Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-09-17 / 38. szám

Thursday, Sept. 17, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Ä ST. LAWRENCEIVIZIUT ÉS A MÉLYÜLŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK “Amióta a St. Lawrence viziutat megnyitották és megengedték, hogy az óceánjárók behajózza­nak a Közép-Nyugatra, azóta a hajózás igen ne­héz. Sok hajó megrongálódott és sok más hajó késik” — Írja a Business Week cimü nagy ame­rikai gazdasági hetilap. Valóságos tumultus ját­szódik le minden zsilipnél és szorosnál. Napokig vesztegel 40—50 hajó, mig sorra kerül. Pedig egy nagy óceán járó napi üzemeltetési költsége még várakozás közben is 800—2,500 dollár körül van. Az Egyesült Államok illetékesei nem számí­tottak ekkora érdeklődésre. Nem várták, hogy a nehézségek ellenére napról-napra több hajó fut végig a viziuton, hogy eljusson az Egyesült Álla­mok iparának szivébe. Ugyanis a viziut azt teszi lehetővé. A Lawrence-csatorna áprilisi meg­nyitása előtt az óceánjárók csak a kanadai Mont­realig hajózhattak és ott partra kellett rakniok áruikat. Innen legfeljebb kis hajók vagy a vasút szállíthatta tovább. Most viszont a St. Lawrence folyót 470 millió dollár értékű munkával a nagy hajók részére is alkalmassá tették, s ezek átra­kás nélkül eljuthatnak az öt tóra (Ontario-, Erie-, Huron-, Michigan- s a Superior-tóra) melyek part jain helyezkedik el az iparnak zöme. Nem foglalkoznának a lapok a problémával so­kat, ha nem éppen. 1959-et Írnánk. Ez az év az üz­letemberek reménységének az éve. Tavaly mély­ponton volt az ipari termelés, óriási volt a mun­kanélküliség, az emberek pesszimisták lettek, megingott a hitük a gazdaság erejében, állóké­pességében. S idén nagy nehezen feltornázták a termelést az 1956-os szintre. Sőt, abban remény­kednek, hogy meghaladják a második világhábo­rú utáni konjunktúra eddigi legmagasabb csúcsát. Ezt az év végére jósolják. S amikor a sok ígére­tet végre hinni kezdik az emberek, akkor fenye­gető viharfelhők gyülekeznek a prosperitás egén: az általános acélipari sztrájk, ami alaposan visz- szavetheti a 130 millió tonna évi kapacitású acél- termelést. Ez pedig kihat az egész iparra, szét­oszlatja a “minden idők legnagyobb termelési csúcsának” sokat reklámozott álomképét. Az acél­ipari sztrájk után pedig esedékes több iparág munkásainak bérkövetelése is. S még ez is hagyján. Újabb rém is fenyegeti Hát ebben lehet, hogy van valami igaza. A ma­gyar fenegyerekek a hazáért nem hajlandók éhez­ni, ők inkább eszem-iszommal (különösen az utób­bival) garázdálkodnak a hazáért, ha rendőri vé­delem alatt tehetik. De éhezni?! Pfuj, micsoda bárgyú gondolat! Mi ajánl a pap Pedig ennél akadt fnég bárgyubb ajánlat is, ami nem is valami félbolond, kótyagos fejű szabad­ságharcostól, hanem egy egészen bolond paptól, az Episcopal egyház James A. Pike nevű püspöké­től származik. Ez a tulokos Rt. Reverend távira­tot küldött az elnöknek, hogy Kruscsevet VIGYE EL EGY TEMPLOMBA AZ ISTENTISZTELET MEGHALLGATÁSÁRA. És ezt az ajánlatot a pap a vallásszabadság ne­vében teszi. A vallásszabadság nevében akarja rá­kényszeríteni Kruscsevet, hogy türelemmel és ta­lán áj'latosan hallgassa végig a temlomban adott babonás ákombákomot. Az angolok az ilyesmire mondják: “Captive audience”, vagyis rákénysze­rítik az illetőre, hogy A HELYESLŐ HALLGA­TÓK EGYIKE LEGYEN. Amikor ezt a bárgyú ajánlatot olvastam eszem­bejutott az a jelenet, amit ugyhiszem gyerek­korában minden olvasó láthatott Magyarorszá­gon. Láthatta, amint néhány elbolonditott pa­rasztgyerek lefogta a zsidógyereket és a szájához kentek egy darab szalonnát! “No zsidó, most megkóstoltad a szalonnát!”—ordították győzedel­mes mámorral. Nosr Bishop Pike ajánlata pontosan azonos ez­zel a régi, durva fogással. A különbség csak az, hogy mig azt tudatlan paraszt gyerekek csinálták, itt a magát theológiai tudósnak tartó püspök akarja megismételni egy nagy ország fejével. Hiába, vannak emberek, akik minden iskolázás dacára is megmaradnak tudatlan gyerekeknek, különösen ha az iskolában csak a babonát tanul­ják. A siker mércéje Az amerikai sajtó már azt is megállapította, hogy egy ilyen “VIP” (Very Important Person = a tőkéseket, amit úgy neveznek: “pricing itself out of markets”. Ez azt jelenti, hogy az Egye­sült Államok fokozatosan elveszti a fölényét a világpiacon, mert cikkeinek ára magasabb, mint a többi iparilag fejlett és nagy szállítóképességű országé. S ami még tragikusabb az Egyesült Álla­mok piacára — a hosszú utón Európából és Ázsiá­ból szállított rengeteg olcsóbb külföldi áru. Se szeri, se száma a példáknak, a hengerelt acéllemezektől az órákig, fényképezőgépekig. A Newsweek és a U. S. News cimü amerikai hetila­pok nagy cikkekben keseregnek efölött. Elmond­ják, hogy a japán textilméteráru és konfekció fe­lébe kerül az amerikai üzletekben, mint a hazai termék. Pedig azt nemcsak a szállítás óriási ösz- szege, hanem a magas vám is terheli. A japán tranzisztoros rádió elöntötte az amerikai piacot, teljesen kiszorítva a hazaiakat. Az európai tőkés országok is viszonylag olcsón szállítanak. A nyu­gatnémet erőmüberendezések az amerikainak csak 70 százalékába kerülnek a New York-i dokk­ban partra rakva. Az angolok vegyicikkeket és elektromos berendezéseket szállítanak lényegesen olcsóbban. Minek a példákat tovább szaporítani ? Már eny- nyiből is választ lehet adni arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok gyáripari importja 1953-tól 1958-ig, tehát rövid idő alatt miért nőtt 77 száza­lékkal (kb. 2 billió dollárral), mig ugyanezen cik­kek exportja az említett időszak alatt csak 27 százalékkal (szintén mintegy 2 billióval). Több évre előre tekintve, ez az irányzat óriási veszé­lyeket rejt magában. Előbb-utóbb az import eléri az export mennyiségét, s ez igen erősen és tar­tósan megrázkódtatja az amerikai ipar egészét. Kézenfekvő intézkedés lenne az import megszi­gorítása, korlátozása. Az Egyesült Államok azon­ban nem hozhat ilyen intézkedést, mert akkor az amerikai export is válságba kerül. A külföldi vá­sárló ugyanis csak akkor képes az Egyesült Álla­mokból árut beszerezni, ha van dollárja. Az pedig csak akkor van, ha elad az amerikai piacon. Vi­lágszerte amúgy is dollárinség van, mert az ame­rikai tőkések minden eszközzel eladják áruikat, viszont igyekeznek minél kevesebbet vásárolni. igen fontos személy) látogatásának sikerét mi­ként lehet lemérni. Nos, aki még nem tudná, an­nak eláruljuk, hogy a siker mérlegét az mutatja, hogy HÁNY ÚJSÁGÍRÓT RENDELNEK KI A HIRES LÁTOGATÓ KÍSÉRETÉRE. Ha figyelembe vesszük, hogy az Amerikában látogatást tevő KoZlov szovjet miniszterelnök- helyettes csak egy tucatnyi orosz újságírót hozott magával, akiket az amerikai és külföldi újságírók mintegy 300-ra egészítettek ki, addig Nixon alel- nök már 80 főt meghaladó amerikai újságírót vitt magával oroszországi útjára, az előzetes jelentés szerint eddig már a Kruscsev utjának követésére TÖBB MINT 2,000 AMERIKAI ÉS KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓ KAPOTT ENGEDÉLYT. Hogy hány újságíró követte Eisenhowert a multheti európai utján, azt nem jelentették be, csupán annyit hallottunk, hogy a sajtó részére 3 nagy repülőgépre volt szükség. Abban az eset­ben persze nem volt fontos az újságírók száma, hiszen azokat csaknem kivétel nélkül AZ ELNÖK MAGASZTALÁSÁRA RENDELTÉK KI. A Kruscsev esetében azonban nem igy lesz. Már eddig is látható, hogy az engedélyt kérő, vagy kö­vetelő AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓK KÉTHARMADA ELLENSÉGES MAGATARTÁSU. Ezek azért tör­tetnek olyan nagy számmal és olyan erőszakosan Kruscsev közelébe jutni, hogy MINT SZEMTA­NUK, VALAMI ROSSZAT. VALAMI LEKI­CSINYLŐT ÍRHASSANAK A LÁTOGATÁSSAL KAPCSOLATBAN.. Ez olyan nyilvánvaló, hogy még a Department of State vezetői is észrevették és kiadták a figyel­meztetést: “Ne felejtsétek, hogy Eisenhower is elmegy a Szovjetunióba és majd visszakaphatja mindazt, amit itt Kruscsevnek adnak". De hát ez “Free Country”, ahol mindenki azt csinál, amit éppen akar. Lám Eisenhower elnök is dacára a kongresszusi éles vitáknak és dacára a Kruscsev-várás láznak, — az Assöciated Press je­lentése szerint — igen kellemesen golfozott a “Burning Tree Club” közeli (Maryland államban fékvő) nagyon jól gondozott golf pályáján, ahol az egész délutánt eltöltötte. GERÉfB JÓZSEF Ha tehát hivatalosan megszigorítják az importot, a külföldi államoknak még kevesebb dollárjuk lesz, s még kevesebbet tudnak vásárolni. Mit tesznek mégis? Józan ésszel végiggondolva, tenniök kell valamit, hogy minél távolabb marad­jon a veszély. Valóban tesznek is: megkeresik a száj izük szerinti magyarázatot és abból vonják le a következtetést, azaz a tennivalót. A tőkés okoskodás ekképpen szól: könnyű Japánnak, könnyű Nyugat-Európának, mert ott a munkabé­rek igen alacsonyak az Egyesült Államokhoz mér­ten. így persze, hogy olcsóbban tudnak eladni. A példák tömegét sorolják fel bizonyitékul. Ezután vonják le a következtetést: nem szabad engedni a bérköveteléseknek; rögzíteni kell a béreket, kü­lönben “kiárazzuk magunkat a piacokról”. Ami igaz, az igaz. Valóban magasabb az átlag­bér az Egyesült Államokban, mint más tőkés or­szágban. De ez igy volt régen is és mégis olcsóbb volt az amerikai áru. (Legalábbis nagy többségé­ben.) Ennek az az oka, hogy lényegesen maga­sabb volt a termelékenység az Egyesült Államok­ban, mint másutt. Időközben Nyugat-Európa és Japán is — részben a háborúban elpusztított ipa­ruknak teljesen korszerű felépítésével, részben a második világháború után élesedő verseny kényszere miatt — a modern technika alkalma­zásával igen sok vonatkozásban elérte az ame­rikai termelékenységet. A bérek is nőttek vala­mit, de ebben még mindig elmaradnak az Egye­sült Államok mögött. Tehát az az előny, ami ko­rábban az Egyesült Államok iparának magasabb tei*melékenységében jelentkezett, lassan eltűnő­ben van. Természetes, hogy igy a japán és a nyu­gat-európai cikkek olcsóbbak. Ebből azt a következtetést levonni, hogy a bé­reket nem szabad emelni, erre csak a tőkés rövid­látás képes. A profit mindenekfelett; minden mást, főleg a munkabért szabad megnyirbálni, csak az osztalék emelkedjék állandóan. Ana már nem gondolnak, hogy a bérek stagnálása és visz- szaesése a vásárlóerőt csökkenti. S ilyenkor nem­csak kevesebb árucikket vesz a dolgozó'— ami mindenképpen rossz a tőkésnek —, hanem az ol­csóbb, külföldi árut vásárolja inkább. Ezzel a módszerrel a verseny ellen védekezni bizony nem lehet. Nem várjuk azonban, hogy a tőkés a lényegén változtat. Hiszen a tőke természetéhez tartozik, hogy a munkásból él és mind több értéket akar elrabolni az érték egyedüli teremtöjétől. S eköz­ben maga alatt vágja a fát. A St. Lawrence viziut megnyitásától végül is ide jutottunk. Mint kiderül, nem erőszakolt az összefüggés, mert ezen a viziuton még olcsóbban jutnak el a külföldi áruk az Egyesült Államok belső területére. Még élesebb lesz a verseny az amerikai és a külföldi áruk között és még jobban nő az amerikai tőkések félelme a verseny élese­désétől, s még inkább erősitik bennük a hitet, hogy mindennek a munkabérek emelkedése az oka. A viziut, amelyet nagy költséggel az óceán­járók részére kimclyitettek, a promlémát csak elmélyítette. MesSaalt Dcflänl Qyörgy Budapestről érkezett jelentés arról, ho"'T Bölö ni György közismert iró és uiságiró. az “Élet és Irodalom” c. lap főszerkesztője meghalt. Bölöni György a magyar forradalmi munkás- mozgalom régi harcosa volt. Habár nemes csa- ládból származott, még ifjúságában a munkás- mozgalomhoz csatlakozott. Ady Endre legjobb barátai közé Tr‘—va-ö+t van “Az igazi Ady” és “Hallja kend, Táncsics]*1 cimü életrajzok. Élete utolsó percéig Vevejv^nyen működött a szocialista Magyarország fejleszté­sén. AKI BARÁTJA AZ IGAZSÁGNAK, AZ OLVASÓJA A “MAGYAR SZÓNAK”! v\w*v\»vwvvw»<wvw*wwvvwv\v\v\v\wvwv\»%w*v< NÉZZE KEG A ÜDÉJÉT! MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most SZEPT.-ben lejárt az elő­fizetésem. Itt mellékelek $..............................-t Név: ...................................................................... Cim: .....................................................................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents