Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-07-16 / 29. szám

%WVWW*\ WUVUUHHUVVUUUUUHH\VVVUVmHHVV\UH

Megkezdték az acélüzemek lezárását

EMUN 0 BÉKE ELLEIiSÉdEiT SESITP

Néhány héttel ezelőtt egyik olvasónk levélben (amit annak idején leközöltünk) tiltakozott egy rövid híradásunk ellen, amelyben egy lengyel iró kedvezőtlen véleményét idéztük az izraeli életről kommentár nélkül. Ezt azért bocsátjuk előre, mert most Izrael kormányának külpolitikája kerül éles megbirálás alá a világ közvéleménye előtt és nem kételkedtünk abban, hogy olvasóink, tiltakozó levélíró munkást társunkkal együtt kedvezőtlen véleményt alkottak Ben-GiU* rion azon elhatározásáról, hogy Nyugat-NémetországgaP szerződést kötött fegyverek eliadására és szállítására.

Tíz évvel ezelőtt a világ nagyrésze, köztük mi is — és valószínűleg tiltakoó levélírónk is — várakozással néztünk Izrael független országgá való alakulása elé. A haladószelle- mü néprétegek üdvözölték és a szocialista országok — a Szovjetunióval az élen — voltak az elsők között, amelyek diplomáciai elismerést nyújtottak és kapcsolatot teremtettek Izraellel. Elvárták — és jogosan —, hogy az emberi fejlődés e fokán alakuló zsidó ország, a II. világháború fajiüldözései és demokrácia-tipró tapasztalatai után, melynek a zsidó vallásu néprétegek súlyos áldozatai voltak, egyik erődítménye lesz a béke táborának, hogy minden erejével törekedni fog egy uj háború lehetőségnek meggátlására úgy saját népe mint az általános emberiség érdekében.

E helyett azt látjuk, hogy az izraeli kormány nem a béke táborához csatlakozott, amely saját fejlődését is megkönnyítette volna, mert megtalálta volna a szomszédaival való békés együttélés módját, hanem a háborús erők védőszárnya alatt meghúzódva odafejlődött, hogy ma ősellenségének, az évtizedek óta háborúkat előidéző német milita- rizmusnak, a 6 millió zsidó férfit nőt és gyermeket a gázkamrákban és égető kemencékben elpusztító hitlerista utódoknak adja el az izraeli munkások által készített fegyvereket hogy újra használhassák — vájjon mire? És ki ellen?

Vájjon hány izraeli munkás siratta munkaközben a koncentrációs táborban veszett családtagját vagy hittestvérét? De a könnyek felszáradtak a fegyverekről és sem Ben-Gu- rion, se ma német katonák nem láthatták és nem érezhetik keserii-sós izét.

1954-ben az izraeli parlament még állást foglalt Nvu- gat-Németország ujrafelf egy vérzésé ellen, amint azt most Abduth Haarodah közlekedési miniszter Ben-Gurion szemére vetette hivatkozva arra, hogy ennek értelmében a fegyvereladási szerződés érvénytelen. Ben-Gurion Izrael jövőjét és biztonságát veszélyezteti, amikor a legsötétebb reakcióval és a háborús készülődés hitleri bajnokaival szövetkezik és arra az álláspontra helyezkedik, hogy neki barátságban kell élni Adenau-erral. Még azt az áldozatot is meghozta, hogv a fegyvereket olcsóbban bocsátja rendelkezésére, mint bármely más ország tenné, ennyire igyekszik rehabilitálni a náci hóhérok elvesztett becsületét.

Ben-Gurion szembeszáll az izraeli nép ellenzésével is, bár erről nem igen olvastunk az amerikai lapokban, pedig voltak utcai tüntetések a kormány fegyverkereskedése ellen. Még a kormány lemondása sem változtatott a helyzeten. Ben-Gurion különben is nem első alkalommal használta ezt a politikai trükköt. A lemondott kormány helyén marad az uj kormá,ny megalakulásáig, amelyet majd valószínűleg ismét Ben-Gurion alakit meg.

Hogy az izraeli kormány szégyenteljes Adenauer-barát és háborút elősegítő politikájáról eltereljék a közfigyelmet, az amerikai polgári zsidó vezetők Szovjetellenes kampányt indítottak itt, amelybe Izraelt is bele akarják vonni. Ennek a mozgalomnak a N. Y. Times és más lapok is szívesen adtak helyet. Felújították azt az elcsépelt vádat a szovjet zsidóüldözésről, amelynek ellenkezőjéről számos látogató, köztük zsidó személyiségek is meggyőződtek a Szovjetunióban. A Jewish Freiheit, newyorki zsidónyelvü napilap leleplezte pl. a N. Y. Times híradásai alaptalanságát amelynek még hiteles hírforrásai sincsenek, hacsak a riporter íróasztalát nem nevezik annak. A háború haszonleső karvalyai, nem akarják tudomásul venni, hogy a helyzet megérett a háború teljes és örökös kiküszöbölésére az emberiség történetéből.

Szerepük pedig egyre nagyobb tömegek előtt válik világossá. Példa erre a N. Y. Times juh'us 9-iki számában, James P. IWarburg filantrópus által elhelyezett féloldalas hirdetés, amelyben nagybetűkkel azt kérdi: MFIGENGFD- HETJÜK-E HOGY A NÉMETEK INTÉZZÉK SORSUNKAT? Az Eisenhower kormányt vádolja azzal, hogy N.vu- gat-Németország fegyverrel való ellátásával és újabban azzal a tervvel, hogy atomfegyverek eddig titkos használati ismeretét, kezelését és védelmi terveket is átadja a német militaristáknak, országunkat és a háború vagy béke kérdését teljesen a német militarizmus kezébe játsza át. Az ezt a tranzakciót megerősítő szerződés egyik pontja vétó-jogot ad a német kormánynak a szerződés megszüntetése felett. Warburg felszólítja az amerikai népet, hogy lépjen közbe Eisenhowernél a szerződés végérvényesitésének megakadályozására.

Ezek után mélyen elitélendő az izraeli kormány álláspontja, amely az ifjú ország küzdelmes felépítéséért nehezen dolgozó és nélkülöző népe érdekét alárendeli az uj háborút előkészítő reakciós erőknek. Mennyivel jobban megerősítené a világbékét azzal, ha az elnyomás ellen küzdő és teljes függetlenségre törekvő arab államokkal teremtene meg

Kiadták a rendeletet az acélüzemek lezárására. Mire e sorok napvilágot látnak, minden valószínűség szerint 500,000 acélmunkás sztrájkolni fog, ha csak az utolsó percben Eisenhower elnök közbe nem lép sikeresen.

A szakszervezet mindent megpróbált, hogy megegyezésre jusson az acélbárókkal, de azok hajthatatlanok követeléseikben. Az ország acélüzemeinek nagy részében már elkezdték a kokszkemencék hűtését. A munkások tiz- ezreit bocsátották el, még mielőtt a sztrájk hivatalosan megkezdődött volna.

A szakszervezet 171 tagból álló sztrájkbizottsága még hétfőn egész délután is ülésezett New Yorkban, a Roosevelt Hotelban, mielőtt hivatalosan megkedték a sztrájkot. A szakszervezet régi jelszava, hogy “szerződés nélkül nem dolgozunk”! Ugyan akkor mindent megpróbáltak a szakszervezetek vezetői, hogy megegyezésre jussanak az acélbárókkal, akik szabadkezet követelnek a munkásokkal szemben.

A szakszervezet az egyre dráguló megélhetési költségekre utalva, fizetésemelést s magasabb nyugdijat követel

az acelmunkasok reszere. Az üzemtulajdonosok nem hajlandók követeléseiknek eleget tenni, sőt szabadkezet követelnek aban, hogy üzemeiket teljesen automatizálhassák.

A szakszervezeti vezetők tisztában vannak azzal, hogy az acélbárók egyre gyorsabb termelési tempót követelnek munkásaiktól. Az acélüzemek termelési képessége a racionalizálás, a termelési hajsza következtében hihetetlen magasságot ért el és David J. McDonald, az acélmunkások szakszervezeti elnöke ennek ellenére levelében csupán arra kéri a munkáltatókat, hogy “legalább az emberséges munkaviszonyokat őrizzék meg.” McDonald kihangsúlyozta, hogy a szakszervezet nem akadályozza meg a termelés eredményességét.

A munkáltatók nem hajlandók tárgyalni a fizetésemé lés kérdésében és az infláció emelkedését hozzák fel ürügyül, hogy a munkásokat vádolhassák. 1956-ban is ezt tették, amikor 5 hétig sztrájkoltak a munkások. Kaptak valami fizetésemelést, de az acél árát háromszorannyira emelték, mint amire a munkások követelése feljo^osi- tota volna őket.

HADBÍRÓSÁG előtt a hős görög hazafi

Julius 9- én kezdődött Athénban Manolisz Glezosz, a kémkedéssel vádolt görög háborús hős tárgyalása a hadbíróság előtt.

Az nap közölte a N. Y. Times a hirt arról, hogy Moszkvában szovjet munkások tüntetlek a görög követség előtt követelve Glezosz szabadonbocsátását. Kliment

Y. Voroshilov, a Szovjetunió elnöke Pál görög királytól kérte Glezosz szabadlábra helyezését.

Az emberiség jelentős része mozdult meg, hogy megmentse egy ember életét. Athénban, Moszkvában, Londonban és Budapesten, szerte a világon mindenütt a becsületes emberek aggódva, hawwwvwwwwvvwvwvvwtvwwwwwwwvww

jóviszonyt, ahelyett, hogy azok ellenségeivel szövetkezik? A békének és a népek biztonságának a barátság és egyetértés erősebb és hatalmasabb bástyát alkotnak, mint a háborús törekvések bármennyi atomfegyver áll rendelkezésükre.

Izrael népének amerikai barátai is csak ebben láthatják Izrael igazi boldogulását.

•ágtól és felháborodástól izzó szívvel lesik az athéni bíróság tárgyalását. Pedig Gle- zosznak csak a hírét ismerik: hallottak legendás hőstetteiről, tudják, hogy ő tépte le a gyűlölt fasiszta zászlót a görög nép büszkeségéről, az Akropoliszról, tudják, hogy háromszor volt már halálra ítélve, s több mint tizenhárom hosszú börtönév áll mögötte: népe szabadságáért

szenvedett. Tizenhárom év. S Manolisz Glezosz ma nem több, mint harmincnyolc esztendős.

(Folytatás az 5-ik oldalon);

Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P O. of N. Y., N. Y,

VOL. VIII. No. 29. Thursday, July 16 1959. NEW YORK, N. Y.

................. .......................................................

»^Jjra tárgyalnak Genfben

alatt nem tudnának megegyezni.

Gromiko azt mondta, hogy ha nem egyeznének meg a kiszabott idő alatt, illetve a közös német bizottság nem volna képes létrehozni a két ország egyesítését, vagy legalább is pozitív eredményt elérni, hát újra kezdenék a tárgyalásokat. Ha a Szovjetunió egyoldalúan akart volna cselekedni, akkor ezt megtehette volna a nyugati hatalmak nélkül is. Azonban szeretnék kölcsönös bizalommal s megértéssel elintézni a német kérdést, hogy ezzel a békét biztosíthassák.

Andrei Gromiko mar a megnyitásnál ellenezte Herter k ü 1 ügyminiszter ajánlatát, amely szerint kizárnák Kelet- Németország képviselőjét a I titkos tanácskozásból. Mindkét Németország képviselve van a tanácskozásban, bár nem mint egyenrangú felek.

Gromiko azt ajánlotta, hogy egyezzenek meg Nyu- gat-Berlin státusára vonatkozólag. Ezt a nyugati hatalmak azzal magyarázzák, hogy a Szovjetunió követeli, hogy a nyugati hatalmak adják fel jogaikat Nyugat-Berlinre vonatkozólag, ha az előirt idő

Géniből jelentik, hogy a j négy nagyhatalom külügyminiszterei újra összeültek, hogy megoldást keressenek a berlini kérdésben. Herter külügyminiszterrel az élén an- í nak a reményüknek adtak kifejezést, hogy ezúttal sikerülni fog megegyezésre jutni a Szovjetunióval.

Az első ülésen Herter külügyminiszter elnökölt. USA, Franciaország és Anglia külügyminiszterei nem jöttek olyan pesszimista hangulattal, mint amivel junius 20-án távoztak. Ezt azzal magyarázzák, hogy a Szovjetunió tisztázott előttük bizonyos kérdéseket a konferencia óta.

A Szovjetunió 18 hónapot ajánlott arra, hogy egy teljesen néniét bizottság kidolgozza Németország egyesülésének kérdését. Létrehozzák a II.-ik világháború utáni békeegyezményt és esetleg fokozottabb együttműködést Ke let-és Nyugat- Németország között.

Az Egyesült Államok és Anglia szószólói kihangsúlyozták, hogy előttük legfontosabb az, hogy Gromiko kijelentse, miszerint Nyugat- Németország állapotán nem változtat az, ha a közös német bizottság nem jutna meg egyezésre.

Az Egyesült Államok nagyon rövidnek találja a 18 hónapot és legalább 2 és fél évi időt kér a megállapodásra. Herter külügyminiszter Genfbe érkezése alkalmával úgy nyilatkozott, hogy “a kölcsönös jóindulat mindkét oldalról megegyezésre vezethet.”

Anglia külügyminisztere Selwyn Lloyd úgy nyilatkozott a repülőtéren, hogy: “Mindig úgy vélekedtem, hogy lehetséges a megegyezés bizonyos kérdésekben.”

Maurice Couve de Murville, francia külügyminiszter szintén úgy vélekedett, hogy “bizonyos konkrét kérdésekben lehetséges nyugat s kelet között a megegyezés.”