Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-08-20 / 34. szám
Thursday, August 20, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZé 3 RÖVID ÁTTEKINTÉS AZ AMERIKAI POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI HELYZETRŐL Irta: HERBERT APTHEKER Az Egyesült Államok közismerten hatalmas ország: 175 millió lakosa van, s területe csaknem akkora, mint Kínáé — több mint hárommillió négyzetmérföld. Az ország rendkívül változatos, igy például New Englandnak egészen más a képe, mint az ország déli részének, s ezektől is erősen eltér Kalifornia. Mindamellett lehet általános jellegű megállapításokat tenni az országban uralkodó viszonyok egészéről, és észrevételeket is a főbb politikai, társadalmi és gazdasági kérdésekről. Gazdasági tekintetben az Egyesült Államok igen gazdag ország. Igaz ugyanakkor az is, hogy monopolkapitalista ország, s igy viszonylagos értelemben a gazdaság nagy része csak kevés ember kezében van, mig a többségnek csak alig van valamije. Az Egyesült Államok gazdasági életében a monopolizálódás 1900-ra már minőségileg döntő szakaszt ért el, az azóta eltelt csaknem hatvan esztendő alatt-nagymértékben fokozódott a tulajdon és az ellenőrzés koncentrálódása a monopolizálódás ma már többé-kevésbé teljessé vált az összes alapvető iparágakban, igy például az acél-, gépkocsi-, aluminium-, gumi-, mezőgazdasági gépgyártó stb. iparban. Ugyanez jellemzi egyre inkább már olyan iparágakat is, amelyekben a monopolizálódás azelőtt kevésbé volt hangsúlyozott, mint pl. a könyv- és lapkiadásban, a színház- és szórakoztató üzemekben, a kiskereskedelemben, a textiliparban stb. A pénzintézeteknél tapasztalható még különösen erős összeolvadási folyamat a finánctőke legfelső rétegeiben az ellenőrzés összpontosítása még sohasem volt ilyan magas az Egyesült Államok történetében, mint ma. A nép egyharmadának gazdasági helyzete A hidegháború úgynevezett virágzó éveiben bekövetkezett ugyan — az alsó és a középrétegekben — a jövedelem eloszlásának bizonyos mértékű kiegyenlítődése, alapjában véve azonban a jövedelmek eloszlását olyan piramis képével lehetne érzékeltetni, amelynek alján a kiskeresetű hatalmas tömegek vannak, csúcsán pedig egy maroknyi kisebbség, amelynek sokkal többje van, mint viszonylag reá esne. Ha röviden akarunk szólni egy igen nagy jelentőségű kérdésről, akkor meg kell mondanunk, hogy ma az Egyesült Államokban a háborús és a hidegháborús “virágzás” húsz esztendeje után az ország lakosságának még mindig egyhamada ugv él, hogy a család évi ösz- szesitett jövedelme is alatta marad a létminimumnak — még a kormány által megállapított adatok szerint is. A lakosság mintegy 15 százaléka — szintén a kormány által közzétett statisztikai adatok szerint — a legszörnyübb nyomorban él. Ugyanakkor rá kell mutatnunk arra is, hogy a négerek, akiknek száma ma már eléri a 19 milliót, átlagban csak fele annyit keresnek, mint a fehérek. A “népi kapitalizmusról” és a “marxizmus cáfolatáról” szóló nagyhangú frázisok ellenére is kétségtelen tény az, hogy a második világháború befejezése óta eltelt tizennégy esztendő folyamán az Egyesült Államokban három Ízben is volt gaz- dasági hanyatlás és mindegyik hosszabb és súlyosabb volt az előzőnél. A legutóbbi, amely 1957— 1958-ban zajlott le, volt a legsúlyosabb és a leghosszabb. Ezen túlmenően tény még az is, hogy minden egyes fellendülés után a munkanélküliek száma csak nőtt, és ma az 1958. évi hanyatlás megszűnése után és a termelés általános alakulásának magas szintjén még a kormány igen konzer vativ számadatai szerint is négymillió munkás van teljesen munka nélkül. Az automatizálás a tőkés rendszerben átokká válik és a termelés növekedése ellenére a fokozódó munkanélküliség egyik oka éppen az automatizálásban van. Krízis az iparban — az adók terhe Az Egyesült Államokban bizonyos iparágak többé-kevésbé állandó válsággal küzdenek, s ezeket mi “beteg” iparágaknak nevezzük. Ide tartozik a textilipar, a szénbányászat, a vasúti közlekedés. Az elmúlt öt-hat esztendőben súlyos csapások érték a farmereket, különösen a kevésbé tehetőseket: a kisebb farmerek száezrei kénytelenek voltak elhagyni földjüket, s a tulajdon a mezőgazdaságban is egyre kevesebb kézben összpontosul. Az Egyesült Államokban a háború óta az árak állandóan emelkednek: a kormány által közzétett adatok szerint a megélhetési költségek ma körülbelül 25 százalékkal magasabbak, mint 1948 körül. Mindamellett úgy gondolom, a legtöbb amerikai háziasszony egyetért abban, hogy a kormány alábecsüli az árak emelkedését. Az adók óriási mértékben emelkedtek és felemésztik a dolgozók keresetének körülbelül egyharmadát — gondolok itt a szövetségi, az állami és a helyi adókra. A gazdagok és a részvénytársaságok különböző ki- buvókkel és törvényesnek látszó fogásokkal ki tudnak térni még a formálisan rájuk eső adózás elől is, a szegényebb emberek azonban ezt nem tehetik meg és viselniük kell az adók rendkívül súlyos terhét. A dolgozó emberek megmaradó fizetésének további 25 százalékát a lakbérek emésztik fel. A nép óriási többsége számára súlyos terhet jelentenek az orvosi költségek is, mert igen sokba kerül az orvos, a látszerész, a fogász, a kórház, a patika. A dolgozó ember számára anyagilag igen nehéz problémát jelent a betegség és ha valaki hosszabb ideig beteg vagy kórházi ápolásra szorul, anyagilag katasztrofális helyzetbe juthat. Az erkölcsök hanyatlása Általában fennáll az a tény, hogy az Egyesült Államokban négymértékben romlott és romlik továbbra is a közszolgáltatás, ide értve a közoktatást a kórházakat, a közlekedést stb. Mindez természetesen legjobban a dolgozókat sújtja, mivel elegendő pénzzel meg lehet vásárolni mindent. A hidegháború alatt és a reakció fokozódásával együtt az Egyesült Államokban bekövetkezett a közerkölcsök bizonyos mértékű romlása is. Az emberek nagy része közömbös, kétségbeesett és cinikus, ami már tényezőkkel együtt magyarázatot ad a bűnözés nagyarányú emelkedésére (különösen a fiatalok körében.) Ezzel függ össze az is, hogy az amerikai kultúrára és erkölcsökre ma jellemző a túlzott szekszualitás és pornográfia. Természetesen mindez különösen a burzsoázia köreiben jelentkezik fokozott erővel, de hatása érezhető a lakosság termelő rétegeiben is. Ugyanakkor viszont a nép között egyre nagyobb elégedetlenség és harcos lendület tapasztalható. Itt elsősorban arról kell beszélni, hogy a négerek felszabaditási mozgalma még sohasem volt ilyen erős. A négerek azelőtt nem voltak eny- nyire harcosak, jól szervezettek, erősek, mint ma, amikor példátlan következetességgel küzdenek Jim Crow botrányos rendszerének megszüntetéséért, amely rendszer szégyene hazámnak. A néger tömegek céljai iránt egyre nagyobb szolidaritás — vagy legalábbis rokonszenv — tapasztalható a fehérbőrű lakosság mind szélesebb rétegeiben. Ugyanakkor a szakszervezeti mozgalom szerepe is megnövekedett ebben a harcban: ma például a szakszervezeti mozgalomnak kétmillió néger munkás tagja van. A munkások harciassága A munkások harcos lendülete fokozódik. A helyhiány miatt erre csak utalni tudok: a sztrájkok száma emelkedik és a munka ütemének fokozódása, a munkanélküliség, az adók stb. miatt elkeseredett munkások egyre gyakrabban emelik fel tiltakozó szavukat. Különösen fejlett harci szellemről tettek tanúbizonyságot az észak-karo- linai textilmunkások, a newyorki taxisofőrök, a michigani autógyári munkások és természetesen szerte az országban most az acélipari munkások. Politikai téren 1954 óta az Egyesült Államokban a közvélemény egyre inkább eltávolodik a jobboldaltól. Ezt bizonyítják az 1954 óta különböző szinteken megtartott választások. Az 1958 novemberében lezajlott legutóbbi választás a republikánus párt jobbszárnyának súlyos vereségét hozta. Természetesen ezt nem szabad túlbecsülni vagy félreérteni — az Egyesült Államokban a politikai színvonal nem magas. Mégis az általános irány határozottan az imént említett fejlődés felé mutat. Az amerikaiak nagy része elégedetlen a kormány külpolitikájával. Mint történész, úgy hiszem, joggal jelenthetem ki, hogy az Egyesült Államok történetében a kormány hivatalos külpolitikájával szemben még sohasem nyilvánult meg olyan mélyreható és széleskörű ellenzék, mint ma. Ez az elégedetlenség és ez az ellenzék — a kommunista párttól kezdve a jobboldalig — különböző szinteken nyilvánul meg, de meggyőződésem szerint igaz az, hogy az amerikaiak többsége ellenzi a hidegháborút, az atomfegyverkezés, az Eisenhowei’-féle kormány provokációs, agresszív politikáját. Az egészséges nukleáris politikáért küzdő bizottság, amelynek befolyása egyre erősödik az egész országban, küzd az atomfegyverekkel végzett kísérletek ellen s általában a békés együttélésért. Ez csak egy példa, s helyszűke miatt nem áll módomban másokat említeni. A békés együttélés A békevágy azonban oly erővel jelentkezik, hogy még a két legnagyobb pártban is az 1960. évi elnökválasztás egyes jelöltjei magukat a béke jelöltjeinek kezdik feltüntetni. Ez vonatkozik például a republikánus párti Nixonra és a demokrata párti Harrimanra is. Ez az általános békevágy a mai amerikai politikai életnek egyik legbiztatóbb jele és egyúttal jelentős tényező az amerikai uralkodó körök “rugalmasabb” külpolitikai vonalának kialakítása szempontjából. Az amerikai életben a baloldal igen gyenge, de már nem annyira, mint volt egy esztendővel ezelőtt és eredményesebben vesz részt nagyobb arányú harcokban. Általában véve ma már á baloldal sincs azon a mélyponton, amelyre 1956—57-ben esett. Remélem a fenti néhány sor alapján az olvasó némi képet alkothat magának az Egyesült Államok jelenlegi helyzetéről. Meg fogja ugyanakkor azt is érteni, hogy helyhiány miatt csak nagyon röviden érinthettem a fenti problémákat és nem volt módom szólni a mai amerikai élet sok más kérdéséről és tényezőjéről. Geller képviselő elnökjelöltje Az 1960-as elnökválasztás már jóideje tartja forrongásban a két politikai pártot. Kit jelöljenek? Celler newyorki képviselő az ujjain számolta el a demokrata jelöltségre reménykedőket és igy szortírozta őket: “Itt van Doug'ais szenátor; ő túl öreg, Kennedy szenátor — túl fiatal, Meyner kormányzó — túl kiskorú (minor), Humphrey szenátor — túl bőbeszédű, — Johnson szenátor — túl déli, Williams kormányzó — túl émelygős, Stevenson — túl gyakori, Symington szenátor — ő az én emberem.” Azon vélemény kivételével, hogy Symington eddig se ide, se oda hatást nem tett a szavazókra, a demokrata vezetők többsége megegyezik Cellerrel abban, hogy a felsoroltak mindegyike tul-ez, vagy tul-amaz. “WSL” Esperanto kongresszus Varsóban A világ 45 országából 3,000 delegátus Nixon látogatásával egyidőben megtartotta a 44-ik nemzetközi eszperantó kongresszust Varsóban. Akkor volt az eszperantó nyelv megalapításának 100-ik évfordulója és a delegátusok megemlékeztek megalapítójáról, Dr. I. I. Zamenhof lengyel zsidó intellektuelről, aki Bialystokban született. A televízió értéke Boston. — A 42 éves Fred Forrelta nem kapott szép, vagy tiszta képeket a televízió készülékéből, amit csak pár nappal ezelőtt vásárolt. Visszavitte tehát az üzletbe, ahonnan vette. Ott azonban nem akarták beengedni, úgy az első, mint a hátsó ajót bezárták előtte. Forresta kiabálni kezdett, hogy ö nem viszi haza a TV-t, jobb lesz tehát, ha átveszik tőle. A hangos szóváltásra nagy tömeg ember gyűlt össze az üzlet előtt. A tulajdonos és az elárusító segéd állták az ostromot, belülről kiabáltak, hogy Forresta csak vigye haza a készüléket és majd odamennek átvizsgálni. Forresta végre megdühösödött és a nehéz készüléket keresztül dobta az üzlet kirakat ablakán. Az összegyűlt népek erre, — az (AP) hire szerint —, melegen gratuláltak az erélyes Forres- tának. “Most úgy sincsennek értékes képek”, — vigasztalták a felháborodott vásárlót, aki ellen az üzlettulajdonos nem adott feljelentést. Hiszen Ö is tudta, hogy mostanában nincsenek értékes képek a televízión. V\ W»VWV\VVVWW1 AKI BARÁTJA AZ IGAZSÁGNAK, AZ OLVASÓJA A “MAGYAR SZÓNAK”! ,
