Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Thursday, January 1, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ I A Cubai felkelés háttere Havannában, Cuba fővárosában, az elnöki palota előtti téren áll egy szobor. A cubai köztársaság egyik hajdani elnökét öntötték bronzba. Majdnem' mindegy, hogy az elnöknek mi volt a neve. A fontos az, hogy a bronzalak bal keze nadrágzsebében van elrejtve, jobb keze pedig az elnöki palotára mutat. Cuba egyik általánosan ismert, több mint félévszázados keserű politikai tréfája szerint ez a mozdulat a bronz-elnök ama kijelentését jelzi: “A bal kezemmel megtöltöttem a zsebemet, a job', kézéin pedig mutatja, hogy honnan !" A‘ cubai nép szerencsétlenségére ez a tréfa nem egyszerűen politikai tréfa, hanem politikai valóság. A történelem páratlan megpróbáltatásai, a gyarmati uralom évszázadai, majd a-sziget belezuhanása az amerikai nagyvállalatok bűvkörébe — olyan társadalmi és politikai légkört teremtettek a szigeten, amelyben burjánzik a helyi hatalmasok korrupciója, a haszonlesés, a terror és a kegyetlenség. A cubai történelemnek ez az uralkodó vonása — a változó helyzetektől és körülményektől szinte függetlenül — töretlenül érvényesült a viharos évszázadokon át, kezdve 1492 novemberétől, amikor Kolumbus először hajózta körül a sziget partjait. A cubai indiánok haláltánca A spanyol hatalom csak mintegy két évtizeddel később, 1511 táján jelent meg Gubán Diego de Velasquez személyében, aki Cuba “konkvisztádora” — gyarmatosítója — lett. A történetírók Velasquez uralmának éveit a cubai indiánok “haláltánc”-ának nevezték, mert a sziget őslakosságát az arany és kincs után vadászó spanyol hódítók hallatlanul rövid idő alatt csaknem teljesen kiirtották. Mint másutt, ott is a kereszt árnyékában hurcolták rabszolgaságra, a bányák mélyére vagy mészárolták le az őslakosságot. Egyetlen, kudarcra és pusztulásra Ítélt lázadó emelte fej hangját a mészárlás ellen, a sziget keleti részén élő egyik indián törzs királya: Ha- tuey, aki összegyűjtötte népét, és leleplezte előtte a hódítók áj tatossága mögött rejtőző isten- telenséget. Magasra emelt egy arannyal és drágakövekkel teli dobozt, s felkiáltott: “Ide nézzetek, ez a spanyolok istene!” Rövid s egyenlőtlen küzdelem következett. A felkelőket eltiporták, s Velasquez arra ítélte Hatuey-t, hogy élve megégessék. Ennek a máglyának a lángjainál kezdődött “a haláltánc” — s 1521 -re, Velasquez tiz- esztendei “működése” után már afrikai rabszolgákat kellett a szigetre hozni, mert nem volt elég indián! Ebben az évben érkezett Cuba partjaira az első, háromszáz négert hozó rabszolgahajó. A rabszolgák száma ^ezután az évszázadok során egyre duzzadt, s 1854-ig több mint 600,000 négert hurcoltak láncra verve a szigetre. A spanyol hódítók először Santiago környékén központosították erőiket. Az 1550-es évektől kezdve azonban a helytartó Havannába tette át székhelyét. Ez a város lett a Mexikóval kifejlődő kereskedelem központja. Ott gyűltek össze a kereskedelmi hajók s azok a hadihajók is, amelyek a Spanyolország felé hajózó, rablott kincsese! teli arany- és ezüstflottákat kisérték. Ekkor hódították el az őserdőtől az első ültetvényeket, s kezdték meg a cukornád termelését. A sziget néhány kalandvágyó spanyol “grand” számára elképzelhetetlen gazdagság forrását jelentette, úgyhogy Madrid Havanna városának “Nyugatim! ia bástyája és az Uj Világ kulcsa” büszke ci- met adományozta, amelyet a város címerében helyet foglaló aranykulcs is jelképezett. . . A “angol intermezzo” A konkvisztádorok rohama s a spanyol hatalom megszilárdulása után viszonylag hamar megkezdődött a hanyatlás korszaka. Velasquez pai tralépése után alig nyolc évtizeddel a spanyol világbirodalom túljutott már hatalma zenitjén: 1588 augusztusában Erzsébet királynő Angliájának haióhada szétzúzta II. Fiilöp legyőzhetetlen armadáját, s ettől kezdve a cubai események is az európai politikai kavargást tükrözték. Mind erősebben érezni lehetett a sziget sorsán a spanyol hatalom hanyatlását és —: ha nagyon lassan is — egv cubai nemzeti tudat kialakulását. A XVIII. század elejére a cubai kreolok (európai vérből származó, de már Latin-Amérikában született, rendszerint nemesi réteg) nagy része már cubainak, nem pedig spanyolnak tartotta magát. Az 1720-as évek elején történt, hogy a spanyol dohánymonopóliummal kapcsolatos viták miatt kreol vezetéssel véres spanyolellenes fölkelés tört ki -— az első tiltakozás az anyaország uralma' ellen. A spanyol—angol háború 1762-ben egy rövid időre a sziget partjaira zúdította az angol hódi- tó'kat. A brit flotta horgonyt vetett a sziget legfontosabb kikötőiben, és Cuba mintegy tíz hónapig angol uralom alá került. Az 1763-as párizsi békében adta vissa Anglia Gubát Spanyolországnak, a sziget helyett inkább Florida birtokát választva. A röpke “angől intermezzó”-nak azonban elég nagy hatása volt a sziget további sorsára. E'ső'Orban azért, mert szétzúzta a spanyolok kereskedelmi korlátozásait, s igy siettette a spanyol hatalom hanyatlását. A XVIII. század második felében és a XIX. század elején ez a hanyatlás egyre gyorsabb iramban folytatódott: 1818-i a Spanyolország — Cuba és Portorico kivételével — már valamennyi amerikai gyarmatát elvesztette. Ebben az időben már jelentős eiejii forradalmi társaságok is alakultak a szigeten, amelyek fölkeléseket próbáltak szervezni a spanyol hatalom ellen, és független cubai köztársaság megalakítására törekedtek. Eszmei példaképük Bolivár, Latin-Amerika nagy szabadsághőse volt. Szervezésükben részt vállalt a sziget költő fia, Zeredia is. A titkos társaságok működését azonban megfojtotta a sziget feudális légköre: a társaságok szinte hemzsegtek az árulóktól, s egy-egy elvetélt kísérlet után a haldokló spanyol hatalom csak fokozta a terrort és elnyomást. Közben a. sziget politikai láthatárán már feltűnt az a növekvő hatalom, amely a cubai történelem utolsó másfél évszázadának éppen olyan végzetévé vált, mint a megelőző négy évszázadénak a spanyol: az Egyesült Államok, A fölkelések és az észak-amerikai— spanyol párviadal Folk US elnök már 1848-ban ajánlatot tett a spanyoloknak Cuba megvásárlására, Madrid azonban akkor még büszke volt és azt válaszolta, hogy “szívesebben látná tengerbe süllyedni a szigetet, mintsem átengedje egy másik hatalomnak.” Az amerikai imperium épitői persze nem nyugodtak, s 1854-ben az Egyesült Államok három vezető diplomatája, a londoni, a párizsi és a madridi követ megfogalmazta az ugynevezet “Ostendei manifesztum”-ot. Ez lényegében kijelentette, hogy ha a spanyolok pénzért nem akarják átengedni Cubát, akkor “Amerikának Isten és az emberek előtt joga van ahhoz, hogy erőszakkal ragadja ki a szigetet-a spanyolok kezéből.” Az amerikai nyomás fokozódása aláaknázta és gyengítette a szigeten a spanyol hatalmat, "s igy közvetve hozzájárult a titkos társaságok meg- eiősödéséhez. 1868 októberében De Cespedes kigol nemesur vezetésével felkelés robbant ki a szigeten, az első igazán nagyszabású fegyveres megmozdulás a spanyol uralom ellen. Egy év múlva a felkelők kormányt alakítottak, és Ces- pedest elnökké választották. Hadseregük ekkor már mintegy 30,000 emberből állott. Legnagyobb részük rabszolga volt. A fegyveres szolgálat fejében visszakapták ^szabadságukat. A sziget helyi viszonyai lehetővé tették a hosszú ge- rillaharcot, s igy a felkelés kerek tiz esztendeig tartott — anélkül azonban, hogy túlterjedt volna a sziget keleti tartományain, s veszélyeztetni tudta volna a fővárost. Végül lassan “elapadt”, s a felkelők 1878 februárjában letették a fegyvert. Már ekkor megmutatkozott a XIX. század cubai történelmének egyik fő vonása: az amerikaiak politikai, maid később katonai intervenciója. Cespedes felkelőit egy New Yorkban alakított katonai junta támogatta. Ettől kezdve gya-„ korlatilag nem volt olyan forradalom vagy hatalmi válság a szigeten, amelyben az amerikai politika közve len és egyre nagyobb részt ne vállalt volna. A lejlödís következő állomása az 1895-ös s >a i.voleü- n s felkelés, amelyet egy New Yorkban élő cubai, Jósé Julian Marti az amerikai kormány politikai és anyagi támogatásával készített elő. s amelyet akkor robbantottak ki, amikor az 1898-as gazdasági válság miatt a cukorárak zuhanása a szigetet éretté tette a forradalomra. A spanyolok még ekkor is kézzel-lábbal belekanaszkodtak az “aranykulcs”-szigetbe, s 200.000 katonát küldtek a felkelők leverésére. Múr-múr elfojtották Marti forradalmát, amikor 1897-ben egy spanyolországi belpolitikái fordulat megbuktatta a kormányt, s 1898-ban Cuba autonómiát — önkormányzatot — kapott. A gyarmatosítás lázában égő amerikai- sovinisztáknak persze ez sem volt elég: a sziget föltétien birtoklására vágytak. A Maine elsiilyesztése A sajtó történetében szinte legendássá vált Hearst ujságkirálynak ( a napjainkban szereplő Hearst nagyapjának) a Gubáért vívott amerikai—spanyol háború kirobbantásában jutott szerep. Hearst még az ellenségeskedések megkezdése előtt egyik munkatársát tudósítónak Cu- bába küldte. Amikor az azt üzente, hogy nyoma sincsen semmiféle fegyveres akciónak, Hearst azt táviratozta vissza: “Maga csak gondoskodjék a cikkekről, én majd gondoskodom a háborúról.” Az amerikai soviniszta sajtó vad rohamokat vezetett a cubai' spanyol uralom ellen, s a háború megindításának okául felhasználták azt a robbanást, amely a havannai kikötőben horgonyzó Maine nevű csatahajót elsülvesztette. Ez az eiősen provokációs izii szerencsétlenség vezetett a közvetlen hadüzenethez. A háború célját nyíltan megfogalmazta Thurston akkori nebras- kai szenátor, aki kijelentette: “A Spanyolország elleni háború növelni fogja minden amerikai gyár termelését, jótékonyan fog hatni minden iparág s az egész kereskedelem fejlődésére. Növelni fogja a munkaerőkeresletet, és minden amerikai részvény értéke nőni fog.” Az Egyesült Államok c< árnyékállama” A két hatalom háborúja 1898 kora nyarán kezdődött, s mintegy háromnegyed évi küzdelem után Spanyolország kapitulációjával végződött. Gubában amerikai katonai kormányzást vezettek be, és Washington, utasítást adott Wood tábornoknak. a katonai kormányzónak egy “független cubai köztársasági kormány” megszervezésére. Wood elkészített egy alkotmányt, amelyet 1901 novemberében a cubai .képviselők alá is írtak. Az a tény,. hogy a cubai köztársaságot az amerikaiak hozták létre, alkalmat adott Washingtonnak arra, hogy politikailag és gazdaságilag teljesen a maga hatalmi körébe vonja a szigetet. Politikailag eme irányzat legszámottevőbb megnyilvánulása az úgynevezett ‘Platt-függelék’ volt, amelyet a cubai alkotmányhoz csatoltak. Ebben a cubai kormány kötelezi magát, hogy flottatámaszpontokat ad bérbe a US-nek, és biztosítja Washington számára a katonai beavatkozás jogát, ha az a veszély fenyegetne, hogy egy “harmadik állam” rá akarja tenni kezét a szigetre. Az uj köztársaság igy csak amolyan “árnyék- állam” volt. A két politikai part, a liberálisok és a mérsékeltek küzdelmei a hatalmi pozíciók és a husosfazék körüj dúltak, s nem volt gyakorlati hatásuk sem a köztársaság politikájára, sem népének sorsára. Valahányszor a helyi hatalmasságok csatája túlságosan hevessé vált, s az amerikai politikai uralom stabilitását veszélyeztette. ’ Washington mindig beavatkozott. (1905 és 1907 között egy Magoon nevű michiga- ni(!) politikus volt a “független” Cuba kormányzója!) Magától értetődik, hogy ebben a helyzetben az amerikai nagybankok s az általuk irányított vállalatok a sziget gazdasági életének gyakorlatilag korlátlan uraivá váltak. 1933-ra már az volt a helyzet, hogy amerikai kézen volt a cukoripar 70 százaléka, az egész vasúthálózat, a "villany-és gázszolgáltatás, a bankhálózat, az olajipar ké.t harmada és az egész konzervipar. Katonai diktatúrákf puccsok Az amerikai gazdaság császárainak hatalmi játéka termelte ki a különböző fajsúlyú diktátoroknak -azt a fajtáját, amely az 1920-as évek óta átka és gyötrelme Gubának. Az első és legjelent.ő- . sebb e diktátorok sorában Machado volt, aki az Egyesült Államok belegyezésével és jóváhagyásával uralkodott a szigeten. Rémuralma éppen 1933 tavaszán érte el tetőpontját, amikor Roosevelt elnök lett. Roosevelt kísérletet tett arra, hogy Machadót az amerikai politikai és gazdasági érdekek sérelme nélkül egy Washington számára kevésbé “kompromitáló” 'politikussal cserélje fel. A hadsereg egy részének segítségével Machadót lemondásra kényszer)tették. Utóda Carlos de Cespedes lett. a tízéves fölkelés vezetőjének a fia. A hadsereg azonban, amelyet bevontak a hatalmi játszmába — a jogait követelte. A hadsereg altiszti karában már régóta forrt az elégedetlenség, amelynek szervezője és vezetője egy Fulgencio Battista nevű úrvezető volt. (Folytatás a 9-ik oldalon)
