Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-18 / 7. szám
-Jfl................................................ bogott. “Olaj — gondolta. — Olyan lesz a, szalonnájuk, mintha tömény motalkót ennének... Beleeszi magát a bűz...” A katonák azonban csendesen tuiátöztaK, nem zavarta őket Á szalonna szaga. Földes homlokát ráncolta, gyomra émeíygett a látványtól. Szinte a szájában érezte az égő olaj büdösét. A tér felén felbődült egy motor. “Melegítik...” Elfordult az ablaktól. Fejét mellére horgásztattá,. Csizmája alatt apróra zúzódott üvegszilánkok csikorogtak. Fel s alá. Mintha mindaz, ami ma történt, valaha régen már előfordult volna életében. Töprengett, hol és •mikor lehetett ilyen helyzetben, de semmi hasonló nem jutott az eszébe. Szeme megakadt a telefonon. Asztalához ment és tárcsázott. Nem vették föl. Másik számmal próbálkozott. A készülék recsegett, sustorgott. Rekedtes női hang kiabált a kagylóba: — Budapesti pártbizottság, tessék később hívni. A vonalat szétkapcsolták. A tábornok összerázkódott. A hallgatót lassú mozdulattal ejtette a villára. Földes újra, meg újra átgondolta tervét, bizonyos volt benne, hogy helyes és végrehajtható. Beszélt néhány vezető elvtárssal, akikben megbízott, s ők egyetértettek az elgondolással. Végrehajtható — ez nem pontos kifejezés. Vagy végrehajtják, vagy elveszett a munkáshatalom. özücics nangját vélte hallani. “Ez a terv csöpög r vértől... A néptől való félelem szülhet ilyen hagymázas őrültséget. . . Bukott diktátor agyában fogamzódhat ilyen gondolat . . . Emberek ezrei... Az ifjúság.. A tábornok foga összecsikordult. Kiszólt az ajtón segédtisztjének, hogy teremtsen összeköttetést a budapesti pártbizottsággal. “Emberek ezrei. .. Csőcselék!!!” Ujjai végigszántották haját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzött. De a győzelembe s a hatalom megtartásába néhány tiz-, százezer ember belehalt. Aki a forradalomra emeli a kezét, azt el kell veszejteni, akár egy valakiről, akár ezrekről van szó. Nem látott más utat és lehetőséget. A Corvin-köz és a Kilián. Az esküszegő Maiétól es a uociusta Dudás. Vannak még intakt erők. Egy tüzéregység Vérzés határában. Kétszázegynéhány cső és pár ezer szurony. Fölvonultatni és bevetni őket. Lőjék szét a Corv in-közt, a Kiliánt, Maléterrel és Dudással és mindenkivel együtt! Lőjék szét! Gyalogságot bedobni, meg a légierőt. A műszakiak aknázzák alá a környéket, röpítsék levegőbe az ellenforradalom vipei'af észkét!. . . Közben pedig gyűjteni az erőt. Fütyülni Nagy Imrére és az egész aljas társaságra. Összegyülekeztetni minden embert, aki hajlandó fegyvert ragadni, hogy a fasiszta bandák ellen harcoljon... A szétaprózott katonai egységeket összevonni a Duna partjára, a Parlament és a Margit-hid közötti térségre. Aztán átfésülni a várost. . . Budapesten, az ipari munkásság fellegvárában ne akadna tiz- huszezer melós, akinek elég kedves a proletár- diktatúra, hogy harcoljon érte, és eltiporja ezt a kispolgári csőcseléket?! Eltiporja, megsemmisítse, vérbe fojtsa a munkásíhatalom elleni lázadásukat?! Nem tárgyalni velük, a felkelő urakkal — lemészárolni őket! Lehet valaki szentimentális, és fintoroghat erre a szóra, de az igazság ez: le-mé-szá-rol-ni.. . Utána majd politizálgatha- tunk! Az akció sikere természetesen más politikai légkört alakit ki. Felfegyverzett vörös tömegek az utcán. . . Könyörtelen leszámolás az osztály- ellenséggel, az árulókkal. Rendkívüli forradalmi haditörvénykezés. Egy film első kockái ötlöttek eszébe. “Viharos alkonyat” — ez volt a cime. Pé- tervár. Sorbanállás. A járőr a helyszínen hajtja végre az Ítéletet... Golyó... Közben gyűjteni az erőt, újjáalakítani a demo- ralizálódott, szétszóródott katonai és rendőri egy- , ségeket... A párt... A pártot szervezni. De nem Nagy Imréékkel, az árulókkal, hanem éppen ellenük... Felvilágosítani a népet, észretériteni, akit csak lehet. Rendet csinálni — vaskézzel. .. A telefon halk zümmögése szakította félbe gondolatait. “A budapesti pártbizottság” — diinnyög te félhangosan, és a készülékhez ugrott. Tévedett. Felesége volt a telefonnál. — Tegnap este kerestek otthon... fegyveresek. . . — Halkan beszélt A tábornok alig értette izgatott hangját. — Laciékhoz jöttem a Rákóczi útra. . . Egyik öltönyöd odaadtam az elvtársnak, tudod, az őrnek... Hallgattam az embereket— Meg akarnak ölni. . . “Szektás, rákosista.. ..” Menekülj!. AMERIKAI MAGYAR SZÓ A tábornok tompára fojtott izgalommal vetette közbe: — Ide állított a párt... —- ahogy kiejtette száján a szavakat, idegennek érezte hangját. A telet ónba csupán egy sóhajtás hallatszott. Lélegzetvételnyi csend lett. Földes arcán csöndes mosoly játszadozott. Az asszony ismeri őt jól. Tudta, ez ellen nincs apelláta. — Őrült.. . — Az asszony belezokogott a kagy lóba, és a tábornok arcáról lefagyott az elégedett mosoly. Nem akart hinni a fülének, maga elé kapta a hallgatót, és meglepett pillantással nézett rá. A felesége artikulátlan hangon kiabált a telefonba : — Milyen párt? Lövik a Köztársaság teret... Menj! Menekülj!... — Micsoda? — Ostromolják a pártházat.. . Siess, amig nem késő... — beszéde sírásba csuklóit. — Nyugodj meg — szólt rá erőltetett nyugalommal. — Majd fölhívlak. . . — és letette a kagylót. Állt moccanatlan, mint aki kővé dermedt. Köztársaság tér. Mező Imre. Két nappal ezelőtt átk'üldte Asztalost, Papp ezredest és még néhány tisztet. A munkásmilicia. . . Ezért rohanták meg . . . Tudott a milicia szervezéséről mindenki, az is, akinek nem lett volna szabad. Ma reggel jelentette Asztalos, hogy az előkészületeket befejezték, délelőtt minden kerületbe szétviszik az utasítást... Vajon kijutottak-e? Cselekedni, amig nem késő! Az ajtó megnyikordult. — összeköttetést. . . — kiáltotta, abban a hitben, hogy a segédtiszt az, és hátrafordult. Az ajtóban Marót állt. Fölvonta szemöldökét. — Összeköttetés — morogta és mélabusan legyintett. — összeköttetés. . . — Belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Melléhez emelte kezét, s tenyerét kifordítva fennhangon megismételte: — összeköttetés... Minek? Minek, vezérőrnagy elvtárs ? Vége. .. Mindennek vége... A tábornok a levegőbe suhintott öklével. — Bolond maga, Marót? Szedje össze magát! A Köztársaság teret ostromolják. . . — Tudom — vágott közbe az ezredes fakó han gon. — A minisztertől segítséget kértek. Nagy Imrének telefonáltak. . . — És? Marót vállat vont. — Meg Ígérték nekik.. . — Itt vannak a szovjet elvtársak! Ezrednyi páncélos ácsorog odalenn... — Magyar erőket akarnak adni. Most keresik, hogy milyent. . . — fejét alig észrevehetően félrebillentette, s fölrántotta szemöldökét. — Sopán kodnak. — Nagyot nyelt, és lehunyta szemét. Rövid szünet után, minden átmenet nélkül hozzátette: — Azt javaslom, vezérőrnagy elvtárs, menjen el. öltözzön át, és menjen el. A tábornok dühös daccal megrántotta vállát. Köpenye lassan lecsúszott hátáról. Fürgén utánahajolt, és a fotőjbe dobta. Egészen közellépett Maróihoz. Az ezredes az arcán érezte forró leheletét. — Miket beszél ?! Hogy merészeli... Marót nagyott sóhajtott. — Az életéről van szó. .. — Itt? Ebben a házban? Az ezredes kifakadt: — Ugyan, Földes elvtárs, úgy beszél ,mintha nem hallotta volna imént a felszólalásokat az értekezleten ... Hallhatta. Szliács vagy Hilek — ördög tudja, melyik — felhívta Nagy Imrét a terv miatt. Szliács galériája körbejárt a minisztériumban. Széltében-hosszában kiteregették a Corvin-köz és a Kilián megsemmisítésének tervét. Persze, megfelelő tálalásban. “Földes a hatalmi mániájában bombáztatni akarja Pestet..meg hogy: “a sztálinisták a hős ifjúság lemészárlására készülnek!!!” A legjobban bevált recept a következő: “A visszahúzó erők ismét semmibe veszik a nép akaratát, szektás sztálini módszerek, mindenáron a nyeregben akarnak maradni, még tömeggyilkösságok árán is.” Néhány perccel ezelőtt összetoborozták a népséget, megválasztani a honvédség forradalmi bizottságát. Onnan jövök. . . Akiket mi javasoltunk bele, azokat egymás után kibuktatták. Olyan izgatás folyik a gyűlésen, hogy minden képzeletet felülmúl. Völ- gves szónokolt. Mindenféle badarságot összehordott, és a végén levonta következtetéseit, mint például, hogy maga rátelepedett, elnyomta, valóságos vámpírként szívta a vérét. Magához nem lehetett bejutni, kizsigerelte az embereket. .. Ilyenkor persze mind elfelejti, hogy miért váltották le a beosztásából, hogy rossz vezetőnek Thursday, February 18, I960 bizonyult, hogy emberi hibái alkalmatlanná tették vezető szerep betöltésére. Politikai tőkét kovácsol gátnak saját hibáikból... Egyelőre határozatot hoztak a leváltásra. Maga persze köztük van. . . A forradalmi bizottság hatásköre a miniszterével egyenlő... Hadseregszerte megalakítják... Üdvözlik azokat a csapatokat, ahol a személyi állomány öntevékenyen létrehozta... A tábornok arca falfehérre sápadt. Otthagyta Marótot, és átment a miniszter szobájába. Az ezredes leült. Bicskát halászott elő. Körmét piszkálta. — Ilyen ostoba módon megbukni!.. . — düny- nyögte. Motorok dübörgése hallatszott. A törött ablakok üvegei össze-összekocogtak. Odakünn egy harckocsioszlop vonult el a térről. Ágyúik csövére ponyvasapkát húztak. — Elmennek... — morogta Marót, és tovább piszkálta kőimét a bicskájával. Az ajtó kivágódott. Marót a szeme sarkából pislogott oda. Földes állt a küszöbön, izmai meg-megvonaglottak sápadt arcán. Kezében papír remegett. Valósággal odarobbant Marót elé. Nem nézett az ezredesre. Szótlanul elébe lökte az Írást. Marót morogva böngészte az összevissza javított, áthuzigált kusza vonásokat. "... Ekkor és ekkor kelt parancsomat, amelynek második pontja olyan kitételeket tartalmaz, hogy az ellenforradalmi bandák ellen vivott harcot folytatni kell, a környezetemben meghúzódó s az ifjúság forradalmi célkitűzéseivel minduntalan szembeszegülő sztálinista visszahúzó erők készítették tudtomon és akaratomon kívül, s ugyancsak ők küldték szét a csapatoknak. . . Azokkal és készítőikkel semmiféle közösséget nem vállalok és nem érzek. . .”—Felemelte hangját és úgy fejezte b§: — “...altábornagy, honvédelmi miniszter.” Visszanyuj tóttá Földesnek a fogalmazványt, csupán ennyit mondott: — Hát igen... — Gazember — sziszegte Földes, és zsebre- gyürte a papirt —, hogy nem sült le a bőr a pofájáról: végig elnökölni az értekezletet. .. Szeme Marótra rebbent. Az ezredes pislogott: — Menjen el... Fölkoncolják. . . Földes hangja rekedt volt. Végigsimitotta haját: — Van civil ruhája? Marót zsebredugta bicskáját: — Szerzek — és nehézkesen felemelkedett a karosszékből. • Vincze későn ébredt. Válla kissé sajgott, egyébként kitünően érezte magát. Csengetett de nem jött be senki. Türelmetlenül nyomkodta a gombok Végre bekukkantott az ajtón egy ápolónő. — Halljuk, halljuk, nem kell annyit csengetni. Mit akar? — darálta sietősen. — A fenét hallják! — feleli Vincze kedélyesen. — Fájdalomcsillapítót kérek. Nagyon ég ez a vacak. —1 Ugyan, szunyogcsipés az, százados bajtárs. Nem ért csontot a golyó. Ne gyerekeskedjen. . . — Csípte volna meg magát... A nővér kedves mosollyal bólintgatott: — Nem tudtam, hogy ilyen jóakaróm. Hozom a fájdalomcsillapítót — és betette az ajtót. A hadtápfőnök dörmögve várt. Az ápolónő soká jött, ő pedig dühösködött, mert biztosan tré- cselnek megint, ahelyett, hogy a dolgukat végeznék. Lelki szemei előtt megjelent Erzsi nővér, s esküdni mert volna rá, hogy valamelyik sarokban téteti magának a szépet. Már azon volt, hogy újra csenget, amikor betoppant a nővér, és két pasztillát rakott az éjjeliszekrényre. — Hozok vizet — mondta. Vincze nyögve fölült. — Nem tudja, mikor kelhetek föl? Az ápolónő a csap alá tartotta a poharat. A viz vékony sugárban csordogált. — Akár most is. — Egykedvűen szemlélte a pohárba csobbanó vizet. — Kicsi a nyomás. . . Vincze megélénkült: — Komolyan mondja? Vagy ez is olyan, mint a halvacsora? — és kuncogva vihogott, akár egy süldőlány. Erzsi nővérnek ugyanis mindenki udvarolt. Egy hódolója, Katucz doktor, az alacsoyn nőgyógyász, pontosan válláig ért a pajkos szemű nővérkének, s addig forgolódott körülötte, amig a lány meghivta halvacsorára. Katucz két kézzel kapott az alkalmon. Három üveg badacsonyival a hóna alatt állított be a vendégségbe. A nővér leültette, poharat rakott elé, beszélgettek, iddo- gáltak, s amikor a doktor annyira tüzbejött, hogy Erzsi uj ruhájának szövetét akarta kitapintani, elég jó minőségű-e, a nővér néhány pillanatig magára hagyta, majd visszatért, s tálat rakott elé-
