Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-22 / 4. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, January 22, 1959 Az ebben a rovatban kifejtett neze- * Olvasóink tek nem szükségszerűen azonosak $ hozzászólnak a szerkesztoseg álláspontjával * a közügyekhez Msf mond egy visszatérő magyar asszony a szülőföldről? Tisztelt Szerkesztőség! Kérem ne haragudjanak, hogy késve küldöm a naptár árát, de mint tudják özvegy vagyok és egy nőnek egyedül nem könnyű az élete. A naptárt átnéztem és többet átolvastam belőle, amit nagyon szeretek. Tényleg jó és sokat tanulhatunk belőle, s oly nagy, hogy szinte egy könyvvel vetekszik. Most pedig áttérek óhazai utamra, ugyanis szeptemberben otthon voltam és sohasem fogom megbocsátani magamnak, hogy olyan hamar hazajöttem. Van ott sok szép látnivaló1, bár én gyárakat csak kívülről láttam, de a népnek nem olyan rossz a helyzete, mint mi azt innen gondoljuk. Az emberek jólöltözöttek és tudtommal már nem kell úgy sorban állni, mint mi tettük az első világháborúban, amit meg is jegyeztem nekik, amire azt felelték, hogy az ő igényük is nőtt. Ezt meg is érthetjük. Amikor készültem hazamenni, oly sok rosszat hallottam s oly sok tanácsot kaptam, hogy bizony félve indultam útnak s éppen ez az oka annak is, hogy csak egy hónapra mentem. Igaz, azt nem szerettem, hogy a rendőrségen jelentkezni kellett, ami majdnem három napot igé nyelt, de egyébként én nem láttam tizedrésznyi annyi rendőrt, mint pl. Chicagóban van és oroszt is csak Pesten láttam a vonat ablakából. Az építkezés nagyon megy, olyannyira, hogy a sógorom nem volt képes egy pár cserepet kapni a disznó-ólra. Budapesten igen meglátszik még a harcok nyoma és Miskolcon sok házon még látszanak a golyó-nyomok, de a miskolci utcákon a rózsák virítanak a fii között.Kérdeztem, hogy szabad-e belőle leszakítani, mire nem-mel feleltek és mint láttam, ott .még kaszával vágják a füvet. Azt is észrevettem, hogy a földet ma már nem gondozzák úgy, mint az én időmben, s bizony a kukorica között magban volt a dudva, amit én azelőtt sohasem láttam. Munka van, de a kereset nagyon kevés az árakhoz viszonyítva. Pl. néztünk egy kis szenes spar- heltot, aminek 1100 frt. volt az ára. Egy ing 65 frt-tól 200 frt-ig, egy női ruha 600—750 frt. egy férfi kabát 1,700 frt, az átlag kereset pedig 1,100 frt. A népnek azért jobb a helyzete, mint amikor én 1921-ben eljöttem. A városban a lakáshiány igen nagy, a lakbér igen olcsó és ha valaki tud kapni lakást, úgy ha egyszer behurcolkodott, azt teszi, amit akar. Pl. nővérem, akinek a férje nyugdíjazott tanító, vett egy házat, mivel a lakásból ki kellett mennie, amikor a férje nyugdíjba ment, de bármit tesz, nem tud beköltözni. Már eladná, de a ház senkinek sem kell. Míg ott voltam, akadt volna vevő, aki ki akarta cserélni a lakásával, ami mindenesetre nem volt olyan szép, vagy olyan nagy és a lakónak nem kellett, így nem lett az eladásból semmi és a nővérem lakás nélkül kell, hogy legyen. Szóval van sok jó és sok rossz oldala a jelenlegi helyzetnek. A falum jegyzőjének a fia, aki szolgabiró volt, szőlőpásztor, az unokatestvérem, bár jogot végzett, Barcikán az uj műtrágyagyárban dolgozik, amiről nemrégen Írtak a lapban, gépeket olajoz. Ha végig gondoljuk, kissé tul- mennek a határon. De azt is Írhatom, hogy az, aki az én időmben a falu legnagyobb verekedő kamasza volt, ma az a főember. Amint látják, megírtam mindkét oldalról a dolgokat, tapasztalataimat. A volt szegényeknek elég jó, de van, akit túlságosan elnyomnak. Any- nyit irhatok, hogy a magyar népnél vendégszeretőbb nép nincs a világon. Testvéreim igen kedvesen fogadtak és az ott töltött hónap életem legszebb hónapja volt. Ne haragudjanak, hogy ha untattam önöket levelemmel, de sok mindent olvastam már az újságban, s úgy éreztem, hogy én is leirom tapasztalataimat. Révész Barbara Ami hiányzik a Kalendáriumból Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam és azért itt küldöm az árát. Nagyon nehezemre esik, hogy nekem kell a lap olvasóinak figyelmét felhivni, habár látom, hogy azok többnyire osztálytudatos emberek és a tollat is tudják forgatni, hogy úgy a lapból, mint a kalendáriumból hiányzik az ipari szervezetek ismertetése, amire pedig nagy szükség van. Az ipari szervezet ugyanis jobb, tökéletesebb fegyvere a munkásságnak a mindennapi harcokban, mint a szakszervezetek, amelyeket az iparok fejlődése hatástalanokká tett és amelyek sok esetben már nem előnyére, hanem kárára vannak a munkásoknak, mivel az azonos műhelyekben, vagy gyárakban dolgozó munkásokat elválasztják egymástól és sokszor egyik csoport segíti a másik bérharcát leverni. A szakszervezetek a szaktudást bocsátják áruba, amelynek értéke a tömegprodukciós iparokban egyre esik, s igy éppen a legnagyobb ipartelepeken a szakmák szerinti szervezkedésnek már semmi értelme nincsen. Osztályharcos újévet kívánok, mert béke nem lehet mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek millióinak sorában. Kata István A hátralékosokról Tisztelt Szerkesztőség! Nemrégen olvastam a hátralékos előfizetőkről, hogy vagy 450 van belőlük. Ez bizony túl sok egy tőke nélkül lévő újságnál, mert még ha egyetlen hátralékos olvasó sem volna, akkor is szűkén állna a lap pénz dolgában. Nehéz egy olyan lapot előállítani, amit nem támogatnak nagypénzü társaságok, mint teszik azt olyan lapokkal szemben, melyek állandóan a reakció szekerét tolják. Emellett még a hirdetési bevétel sem áll rendelkezésére a mi lapunknak, az előfizetők pedig nehezen tudják a lap megjelenését biztosítani. Nem tudom mi az olvasók véleménye erről a kérdésről, de én úgy gondolom, hogy még egyszer fel kellene ezeket a hátralékosokat szólítani a lapon keresztül (amit ugyan már többször megtett a szerkesztőség) olyan formán, hogy még néhány hétig küldeni fogjuk a lapot az ilyen olvasóknak, s ha egy hónap lejártával sem fizetik meg hátralékukat, legalább részletekben, akkor a szerkesztőségnek nincs más választása, minthogy beszünteti a lap további küldését, habár nem szívesen teszi azt. Biztosra veszem, hogy ezen hátralékosok között vannak olyanok, akik ifgy gondolják, hogy miért fizessenek a lapért, amikor úgyis olvashatják azt. Gondolom, hogy akadnak olyanok is, akik tényleg komoly anyagi nehézségek között élnek és képtelenek a lapra fizetni. Most nem is ezekről van szó, hanem azokról, akik megtehetik, hogy fizessenek, csupán hanyagok és nemtörő- dcriiök, akik nem veszik tekintetbe, hogy milyen sok pénzbe kerül egy lap előállítása. Remélem, hogy levelemnek lesz valami foganatja és hátralékos olvasóink közül sokan meg fogják azt szívlelni. f S. Fűzi MUNKÁBAN AZ ALKOH 0 L Tisztelt Szerkesztőség! Idestova 30 éve foglalkozom egészségügyi problémákkal, havonta vagy féltucat ilyen tárgyú magazint olvasok. Természetesen ezzel semmi különös dolgot sem cselekszem s csak azt akarom vele mondani, hogy érdekelnek az olyan dolgok, amelyek az emberek boldogságát elősegítik, vagy akadályozzák. Sajnos, a napisajtó csak igen keveset foglalkozik az ilyen életbevágóan fontos kérdésekkel. Éppen azért a Magyar Szó január S-i száma részemre valóságos ünnepi szám volt, mert találtam abban két olyan cikket is, amelyek az említett problémára nagyon értékes adatokat nyújtottak. Ilyen volt a “Munkában az alkohol” cimü, Geréb Józseftől, amely rávilágít beteg társadalmi rendszerünk hipokrita voltára. Mert dacára az alkohol borzalmasan romboló hatásának, mégis eldicsekszenek azzal, hogy az alkohol után fizetett adó például~1957-ben 4 és félbillió dollár jövedelmet hajtott az országnak. Nem ritkaság hallani azt sem, hogy akadnak orvosok, akik betegeiknek, — különösen az idősebbeknek, — naponként 2—3 pohárka pálinka ivását ajánlják azzal a megjegyzéssel, hogy az “stimulál”, — vagyis izgató, ingerlő szer. Lehet, hogy a szó szoros értelmében izgató, vagy ingerlő, de egészségi szempontból határozottan káros, mint ahogyan kiviláglik az a Geréb cikkéből is. Elismerem, hogy az ícioseob embereknek talán szükségük lehet stimuláló szerekre, de nincs-e annak valami más módja, ami nem káros az egészségre? Hogy csak néhányat említsek, erre a célra megfelel a kerti munka, a sportok bármelyike, a reggeli jó séta a napon, vagy egy-egy levélírás a Magyar Szó “Olvasóink írják” rovatába. ‘ A stimuláló szerekre gondolva ez a hasonlat jutott eszembe: Vajon jót tennénk-e annak az órának, amelybe a rendesnél erősebb rugót tennénk be csak azért, mert késett? Pár hónap múltán mint hasznavehetetlen dolgot dobnánk ki, mert a kívántnál erősebb rugó sok fontos részt kikoptatna. A másik cikk, amely mély elismerésemet váltotta ki, EHN “Krebiozen” cimü cikke. Nagyim jó szolgálatot teszünk a köznek azzal, ha nyilvánosságra hozzuk és leleplezzük az olyan visszaéléseket, amiket akár egyének, akár bizonyos csoportok követnek el azért, hogy szegény embereket kiszipolyozzanak. Az orvosok szövetségét irányitó csoport embertelensége, kapzsisága nem ismer határt. A tájékozatlan vagy tudatlan áldozat azért kerüli az orvosi rendelőket s csak utolsó kétségbeesésében szánja rá magát, mikor már nincs más segítség, csak az operáció. Hány ilyen szerencsétlen embert lehetne megmenteni megfelelő diétával, ha idejében tudatra ébredne? Schubert József A naptárrá! és egyröl-ssiásról Tisztelt Szerkesztőség! Kérem elnézésüket, hogy késve küldöm a naptár árát. Mivel nagyon érdekes, amikor egy kis időm akad, az az első, amit előveszek olvasgatni. Kár, hogy a fiatalok nem tudják olvasni sem a naptárt, sem a lapot, mert a munkástársak legnagyobb része nagy elismerést érdemel írásaiért. Pl. a szivén végzett műtét, vagy fekélybetegség, vagy a Jövő energiaforrása, vagy a Halál ára cimü cikkek mind nagyon tanulságosak. Ezen utóbbinak minden szava igaz, én ezt meg tudom mondani, mert csak nemrégen vesztettem el férjemet. Mondhatom, szép temetést adtak neki, de meg is nyúztak érte. EHN cikkét a Krebiozenről már háromszor elolvastam, a fiamnak is felolvastam, hogy ő is megértse és minden számításom, hogy a könyvet megvegyem. Nagyon jó Íróink vannak, a baj csak ott van, hogy mi öregek elpusztulunk, a fiatalok pedig nem olvasnak, mert egyáltalán nem hajlandók megtanulni magyarul. Mrs. C. Sule Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam, igazán kitűnő, sok-sok jó tanulságos irás van benne és remélem, hogy sok munkástársam meg van vele elégedve. Nekünk csak egy nagy művészünk van Amerikában, a mi Gellért Hugónk, kívánom, hogy sokáig éljen, mert olyan művészi munkát, mint a naptár fedéllapja, csak ő tud készíteni. Öreg segélyemből csak 3 dollár telik a naptárra, amit mellékelek. Tittelbach M. Tisztelt Szerkesztőség! Boldog ujesztendőt kívánok lapunk" összes munkatársának, valamint a ktilmunkatársaknak is, anélkül, hogy valakit is külön megneveznék, mert mindenkinek egyformán jókat kívánok. Hosszú élettapasztalatom van, hiszen már 84 éves vagyok, de állíthatom, hogy lapunk még soha ilyen jó nem volt és a naptárt is nagyon szeretem, minden betűjét átolvastam. Ladich István, Akron, O. evetje/efö q S'gey/CeJttí'Á
