Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-08-20 / 34. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August 20, 1059 : Magyarország ; *★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★* A magyar nép alkotmánya i Irta: FÖLDES MIHÁLY Tíz év óta van alkotmánya a magyar népnek. Azelőtt nem volt. Ha valaki, aki ezt nagyon jól tudja, bizonnyal az idegenbe vándorolt magyar az. Azok a százezrek, kik 1898—1914 és 1920— 1938 között keltek útra messze idegenbe, jó magyarok voltak, szerették a hazájukat és a népüket, mégis arra kényszerültek, hogy vándorbotot vegyenek kezükbe. Nem cselekedhettek másként, ha nem akartak elpusztulni. Nem a hazai rögöt tagadták meg, hanem azokat az elviselhetetlen viszonyokat és a teljes jogfosztottságot, amelyeket az ország akkori urai akartak reájuk kényszeríteni. De akármennyi idő telt is el kivándorlásuk óta, soha nem szűnő érdeklődéssel figyelték az óhaza életét. Bántotta őket a magyar nép minden kudarca és lelkesítette minden sikere. Tény az, hogy szenvedélyesen szomjazzák az igazságot, szeretnének bizonyos kérdésekben pontosan eligazodni. A magyar nép Alkotmányának tízéves születésnapján sokan megkérdezik, vajon az 1949-es Alkotmánynak mi a tartalma, jelentősége és a rendeltetésének megfelelően funkcionál-e? Igazán alkotmányos nép lett-e végre a magyar? Vannak-e komoly biztosítékai az Alkotmányban lefektetett jogoknak? Helyénvaló kérdések ezek, őszintén és tárgyilagosan kell felelni reájuk. Nos, azt mindenki tudja, hogy a mai magyar nép a maga szükségleteinek megfelelő hazát épit önmagának. Kivétel nélkül minden szuverén népnek joga van ahhoz, hogy önmaga válassza meg a saját életformáját. A magyar népet komor történelmi tapasztalatok vezetik. Két világháború szörnyű veszteségei után a nép többsége belátta, hogy a megismétlődő tömegmészárlás, munkanélküliség és létbizonytalanság olyan szerencsétlenség, amelyet el lehet kerülni. De miként? A történelmi leckék hatására nagykorúvá lett nemzet erre a kérdésre az Alkotmányban adott igen határozott feleletet: a hazát Népköztársasággá kell fejleszteni, Magyar- országot a munkások és a dolgozó parasztok államává kell tenni, olyanná, amelyben minden hatalom a dolgozó népé. Ez az állam Magyarországon megvalósult. Nem könnyedén, nem puszta deklarációval és nem megpróbáltatások nélkül. Aki csak egy parányit is járatos a legújabb kor történetében, és aki a magyar nép szabadságharcait nem tájékozatlan, elfogult, vagy éppen rosszindulatú forrásokból ismeri, az nagyon jól tudja, hogy a magyar munkásság és szegény parasztság hatalmas tömegei évtizedek óta harcoltak jogaikért, s hogy a kisiparosság és a kiskereskedelem öntudatos rétegei is támogatták őket. Az első világháborút megelőző időkben véres tömegtüntetések jelezték a dolgozók elkeseredettségét, és csendőrtüzek vallottak az uralkodó felső tízezer embertelenségeiről. Semmi csodálatos nincs tehát abban, hogy az 1914—1918-as debacle után, 1919-ben, a magyar dolgozók a maguk igénye szerint akartak társadalmi rendet teremteni. Ekkor jött létre a magyar nép első Írott Alkotmánya. Ez azonban még inkább csak a kívánságokat és a követelményeket kodifikálta. Megvalósulásukra nem került sor, mert a nép akaratát az ellene felvonuló külföldi túlerő a belső, res- taurációs csoport számára megtörte. A magyar fehér terror — amely ellen akkor még sok felelős nyugati államférfi is tiltakozott — vérbefojtotta a nép reményeit. De a hamu alatt izzott a parázs, idő és alkalom kérdése volt csupán, mikor lobban fel a láng megint. A második világháború apokaliptikus évei után ez is bekövetkezett. A ma élő és alkotó uj magyar nemzedékről nem formálhat helyes véleményt az, aki nem veszi számba, honnan, miért, hová tart ez a nemzedék. Tudni kell, hogy az 1920—1944 között a herceg Eszterházyak, gróf Bethlenek, báró Chorinok és báró Weiss Manfrédok a középkori zsarnokok teljhatalmával rendelkeztek. Az 1919-et követő “konszolidáció” minden tekintetben édeni jólétet biztosított egy törpe kisebbségnek és kiszolgálóiknak. De az óriási többség sorsa katasztrofálissá vált. Egyes magyar vidékeket — mint például az Ormánságot — a teljes elnéptelenedés fenyegette. A népbetegségek évente egy-egy Kecskemét nagyságú várost vittek a sírba. Az öngyilkosságok száma sehol a világon olyan nagy méreteket nem öltött. A Ti- szamenti arzénes asszonyok néhány hold földért a fél falut megmérgezték. Dühöngött a prostitúció, az alkoholizmus, a korrupció. Elszaporodtak a bűnözők, a csodákban reménykedő felekezeti szektások, terjedt az analfabétizmuson tenyésző általános tudatlanság. És mindezt a fortéimét betetőzte a második világháború, amelyben az egész világot letiporni szándékozó hitleri fasizmus közel 900 ezer magyar állampolgárt semmisített meg a frontokon, a börtönökben, a büntetőtáborokban és az égetőkemencékben. A lakosság 10 százalékát föláldozták a német iparbárók érdekeiért. A magyar nép 1945-ben végképpen szakított a múlttal. 1945-től kezdve fokozatosan uj alapokra építette az életét. Eltakarította a háborús romokat, tervszerű munkával megalapozta a maga uj társadalmát, s amidőn ideje került rá, hogy letörölje az izzadtságot a homlokáról, számba- vette eredményeit. Ez 1949 augusztusában történt, négy évvel az 1945-ös sorsfordulat után. Ekkor, augusztus 20-án, az ezeréves államalkotó István király napján — deklarálta igazi, eredményeket tükröző Alkotmányát. Ez az Alkotmány — nem néhány ember szüleménye. A jelentősége az óhazában élő magyarok szerint abban áll, hogy nem holmi “politikai jókívánságok menükártyája”, hanem a valóságban létező eredmények summázata. Nem igér, hanem meglévő állapotokat rögzít. És ami a legfontosabb, maga a nép alkotta meg. Ez olyképpen történt, hogy az Alkotmány tervezetét több millió példányban kinyomtatták, hogy a felnőtt lakosság minden egyes tagja hozzáférhessen. Azután heteken keresztül megvitatták minden lakóházban, üzemben, hivatalban, városokban, falvakban, tanyákon — az ország legtávolabbi zugában is. A lakosság kifejtette a véleményét, változtatásokat javasolt, szentesítette az előterjesztést. Csak azután került sor arra, hogy a nép által megbízott országgyűlés törvénnyé nyilvánítsa a nép akaratát. Ez az Alkotmány egy olyan ország népének alaptörvénye, amelyben a termelőeszközök zöme —- a kisiparosok termelőeszközeinek kivételével — az állam, a közületek vagy a szövetkezetek tulajdonában van. A munkával szerzett tulajdont és az öröklési jogot az állam biztosítja. A társadalmi rend alapja a munka. Következésképpen a munka-jellege megszűnt. És mert minden hatalom a dolgozó népé, természetes, hogy mindenkinek joga van a munkához. Ilyen viszonyok között munkanélküliség nincs és nem is lehetséges. Ezt soha, még a legelfogultabb 1956-os emigránA szkesfehérvári Általános Gépgyár bemutatta a 407- cs kis bányászbuszt. — Az uj busz a régi motorral és alvázzal készül, de a karosszériája ujformáju, és 33 ülőhelye van a 22 helyett. A tervek szerint a jelenleg forgalomban levő több mint ezer régi bányaautóbuszt fokozatosan kicserélik az újakra sok sem tagadhatták. A mai Magyarországon mindenkinek joga van az üdüléshez, a fizetett szabadsághoz, öregségére pedig állami nyugdijat kap. Itt minden dolgozó tagja a legszélesebbkörü társadalmi biztosításnak. Baleset, betegség, munkaképtelenség esetére emberséges a gondoskodás. Azok a kisiparosok, akik nem óhajtanak szövetkezeti keretekben dolgozni, önkéntességi alapon szintén élvezhetik a társadalombiztosítás óriási előnyeit. A férfi és a nő egyenlő jogokat élvez. Az idegen nemzetiségeket testvérként szeretik. A faji vagy felekezeti üldözést a törvény szigorúan megtorolja. Teljes a vallásszabadság. Az igaz, hogy az államot és az egyházat — nyugati mintára — elválasztották egymástól, de az egyházak és külön a papok jelentős állami segítséget kapnak. A szülőanyák, a gyermekek és a fiatalok különleges állami gondoskodásban részesülnek. Kivétel nélkül minden tehetséges ifjú tanulhat, képezheti magát, ösztöndijat kap. Az általános iskola 8 osztályát minden iskolakötelesnek el kell végeznie. Nincs többé analfabétizmus. Minden iskolában magasszinvonalu oktatás folyik, az egyetemek évenként ezrével ontják a legmagasabb fokon képzett intellektuelleket. Tandíj nincs. A kutatóintézetek tucatjaiban ezer meg ezer tudós működik, s a számuk évről-évre nő. Virul a tudomány, az irodalom, a képzőművészet, a zene. A szinházok és a mozik állandóan zsúfoltak, a rádiót és a televíziót nagy tömegek fizetik elő. Megszűnt a régitipusu tanoncélet, az ipari tanulókat korszerűen és humánusan oktatják a legszínvonalasabb szakmai tudásra. Mindezt az Alkotmány rögziti és biztosítja. Ámde, ha, mindez igy van, akkor miért robbantak ki 1956 őszén mégis a zavargások? Miért dúlhatott akkor ellenforradalom Magyarországon? Ezt a kérdést az óhaza magyarjai nem veszik provokációnak és határozottan felelnek rá. Azt mondják, az 1956-os október tanulságainak számbavétele után — nem a védekezés és a magyarázkodás álláspontjáról kívánnak válaszolni. A korábbi politikai vezetés hibákat követett el a fejlődés ütemének meghatározásában nem vette eléggé figyelembe a dolgozók kritikáját. És vádolják azokat az idegen erőket, akik a hibák résein tagadhatatlan ügyességgel beszivárogva — restaurálni akarták az 1945 előtti állapotokat. A nép többsége azonban viszonylag hamar eligazodott. Uj történelmi tapasztalatokat szerzett arról, kik az igazi barátai és kik nem. Ezek a tapasztalatok különösen a legifjabb nemzedéket döbbentették meg. Jelenleg általános az a vélemény az óhazában, hogy az 1956-os rosszból — jó is származott. Az, hogy a nép zöme az Alkotmányban lefektetett jogaiért minden eddiginél következetesebben kiáll. Védi a néphatalmat, is- tápolja a békét, s következetesebben építi a maga országát, a szocialista országokkal, igaz barátaival vállvetve. Igv van ez? A tények beszélnek. A mai Magyarország gazdaságilag, politikailag és kulturálisan teljesen konszolidált. Az 1958-as választások azt bizonyítják, hogy a nép tudja, milyen erőnek köszönheti az infláció elkerülését, a gyors talpraállást és az életszínvonal tagadhatatlan emelkedését. A gyárakban uj lendülettel kibontakozott a dolgozók vélekedése a termelékenység fokozása céljából. A munkások jól keresnek, s az idén egymilliárdos nyereségrészesedést is kaptak. A falvakban nem utolsó sorban a felnövő legifjabb parasztnemzedék felvilágosodottságának segítségével — nagy az áramlás a nyomorúság kisparcellájáról a nagyüzemi bőség termelőszövetkezeti parcelláira. A mezőgazdaság nagyüzemesedése különben is világszerte tapasztalható jelenség. Uj lendülettel alkot a tudomány és a művészetek minden ága. Látogatók, akik felkeresték a mai Magyarországot, elmondják, hogy az egész országban építkeznek. Egyetlen virágos és gyümölcsös kertté alakulnak a magyar tájak, amelyeket az elektromos távvezetékek óriási oszlopai szelnek keresz- tül-kasul. Uj városok, uj falvak, uj ipartelepek és bányák mosolyognak az egykor oly elhagyatott pusztákon. Valóban él aZ uj magyar Alkotmány, amelynek érvényesülését nemcsak az emberek, hanem már szinte tőlük függetlenül is — a magyar televényben gyökeret vert uj termelőviszonyok biztositják. Persze, az élet seholsem idill. A tervezés és az alkotás gondjai — mondják az óhaza egyszerű fiai — nem szűntek meg és nem is fognak megszűnni soha. Nem éri be a mai magyar nemzedék azzal, amije már van. Nagymélységből nagy magasságba jutott, de még följebb tör, és mert erős, és mert szárnyalásaiban az Alkotmánya segíti őt — bizo»yos, hogy a küzdelmei nem hiábavalók.
