában az én jelenlétem az asszonyt nem zavarta: a ci­pőket vigan kefélte tovább, mintha egészen ter­mészetes lenne, hogy az erős, egészséges, fiatal férj az újságolvasás nehéz munkájával legyen el­foglalva, mialatt az asszony az ő cipői pucolásá- val szórakozik. Ismertem egy asszonyt, akinek kötelességei kö­zé tartozott nemcsak az, hogy a férje után min­dig tisztára mossa a kádat, hanem ugyanezt tőle az asszony velük lakó, fiatalabb fivére is elvárta. És velem együtt hány olvasónk tud olyan esetek­ről, amikor fél órával vacsora idő előtt a férj egy vagy két cimborájával érkezik haza és akkor je­lenti az asszonynak, hogy “vendégeket hoztam vacsorára.” A figyelmes férj ilyenkor elvárja, hogy ele­gendő és megfelelő ennivaló legyen, a terítés és letakaritás menjen, mint a karikacsapás és va­csora után az asszony elmosogasson, mialatt ő a két cimborával a TV'-t nézi, vagy arról beszélget, hogy milyen nehéz a férfiak sora ... Pár héttel ezelőtt vacsora utáni látogatásra hívtak meg barátaink. A férj nappal saját üzletét vezeti, az asszony varró-műhelyben dolgozik. A napi munka után az asszony elkészitette a vacso­rát, utána elmosogatott, — nem tudom, hogy a férj segitett-e az edények eltörülgetésében, — és éppen a konyha rendbehozásával foglalatosko­dott, amikor a megállapított időben megérkez­tünk. Először a férjjel beszélgettünk, később — mun­kája befejezése után — az asszony is csatlako­zott hozzánk. Úgy másfél óra múlva az asszony kiment a szobából és mint később kiderült, újra megtérített négyünk számára az ebédlőben és sü­teményeket, gyümölcsöt tett az asztalra. Hárman Az alábbi Magyarországról importált könyvek kaphatók; (8X10 Inches, 209 oldal) Patkó-Rév: TIBET (kötve) ...................$5.25 Hanselka-Zikmund: A KORDILLERÁ­KON ÁT (kötve) ...............................$5.75 (914X7 inch nagyságban, 381 oldal) Rév: A NAGY FÁKTÓL A CSENDES ÓCEÁNIG (kötve) .............................$6.00 (8%X11!4 inches, 223 oldal) A. Gide: A VATIKÁN TITKA (kve). .$1.50 E. Hemingway: AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER (kötve) .......................90c Gratzer György: ELMESPORT EGY ESZTENDŐRE (kötve) .....................$2.00 ANNE FRANK NAPLÓJA (kötve) ..$1.75 “HUNGARY” (ismertető angolul, kve) $2.75 A fenti árakhoz kötetenként 25 cent portó- és csomagolási költség adandó Rendelje Meg a Magyar Szó Kiadójában! már az asztalnál ültünk, amikor az asszony még mindig a kiszolgálással foglalatoskodott. Tudva­levő, hogy ezt minden gondos háziasszony igy csinálja. Közben a férj észrevette, hogy asztalkendő nem volt az asztalon és kiszólt a feleségének, hogy “el­felejtettél asztalkendőket adni”. A feleség pótol­ta a mulasztást és leült hármunk társaságába. Ekkor vette észre a férj, hogy nincsen cukor az asztalon, amire némi ingerültséggel mondotta: “Nem tudom, mi van veled ma, de mindent elfe­lejtesz. ..” Persze az asszony zavartan felugrott, amire én nem tudtam tovább szótlanul megállni és ismert őszinteségemmel kérdeztem a férjtől: “Az erre-arra- mindenségit a négyszögletes fe­jednek: megártana neked, ha kimennél a kony­hába és behoznád, ami hiányzik, ahelyett, hogy folyton a feleségedet kergeted?!” Az asszony hálásan megköszönte a kis leckéz- tetést, de a férjnek szemmel láthatólag nem tet­szett a jóindulatú baráti megjegyzés. Ilyen és hasonló viselkedések valóban nem amerikai és nem magyar szokások, hanem régi ROSSZ szokások. Nekünk, magyar származású­aknak talán kevésbé volna szabad feleségekkel szemben ilyen viselkedést tanúsítani. Valószínű, hogy a feleségeket a “teremtés koronája” szok­tatta arra, hogy ne a “férjről”, hanem az “uram­ról” beszéljenek, viszont a férjek nem “szolgám­nak” nevezik az életpárjukat. Mert évszázadok­kal azelőtt, hogy California államban törvényerő­re emelték a “Community property” fogalmát, aminek alapján a hitestársak között egyenlő arányban megoszlik minden, ami a tulajdonukat képezi, — a magyar nyelv a női hitestársnak a “feleség” nevet adta. A szép magyar nyelvben ez a szó a legszebb szavak egyike, mert a nőt, a hitvest egyenrangúvá tette a férfivel, a férjjel sokkal azelőtt, hogy a nő szavazati jogot nyert és úgy a politikában, mint a tudományban, a mű­vészetben és a gazdaságban elfoglalta az őt meg­illető, méltó helyet. Kovács Erzsi nagyon helyénvaló kis leckéjé­nek elolvasása óta állandóan úgy éreztem, hogy hozzá kell szólnom ehhez a tárgyhoz, MERT férfi és férj vagyok. Mindig úgy éreztem, hogy amikor a négerek szabadságküzdelméről van szó; amikor a zsidók védelméről van szó a sötét antiszemita támadások ellen: a FEHÉREKNEK a négerek mellett és a NEM-ZSIDÓKNAK iá zsidók mellett kell felszólalni ahhoz, hogy a felszólalás hatásos legyen. Ugyanígy illő, hogy FÉRFIAK emeljenek szót minden alkalommal, amikor a nők jogainak védelmezéséről van szó és mindenütt, ahol a nő­ket bizonyos korlátok közé próbálják szorítani férfitársaink. Tapasztalatból tudom, hogy nem árt, ha a férj a házimunkában segít a feleségnek; ha rájön, hogy a feleség nem kiszolgálója a férjnek és a körme sem ázik le az ujjairól, ha például kimossa a saját harisnyáit, ahelyett, hogy annak elvégzé­sét is a feleség kötelességévé tenné. Méltó lenne, ha a férfiak, a férjek egyszer és mindenkorra elismernék, hogy az asszonyok, a feleségek munkája nem könnyebb, sőt gyakran nehezebb annál a munkánál, amit nekünk, férfi­aknak kell elvégeznünk. Méltó, hogy az asszonyo­kat munkájukban segítsük ott, ahol lehet, mert nagyon sok asszony segít ott, ahol kell. Minden­esetre illő, hogy az asszonyokkal szemben elis­merésünket fejezzük ki háztartási munkájuk el­végzéséért, a gyermekek neveléséért és az egész család ellátásáért. Ne felejtsük el, hogy nem a férfi a “teremtés koronája”, hanem a férfi és a nő együttese. Az utóbbi időben sok szó esik a népek cs nem­zetek közötti békés együttélésről. Az ésszerűség és becsületesség megkívánja, hogy a békés és ba­ráti, megértő együttélést otthon kezdjék a hites­társak és ezzel adják bizonyítékát annak, hogy az otthonon kívüli együttélés fontosságát megértik és annak sikeréért dolgozni, áldozni készek. Ezt az írást befejezem egy sírfelirattal, ame­lyet Angliában lakó húgom küldött és amelyet nagyon humorosnak és jellemzőnek találtam. Ké­rem az olvasó elnézését a gyenge fordításért, de bevallom: én versiró soha nem voltam és a jelek szerint, nem is leszek. Az eredeti jó angol he­lyett mégis jobbnak vélem a gyenge magyar for­dítás közlését. . . íme a sírfelirat: ­Egy örökké fáradt, szegény asszony nyugszik itt, Ki segítséget sose kapott, bár abban szentül hitt. így búcsúzott a világtól: Távozom szivesen Oda, ahol főzés, mosás, vasalás nincsen. Ami ott van, minden Ízlésem szerint való, Mert ott nem esznek és nem leszek mosogató. Ott leszek, ahol mindig hozsannát énekelnek. De hangtalanul és nem bántcn füleimnek. Ne gyászoljatok, sose sirassatok engem, Ahová én megyek, pihen testem-lelkem! HTNALKKTH MtUM TÁKSZFC=BT5KM — Londoni tudósítás — Amikor majd Strauss bonni hadügyminiszter, a NATO-tagállamok hadügyminisztereinek érte­kezletén hivatalosan is engedélyt kér, hogy a nyugatnémet hadsereg angol rakétatámaszpon­tokat használhasson, biztos, hogy kérésének ele­get fognak tenni. Néhány napi csend után, amely az angol nép megdöbbenését követte, a hadügy­minisztérium szóvivője bejelentette, hogy a do­log igy áll. A hadügyminisztérium bejelentette, hogy a Hebrida-szigetcsoport Dél-Uist szigetén, a skót partok közelében van egy olyan támasz­pont, amelyet Nagy-Britannia hajlandó megosz­tani a NAT'O-tagállamokkal. Amennyiben tehát Strauss ilyen irányú kéréssel fog a tanácskozás­hoz fordulni, “kérését kedvezően fogják elintéz­ni” — mondotta a szóvivő. Jelenleg negyvenkét főnyi, főleg tisztekből ál­ló, jelképes csoportot képeznek ki az angol had­sereg légihaderő- és haditengerészeti egységei­nél. Lossiemuth-ban, a skóciai haditengerészeti támaszponton befejezéshez közeledik háromszáz nyugatnémet tengerész kiképzése. Az első német egységet, amely Dél-Uistra ér­kezik, majd az amerikaiak által épített “Honest John” rakétatámaszponton képezik ki, később fel­tehetően a hosszabb távú, ugyancsak amerikai gyártmányú “Mace”-rakéta kezelését is megta­nulják. Valószínűnek tartják, hogy a nyugatné­metek kérni fogják, hogy kiképezzék őket a hosz- szutávu rakéta kezelésében is, amely Walesben, Aberporth mellett van elhelyezve. Ha a nyugatnémet kérést “kedvezően intézik el”, akkor Harold Watkinson hadügyminiszter nem nyeri el az angol nép többségének helyeslé­sét. Máris elhangzott az a javaslat, hogy a kedve­zőtlen fogadtatás elkerülésére a nyugatnémet ka­tonák ne viseljenek egyenruhát, hanem öltözzenek polgári ruhába. De ez nem teszi majd őket job­ban elviselhetővé. A sziget lakossága hosszú har­cot folytatott az ellen, hogy rakétatámaszpontot építsenek oda, s nyilván harcolni fog a nyugat­németek megjelenése ellen is. A hangulat máris nagyon elkeseredett. Jchn Morrison, a helyi ró­mai katolikus egyház plébánosa kijelentette: “A sziget lakosai közül sokan voltak nemet hadifog­ságban. Amikor a rakétakilövőpályát itt megépí­tették, azt mondták nekünk, hogy ez kizárólago­san az angolok használatára épül. Aztán jöttek az amerikaiak, s mo3t jönnek németek is. Nem kétséges, hogy a lakosság tenni fog valamit az ellen.” A skót bányászok szakszervezetének végrehaj­tó bizottsága felhívást intézett a kormányhoz, s kérte, utasítsa vissza a németek kérését, s in­kább dolgozzék a csúcstalálkozó sikeres előkészi- tésen. A bányászok tiltakoztak az ellen is, hogy s nyugatnémet hadsereg katonai támaszponto­kat kaphasson Spanyolországban. Nagy-Britannia és Franco-Spanyolország vi­szonyával kapcsolatban heves jelene ek zajlottak le az alsóházban, ahol a munkáspárti képviselők támadták Selwyn Lloyd külügyminisztert. Lloyd bejelentette az alsóházban, hogy meghívta Ang­liába Fernando Castiella spanyol külügyminisz­tert. Castiella annak idején vaskeresztet kapott, mert a hitleri hadseregben harcolt a Szovjetunió ellen. Reméli — mondotta Selwyn Lloyd —, hogy Castiella még ebben az évben elfogadja a meg­hívást. Robert Edwards munkáspárti képviselő erre felugrott és azt kérdezte a külügyminisztertől: “Vajon egyetért-e velem, hogy Castiellát. háborús bűnösként a, bíróság elé állították volna, ha Spa­nyolország nem maradt volna technikailag semle­ges ?” A munkáspárti képviselők felháborodása köze­pette mondotta a külügyminiszter következő vá­laszát: “Olyan dolgokat emleget, amelyek réges- rég elmúltak Bele kell nyugodnunk, hogy a világ olvan, amilyen”. F. G. MINDEN MAGYAR, AKI HALADÓ, EGY MAGYAR SZÓ OLVASÓ! _______7

Next

/
Thumbnails
Contents