Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-10-15 / 42. szám

Thursday, October 15, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7: AHoGfAM ÉW LAtOm írja: ehn Elmélkedés a diákszövetségekről Az amerikai felsőiskolák és egyetemek tanulói a szórakozás és szárakoztatás egyik módját bizo­nyos diákszövetségek keretein belül találják meg és juttatják kifejezésre. Mint mindenről, ezekről a szövetségekről is kü­lönböző véleményeket alkotnak különböző embe­rek. Az olvasó épülésére itt két szélsőséges véle­mény bemutatására szorítkozom. Az egyik szövetség évkönyvében, amely Na­tional Interfraternity Conference Yearbook címen jelenik meg, beszámolás jelent meg a szövetségek 48-ik évi gyűléséről, amelyet a newyorki dr. Ralph W. Sockman lelkész indított el az átlagos szellemi tulajdonságokkal felszerelt papok fellen- gős stílusában. Dr. Sockman többek között ezeket mondotta: “E percben Amerika valami egészen kiválót mutat a Kremlinnek. . . “Erkölcsileg mi vagyunk a világ példamuta­tói. Ez nem kérkedés. Ez csupán szerény meg­állapítás. Mert azok vagyunk. “Ezek a nagy szövetségek — 61 ebben a cso­portban — az Isten vezérletével a nagy világ példamutatói...” Ezzel a “szerény megállapítással” és távolról sem “kérkedő” kijelentéssel kapcsolatban Wade Thompson, a Brown University irodalmi tanára, szükségesnek tartotta dr. Sockmant arra inteni, hogy jó lesz, ha a jövőben a szószékhez ragaszko­dik és nem üti az orrát olyan dolgokba, amelyek­hez nem ért. Szükségesnek tartotta továbbá a jámbor lel­kész tudomására hozni, hogy “a diákszövetségek tagjai akkor sem ismernének rá egy erkölcsi pél­damutatóra, ha az váratlan támadással hátba rúgná őket”. “Ezek a nagy szövetségek” — mondotta to­vábbá Thompson professzor — “a leghülyébb, a legbutább intézmények a szüzességi övék fel­fedezése óta. Ezek a szövetségek olyan erkölcsi példamutatók, mint a maffia gengszterek, a DAR (Daughter of the American Revolution) hölgyek, a hadsereg tábornokai, vagy az utcai leánykák...” Beismerem, hogy az olvasónak nehéz dolga lesz a két szélsőséges vélemény olvasása után elhatá­rozni, hogy melyiket vallja magáénak és a jövő­ben milyen elbírálásban részesítse ezeket a diák- szövetségeket. Ezért néhány oly adattal szolgálok, amelyek közelebbi ismeretségbe hozzák ezekkel az intézményekkel és segítségére lesznek annak az eldöntésére, hogy a szóbanforgó diákszövetségek “erkölcsi példamutatók-e”, vagy pedig a “leghü­lyébb, a legbutább intézmények”, amelyekkel ka­landos élete folyamán találkozott. Tudnunk kell azt, hogy egy diák számára nagy megtiszteltetés, ha ilyen szövetség tagja lehet. Nem Írhatom le, hogy miért nagy megtisztelte­tés, mert ezt magam sem tudom és alapos a gya­núm, hogy a szövetségek és azok tagjai sem tudják. És miután nagy megtiszteltetés a szövet­ség tagjává válni, azokba nem lehet csak ugv uk-muk-fuk belelépni, mint valami utcai tisztát- lanságba. A belépést bizonyos “felavatási” cere­móniák előzik meg, amelyeket a legsötétebb Af­rika zulu-kaffer főnökei is megirigyelnének. Amikor a Hollywood Boulevardon szembetalál­koztunk hat zsákba öltözött, mezítlábas “erkölcsi példamutatóval”, akik arcukat ez alkalomra a szivárvány hét színére festették és maguk előtt gyerekkocsiban puha vánkosra helyezett döglött macskát toltak, — rögtön tudtuk, hogy itt felső iskolai “felavatással” találkoztunk. Rögtön tud­tuk, hogy ezek a reményteljes jövő előtt álló if­jak ilymódon óhajtják bebizonyítani, hogy érde­mesek a diákszövetség tagságára. Rögtön tud­tuk, hogy ezek az ifjak igv tesznek eleget az elő­irt felavatási ceremóniák követelményeinek és nyújtanak megcáfolhatatlan bizonyítékot arra, hogy a jövőben hivatottak lesznek e nagy ország és e nagy nép sorsát intézni. Ilyfajta felavatási követelmények persze, ha nem is az Ízléses, de az ártatlan ceremóniák közé tartoznak. Vannak azután kevésbé ártatlan köve­telmények is, amelyeknek teljesítése esetleg a szófogadó és törekvő ifjú életébe is kerülhet. Egynéhány ebbe az osztályba tartozó példa bizo­nyára segíteni fogja az olvasót abban, hogy véle­ményt alkosson a diákszövetségekről és azok fen- költ hivatásáról: Néhány hónap előtt a Washington állambeli Yakima-ban egy 16 éves tanulót a “felavatási” ceremóniák követelményeinek megfelelően zsák­ba kötöztek és a fenekének alapos bepaskolása után gyengéden vízbe dobtak. Az ifjú elmerült és csak másnap került felszínre holt állapotban. A Massachusetts Institute of Technology egyik 18 éves tanulóját hideg téli éjszakán kivitték a hegyekbe, a szemait bekötözték és feladatául rót­ták, hogy ily állapotban találjon vissza a szövet­ség fejszentelt házába. Az ifjú nem érdemelte ki a megtisztelő tagságot, mert eltévedt és a sötét­ségben egy vékony jégkéreggel fedett víztartály­ba esett. Holttestét egy hónappal később találták meg, amikor a víztartály jege elolvadt. A North-western University egyik tanulóját a Michigan tó partján egy cölöphöz kötözték, ahol megfulladt. Berkeleyben a University of Califor­nia egyik tanulóját különböző felavatási kínzá­sok után a hegyekbe kergették, ahonnan vissza- jövet automobil kerekei alatt lehelte ki nemes lelkét. Ezek az esetek csak kis százalékát képezik azoknak a kivégzéseknek, amelyekhez most egy újabbat csatolhatunk. Los Angelesben, a Kappa Sigma szövetség 28-ik utcai házában féltucatnyi pályázót ai’ra kényszeritettek, hogy nagy darab, olajba áztatott májat nyeljen le. Ami öt pályá­zónak keserves kínokkal sikerült, a hatodiknak torkán akadt és annak rendje-módja szerint meg is fulladt. Amint a Magyar Szó megírta, a 21 éves ifjút a kihívott mentők megmenthették vol­ELTÖRLIK A TÖRTÉNELMET Mi már régen meggyőződtünk arról, hogy a német nácizmus az olasz fasizmus nyomán a művészet fokára emelte a hazugságot. Az emberi történelem hazugság-gyárát ez az együttes olyan hatalmassá építette, hogy az itt gyártott anyag­gal dicstelenül kimúlt propaganda miniszterük nemcsak el tudta hitetni a világ tőkéseinek na­gyobb részével a népfajok és politikai ellenségek kiirtásának jogosságát, hanem ehhez még segít­séget is kapott. Csupán a véletlen mentett meg bennünket attól, hogy elhigyjék neki azt, hogy ez a gyilkos rendszer a következő ezer esztendő­re biztosítható is ezen a földgolyón. Annyira azonban a hazugság-gyár irányitói még elvetemültségükben sem tudtak menni, hogy eltöröljék a történelmet. Meghamisítani? Igen. Annyit belőle, amennyire éppen szükségük volt! De eltörölni a történelmet, arra már csak a ná­cizmus-fasizmus sirbatétele után a “világhíres” Larosse Lexikon legújabb, 1959-es spanyol nyel­vű kiadója vállalkozott. Ebben a kiadásban hiába keresi az ember a Szovjetuniót — ez egyszerűen nem létezik. A XX. század Oroszországáról ol­vashatunk ugyan benne a következőképpen: “1904-ben szerencsétlen háborúba sodródott Ja­pán ellen, amelyet 10 év múlva Németország elle­ni hadbalépése követett. 1939-ben szövetséget kötött Németországgal, amely lehetővé tette, hogy elfoglalja Lengyelország egy részét. 1942- ben a németek elöntötték Oroszországot, de bril- liáns kezdeti előrenyomulásuk után vissza kellett fordulniok”. Vége, nincs tovább. Hogy volt egy 1917-es for­radalom, no meg, hogy miért kellett visszavonul­niuk a brilliáns sikereket elérő náciknak, annak ellenére, hogy a karosszék-generálisok 6—8 hét alatti abszolút győzelmet jósoltak nekik, ennek magyarázatára már nem futja a lexikon szűk­szavúságából. Hasonlóan tanulságosak a Kínáról írottak is: “A Japánon aratott győzelem után uj háború tört ki Chiang Kai-shek nemzeti és Mao Ce-tung kom­munista hadserege között, amely 1949-ben végét­ért”. Végétért, de miképpen? — kérdezhetné a jámbor olvasó, ha ugyan a Larosse szerkesztőin kívül akadna valaki, aki nem tudná a választ. Mindenesetre nehezen érthető, hogy iskolázott ember is mennyire le tud aljasodni mások bolon- ditásában! No, de menjünk csak tovább! A magyar nép történetének ilyenfajta képe bomlik ki a lexikon cikkeiből: “Az energikus és bátor Mária Terézia segítségül hívta a magyarokat, akik kardjukat kirántva, lelkesedve kiáltották: “Életünket és vé­na, ha a szövetség lojális tagjai elárulták volna, hogy mi okozta társuk fuldoklását. Nem árulták e?, mert a szövetségi szabályok titoktartást írnak elő és a szabályok betartása az “erkölcsi példa­mutatók” előtt fontosabb volt, mint ártatlan is­kolatársuk élete. Mindezek leírása és elolvasása után bizonyára nem lesz nehéz az olvasónak elhatározni, hogy dr. Sockman vagy Thompson tanár által alkotott vé­leményt vallja-e magáénak a diákszövetségeket illetőleg. A fentiekhez még csak azt kívánom hozzáfűz­ni, hogy nemcsak az iskolák szabályai, hanem Ca­lifornia állam törvényei is tiltják az ostoba és gyakran életveszélyes “felavatási ceremóniákat”. A felavatási komédiákat azért vígan folytatják az egyetemi hatóságok tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. Nyilvánvaló, hogy még nem ele­gen pusztultak bele azokba a hiábavaló és durva játékokba, amelyek révén reményteljes ifjak a “hülyének és butának” bélyegzett intézmények tagjaivá válhatnak. Szerény véleményem, hogy vétkes könnyelmű­ség lenne további áldozatokra várni, hanem hala­déktalanul be kellene szüntetni a diákszövetsége­ket, amelyeket dr. Sockman “erkölcsi példamuta­tókként” szegezett a Kremlin falainak, de ame­lyeket Thompson tanár sokkal találóbban nevezett “a leghülyébb és legbutább intézmé­nyeknek” amelyek erkölcsi kérdésekben egy vo­nalon állnak a Maffia gengsztereivel. rünket a királynőért”. Egyéb sokkal lényegesebb és a Hafcsburg-ház magyarelnyomó cselekedetei­ről bölcsen hallgatnak. A magyar szabadságharc­ról említés sem történik. Kossuthról egy szó sincs, őt hanyag eleganciával egyszerűen elhall­gatták. Annyit azonban megtudunk az 1848-as magyar szabadságharcról, hogy volt valami forra­dalom-féle, amelyet Paskievics orosz generális * életrajzában említ meg, melyszerint “ő verte le a magyar forradalmat”. Hiányérzetüket azonban annál inkább pótolja Tisza Kálmánról és gróf Apponyi Albertról szóló kegyes megemlékezésük. Horthy Miklós lovasten- • ' gerész életrajza eképpen zárul: “19Í9-ben legyőz­te a kommunista forradalmat, s miután kinevez­ték kormányzónak, újjászervezte az országot.” Hogyan — kérdezzük meglepve, más nem történt ; Őkormányzóságával ? Mi tudjuk, hogy történt. Ezt a hogyant azon- '"m, ban sokszor elkérdezhetnénk, még pedig" igen jo- ~ 5 gosan. Most azonban csupán azt kérdezzük, hová lett az a hires, nevezetes, demokráciában hivő tárgyilagosság, ésszerűség, amelyre különben uton-utfélen hivatkoznak, s amelynek “Istentől eredő” nevében álszent módon felszisszennek minden alkalommal, amikor valaki a marxizmus alapigazságaira u t a 1 va példálózik hétköznapi problémák megoldásának lehetőségeiről. Ebből láthatjuk, hogy a valóság megnyilvánulásai annyira napirenden vannak, betörve rakoncátlan hancúrozással a tömegek gondolatvilágába, hogy ezért az idők folyamán egyre kevésbé tűrhetik meg a történelmi igazságok vagy inkább a törté­nelmi valóságok tárgyilagos magyarázatát. így azután valami modern varázslattal kísérleteznek, amely nem egyéb, mint a valóságra kényszeríteni saját akaratukat, ugv elhitetni a dolgokat, hogy mindaz, amiről a szerkesztők nern vesznek tudo­mást, tulajdonképpen nem is létezik. Vágyakozásukban meg nem születetté akarják varázsolni a Szovjetuniót, most, amikor Amerika is keresi v-i.e a baráti összeköttetést és megér­tést, mert a világ tartós békéje és prosperitása csakis e két hatalmas nemzet együttműködésétől függ. Reakciós szempontokból érthető viselkedé­sük, azonban saját környezetükre mégis csak ve­szélyes, mért önmagukat csapják he. Mert ugyan mit árthat Leninnek, hogy egyetlen sorban em­lékének meg róla — és mit használhat nekik, amikor kivénhedt operett-generálisokról ódákat zengenek, érdemeik felsorolásával? Vajon meg­emlékezésük a mai modern ember előtt nagy em­berekké ütheti-e a történelem színpadán véresen megbukott minden rendű és rangú fasiszta poli­tikust? Aligha! A döntés ezekben a kérdésekben a mi generációnkon belül már megtörtént, függetlenül a lexikon Íróitól. Ez a döntés pedig most már vég érvényes. Nekik mindössze annyit sikerült elér­niük, hogy “világhíres” és “tudós” könyvük osto­bább lett, mint a spanyol nép bármely nehézfejü kisdiákja. S hozzá rosszakaratú is! Mert csakis rosszakarattal, sunyi önzéssel, a pusztuló, osztály­érdekeket mentő gesztussal lehet lakáj módra, történelmet eltörölni.

Next

/
Thumbnails
Contents