Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 3. szám
Thursday, January 15, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Sztálinváros 1958 Az 1956-os ellenforradalom és annak támogatói a szocialista kormány országépitő munkáját kritizálva, Sztálinvárost választották ki kritikájuk egyik szemléltető célpontjául. Ugv mutatták be, mint szükségtelen, meddő vállalkozást, amelybe a sokmillió forintos befektetést a nép életszínvonalának hátrányára sülyesztették el és amely mindenkorra egy tehertétel lesz á magyar állami háztartásban. Az alanti cikk rámutat, hogy az akkori “hiba” egyre fejlődő fontos gócpontja lett a magyar iparnak. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a pentelei fennsíkon, mintegy negyven méternyire a Duna szintje felett, megindult az építkezés, az egészet egyszerű, a vasmüvet kiszolgáló 25 ezres ipari településnek szánták. Ám alig telt bele két esztendő, s 1952-ben, amikor — ha még oly kezdetlegesen is, de élni kezdett ez az “ipari település” — egyszerre nyilvánvaló lett, hogy az eredeti koncepció hibás. A településnek ugyanis máris városi igényei voltak, mégpedig elsősorban és döntően földrajzi helyzete következtében. A Dunántúlnak ezen a részén Székesfehérvár és Szekszárd között mintegy 40 kilométeres körzetben nem volt város, nem volt ipari, kereskedelmi, kulturális gócpont. A hatalmas arányban kibontakozó építkezésre özönlött ide a nép, amelynek munkájára szükség volt, s ezért gondoskodni kellett elhelyezéséről, letelepítéséről. A terveket módosítani kellett: a városnak vállalnia kell a környék kereskedelmi, kulturális, közegészségügyi és igazgatási központjának szerepét is. Hogy mennyire vállalta és vállalja ezt a szerepet Sztálinváros — ma már köztudomású. Az ideiglenes kórház betegeinek 35 százaléka vidéki, a technikumban tanuló 480 fiatalból 225, a gimnáziumban 90 a környékről való. Hasonló a helyzet a színház, a mozi látogatottságával is. Sztálinváros a Közép-Dunán- tul egyik fontos centruma, s ma már járási központ is. Mi minden épült fel a városban az első kapavágás óta? 1958 végéig megépült: 4,744 állami lakás (mind fürdőszobás és zöme kétszobás), 46 általános iskolai tanterem, egy gimnázium, egy balettiskola, 480 hallgatós kohóipari technikum, bölcsődék összesen 505 férőhellyel, 200 irodahelyiségből álló irodaház, 100 ágyas, modern szálloda U1958-ban százezer belföldi és négyezer külföldi látogató fordult meg a városban), sporttelep, 50 méteres versenymedence, 400 személyes színház (Bartók Béla Kulturház), 800 személyes mozi, szabadtéri színpad, vidámpark, SZTK-rendelőinté- zet és ideiglenes kórház (plusz százágyas szülőotthon), tbc-s és nemibeteg gondozó-intézet, négy körzeti és egy sport-orvosi rendelő, terhes- és csecsemő-tanácsadó és vérkonzerváló állomás. . . í 1954-ben a gy*>rs iramú fejlődés megtört. A következmények ismeretesek. Úgy állt le mindenfajta építkezés — emlegetik ma is a sztálinvá- rosiak — hogy “a levegőben kellett elengedni a vakolókanalat”. Sztálinvárosban ezzel “alapozták meg” a lakoshiányt... Mert a városba továbbra is áramlott a nép, családtagok-jöttek, családokat alapítottak, s hatalmasra nőtt a_ lakásigény. De hova legyenek ? S mert az építkezés leállt, egyelőre maradtak az eredetileg csak háromnégy évre létesített “provizióriumok”: barakkok és másféle ideiglenes épületek; s bizony maradnak is még jó ideig, hisz egyszerre pótolni az akkor mulasztottakat nem tudták. S a jövő? 1963-ban késznek nyilvánítják Sztálinvárost. Addigx-a újabb 4,500 lakást kell építeni, ezenkívül családi házakat, munkásszállókat, kertvárost; s hallani már 60 ezres lélekszámot is emlegetni. Persze, azért 1963-mal nem zárul le Sztálinváros fejlesztése. Elképzelések, vázlatos tervek már a távolabbi jövőre is vannak. Hiszen a város mai területe nincs körülkerítve. Nőhet még mellette ikerváros. .. És a vasmű? Ha úgy, istenigazában belegondol az ember, elszédül, mi épült itt néhány év alatt. Mert hiszen a vasmüvet is akkor kezdték építeni, 1950 nyarán. S azóta üzembe helyeztek tizenegy termelőegységet, amelyek felszívták a közeli, s távolabbi környék több ezres munkaerejét. (1952- ben még csak 1896 — 1958-ban már 6550 volt a vasműben dolgozók összlétszáma.) Nem érdektelen néhány adatot idézni a vasmű idei termékeinek választékáról és mennyiségéről. A vasmű fontosabb termékei 1958-ban: Termék Tonna ' Nyersvas ............................ 413,441 Acél ..................................... 192,499 Kohókoksz.......................... 324,177 Háztartási koksz .............. 41,300 Ammóniumszulfáí ............ 4,079 Kén...................................... 1,204 Kristálybenzol .................. 1,230 Kőszénkátrány .................. 15,766 Kamragáz .... 134 millió köbméter A két nagykohó eddigi nversvas-termelése meghaladta az egymillió tonnát. Ez a mennyiség — ha sínpárt készítenének belőle — az egyenlítőnél körülérné a Földet. A martinacélmü kemencéiből az utóbbi három-négy esztendőben annyi acélt csapoltak, amennyiből az ország minden lakosa számára egy-egy oldalkocsis motorkerékpárt lehetne gyártani. Az erőmű a sztálinváros» és a gyári szükségleten felül még tízszer annyi áramot ad az országos hálózatba; és lehetővé teszi a város kétharmadának távfűtését. A kokszo- lómü egyetlen 55 kamrás kemencéjével évi 13.6 millió dollár értékű kohókokszbehozatalt tesz feleslegessé. Ezenkívül az évente keletkező mintegy 150 millió köbméter gázzal — amelynek nagy részét most a vasmű üzemei használják fel — úegyedmillió háztartás évi szükségletét lehetne fedezni. Eddig körülbelül ezer sztálinvárosi lakásba vezették be a gázt, a Sztálinváros—Budapest között megépülő távvezeték pedig a fővárosba is elhozza majd a sztálinvárosi gázt. A gázból értékes lepárlásu termékek egész sorát nyerik a vasmű vegyi gyárrészlegében. Évente több ezer tonna műtrágyát ad a mezőgazdaságnak. A nagy mennyiségű kátrányt, a feldolgozó üzem elkészültéig értékes valutáért Nyugatra exportálják. A jelenlegi 16 ezer tonna évi kátrány termelésből csaknem 300 ezer dollárt nyernek. A karbantartóüzem (vagy inkább gépgyár) túlnőtte^ a helyi igényeket és sok értékes gépet gyárt más kohászati üzemeknek. Itt készülnek Kina számá- ra a verőlapátos malmok is. — S mindez csupán nyolc esztendőnyi erőfeszítésből! Milyen távlatokat tartogat a Dunai Vasmű? Még a hároméves tervben 1960 közepén üzembelép a vegvigyárrészleg kátránvfinomitója, és 1960 második felében a Il-es kokszolóÉlokk. Ezzel kohókoksz-szükségletük mintegy 70 százalékát hazai nyersanyagból (komlói szén) fedezik. A vasmű gazdaságosabbá tételét szolgálja még az 1960 augusztusára elkészülő habsalakgvártó üzem. De a lényeg, a “szenzáció” persze az ötállványos, félfolytatólagos hengersor gyorsított építése. A jövő év nyarára teljesen tető alatt lesz, de közben már készülnek a hatalmas gépek alapjai; a 150 méter alagsor valóságos, bonyolult kiképzésű földalatti labirintus. Az 560 méter hosszú csarnokba mintegy 13,000 tonna éjlület- vas-szerkezetet építenek be a MÁVAG szerelői. Tizenöt-tizenhatezer tonna sulvu gépi berendezést, s- mintegy 1500 villanymotort kell majd beépíteni a hatalmas műbe, többet, mint amennyi jelenleg a vasmű területén van. Egyébként ott, ahol a tető már kész, megkezdődött a görgősorok előszerelése, hogy ezzel is időt nyerjenek. A hengermű leendő szakmunkásait — többségükben fiatalokról van szó — részben a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és Lengyelországban, másodat pedig a hazai kohászati üzemekben képezik ki: a ’teljesen automatizált hengerműnek kiváló szakemberekre, igen sok technikusi képzettséggel rendelkező fizikai dolgozóra lesz szüksége. A jelenlegi tervek szerint 1963-ra, a hideghengermű üzembe helyezésével épül meg teljesen a vasmű első lépcsője. Ezzel a Dunai Vasmű nyereséggel dolgozó vertikális kohászati üzemmé válik, s évi 400 ezer tonna nyersacél termelésére, illetőleg lemezzé történő feldolgozására lesz alkalmas. Ezzel évente, a jelenlegi világpiaci árakat figyelembe véve, mintegy 15—20 millió dollár tiszta hasznot hoz az országnak. A következő ötéves tervben kiépül a vasmű második lépcsője is, amelynek eredményeképpen évente egymillió tonna nyersacélt dolgoznak fel majd hengerelt áruvá. Távolabbi tervekről egyelőre csak vázlatos elgondolások vannak. így például sor kerülhet a későbbiekben egy csőgyár és egy vas- szerkezeti gyár telepítésére a vasmű mellé. Any- nyi azonban már most is bizonyos, hogy nagyobb arányú beruházásra csak az 1970 utáni években kerül sor, s akkor is csak olyan ütemben, hogy a beruházások még a tervidőszak alatt megtérüljenek. De Sztálinváros ipara ma korántsem merül ki a vasművel, pontosabban a nehéziparral. Fejlődő könnyűipara — a ruhagyár, a fehérnemügvár és a fésüsfonoda — csaknem ezerötszáz asszonynak és lánynak teremtett munkaalkalmat. Helyi iparának évi termelési értéke kb. 70 millió forint, és több mint 1,300 embernek ad kenyeret. Újra megkezdődtek a Sztálinvárosi Szalmacellulóz- gyár földmunkái. Ez a gyár további 320 ember számára teremt majd itt munkaalkalmat, s évi 22 ezer tonna fehérített szalmacellulózt ad a népgazdaságnak, előreláthatólag 1961—62-ben. A gyár üzembehelyezésével csaknem teljesen hazai alapanyaggal dolgozhat majd papírgyártásuk. ★ Mit adbat az országnak Sztálinviy'os? Ha ritkábban is, hellyel-közzel azért fel-felte- szik még ezt a kérdést. Úgy hisszük, a tények önmagukért beszélnek. Meglehet — a szükségesnél nagyobb áldozatokkal épült Sztálinváros a kezdetén. De hogy szükség volt, s van rá, ma már aligha lehet vitás. Egy uj földgázvezeték Erdélyben A kissármási földgázmedencébol egy uj, nagy teljesítményű földgázvezetéket építenek Aradnak, Temesvárnak, valamint Resicának és környékének az ellátására. A vezetéken évi 1—1.1 •milliárd köbméter gázt fognak továbbítani közbenső nyomásfokozás nélkül, minthogy a kut- nyomás is elegendő a súrlódások legyőzésére. Az uj vezetékkel ellátandó területen eddig főként pakurát tüzeltek, amelyet most más,célra fordíthatnak.