Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-10-08 / 41. szám
Thursday, October 8, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Észrevételek európai utunkról Tagadhatatlan, hogy mindenki visszavágyik szülőhazájába, ahol gyermekkorát töltötte még akkor is, ha az talán nem volt a legjobb. Nekünk nem ez volt az első utunk, de már nagyon régen voltunk ott utoljára, igy ottmaradt testvéreink már megöregedtek. Az unokák megnőttek, s mikor megjelentek az állomáson, bizony alig ismertük meg őket. • A családi körön kívül a rendszerváltozás, a szocializmus felé törekvés és az elért eredmények egyaránt érdekeltek bennünket, mint olyanokat, akik életüket a munkásmozgalomban töltötték, így röviden kívánjuk ecsetelni utunkat elejétől végig, hogy mit láttunk, mit tapasztaltunk, hogyha egypár év múlva ismét beletekintünk e,sorok- ba, uj erőt és bizalmat nyerjünk, a jövőben és a munkásmozgalomban. Amint megérkeztünk Párizsba, már a szerencse kedvezett. Amint néhány utitársunk magyarul kezdett beszélni, az egyik hajóstársaság közelben álló képviselője (Weiss Aladár), meghallotta és ő is magyarul szólt hozzánk. Ez jól jött, mert mindjárt elvitt bennünket egy közeli jutányos hotelbe, méghozzá minden ellenszolgáltatás nélkül. S még hozzá a hotel a Budapestről elnevezett téren volt. Udvarias vámőrök Miután éjjel érkeztünk, a budapesti vonatot már lekéstük, igy csak másnap este 10 órakor mehettünk tovább. Az ut elég hosszú, két éjjel és egy napig megy a vonat. Habár Svájcon és Ausztrián keresztül szép tájakat láttunk, mégis fáradságos az ut. Bécsben egy pár órát álltunk, majd elindultunk a magyar határ felé. Amint Hegyeshalomhoz értünk, a vonat megállt és bejöttek a vámtisztviselők jó reggelt kívánva. Megörültünk nekik. A csomagvizsgálás csupán formalitás volt. Elmenőben jó szórakozást kívántak. Reggel 5 óra tájban érkeztünk a Keleti Pályaudvarra. Bizonyára minden magyar, különösen, aki ott élt, nehezen várja, hogy megláthassa hogyan néz ki Budapest, a mi régi Pestünk, ahol a körutakat jártuk, néha felmentünk a budai hegyekbe. Mondhatjuk, hogy egy pár napi ottlét után úgy belemelegedtünk, mintha mindig ott éltünk volna. A magyar nép vendégszeretetének nincsen párja talán az egész világon. S ez nemcsak Pestre áll, hanem a vidékre is. Aki pedig szeret enni, az ne kerülje el Pestet. Nem ked feltétlenül a Mátyás pincébe menni, amely arról hires, habár mi többször is voltunk ott. Elmehetünk bármely más étterembe, az étel kitűnő, kifogástalan. Dicséretet érdemelnek a pesti szakácsok. Élelmiszer van bőven. Aki pedig fürdeni akar, az elmehet a Gel- lértbe, Császár-fürdőbe, amelyek nagyon jó hatásúak. Fel lehet menni a budai hegyekbe a jó levegőt és szép kilátást élvezni. S ne felejtsük el a Margit-szigetet, amit bűn volna elmulasztani. Voltunk a szabadtéri színházban, ahol a Hattyú dalát játszották. Ritkán lehet ilyesmit látni, gyönyörű volt. Egy másik este ismét elmentünk egy előkelő nagy táncterembe, ahol vendéglő van, ahol csak nehezen tudtunk helyet kapni. Tele volt fiatalsággal, akik a zene mellett táncoltak. A színházakba, mozikba pedig előre kell jegyet váltani, mert aznap már alig kapni. Építkezik Pest — nyitva a templomok Pesten megy az építkezés és a házak rendbehozása. A jelenlegi kormány a legnagyobb erőfeszítést teszi, hogy az első világháború idejétől elhanyagolt házkérdést első helyre tegye és eljön az idő, amikor büszkén mondhatják, hogy náluk nincs lakáshiány. A Városligetbe is elmegy minden látogató. Ott van a Szépművészeti Muzeum, melynek meglepően gazdag képcsarnoka van és kiállja a versenyt bármely nemzetével. A vallást csak azért említjük, mert külföldön azt hiresztelik, hogy a vallás tiltva van. Egy szó sem igaz ebből. A templomok nyitván vannak, a kormány helyrehozatja a háborúban megrongált templomokat. Voltunk a pesti Bazilikában és az esztergomi Főegyházban csak azért, hogy saját szemünkkel győződjünk meg a valóságról. A papokat a kormány fizeti. Most pedig egy pár szót a munkások keresetéről. Az átlagos keresetet nehéz volna megmondani, de unokaöeséink (8) gyárban dolgoznak, keresetük átlagosan kétezer forint havonta. Amint észrevettük, ez kb. a legmagasabb és vannak alacsonyabb keresetűek is. Az általános vélemény az, hogy beosztással meg lehet élni a keresetből. Élelmiszer van bőven és nem drága, úgyhogy mindenki ehet kívánsága szerint. Ez pedig nagy szó, mert még nem felejtettük el azt a régi jó világot, amikor három krajcárért vettünk töpör- tyüt, vagy szalonnát és csak a kifőzdébe járhattunk enni. Nyugdíj és orvosi kezelés Hallottak-e Magyarországon valaha a nyugdíjról? Csak hivatalos emberek vagy akik az állam szolgálatában álltak valamilyen formában. Most mindenki jogos arra. A férfiak 60 éves, a nők 55 éves korban jogosak a nyugdíjra és fizetésük 60 százalékát kapják. Amint egy munkástárs megjegyezte, hogy akit a Horthy-kormány alatt üldöztek, annak a helyzet javulásával ezt a százalékot felemelik. Most pedig, ami talán a munkást, jobban mondva a népet érdekli, itt van az ingyenes orvosi kezelés. Itt egy érdekes esetnek voltam tanúja (itt egyedül utaztam). Amint a vonatban ülök, beszáll egy nagyon kedves és szépen öltözött leányka, leül velem szemben, könyv a kezében, elmélyedve valamilyen számtani feladatban. Később, hogy megtörjem a csendet-, beszédbe elegyedtem vele, megdicsérve a ruháját. Egy pár szó után kiderült, hogy orvosnövendék és a legközelebbi városba megy vizsgára. A következő állomásnál beszállt egy magas pap, aki látszatra a legegészségesebb volt. Leült a leány mellé és hamarosan beszélgetni kezdtek. A leány — akit már a szocialista szellemben neveltek — mindenben megállta a helyét. Amikor a pap megtudta, hogy orvosi pályára készül, nagyban panaszkodni kezdett, hogy alacsony a vérnyomása és ezenkívül a reuma nagyon bántja a lábát és mindent megpróbált már, de semmi sem segített. Kérte a leányt, hogy talán tudna neki valami orvosságot ajánlani és hol lehet azt beszerezni. A leány leirta és átadta neki. Ezt azért említem meg, mert a leány azt mondta, hogy a kórházban nagyon el vannak foglalva, mivel díjmentes az orvosi kezelés, mire a pap megjegyezte, hogy fontos is, hogy a nép egészséges legyen. Amikor a leány kiszállt, a társalgás megszűnt. Mivel ingyenes orvosi kezelésről van szó, nem ártana felemlíteni a nyaralást sem. Balatonnál voltunk. Ahol a gazdag vagy a középosztály szokott nyaralni valamikor, ott most az egyszerű munkások járnak. Amint a Balaton partján jártunk, egv-egy házra ki volt írva, hogy melyik szakszervezet nyaralója. Hol volt ez a régi világban? Meg kell jegyezni, hogy ha valaki Szombathelyre, vagy annak környékére megy, vegye a déli vasutat és akkor alkalma van látni az egész Balatonvidéket. Ennél szebbet még álmában sem látott. A virágos házakra és állomásokra büszke lehet a magyar nép. Szombathely felé vezetett utam a szülőfalumba, hogy mégegyszer kimehessek édesanyám sírjához utolsó tiszteletemet tenni. Csak ő maradt egyedül, nincs már senkim a faluban, a fakereszt sem létezik, elkorhadt a hosszú évek alatt, igy már a sírját sem találtam meg. A temetőből a véletlen folytán az iskolába kerültem és megismerkedtem a fötanitóval. Nagyon barátságos volt, behívott az irodájába, ahol több fiatalember is csatlakozott hozzánk. Érdeklődtek Amerika felől, én meg az ottani helyzetről. Ezt csak azért említem meg, mert a főtanitó, aki már 20 éve van ott, megjegyezte: “Elmúlt az az idő, hogy a gyermekek rnezitláb jöjjenek az iskolába!’’ Azután körülvezetett a tantermeken és megmondta, hogy milyen tantárgyakat tanulnak. Bizony nagy volt a különbség ez és az én gyermekkorom között, amikor ott jártam iskolába. A Magyarok Világszövetsége Nem volna tőlünk szép, ha nem említenénk meg a Világszövetséget. Délutáni összejövetelt rendeztek mindazok részére, akik a legutóbbi időben jöttek látogatóba, volt köztünk még Ausztráliából is. Kávéval, süteménnyel, gyümölccsel vendégeltek meg, elsőrendű volt minden. Egy másik alkalommal felkerestük a Világszövetség titkárát, Beöthy Ottót, aki nagytehetségü ember és nagyon jól ismeri a külföldi viszonyokat. Azt mondta, hogy a Világszövetség nem akar a külföldi magyaroknak semmi kellemetlenséget okozni és nem is Írnak olyasmit az újságban, vagy bármely más _______________________________________________ közlönyben, ami miatt a külföldi magyaroknak bajuk lehetne. Felajánlotta, hogy ha bármely magyarnak Amerikában információra vagy olvasnivalóra van szüksége, oda fog hatni, hogy megkapja. Jobb kezekben nem is lehetne a Világszövetség titkársága. Reméljük, hogy még lesz alkalmunk e jóakaratu és tehetséges emberrel találkozni. Egyik unokaöcsénknek, orvos lévén, van autója és igy szabad idejében elvitt bennünket, mert azt akarta, hogy minél többet lássunk. Az ő szívességének sokat köszönhetünk. Az elutazás előtt kérdezte, hogy mi volna még a kívánságunk. Mivel sokat hallottunk Sztalinvá- rosról, arra kértük, hogy oda vigyen minket. Azt hittük, hogy közel van Pesthez, de bizony 80 kilométernyire van oda. De eleget tett kérésünknek. Meg is érte. Csak bámultunk, amikor a városba értünk. Azok a szép házak, széles utcák és virágok az utmentén! Ez a város mutatja, hogy mit tud tenni a munkáskormány a dolgozókért. Ajánljuk minden hazalátogató munkástársnak, hogy ha van alkalma, nézze meg ezt a várost, mert ez élő bizonyítéka annak, hogy az a mozgalom, melyért oly sokat küzdött, eredménnyel járt. Meg kell még említeni egy igen komoly kérdést: a mezőgazdaságot. Magyarország, a nagy iparosítás ellenére is mégis főképpen mezőgazda- sági állam. Annak sikeres megoldása nagyban hozzá fog járulni a nép jólétéhez, s ez nem köny- nyü feladat, mint azt a városiak, vagy az ipari munkások gondolják. Minden terv a sikeres megszervezéstől függ, hogy a termelés rendes mederben menjen. Az ipari munkásoknak ebben már a múltban volt tapasztalatuk, de a földművelőknek nem volt. Ottlétünk alatt Kádár János tartott egy nagyon érdekes beszédet, amit a pesti Népszavában olvastunk. Felhívta a parasztságot, hogy működjenek együtt a köz érdekében, a kormány csak a javukat akarja. Fel akarja őket menteni a látástól vakolásig való nehéz munkától. Amiről a saját- szemünkkel meggyőződtünk, mert láttuk, hogy már d. u. 4 órakor vitték a városba azokat a munkásokat, akik ott laknak. Reggel 6-kor kezdtek dolgozni. Az egyik sógor földművelő és az ő ismeretsége révén sikerült elmenni egy termelő- szövetkezet tehenészeti tanyájára. Ott a szövetkezet gondnoka megmutatta a tehenek egy csoportját, mely a kerítésen belül volt. Állíthatjuk, hogy szebb állatokat nem igen lehet látni. Megmondta, hogy mennyi tejet adnak naponta, s tő- gyüket nézve, bizony nem is kételkedtünk szavaiban. Azután végigvezettek bennünket egy hosszú istállón, ahol a teheneket hizlalják, minden a legmodernebbül volt felszerelve. Megkérdeztük a munkásokat, hogy meg lehet-e élni? Azt mondták, hogy igen. Többen kiváltak a szövetkezetből, de már szeretnének visszajönni, amihez azonban a tagság jóváhagyása szükséges. Hogyha mindenhol olyan szépen működik a szövetkezet, mint amit mi láttunk, akkor egy nagy probléma megoldást nyert. Végül mindazok, akik szem előtt tartják, hogy Magyarország milyen sok bajon ment keresztül, be fogják ismerni, hogy a magyarok nagy haladást tettek. Csak azok dobnak sarat Magyarországra, akik ezt nem veszik figyelembe, vagy akiket rosszakarat vezet. Pestről Belgrádba mentünk, ahol a rokonok nagyobb része már ismeretlen volt előttünk. Mégis olyan szeretettel fogadtak bennünket, hogy azt sohasem lehet elfelejteni. A helyzet ott is javul, a város nagyban épül. Onnan Párizsba mentünk, majd a hajóhoz és szerencsésen visszaérkeztünk Amerikába. Tóthék j Minden rendben van WASHINGTON. — Az amerikai népnek semmi oka sincs a félelemre —, mondja a hadügyi hivatalból jövő jelentés, mert az utóbbi 14 év alatt tartott 129 nukleáris (atom) robbantásnál és az 1900 irányított löveg felbocsájtásánál egyet len halálos szerencsétlenség sem történt. Pedig a nukleáris kísérletek a 14 évvel ezelőtti első atombombától kezdve felmentek a 15 megaton erejű hidrogén bombáik, (750-szerte nagyobb a Hirosima bombánál) ; az irányított lövegek pedig a 200 mérföldesről 1500 mérföldesekre nőttek. És még sem volt egyetlen halálos szerencsétlenség sem, — mondja a jelentés. Azonban azt is hozzáteszik, hogy a mérges sugárzás következtében az Atomenergia Bizottság több alkalmazottja meghalt, mások súlyos égési sebeket szenvedtek, de ezek csak a laboratóriumokban kapták a halálos mérgezést, igy nem számítanak szerencsétlenségnek. i
