Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-04 / 23. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 4, 1959 XmMc a swihtsztóhöz. Az ebben a rovatban kifejtett neze- * Olvasóink ü tek nem szükségszerűen azonosak \ hnwAwAlnnb a szerkesztoseg álláspontjával $ a közügyekhez Ü Kritika a lap egyik cikkéhez Engedjék meg, hogy néhány sorban hozzászólhassák a dél-amerikai kérdésekről szóló cikkükhöz. Én éltem Dél-Amerikában, ismerem a nyelvet és igy nyugodtan állíthatom, hogy ott nincs “szabadság kibontakozása” és a cikk igen keveset hoz az ottani valódi helyzetről. Ha ott valaki írna az amerikai munkásmozgalomról és kihagyná Mea- nyt, Keuthert és néhány más szakszervezeti vezetőt és azoknak befolyását, akkor a cikk félrevezető lenne ahelyett, hogy felvilágosító legyen. Dél-Amerikában csak polgári forradalmak törtek ki eddig és a sok vérfolyás ellenére is azok nem veszélyeztetik a rendszert. Fejlettség szempontjából is különbözők. Brazília egy része őserdő, Argentínában Peron, Kubában Batista a munkásság egyrészét bizonyos előnyökkel maga mellé sorakoztatta, igy hosszú évekig piszkos üzelmeket folytathattak. Mexikóban forradalom volt és hová fajult? S még nem tudhatjuk, mi lesz a kubai helyzetből Castro vezetésével? A délamerikai népre nézve csak egy közös veszély létezik, s ez az amerikai nagytőke és a mögötte lévő politika. Kubát pl. térdre kényszerítheti, kiéheztetéssel, a cukorral (ami gyors, uj felkelést hozhat), vagy egyszerűen a 8 millió lakosú sziget megszállásával, szükség esetén, minden erőlködés nélkül csak azért, mert egy amerikai megsérült. Ez ellen nincs orvosság, mert világháború kitörésére emiatt nem kerülhet a sor.Bár a délamerikai helyzet ilyen s ugyanez a helyzet az egész földtekén az aránylag kis ügyekkel kapcsolatban (bár, ahol történik, ott súlyos és nagy ügy) de egy világháború még sem törhet ki. mert akkor a kapitalista rendszer gyorsan kimúlna, minden rombba dőlne, minden, ami érték J&. vele a3~-emhfir-_arni a legnagyobb—ér^ék) elpusztulna. Egy jobb társadalom helyett a megmaradt beteg emberiséggel nem a középkorba, hanem a kőkorszakba kerülnénk vissza. Ez csak egy teljesen agyalágyult ember elképzelése lehet. Ilyen értelemben a cikk nem felvilágosító, egy kicsit iskolásán hangzik. Geréb cikkeiről szólva, azok úgyszólván mindig szórakoztatók, a helyzetet ismertetők és mélyen járók, emberiek. A lap többi cikkei is közepestől a jóig rendszei'int megfelelők. M. E., Detroit, Mich. NYILATKOZAT A “Kanadai Magyar Munkás” május 21-iki számában az alanti nyilatkozat jelent meg: A Munkás április 23-i számában közölt Gőcze Tibor “Nyilatkozatához” fűzött “Szerkesztői megjegyzés”—amint azt a szerkesztő aláírása jelezte — a szerkesztő egyéni véleményeként jelent meg, tehát neih jelentette a Szerkesztőbizottság kollektiv véleményét. A szóbanforgó szerkesztői megjegyzés a Szerkesztőbizottság előzetes tudta nélkül jelent meg a Munkásban. A K. M. MUNKÁS Szerkesztőbizottsága NÉZZE MEG A OIMKÉJÉT! Nagyon kérjük, hogy nézze meg a lap borítékján a neve felett található dátumot és ha ez 1959 6-nál (iunius) korábbi, ugv az azt jelenti, hogy előfizetésével hátralékban van. Kérjük, hogy m alábbi szelvény felhasználásával küldje be hátralékát, vagy előfizetését. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Megértettem felhívásukat és mellékelek lapom előfizetésére (hátralékára) $..................-t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... írjanak a régi időkről Tisztelt Szerkesztőség! Nyugalomban élő 74 éves bányász vagyok. Már 19 éves koromban tagja lettem Békéscsabán a második internacionálénak. Nagyon szeretném hallani, ha a lap valamelyik olvasója vissza tudna emlékezni azokra az időkre, amikor a munkásembernek még nem volt szabad gondolkoznia sem írja: Márky István A nyulacskák és disznók meséje “Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Atlanti- és Csendes-óceánok közé szorított nagyon gazdag földdarabon, a gyönyörű erdők buja legelőkbe nyúló, csalitos részén történt; hogy a rügyek fakadásának tamburáján sziveket izgató dalokat játszott a Tavasz. A nagytermé- szet eme elbűvölő muzsikájára repdestek és énekeltek a madarak, kergették egymást az őzikék és játszadoztak a nyulacskák. Egy fehér, meg egy fekete nyulacska találkozott össze az erdő szélén, egymásra mosolyogtak és elkezdtek bu- jócskát játszani. Hosszú ideig tartott ez a játék, mert igen elfáradtak és egymás kezét fogva, segítő gondolattal ballagtak hazafelé, ki-ki a saját családjának a körébe, ahol a papa, meg a mama nyuszika aggódó tekintettel várta őket. Másnapra ismét találkát adott egymásnak a két nyuszika és a hófehér szőrméjében parádézó nyulkisasszony egy hercegnőhöz illő pózolással várta a csalit szélén fekete szőrméjében btiszkél- dekő kis barátját, — a fiu-nyuszikát. Azután az évszak legszebb ruhájába öltözött természet ölén újrakezdődött a gyermekekhez illő játék. így ment ez néhány hétig, majd égy napon a nyuszikisasszony igen szótlannak találta kis pajtását, aki szinte megöregedett szomorúságában. Különböző kérdésekkel érdeklődött a nagy szomorúság és lehangoltság oka után, mire végre a fiu-nyu- lacska igy szólt: “nagyon szeretem a társaságodat, hófehérke és bizony igen szeretném, ha örökre veled maradhatnék”. A nyulkisasszonynak igen tetszett ez az őszinte vallomás és boldogan beleegyezett a fiu-nyulacska kívánságába. Azután hamarosan összeházasodtak és nagyon boldogan élnek erdei otthonukban. Azóta se látta senkisem szomorúnak a fekete nyulurfit...” Ez a két nyulacska meséje, amely egy 28 oldalas, színes nyomású könyvben jelent meg, apró gyermekek szórakoztatására. És ezt a könyvet most olvasta el Alabama állam egyik szenátora, E. 0. Eddings, aki a könyvet égetésre ítélte, meri az ‘elkülönítési mozgalom’ egyik vezére lévén, úgy vélekedett, hogy még mesében sem lehet fehér és fekete bundában parádéztatni a nyulacskákat, mivel ez a színkeverés faji keveredést sugalmaz, amit nem lehet megengedni. A népi könyvtárak polcáról már el is tüntették ezt a könyvet, sok mással együtt, amelyekre rányomták a kommu- nista-gyanus bélyeget. Persze ezzel kapcsolatban a “Nyuszikák házassága” cimü könyv Írója Garth Williams is nyilatkozott és meglepetve kérdezte, hogy mióta vérrokonai az embernek a fehér és fekete bundájú állatkák, vagy az ugyanilyen színekben pompázó madarak? A könyv kiadója, a Harper and Brothers cég pedig nyilatkozatot, adott ki, mely szerint a.könyvnek semmi politikai célkitűzése nincs, a szövegrészben sem található gyűlöletet szító üzenet, legfeljebb a szinhatások érzékeltetéséről lehet szó, mely szerint a csillogó szőrű fekete ló a hófehér mellett igen jól mutat a képen, vagy akár a természetben is. A két kis szőrarról, ami ma már megvan Magyarországon. Zárt ajtók mögött tárgyaltunk akkoriban és mindig csak a munkásnép jobb életszínvonaláról, a munkások helyzetéről. Sok-sok évtized elmúlt már azóta, de amit én nem tudtam ott elérni, azt ma már elérték Magyarországon és élvezik a gyermekeink, az unokáink. Mégis érdemes tovább élni és látni az ő jobb jövőjüket. Tisztelem és becsülöm a Magyar Szó szerkesztőségét és minden cikkíróját, figyelem a lapban megjelent problémákat és a kampányt is, de mivel én west-virginiai lakos vagyok, bizony restellem, hogy olyan kevés jött be innen a kampányra. Hogy ezt némiképpen kipótoljam, küldöm előfizetésemet és egy uj előfizetőt; kérem indítsák meg neki a lapot. Egyben üdvözlöm a Los Angelesben julius 4- és 5-én tartandó országos konferenciát és az ott megjelenő munkástársaimnak sikert és hasznos munkát kívánok. A Magyar Szó hü olvasója: Ábrahám Mátyág bundában parádézó nyulacska egymásiránt érzett szerelme pedig teljesen összhangban van az őstermészet emberre-állatra egyformán ható törvény- szerűségével. Miss Reed, a könyvtáros, mindent megpróbált, hogy ezt a kedves kis mesétől polcon tartsa. A Ku Klux Klan és a White Citizens Council, no meg a szenátor ur támadását azonban nem tudta kivédeni és igy kénytelen volt ezt a mesés könyvet is azok közé helyezni, amelyeket égetésre ítéltek, mert azok szerintük kommunista taktikával becsempészett életfilozófiát tartalmaznak. Mr. Williams azt mondta, hogy a könyvet nem felnőtteknek irta, hiszen “azok úgysem értenék meg, mert csak puha, gyapjas szeretet van benne és semmi gyűlölet.” A floridai szenátus tagjait is rövid idővel ezelőtt tiltakozó levelek sorozatával árasztották el, mert egy másik fajvédő, Mr. David Hawthorne kommunista agymosással vádolta egy másik meséskönyv tartalmát. Ezúttal “A három kis malac” meséjéről van szó, amelyben az állatok színezése három különféle formában nyilvánul meg. Egyik fekete, a másik fehér, á harmadik fekete-fehér foltos, vagy éppenséggel megfordítva: fehér fekete ... Ez a könyv is minden könyváéüsitónál kapható és meséje a következő: “Hol volt, hol nem volt, élt egyszer három kövérkés, nagyon boldog malacka. Egyik csillogó szőrű fekete volt, a másik fehér, a harmadik fehér-fekete foltos. A rendes napi játszadozás után komolyan elbeszélgettek egymással az őket érdeklő problémákról. Erősen izgatta mindhármukat az a gondolat, hogy valahogy túl kellene járni a gonosz farkas eszén, aki az állatok óvatossága ellenére is, mindig felfal egyet-egyet közülük. A fekete malac előterjesztette tervét és tanácsát, amit azonban a fehér majac, ostobaságnak betudható okból, nem fogadott el és igy rövid idő alatt áldozata lett a farkasnak. Nemsokára azután a fehér-fekete foltos malac is osztotta fehér társa sorsát. A legügyesebb és legokosabb a fekete malac volt. ő lépésről-lépésre követte a kidolgozott tervet és egy napon a farkast becsalta otthonának kéményébe s ott elpusztította. Ezután már veszély nélkül élte tovább életét, egyedüllétében sajnálkozva kis testvérkéin, akik nem szívlelték meg tanácsát.” ' Eddig tart a “A három malac” meséje. A fajvédő Mr. Hawthorn elismeri ugyan, hogy a kis malacok nem léptek házasságra; mint a nyuszikák tették, azonban fekete-fehér foltos kis malac mégis csak egy előbbi házasságra következtet, aminek ez a ‘mulatté’ malac az eredménye. Tehát ezt a könyvet is ki kell venni a forgalomból, mert ez is magában rejti a kommunista taktikázás csiráit. Ennek a két könyvnek bizonyára megvan pecsé telve a sorsa itt a Délen. A legszomorubb számunkra, liberális és értelmes gondolkodókra az, hogy a mesekönyvek mellett az elemi és főiskolai komoly tanulmányi témákkal foglalkozó könyvekből is kiválogattak vagy hetvenet, amelyeket égetésre ajánlottak azért, mert valamilyen formában magyarázatot adnak a kapitalista és szocialista életfelfogás előnyeiről és hátrányairól, amiről pedig minden müveit embernek tudnia kell, különben elszigetelésre kárhoztatja magát a nemzetközi kul tui'közösségtől. Vigyázni kell tehát az avatatlan kezekre, nehogy kicsinyes elképzelésükkel, a maguk módján irányítsák az amerikai ifjúság művelődésének lehetőségeit. Mert történelmi tények bizonyítják, mire vezethet a könyvégetés.
