Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-11-19 / 47. szám

Akinek nincs nagy bizalma az emberiségben Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastam lapunkban dr. Linus Pauling tanulságos írását az Élet, vagy pusztulásról, ar­ról a veszélyről, ami a radioaktivitás következté­ben az emberiséget fenyegeti. Dr. Pauling nagyon bízik abban, hogy nem lesz háború, mert az egész világ tudósai azon dolgoznak, hogy örökké béke legyen. Én azonban nem hiszem ezt, mert az em­beriség a legveszélyesebb állat, amely öli és eszi egymást. Még lesz többféle rendszer s a rang és pénz uralkodik az emberek felett. A tudomány ajtaját azonban midenki részére ki kell nyitni. Egy világrendőrséget kellene felállítani, ezt azon­ban a kapitalista rendszer nem hiszem, hogy el­fogadná, mert ők csak olyasmit akarnak, amit ők maguk dirigálhatnak. Itt küldök egy kis adományt, amit ebből a kis penzióból szorítottam ki, mert a Magyar Szónak köszönhetem, hogy munkás szellemű világnéze­tem van. A. D. xiiíirsday, November 19, 1959 ______ Az “Iknamazőről” Tisztelt Szerkesztőség! A folytatólagos regény közlésével kapcsolatban szeretném véleményemet nyilvánitani. írja a szer­kesztőség, hogy kevesen szólaltak fel a regény mellett, vagy akár ellene. Hát ami az első részét illeti, ahhoz nem sok hozzászólni való van. De an­nál nagyobb a meglepetés a második felének kez­detével, mert itt már nem regényt olvasunk, ha­nem sokat szenvedett szülőhazánk évezredes tör­ténelmének szomorú folytatását, megörökitve tér­ben és időben. S most már erősen hiszem, hogy a regény ilyen irányban való kibontakozása felkelti majd az ol­vasók érdeklődését, mert aki szülőhazája népének sorsát szivén viseli, az nem lehet közömbös ilyen megrázó erejű eseményekkel szemben. A szerkesztőségnek pedig ne okozzon gondot az a tudat, hogy nem jól választotta meg a té­makört, mert ennél időszerűbb könyvet keresve sem találhatott volna. A lap egyébként nagyon jó és teljesen meg va­gyok vele elégedve. Különösen a mi derék Írógár­dánk cikkei emelik nagyban a lap színvonalát. Itt küldöm a magam részéről és egy barátom részé­ről a naptárüdvözletet. F. Cs., Detroit, Mich. Szerk. megjegyzése: Hálásan köszönjük F. Cs. detroiti olvasónk biztató levelét. Megnyugtatólag hat az reánk, mert bizony sok gondot okozott ne­künk az a tény, hogy olvasóink a regény közlésé­vel kapcsolatban nem hangoztatták véleményü­ket. A kedves vendég Tisztelt Szerkesztőség! Kérem szives elnézésüket, amiért késve kül­döm előfizetésem lapunkra, de minden azértnak van egy miértje. így sok esetben el kell halaszta­ni, mert az az átkozott pénz mindig rövid és nem jut minden helyre rendes időben. Nagyon köszönjük, hogy a késés miatt nem ál­lították le a lapot, mert igen kedves vendég a mi házunkban a Magyar Szó. Szeretjük, mert egye­düli lap hazánkban, amely harcol az igazságért és a békéért, ami a munkás lap élete. Tehát még egyszer köszönjük, hogy küldték a lapot részünk­re.. . Miskovné, Calif. Tisztelt Szerkesztőség! Magyarországi tartózkodásom idején Sz. I. Du- quesne, Pa.-i munkástársam kérésére meglátogat­tam rokonait és üzenetet vittem nekik, s hoztam tőlük. Annak örömére, hogy kérését teljesítettem, s ugyanakkor költségeim fedezésére is, Sz. I. munkástársam a kezembe nyomott tiz dollárt. Ezt az összeget meg akarom osztani lapjaink­kal, tehát mellékelek három dollárt a Magyar Szónak és három dollárt a Nők Világának kül­dök el. Szánd Ferenc, Pittsburgh, Pa. wuww»wwwwwvwvwmwwwwww Versenyt a nép jólétére, N 'm a gonosz fegyverekre! AMERIKAI MAGYAR SZÓ A ROHAMAI ÉS AZ DJ SZOVJET GYcGYWI SÚLYOS BETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSÁRA A kapitalista országokban, a kizsákmányolás szabadságának hazájában — legyen az bármi —, a fősuly mindig a profiton nyugszik. Szabadon cselekedhet mindenki — minden téren —, aki a profit érdekében cselekszik. Az ország törvény­hozó házaiban a kapitalista rendszert védelmező és igy a hasznot védelmező törvényeket hoznak. A nép érdekében hozott törvények ritkák, mint a fehér holló az Egyesült Államokban. Azért nincs a mi tulgazdag országunkban a szocialista orszá­gokat olyan nagyszerűen jellemző ingyenes gyógykezelés és ezért van az, hogy még a na­gyon korlátolt úgynevezett Forand törvényjavas­lat esetében is az American Medical Association — orvosok szövetsége —, milliókat költ, hogy el­gáncsolja annak elfogadását. Ez a törvényjavas­lat a Social Security által nyugdíjazottaknak in­gyenes kórházi kezelést és sebészetet biztosítana. A nagy szenvedésekkel járó rákbetegség gyó­gyítására szolgáló KREBIOZEN (ami rákbeteg­séget már kigyógyitott a jelentések szerint) nagy báni kipróbálását az AMA (még a saját osztá­lyukhoz tartozók elpusztulása árán is) minden eszközzel lehetetlenné kívánja tenni. És igy az óriási szenvedésekkel járó rákbetegségben szen­vedők százezrei nem kaphatják meg a gyógyító Krebiozent és legtöbb esetben nagy szenvedések­nek és a biztos halálnak vannak kitéve, mert úgy látszik, igy jövedelmezőbb. A dúsgazdag AMA ezért ellenzi és ezért nem szabad a Krebiozent alapos kipróbálás alá venni és ezért történik oly kevés a rákos betegségek gyógyíthatósága érdekében a világ leggazdagabb országában, a mi országunkban, az Egyesült Ál­lamokban, a “profitolás mindenekelőtt” hazájá­ban. Szerencse, hogy vannak már szocialista orszá­gok, amelyekben megszűnt a profitra való terme­lés, ahol a termelés a népek szükségleteinek lehe­tő legnagyobb mértékben történő kielégítésére folyik. Szerencse, hogy erősen áll a szocialista Szovjet­unió, a szocialista Románia és állanak a többi szocialista népköztársaságok, amelyekben a nép­kormányok a legnagyobb mértékben támogatják a népek egészségi törekvéseit. Ez tette lehetővé Romániában dr. Anna Aslan vezetése alatt az eddig gyógyíthatatlannak hitt betegségek kigyó- gyitását a H-3 gyógyszer alkalmazásával. Ez a gyógyszer már általános alkalmazásban van és eddig több, mint tízezer férfit és nőt kigyógyi­tott Romániában és más országokban is, a gyógy szer a mi országunkban is kapható és orvosok ál­tal alkalmazható. Ezt követte több, mint 200 kísérletezés a Szov­jetunióban, amely kísérletezések létrehozták a novokain alkalmazását gyomorfekélyes betegeknél asztmában szenvedőknél, az arthritis nyomorító és fájdalmas tüneteinek gyógyításánál és más ve­szélyes nagy betegségeknél, a legnagyobb ered­ménnyel. A romániai H-3 és az uj szovjet gyógymód megszabadította a fiatalabbakat, az öregeket az eddig gyógyíthatatlannak hitt betegségektől és sem a H-3 és sem az uj szovjet módszer szerinti gyógykezelésnek semmiféle káros hatása nincs az emberek szervezetére. Mindezeket a szocialista Szovjetuniónak és a szocialista Romániának kö­szönhetjük. Kanadában két füzet jelent meg angol nyelven erről. Az egyik a H-3-ról 15 oldalon ad felvilágosí­tást, a másik 20 oldalon ismerteti a Szovjetunió­ból érkezett uj szovjet módszer gyógyító hatását. Úgy a H-3-at, mint a Szovjetunió által kikisérle- tezett és már gyakorlatba vitt novokaint csakis orvosok alkalmazhatják és mindkettőt be lehet szerezni az Egyesült Államokban is. Egyik ismerősöm, aki súlyos arthritis beteg­ségben és lábérelmeszesedésben szenved évek óta, már egy hónappal ezelőtt elkezdte a H-3 haszná­latát és máris észrevehető javulások mutatkoz­nak és lehet, hogy orvosa rövidesen a Szovjetunió uj kísérletezései által megállapított novokain gyógykezelés alá fogja venni a teljes kigyógyu­lásra. Ezt a két füzetet be lehet szerezni egy dollár beküldése ellenében, — ami csupán a két füzet előállítási költségeit fedezi, — ezen a cimen: NORTHERN BOOK HOUSE, Box 1000, Graven- hurst, Ontario, Canada. Olyan felnőtteknek, akik­nek egy dollárjuk sincs, a riport megjegyzései szerint díjtalanul küldik, ha írnak érte. Sem a H-3, sem az uj szovjet novokain gyóg mód nem ártott senkinek. Ellenkezőleg, a naj többségnek használt. Olvasóink saját érdekében, a nép érdekébt általában szükségesnek találtam ezen újabb, ; egészség helyreállítása felé vezető gyógvmódol ra mindenki figyelmét felhívni. N. Doran Tisztelt Szerkesztőség! Illés Elek munkástársunk nov. 8-án ünnepelt 80 éves születésnapját, második felesége, anna, gyermekei és unokái környezetében. Ezek mindij rajongva veszik körül mostohanagyapjukat é, dédapjukat. Illés munkástárs fiatalabb éveibei több verset küldött lapunknak Cleveland, O.-ból Saját és feleségem nevében kívánunk neki még számos, évfordulót s kívánjuk, hogy feleségéve és családjával még sokáig éljen boldogságában. J. M., California HÜ RÖVIDEN == 1 ......... - i A malária végleges leküzdésére ötéves tervet dolgoztak ki Észak-Vietnamban. Az uj megbete­gedések száma már addig is jelentősen csökkent az országban, ahol a francia gyarmati uralom ide­jén 13 millió lakosból ötmillió maláriában szen­vedett. • Egv nemrég befejeződött expediciós ut ered­ményeként megállapították, hogy az ausztráliai növényfajták mintegy negyede Dél-Afrikában is található. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy egykor szárazföldnek kellett összekötnie a két földrészt­• Panteont emelnek az albán nép szabadsághar­cosainak és forradalmárainak emlékére Tiraná­ban. i • . .A Hans Hedoft dán hajónak, amely ez év ja­nuárjában 95 személlyel a fedélzetén Grönland- nál elsüllyedt, egyik mentőövét most fogták ki — ezer kilométernyire a katasztrófa színhelyé­től — Izland partjainál. 9 Az ének'és uj világrekordját állította fel egy fiatal portugál művész: egyfolytában 10 óra 22 percen át énekelt és kisérte magát gitárral. Ha ez boldogabbá teszi. . . • A legutóbbi tiz év alatt csaknem húszmillió fát ül'ettek el Pekingben: a kínai fővárosban 1949 óta 52 parkot létesítettek. • Kö"b£ki V tásokkal és pfujozással zavarták meg Speidel egykori náci tábornok, jelenlegi NATO- főparancsnok előadását a napokban a stuttgarti technikai főiskolán. A főiskola menzáján rende­zett “díszvacsorán” könnygázbombát dobtak a terembe. • Teknősbéka alakú tengeralattjárót konstruált Jacques-Yves Cousteau francia kutató. A hajó 50 méter mélyre merül, két ember fér el benne; segitségével a tenger állat- és növényvilágát kí­vánják tanulmányozni. • A I?u~a-Pi/et -ság megalakulásának 10. évfor­dulója alkalmából a Morszkoj Flot cirnii folyó­irat megállapítja, milyen so! at tett ez a nemzet­közi szerv a dunai hajózás szabadságának bizto­sításáért, s hogy segitségével milyen nagy mér­tékben növekszik a külkereskedelmi forgalom a Dunamedence országai között. 9 MAJNA FRANKFURTBAN ifjúsági nagygyű­lésen követelték nyugatnémet fiatalok, hogy a legközelebbi VIT-en a Német Szövetségi Köztár­saság ifjúsági szervezetei is vegyenek részt, s vizsgálják meg a szocialista országok ifjúságá­hoz való közeledés módozatait. • Az atomfegyver-kísérletek azonnali megszün­tetéséről hozott határozatot Ausztrália és Uj- zéland békekongresszusa, amely Melbourne-bea ülésezett. I 1

Next

/
Thumbnails
Contents