Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-10 / 10. szám
Thursday, March 1,0, 1960: ■■■a'l '!"■ ig n.ij," !.. ing m iu... I^fa AMERIKAI MAGYAR 8ZÓ rfr <■ tm mttmtát I t- «•■:■ zsisaxatjfsm& Ezt tegye ki a kirakatba... Borshy Kerekes leleplezi Fáy Zoltánt a nyilas uSzabad Magyarság** munkatársát Február 25-iki lapszámunkban “Csúszik a talaj” cimmelcikket közöltünk a “Szabad Magyarság” nyilas közlöny kétes múltú cikkírója, Fáy Zoltán támadásáról az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága ellen. Ennek a cikknek, mint a Sz. M.-ban napvilágott látó minden nyomtatott, betűnek ugyanaz volt a célja: rágalmakkal és ékveréssel szétforgácsolni az amerikai magyarság összetartását, minél nagyobb zavart és ellenségeskedést kelteni soraikban egymás ellen és — ha lehetne — a nyilas-fasiszta, vérgőzös, Magyar- országot gyűlölő, háborúra uszító eszmekörnek biztosítani az amerikai magyarság lehetőleg minél nagyobb rétegét. Megmondtuk véleményünket, hogy ez eddig sem sikerült, ezentúl még kevesebb alkalmuk lesz az emberiségre káros céljukat elérni. Fáy Zoltán arcképének kiegészítésére egy pár biográfiai adatot kívánunk itt felsorolni amit Borshy Kerekes György, az AMSZ megtámadott igazgatóságának egyik tagja közölt válaszképpen Fáy "alantas, hangú irás”-ára. A “Magyar Hírnök” feb. 25-i számában megjelent Nyilatkozatában Mr. Borshy Kerekes ezen adatok alapján “méltatlannak” tartja Fáyt arra, hogy tőle “erkölcsi elégtételt” követeljen “a hazug alapokra épített gyalázkodó cikk”-ében foglalt s személyére vonatkozó kitételeire. Megtudtuk tehát, hogy Fáy Zoltán, aki 1911 áprilisában Pittsburghban nősült és 1936 novemberében lett állampolgár “már 1913-ban az ügyvédi cim jogosulatlan használata miatt összeütközésbe került Pennsylvania állam törvényeivel”. Megtudtuk továbbá, hogy: “Ugyanezen Fáy Zoltán ellen 1913-ban az illetékes törvényszéken négy rendbeli sikkasztás vádját is emelték. Az ügy azonban tárgyalás alá akkor nem került, mert Fáy időközben Kanadába szökött. Ugyanezen Fáy Zoltán ügyeinek tárgyalása újra 1923 október 14-én lett volna, amelyen .jizonbap a szökésben levő .Fáy megint Csak nem jelent meg. A bíróság ekkor az érétte előzőleg egy jói ismert tisztes pi.ttsburghi magyar által kölcsön-*' képpen létett $200.00 biztosítékot- (bail)-elkobozta s őt ettől kezdve mint szökevényt (fugitive from justice) tartotta nyilván. Ugyanezen .Fáy Zoltán ellen a Court of quarter Sessions (Pittsburgh, Pa.) levéltárában a következő fenntartott vádak (true bills) voltak nyilvántartva : No. 252. January Session, 1914, Embezzlement, Sept. 4, 1913. Sikkasztás. Vádló: Joe Varga. No. 253. January Session, 1914, Embezzlement, Oct. 4, 1913. Sikkasztás. Vádló: John Galvonics. No. 254. January Session, 1914, Embezzlement, Sept. 4, 1913. Sikkasztás. Vádló: Paul Takács. No. 255. January Session, 1914, Embezzlement, Sept. 4, 1913. Sikkasztás. Vádló: Beni Kisch. No. 256. January Session, 1914. Indicted for representing himself to be an attorney of law, June 18, 1913. Ügyvédnek adta ki magát. Vádló. Joseph Magyar. Ezen adatok ismertetéséhez csak annyi kommentárt füzünk, hogy Fáy Zoltán megérdemelten foglal helyett a Sz. M. nyilas szerkesztőségben. Chicago rendőrei A rendőrbotrányok egész sorozata után, Chicago most uj rendőrfőnökkel próbálkozik. — Azt mondják, hogy a rendőrség korrupcióját a politikusok és az alvilág vesztegetései idézték elő. — A kriminológia tudós egyetemi tanárát szerződtették rendőrfőnökké Chicagóban megszelídültek az erkölcsök. Ahol ezelőtt sorozatos bűntények, rejtélyes gyilkossá gok foglalkoztatták a napisajtót, ahol A1 Capone örökösei, a haramia bandák folytattak véres irtó háborút egymás ellen, az utóbbi időben csendesebb lett a bűnügyi világ. Ámde mégis csak bőven akadt szenzáció a lapok számára, mert most a rendőrök, a rendőrtisztek szolgáltattak anyagot a botrányokra. Tömegével leplezték le a megveszhetett rendőrök stiklijeit s a graft, a panama, a jó pénzért való szemethunyás olyan mérveket öltött, hogy tucatjával kellett felfüggeszteni a rendőrtisztviselőket s alig egy hónappal ezelőtt 150 rendőrtiszt került vizsgálat alá ily visszaélések miatt. A polgárság már-már megszokta, hogy a rendőrök bármi szabálytalanságot elnéznek, ha a rajtakapott illető ismert politikusra tud hivatkozni vagy pár dollárt nyom a közbiztonság őrének markába, esetleg felhasználja mindekét argumentumot. Az autósok már annyira tudták ezt, hogy hajtási engedélyük mellé már előre odatüz- tek egy-egy 5—10 dollárost a rendőr számára, ha netán igazolásra szólítaná fel őket. A helyi párt- szervezetek korifeusai, egy kis nyomással bármit elérhettek a rendőröknél s gyakran ezreket, milliókat lehetett keresni, mert a rendőrök elnézték a legképtelenebb visszaéléseket is, ha némi kis pénzmag nekik Ls jutott. De végül is türelmetlenné vált a helyzet. Chicago városának közvéleménye kezdte megsokallni azt a tragikomikus helyzetet, hogy a Közép-Nyugat e nagy metropolisát most ne banditák, hanem rendőrök tegyék hírhedtté. A polgármester végre elcsapta a rendőrfőnököt és bizottságot h ivott egybe, hogy jelöljenek ki uj, tisztakezü vezetőt, aki a rendőrség zűrzavaros ügyeit rendbehozza, a káosz helyett rendet teremt és helyreállítja a chicagói közbiztonság jóhirét. A bizottság addig tanulmányozott, vitatkozott, mígnem rájöttek, hogy egyik tagtársuk, Orlando W. Wilson egyetemi tanár, a kriminológia tudós dékánja California egyetemén, lenne a legalkalmasabb rendőrfőnök. Ajánlatukra a polgármester szerződtette is Wilson professzort. A szerződés három évre szól, Wilson évi 30,000 dollár fizetést kap és szabad kezet, hogy gyökeresen átreformálja a város rendőrségét. Wilson dékán némi gyakorlati tapasztalattal is bir már, mert éveken át vezette Wichita város rendőrségét és állítólag mintaszerű rendet teremtett ott. Noha csak 125 főnyi rendőrség állott rendelkezésére, teljesen modernizálta a város köz- biztonságát, főleg technikai, műszaki és adminisztrációs tekintetben. Nagy kérdés azonban, hogy bírni fog-e a több mint 10,000 főnyi chicagói rendőrszemélyzettel, melynek korruptsága s szabálytalanságát nem a technikai felszerelés hiánya, hanem az erkölcsi megbízhatóság hiánya okozták. Chicago is, mint csaknem minden amerikai nagyváros, hirtelen nőtt és vad spekulációk utján gazdagodott meg. Chicagóban születtek azok az amerikai nagy vagyonok, amik a tudatlan milliók mérhetetlen kizsákmányolásán épültek. Egy Pullman, egy Armour, egy Yerkes milliókat tudott itt összeharácsolni főleg azzal, hogy kérlelhetetlenül kiszipolyozta tízezrek munkaerejét. S itt születtek meg az első óriási áruházak is, Marshall Field, Julius Rosenwald és mások vezetése alatt. S ezeknek a milliomosoknak példái nyomán, a közvélemény is táváltozott. A pénz, a vagyon, a milliók, megmérgezték a levegőt. Senki sem kapott észbe, hogy a köztisztviselő, a rendőr, a hivatalnok sem maradhat közömbös a vagyonszerzés lázas hajszája közepette. A minden áron való pénzszerzés tette korrupttá a levegőt Chicagóban is, mint minden más nagyvárosban. A tisztességes ember, a puritán közhivatalnok szinte nevetséges alakká vált a városban, ahol mindenki imponálni akart, még pedig a költekezésével, a fizetésén messze túlmenő titokzatos “mellékkereseti”-vel, a nem is nagyon titkolt “sápijaival. Szigorú ellenőrzéstől sohasem kellett tartani. Hiszen a város lakosainak túlnyomó része szegény bevándorolt. Ezek örülnek, ha megélhetnek, alig is tudják, hogy vannak bizonyos alkotmányos jokaik, amikkel a választásokon szabadon élhetnének. A helyi törzsfőnökök olcsó frázisokkal, holmi százpercentes amerikanizmus hangoztatásával, részben elbolonditják, részben megfélemlítik a járatlan, tudatlan szavazókat S ezeket nyáj ként terelgetik ide, vagy oda, a laikus számára teljesen értelmetlennek látszó pártérdekek szerint. Itt van azután az eredete annak a fölénynek, amit minden helyi köztisztviselő, rendőr, adószedő vagy akármilyen más funkcionárius kezd érezni a közönséges lakossággal szemben. Mint potentát, ő is pénzért kezdi árusítani részben szolgálatait, részben azt, hogy hajlandó szemet hunyni. Miért ne tenné ezt, mikor ez az egyetlen mód, hogy a köztisztviselő is “pénzt csináljon”. Csak ilyen eszközökkel képes csinos kis summát tenni a bankba, csak igv tud tartani a “flancolás”-ban szomszédaival. S miért ne szaladna az ilyen kereset után, mikor mindenki, kereskedők, spekulánsok, ügynökök, svihákok, mind a kíméletlen em- bernvuzás módszereivel gazdagodnak. A rendőrök Chicagóban sem csináltak mást, mint amit a közhivatalnokok csaknem mindenütt csinálnak, vagyis nemcsak éppen élni és megélni akarnak, hanem némi vagyont is hajszolnak, egy kis félretett pénzt az esős napokra, hiszen nem tudni mit hozhat a holnap. A rendőrök egyszerű eszű emberek, nem fér a fejükbe, hogy nekik nem szabad pénzt keresni tilalmas utakon, mikor csaknem az egész társadalom körülöttük tilalmas utakon, graftek, panamák, csalások révén szerzi a vagyonát. Ha meggondoljuk, Chicagóban is ott találjuk a baj gyökerét, hogy a rendőrség, amely voltaképpen nem kapitalista szervezet, kénytelen a kapitalista társadalom adottságai között élni. Nem is meglepő tehát, hogy a kapitalista erkölcsiség megfertőzi őket és megszéditi őket a pénz, a könnyű pénz, az a pénz, amit a hatalomnak gyakorlása közben, hallgatási díjul, vagy vesztegetésként kaphatnák. Tudós kriminológus lehet Wilson dékán, kézikönyvét haszonnal forgathatják a rendőrakadémiákon, igyekezhet szorgalmasan, becsületesen, de mi mégis kételkedünk abban, hogy tiszta testületet teremthet Chicago rendőrségéből. Úgy sejtjük, nem is telik bele három esztendő, már újra olvashatunk a város rendőrbotrányairól s megint csak szükség lesz valakire, aki megfékezze a szabálytalanságokat, vesztegetéseket. Mert ezeknek gyökere nem az egyszerű rendőrlegényekben van, hanem a mai társadalom eredendő korruptságában. P. T. Egymillió eladatlan automobil Detroiti hírek szerint egymillióra szaporodott fel az eladásra váró 1960-as kocsik száma. Az év ezen szakaszában sohasem volt még ilyen halmozódás. A gyárakban az autók és teherautók termelését csökkentették és munkáselbocsátások van nak sok üzemben. Az autómunkásoknak az a véleményük, hogy áprilisban nagyobb munkáselbocsátások kezdődnek és ez tartani fog október-novemberig. Azt jósolják, hogy az iparban ismét az évi hathónapos szezonmunka lép érvénybe. A nagy hajsza, amellyel siettették, hogy az 1960-as kocsik mielőbb piacra kerüljenek, 6—7 napos munkával, néha 10 órás túlórázással, végétért. Ezerszámra osztják be a munkásokat négynapos munkahétre és hamarosan a munkanélküli biztosításért kell majd jelentkezniük. Az autómunkások szakszervezetének vezetői nem tiltakoztak és nem sürgették a rövidebb mun kahetet rendes fizetéssel. Most, hogy a munkások elvesztik a munkájukat, a 600-as lokál elnöke, Carl Stellato, ismétli régi ajánlatát, a rövidebb munkahetet, de nem tett semmi lépést arra, hogy a munkaszerződés újratárgyalását sürgesse A prosperitás átka BOSTON, Mass. — Dr. Howard B. Sprague, az American Heart Association volt elnöke azt fejtegette az itt tartott előadásában, hogy a nagy proszperitás degenerálttá teszi Amerika népét. “Most már csaknem senki sem dolgozik, úgy ahogyan mi a ‘munkát’ értelmeztük azelőtt”, — mondotta dr. Sprague. — “De játszani sem játszanak úgy, mint azelőtt. Ma az amerikai automobilon megy a legrövidebb távolságokra is; szabad idejében leül a televízió nézésére, legfeljebb ha a sarki filmszínházba megy el néha. így olyan keveset mozog, hogy nem tudja felégetni az ételben kapott zsiradékot, ami aztán sokféle betegséghez vezet.”
