Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-07-23 / 30. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Thursday, July 23, 1959 AWoGfAN ÉM LAtOm írja: ehn A LÉGY-IRTÁS UJ MÓDJA Pár hónappal ezelőtt a los angelesi nagy lapok egyike cikket irt arról, hogy mi a legyektől való megszabadulásnak biztos módja. Könnyű megegyeznünk abban, hogy bár az Íz­lések ételben, italban, ruházatban és olvasniva­lóban eltérők, egy dologban valamennyien meg­egyezünk: legyek nélkül szebb lenne az élet és a tőlük való megszabadulást mindnyájan őszin­tén óhajtjuk. Ebből természetszerűleg következik, hogy ä napilap e cikkét széles mederben olvasták és so­kan hűségesen követték a módozatokat, amelye­ket a cikkíró azok számára irt elő, akik a légytől egyszer és mindenkorra kívántak megszabadulni. A legyektől való szabadulás a feltalálókat, ve­gyészeket és szemfüles üzletembereket az egész világon foglalkoztatja, s nemcsak oly részeken, ahol csípésük halálos kimenetelű alvóbetegséget okozhat. Emlékszem, hogy az óhazában, minden olyan házban, ahol a legyeket kipusztitásra meg­érett ellenségként kezelték, minden konyhába, szobában ott állt az üveg-bura, amelynek belül fel-kunkorodó része ecetet tartalmazott. Ebbe az ecetbe beleszédültek és bele is pusztultak mind­azok a meggondolatlan legyek, amelyek a bura alá helyezett cukor kedvéért hajlandók voltak az életüket kockáztatni. Más házakban, ahol cukrot és ecetet inkább fejes saláta ízesítésére használtak, a legyek ki­végzésére inkább enyvezett papírlapokat vagy írja: Márky István ASZÁLY A PARADIGSOMKERTBEN felfüggesztett enyvezettpapir-szallagokat hasz* náltak. Valljuk be, hogy sem az ecetes bura, sem az enyvezett papírlapok és szallagok nem voltak túlságosan ízléses, étvágygerjesztő látványok, amikor megteltek a légy hullákkal. Pár év előtt hirdetést olvastam olyan légy-irtó masináról, amely egy dollárba került, de a gyár­tója oly biztos volt a dolgában, hogy hajlandó volt az egy dollárt visszaadni bárkinek, aki vala­mi okból megbánta a vételt. A légy-irtó gépezetet megvettem és az utasí­táshoz hiven belsejébe helyeztem egy darab nyers májat. Felfüggesztettem ott, ahol szokás szerint a kertben vendégeinkkel üldögéltünk és bizakodva vártam az eredményt. Nem kellett sokáig várni: a nyári melegben a nyers máj rekord időn belül megromlott és an­nak kellemesnek nem mondható illatára nagy buzgósággal gyülekeztek a környékbeli legyek. A helyzetben néhány napon belül csupán azt a vál­tozást észleltük, hogy a romlott és immár tűrhe­tetlen illatot terjesztő májat egyre több és több légy kereste fel, viszont elmaradtak a — vendé­geink. A gépezetet-gyorsan visszavittem és visszaigé­nyeltem a dollárt azon a törvényes alapon, hogy én a legyektől és nem a vendégektől akartam megszabadulni. A bal-sikerrel járó máj-kísérlet után ismétel­ten próbálkoztunk különféle illatot terjesztő gyertyákkal és még különbözőbb illatot terjesz­tő folyadékok fecskendezésével, de az eredmény mindig ugyanaz volt: a gyertyák és folyadékok elfogytak, de a legyek rendületlenül megmarad­tak. Erre aztán jött a nagy napilap cikke, amely azt ajánlotta, hogy oly pontokon, amelyeket le­gyektől mentesíteni óhajtunk, ültessünk “Sweet átlagosan, amit még lejjebb szállít a “módosabb” és szegényebb államok közötti különbség. 3. ) Közsegélyre szorul 109,000 vak egyén is, s ez körülbelül egyharmada az ország világtalan­jainak. Esetenkénti átlag havi segély 68 dollár. 4. ) A teljesen munkaképtelenek száma 331.000. Ebbe a csoportba tartozóknak személyenkénti havi átlaga 64 dollár, ami a meghaláshoz sok, de a megélhetéshez kevés, — jegyezte meg közülük az egyik, aki már alig várja, hogy elvigye vég­zete. .. Basil” nevezetű növényt, amelyet valami isme­retlen okból a legyek nem szívlelnek. Tudnunk kell, hogy ez az “édes Basil”, vagy ha úgy tetszik: “Basil édes” oly Kelet-Indiai szi­getekről származó növény, amelyet főként Euró­pa déli országaiban ételek fűszerezésére használ­nak. Nekem, mint megrögzött vegetáriánusnak, ez igen jól hangzott, sokkal jobban, mint a máj, az ecet, az enyvezett papír és a faggyú-gyertya. El­határoztam, hogy ezt az egyet még kipróbálom... Az elhatározást követő napon minden -utunkba eső kertésznél megálltunk és hajlandóságot mu­tattunk arra, hogy “Sweet Basil” palántákat vá­sároljunk. Érdeklődésünkre a válasz mindenütt ugyanaz volt: az említett cikk következtében a kertésze­ket úgy megrohanták a legyek ellenségei, hogy a palánták még a hirtelen felemelt árakon is re­kord gyorsasággal keltek el., A későn jövőknek csak egyet ajánlhattak: “Sweet Basil” magva­kat amelyeknek elültetésétől a palánták kinövé­sét és idővel a legyek elkergetését várni lehetett. Mi sem tehettünk egyebet: a magvakat meg­vettük, az utasításokat hűségesen követve el is ültettük és azóta naponta öntözzük “finom viz- sugárral.” Itt-ott elő is bujt egy-egy harmat gyenge palánta, amelyet azon nyomban reggelre lerágtak a káros férgek. Egyelőre a porozás nem használ, mert a férgek még a mérgező porokon keresztül is édesnek találják a Basilt és egyelő­re áll a harc, amelynek kimenetelétől függ, hogy lesz-e “Sweet Basil” növényzetünk, vagy sem. Közben persze a legyek, — nem is sejtve az életük ellen tervezett összeesküvést, — vígan él­nek, szaporodnak és keserítik az ember életét. Csak úgy, mint a nagyfontosságu cikk megjele­nése előtt, amiből arra következtetek, hogy eze­ket az újságokat a legyek nem tartják olvasásra érdemesnek. vei elpusztul. Azt akarja a demokrata szenátor ur, hogy a felhalmozott élelmiszerek egyrészét küldjék el az iskolai konyháknak, kórházaknak, közintézményeknek, adjanak belőle munkanélküli családoknak, öreg nyugdíjasoknak és általában mindazoknak, akik alacsony jövedelmüknél fog­va nem bővelkednek ennivalóban. És tegyék meg ezt, mielőtt ez a roppant mennyiségben felhal­mozott élelmiszer-fölösleg megromlana, amit a kormány azért vásárolt fel a termelőktől, hogy a piaci árakat az inflációval párhuzamos magasla­ton tarthassa. Amerika a világ paradicsomkertje. így hiszik ezt más országokban és az átlag amerikai is ab­ban a tudatban él, hogy nyomorúság csak Indiá­ban, vagy Kinában létezik. Ez a következtetés természetesen nem állja meg a helyét, mert ugyanez az átlag amerikai sajnos csak azt tudja, hogy neki automobilja van, esetleg háza adósság­ra, s állandó munkája. Az már nem érdekli, hogy a közvetlen környezetében és szerte az országban hét millió embertársa kénytelen közsegélyen élni, különböző okoknál fogva és ez a megrenditően magas szám nem foglalja magában azokat a mil- , liókat, akik munkanélküli biztosításon és a 65 életév után járó, a társadalombiztosító iroda ál­tal havonta fizetett nyugdíjból élnek. Mert, ha ehhez a számadathoz hozzáadjuk a rendes tár­sadalmi biztosítás által fedezettek számát, ak­kor konzervatív számítások szerint is legalább tizennégy millió ember kénytelen a létminimum színvonalán tengődni a számára kiutalt jövede­lemből. Sokan úgy hiszik, hogy ebben a kincses or­szágban már felszámolták a szegénységet és a nyomort! De nézzük csak elsőnek a hét millió közsegélyen élő összetételét. A kormány statisz­tikusai öt különböző kategóriába osztják őket, a következőképpen: 1.) 2,433,000 hatvanöt éven felüli férfi és nő, akik nem tarthatnak igényt társadalmi biztosí­tásra, mert nem dolgoztak elég időt, hogy erre jogosak legyenek. Ezeknek bizonyítani kell, hogy munkaképtelenek, semmiféle jövedelmük nincs, mert csak úgy kaphatnak valami segítséget. Ez a segély államonkint változik havi 29 dollártól 108 dollárig, melynek nemzeti átlaga 64 dollárt tesz ki havonta. 5:) A statisztika utolsó csoportjába tartoznak azon személyek, akiket “köztehernek” számíta­nak. Ez a “hadsereg” 1,250,000 személyből tevő­dik össze, ezeknek nincs állandó foglalkozásuk, vagy munkájuk és mint ilyenek nem jogosak munkanélküli biztosításra a társadalom biztosító­tól, vagy ha igen, akkor már kimerítették a 6 hó­napi igényjogosultságukat. Ezek személyenként havi 28 dollárból kénytelenek tengődni, úgy, ahogy. Mintahogy mondám, akadnak jóakaratu. hu­mánusan gondolkodó törvényhozók, akik azon­ban szembe találják magukat a milliókat kereső raktártulajdonosokkal és általában a termény- nagvkereskedőkkel és egyéb haszonélvezőkkel, akik kijáróikkal együtt ellentállnak, sőt, ha kell harcolnak is az ilyen törvényhozók és a közügye­ket szolgáló programok ellen. Ezért van aszály a különben mindenki számára bőségesen termő paradicsomkertben. A fentebb vázolt közsegélyekre kifizetett ösz- szeg évente 3 billió 500 ezer dollárra rúg, aminek körülbelül a felét egyes államok és helyi szervek, a másik Telét pedig a szövetségi kormány fedezi a kivetett adójövedelemből. Óriási összegnek tű­nik ez papíron, de a hétköznapi valóságban még­sem elég ahhoz, hogy a rászorultak kellőképpen táplálkozhassanak belőle. Amidőn a depressziós években a Roosevelt adminisztráció emberséges belátással intézményesítette a közsegélyt, akkor sokan támadták ezt azzal a megokolással, hogy “megölik ezzel az emberben a megélhetés meg­szerzéséhez szükséges harcos tudatot és ambí­ciót,” — rá sem hederitve arra, hogy élelem hij- ján az egyénnel együtt meghal az ambíció és a lélek is. Szerencsére azonban ma már ott tartunk, hogy komoly emberek, humánus elképzeléssel a közsegély intézményt nemcsak meg akarják tar­tani, hanem nehezen hozáférhetőségét olyan ér­telemben kívánják módosítani, hogyha már a túl automatizált és gépesített iparunk és mezőgaz­daságunk nem tud mindenegyes munkaképes embernek kereseti lehetőséget adni, akkor leg­alább juttassunk ezeknek az embereknek a pénz­beli segély mellett valamit a különböző raktárak­ban felhalmozott élelmiszerekből is. Gondolkodjanak a diplomaták Eisenhower elnök s Ribikoff, Connecticut kor­mányzója majdnem egyidőben ugyanarról a tárgyról tartott beszédet. Mindketten felfedez­ték, hogy magasrangu hivat^nokaink nagyon keveset gondolkoznak. Az elnök leginkább a külügyminisztérium tagjainak gondolkozását ke­vesli. Persze egyikük sem törekszik az igazság megállapítására, miszerint a hivatalnok urak nagy része nem is tud gondolkozni. S ha akad egy itt-ott, akinek meg volna a képessége arra, azt megakadályozzák, különösen, ha igazat is próbál gondolni, ami lépten-nyomon fönnakad a mai rendszer igazságtalan és egymásnak sokszor ellentmondó tételeiben. Nem is beszélve arról, hogy milyen gyanúsításoknak és üldöztetéseknek volna kitéve az, aki gondolkozik és meg is mond­ja az igazat. Ehelyett újabbat találtak ki: több időt kell adni a diplomatáknak és hivatalnokoknak a gon­dolkozásra. Gondolkodó klubokat akarnak alakí­tani, a versenyszerű gondolkodásra, hogy vezető felelős hivatalnokaink úgy az együttes, mint az egyéni gondolkodást megtanulják. 2.) Gyermeksegélyben 2.916,000 személy ré­szesül. Ebbe a csoportba tartoznak a kenyérkere­ső által elhagyott gyermekek, elvált házaspárok s házasságon kívül születettek, esetleg árva gyer­mekek. akiket rokonok tartanak. Ezek a nemzet virágai nagyon szegény körülmények közölt él­nek, mert havi eltartásukra csupán 28 dollár esik Mansfield szenátor ur Sppen a napokban köve­telte az Eisenhower adminisztrációtól, hogy hoz­zanak valamilyen törvényt minél előbb, olyan ér­telemben, hogy a szükséget szenvedő amerikai hozzájuthasson a több, mint 10 billió dollár ér­tékben felhalmozott élelmiszer- fölösleghez, amely állami és bérelt raktárakban van és idő­1950-ben 141,600 házasságon kívüli gyermek- szülés volt az Egyesült Államokban. 1957-ben 201,700, vagyis 42 százalékkal több. 1957 óta nem volt hivatalos kimutatás. Az ilyen születé­sek száma a District of Columbiában volt a leg­magasabb.

Next

/
Thumbnails
Contents