Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-07-30 / 31. szám
Thursday, July 30, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Magyarországi jegyzetek: TALÁLKOZÁSAMULTTAL Irta: Eörsi Béla Jól megépített műúton közeledett autónk a várni uradalomhoz. Régi emlékek újultak fel. Itt jön az emelkedés, ahová hat ökröt kellett felhajtani, ha egy nagyur jött autón, hogy átsegítsük a dombon. Most vígan megy tovább a kocsi. Mü- ut Vámpusztán! Feneketlen sártenger helyett! Halad a világ! Megérkeztünk. A hely ismeretlen, nem tudom, hol vagyunk. A községi tanács elnöke kisegít. Ez volt a Cifra Kert, ahogyan a nép nevezte a kastély parkját. A helyén szép utca van, cserepes házakkal. A földosztáskor a tönkretett angol parkot kapták meg házteleknek a falu nincstelenjei. Végre megérkeztünk a kastélyba. Nem volt ez ősi kastély, legfeljebb 200 éves. Különös stilus nélkül, barakkszerti udvarház. De látom az ablakokon a vasrácsot, — ezt 1848-ban tetette rá gróf Zichy. A vasrács felidézi emlékezetemben mindazt, amit az uradalomról tudok. A mohácsi vész előtt valószínűleg a Hunyadicsalád tulajdona volt, de a zentai ütközetig nem ismeretes a története. A zentai csatában egy Vörös nevezetű vitéz kitüntette magát (talán Sa- voyai Jenő herceg életét mentette meg) és a herceg őt küldte el Lipót császárhoz, hogy tudassa vele a törökökön aratott diadalt. Az akkori szokások szerint a jó hir vivőjének jutalom járt, igy kapta meg Vörös vitéz a várni uradalmat. Úgy látszik, azonban, hogy az uradalom nem jövedelmezett elég jól, vagy az örökösök túl sokat költöttek és adósságba keveredtek, mig végül a 18. század végén Zichy gróf kezébe került, aki hires uzsorás volt és az adósságok fejében jogtalanul eltulajdonította a birtokot. Tőle a Stras- ser és König cég egyik tagja vette meg, ezután pedig az amerikai olajtöke. A magyar gazdaságtörténet rövid fejezetei ezek. '.zér/.^t vagyon, annak elprédálása, az uzsora* őj az uradalom rossz vezetése felemészti. Az uradalom rosszul gazdálkodik, — helyébe kerül a belföldi kereskedelmi tőke. Az első világháború meggyengiti a hazai tőkét, helyébe az amerikai tőke lép. Furcsának tűnik nekem a kastély, pedig de sokat voltam benne: hét esztendőt. A 26 holdas angol parkot két család használhatta. A volt bie- dermeyer szalonban találjuk meg az állami gazdaság irodáját. Lassanként megismerkedünk. Elmondják az állatállomány növekedését, az állategészségügy kitűnő megsezrvezését, a magyar állatorvosi tudomány sikereit. Elmondják a régi, százesztendős rémségnek, az antraxnak teljes megszüntetését; a Bang betegség is eltűnt és a várni tehenészet mentes a tüdővésztől. Az ötéves vetésforgó terv kerül az asztalra. Számomra újdonság a kapásnövény mesterséges vegyi utón való gaztalanitása. Ezt még 20 évvel ezelőtt nem ismertem, örömmel látom a pillangós növények magas arányszámát. Be kell ismernem, hogy a gazdaság jó kezekben van, talán jobb kezekben, mint amilyenek mi voltunk, pedig annak idején Fejér megye egyik mintagazdaságának számítottunk. Felszedelözködünk. Egész karaván követ. Igar község tanácselnöke, aki ismert engem, sok mindent elmesél, amig a major közepéhez érünk. Megpillantom a Galastya dombot, kérdem, meg- vannak-e még a barlanglakások? Ugyanis a Hor- thy-időkben un. nadrágszij-parcellákat osztottak ki a földnélkülieknek. Mit csináljon az ember egy hold földdel? Se ház, se iga, se felszerelés. De a nép leleményes. Meglát egy kis borpincét, kivájva a homokos dömbfalban. Hamar ő is csinál ilyen barlangot, de befesti a bejáratot mésszel, mintha igazi fal volna. így lakott az ot-, tani szegénység. Az értelmes, tanácselnök mondja: mindenütt van villany, még a szőlőhegyen is, ahol a failu nincsetelenjei éltek és pengős napszámba jártak az uradalomba. Eszembe jut mennyire szerettem volna a villanyt bevezetni az uradalomba, de az amerikai olajvállalat vezér- igazgatója — a méltöságos ur — hallani se akart róla. Azt mondta: mi petróleumot árulunk, nekünk nem kell villany. A múlt emlékei kis patakként kezdenek csörgedezni, de hamarosan folyammá duzzadnak. Az emberek 20 év alatt természetesen megöreged- tk legtöbbjüket csak a szeméről ismerem meg, azokra "emlékszem, a szemükre. A falusi asszony hamar megöregszik.. Jó lenne egy fogorvos az uradalomban. Sok menyecske fogát kimarta az idő és az egészségtelen étkezés. A falu tanítóját majdnem megcsókoltam örömömben, ő volt az első akit megismertem. Felesége virágot hozott. Volt egy évidijas fiú, aki olyan tehetséges volt, hogy a számtartói munkát könnyen elvégezte volna. Annak idején szerettem volna segéd-gazdatisztet csinálni belőle, de ő keményen kijelentette, hogy ő bizony magtárosnak szívesen elmegy, de “Urnák” nem. Láttam őt most otthon, a lakásában, sőt nemrégen férjhezment lánya is eljött, hogy megnézzen engem. Eszembe jutott egy érdekes eset a régi időkből. A Fried bőrgyárnak Simontornyán volt egy mozija (40 km-es körzetben az egyetlen mozi.) Az erkélyen volt a Fried családnak, gróf Appo- nyi Károlynak, Lichtenstein hercegnek, a gazdatiszteknek és az én családomnak fenntartott helyük. Egy ízben nem akartam elmenni a moziba és odaadtam a jegyet ennek a tehetséges magtárosnak. Másnap felhívott a mozi vezetője és figyelmeztetett, hogy ha még egyszer ily rettenetes dolgot csinálok, elveszik a fenntartott hely privilégiumának szent jogát tőlem. Viszontlátni a régi istállókat, a siementhali tehenek ivadékait, a gyönyörű üszőket, amelyeket egész éven át szabad levegőn tartanak betonos karámban; — mindez gyönyörű dolog, de csak mint volt gazdaembert érdekelt. Az embert más mozdította meg. A sommások (idénymunkások) lakása és élete, egy kocsislakás, egy évidijas fehérneműje (éppen vasalt a menyecske) és végül az iskola. Kezdjük a legmélyebb benyomással: a sommások életével. Megmutatták a munkásszállót, ahol a sommások most laknak. Szép szobák, nagy ablakok, jó ágyak, asztal, rádió, fapadló. Különösen tetszett — mondhatnám megbüvölt — a leányok szobája, függöny az ablakon, virág az asztalon. Feltámadt előttem a 20 évvel ezelőtti sommás lakóhely képe. Istálló, melyben érezhető még egy évszázad bűze (1823-ban épült juhok részére). Az istálló közepét egy fal választotta ketté, az egyik oldalra “Férfiak”, a másikra “Nők” felírás került (hatósági parancsra). Ajtó nem volt. Rosszul összetákolt faágy-féle, rajta durva szalmazsák, (néha le volt takarva valami vékony pokróccal.) Minden holmi, ládák, kosarak az ágy mellett. Fiuk, lányok (12 évtől felfelé), férfiak, legények asszonyok, mind együtt. Most ebből már nem látni semmit. Nem érezni az együttlakás bűzét és az ablakvilágitás hiányát. A nemi lezüllés rettenetes levegőjét, amikor éjjel az anyáknak kellett megvédeniük fiatal leányaikat. A pofozó gazdatiszt sem volt jobb, aki az erdőkerülőt (erdészt) küldte ki a sommáslány megszemlélésére, akit a kastélyba rendeltek fel — szolgálatokra. A goromba, trágár hang, amely fűszerezte a beszédet, mind-mind valahogy a múlté. A csendőrök, akik ebédre és egy üveg borra néztek be az uradalomba és “lelkigyakorlatokat” (ez az ő saját kifejezésük) tartottak, azaz pofozták a cselédséget, hol van az már?! Kértem, menjünk be egy régi cselédházba, ahová én is járatos voltam. Minden lakás előtt kis kert (mennyire szerettem volna annak idején kis fürdőmedencét építeni nekik, amikor a hizó mangalicáknak csináltunk ilyent, de nem engedélyezték). Beléptem: kellemes szagu lakás, külön konyha. Képzeljék, külön konyha! örömmel mesélték, hogy nincs az uradalomban, illetve a gazdaságban, egyetlen közös konyha sem. 1933 elején, amikor először megérkeztem az uradalomba, megnéztem a cselédlakásokat.. Nyedámpusztán találtam egy szobát, ahol 23 ember lakott, három család. Háromhetes gyerektől vén emberig. Volt ott egy három héttel azelőtt szülő anya, aki sírva panaszolta nekem, hogy három hete nem tudott még megmosakodni, mert mindig volt valaki a szobában. Tudtam, hogy cselédlakás javításra nem kapok pénzt, ezért a bognármesterrel megbeszéltem, hogy a nagy szobát elfogjuk választani három részre és az ehhez szükséges anyagot szekérjavitás címén írjuk le. De ha valamelyest segített is, mégis négy asszony főzött egy konyhában. A fütőa- anyag rőzse volt, amely állandóan óriási füstöt idézett elő. Eső esetén lábasban, mosdóban fogták fel a vizet. Az uradalom elsősorban az istállókat javította. Meglepetés volt számomra: a kocsis ingei, a kislányok gyári készítményü, szép, hímzett felsőruhái és ingecskéi. Higgyék el, ez nagyobb dolog volt nekem, mintha a királyi várat helyre állították volna. Ilyen ruhát vettem volna a kislányomnak kishivatalnok koromban, aki nagyon szeretett volna ilyent kapni! Ezután egy másik kocsislakásba — modern lakásba — vittek el. Két szoba, szépen bebutoroz- va, fürdőszoba, W. C., előszoba, modern konyha, nem a régi kőmiives-tákolta tűzhely, hanem igazi “sparherd”. Két újságot és rádiót láttam egy kocsislakásban. Azelőtt csak a gazda és a gépész-bognár fajta ember járatta a Friss Újságot. Hét év alatt egyetlen cselédlakásban sem láttam újságot. — Azután megebédeltünk a gyönyörű étteremben, ahol 120 ember étkezik. Az ebéd kitűnő volt, nagy bécsi szeletet adtak és 5 forintba került Utána elmentünk az iskolába. A régi katolikus 6 elemis iskola egy szobából állt és vitéz Sági Imre tanító 10-12 éves gyerekekkel müveltette a kertjét. Az iskolában még ma is megvan a miseruha és egyéb felszerelések, elkülönítve deszkafallal. Ma az iskolában hat tanár és tanító működik. A padok igazi padok, tiszták, rendesek. Mi történt? Nincs bicska? Nem faragják a padokat a fiuk? Megkérdeztük, mi lesz az iskolát végzett gyerekekkel? A régi időkben az ott töltött hét év alatt egyetlen gyerek sem jött be a hat elemi után a harmadik polgáriba, minden-egyes gyerek iskolázottsága a hat elemivel befejeződött. Most 10 gyerek végzi a VIII. általánost, mind a városba megy tovább tanulni. A községi tanács elnökének fia főmérnök. A Társadalmi Szemlében 1932-ben megjelent cikkemben Írtam, hogy a nagy birtokos gyerekének 600-szor több a lehetősége bejutni az egyetemre, mint a falusi szegényparasztnak. Mindössze néhány parasztgyerek került az egyetemre, mert a katolikus egyháznak papokra volt szüksége. Máskülönben senki sem juthatott volna be az egyetemre. Húsz esztendő után visszajöttem szülőföldemre. Ez alkalommal sok baráttal, idegennel, külföldi diplomatával találkoztam. Mindenkinek ez volt az első kérdése: mi a benyomásom szülőföldemről? Nehezen, kertelve válaszolgattam, valahogy nem volt erős, könnyen kifejezhető impresszióm. Nagy, uj házak, az emberek elégedettek és a jövőről beszélnek. A polgári elemek, deklasszáltak, külföld-imádók, kopottak és el- nyüttek, mint sok-sok régi budapesti ház. Látván itt a változásokat, elfelejtettem Pestet, a városi házakat, a zsúfolt espresszókat —■ a sommás és- kocsislakás megnyerte a csatát. A magyar falusi nép 20 év óta megerősödött, testben és lélekben, legalább 100 évet haladt előre. A jobb bér, amelyet én évi 500 Pengő — 5,000 forintra becsülhettem volna, ma kb. 12,000 forint. A jobb lakás, az emberi bánásmód csak kis része az érzéseim változásának. Az igazi, bámulatos élményt, az emberek nyújtották, akik oly igazi magyar szívvel és kedvességgel fogadtak, amilyen fogadtatásban még életemben nern. részesültem. Hibridkukorica-üzem épül Az ország egyik legnagyobb hibridkukoricaüzeme Mosonmagyaróvárott épül. A hatalmas épületek: a toronyszerű osztályozó, a 200 vago- nos magtár, a nagvgszáritó és az előtároló siló már elkészültek. Mire a kukorica beérik, az uj üzem megkezdheti működését. Nemzetközi geológiai konferencia Kilencven évvel ezelőtt, 1869-ben alapították az önálló Magy. Földtani Intézetet. A jubileum, alkalmából szeptember 15-től 25-ig nagyszabású nemzetközi geológiai konferenciát rendeznek Budapesten. Az előzetes értesülések szerint 14 külföldi ország 50 képviselője vesz részt a konferencián. Tízéves a szabadság-hegyi gyermekszanatórium A szabadság-hegy gyermekszanatórium, -a gyermek-tbc elleni küzdelem korszerűen felszerelt gyógyító, tudományos, szervező és oktató központja tízéves. A jubileumi ünnepség során az intézet orvosi munkaközössége tudományos beszámolót tartott a tiz év munkájáról. A szanatórium öt dolgozóját tiz évi jó munkája elismeréséül az egészségügy kiváló dolgozója jelvénnyel tüntette ki az egészségügyi miniszter.
