Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-28 / 22. szám
Thursday, May 28, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 2 HÁROMBILLIÓ DOLLÁROS KERESKEDELMI FORGALOM hétvégi level írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. ▼ T T~T~7V~ ▼ ▼'▼▼▼TTTT Üljenek rendületlenül! Most, hogy a négy nagyhatalmi külügyminiszter végre összeült Genfben, szerintem nem az a fontos, hogy milyen méretű eredményeket fognak a tárgyalások folyamán elérni (és milyen gyorsan?), hanem az a tény, hogy nap-nap után együtt vannak vitatkoznak, eszméket cserélnek, - szócsatákat vívnak, olykor-olykor csipkelődnek, sőt néha vaskos sértéseket vagdosnak egymás fejéhez — ez a fontos, mert ez az első feltétele minden remélt eredménynek... Hiszen ilyen nyolcszemközti vitatkozás nélkül még az első lépést sem lehetne megtenni a kibontakozás felé. Meg aztán az ilyenfajta “ütközeteknek” nincsenek halálos áldozatai. . . Az a lényeges, hogy itt ki-ki hangoztathatja és kellően megindokolhatja a nézeteit és ha az indokok netalán gyenge lábon állnak, a szemközt ülő félnek azon nyomban alkalma és módja van azokat leszállítani valódi értékükre és a saját ellenérveivel előállni. Ez a rendje és módja minden valamire való tárgyalásnak. A genfi tanácskozás sem lehet kivétel. Még ha történetesen úgy alakulna is a dolog, hogy a gyűlések befejezését követő közös nyilatkozat semmiféle nagyjelentőségű vívmányt sem fog tartalmazni, a tárgyaló felek legalább annyit elértek, hogy az ütközőpontokat mindkét oldalról kellő megvilágításba helyezték és ezáltal lehetővé tették, hogy ki-ki újabb vizsgálatnak vesse alá a vitás tételeket — a másik oldal szempontjainak a figyelembevételével... Már ez is lényeges haladás a helyes irányban, mert tessék elképzelni, hány száz diplomáciai jegyzékváltásba és hány feszültséggel terhes hónapba kerülne máskülönben ezeknek a vitás pontoknak a tisztázása. . . De semmi okot sem látok arra, hogy a gyűlések konkrét eredmény nélkül végződjenek. Semmi kétség: a sikeres megoldás kedvéért a Szovjet is hajlandó lesz bizonyos engedményeket tenni ; kivált, ha a másik oldalon valódi, őszinte igyekezetei és jószándékot lát. És ha a temérdek problémának csak egy igen csekély részét sikerül tisztázni, vagy pláne: megoldani, nem hiszem, hogy a négy külügyér haszontalanul fecsérelte volna az idejét Genfben. Különben is: mi lehet hasznosabb és fontosabb ténykedés manapság egy külügyminiszter számára, mint egyengetni a világbéke útját?! Hiszen ha minden idejüket erre szentelnék és a kevésbé fontos dolgokat a helyetteseikre biznák, senkisem tenne nekik ezért szemrehányást. .. Tehát az idejükből futja bőven — nincs okuk türelmetlenkedni, még ha hat-nyolc hétig is elhúzódik a tanácskozás. Tudtommal egyikük sem szenvedélyes golf-játékos; számukra tehát nem olyan lehetetlen feladat három napnál hosszabb időt egyhelyen tölteni — golfozás nélkül... De ha mindenáron golfozni óhajtanának, tessék a weekend-eket felhasználni erre az időtöltésre és ne a munkanapokat! Üljenek tehát együtt, uraim, amig csak tyúkszemet nem kapnak az ülnöki fertályukon. Higy- jék el: ez nem olyan szörnyű nagy áldozat, ha ennek árán akár csak egy lépéssel is közelebb viszik a világot a békéhez. Ne aggodalmaskodjanak otthon váró teendőik felől — egy jó helyettes majd csak megbirkózik azokkal —, önök koncentrálják minden idejüket és figyelmüket a világ legfontosabb teendőjére: a tartós béke s együttélés lehetőségének a megteremtésére! S noha a hires Montgomery angol tábornagyot különb hadvezérnek tartom, mint külpolitikai szakértőnek, nagyon kívánatos volna, ha a szókimondó öreg katonának a következő két javaslatát a külügyminiszterek komoly fontolóra vennék: 1. El kell ismerni a tényt, hogy Kelet-Németor- szág igenis létezik és a maga módján prosperál. 2. El kell fogadni a tényt, hogy a két Németország egyesítése a jelen időkben nem praktikus politika. Volna az angol hadvezérnek egy harmadik tanácsa is: “Elismerni népi Kinát, mint nagyhatalmat,” ez azonban nem tartozik szorosan a külügyminiszteri tanácskozások tárgykörébe. Annál valószínűbb azonban, hogy ez a régen vajúdó kérdés fel fog merülni a csúcskonferencián, ami ha késik is, semmíesétre sem múlik... r Cyrus Eaton, clevelandi iparbáró, aki mindig ellenezte a szovjet-amerikai kereskedelemnek az Egyesült-Államok általi korlátozását, sajtóinter- jujában annak a véleményének adott kifejezést, hogy az amerikai ipar 3,000,000,00 dollár értékű piacot találhatna a Szovjetunióban. Amióta visszajött a Szovjetunióban tett látogatásából, Eaton nemcsak maga tesz lépéseket, hanem szakértőket alkalmaz arra, hogy a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok problémáit kutassa és megoldja. Véleményét erre és a szovjet kormány képviselőivel folytatott beszélgetéseire alapozva, Eaton azt mondotta, hogy a Szovjetunió három éven keresztül 3 billió dollár értékű készárut vásárolna az Egyesült Államoktól. Rátért azokra az előnyökre, melyek ezen kapcsolatokból kölcsönösen származnának. Uj munkaalkalmakat és profitot teremtene nálunk és a Szovjetuniót segítené nagyszabású terveinek kivitelezésében. Előmozdítaná összeköttetéseinket és egymás jobb megértését. Enyhítené a nemzetközi feszültséget. Eaton szerint a Szovjetunió felszereléseket, sőt teljes gyári üzemeket vásárolna, A nyilvános árverés, amely lepecsételte New York város tulajdonában levő villanyáramot fejlesztő erőmüveknek magánkézbe juttatását, ösz- szesen két percig tartott. Igaz, hogy ez csak befejező része volt annak a 20 éves huzavonának, mely idő alatt a “szabad vállalkozás” hívei, az akkor a város tulajdonába került erőmüveket magánvállalkozóknak — és főleg az állandóan terjeszkedő és monopóliummá nőtt Edison villany és gáz társulatnak — tulajdonába akarták átjátszani. A három városi erőmű üzem a földalatti vasutakat látta el árammal és mintegy gátként szolgált arra, hogy az Edison Co. szabadkezet nyerhessen a két fontos közszükségleti cikk — gáz és villany — árának korlátlan emelésére, habár ez- irányu kérelme mindig szives meghallgatásra talált a hivatalos közegeknél. Ezentúl szabadon kö- vetelődzhet és hivatkozhat arra, hogy termelési költségei emelkednek. Más országokban, Európában mindenütt, ilyen és ehhez hasonló fontos közszükségleti szolgálat állami kezelés alatt van, de a “szabad vállalkozás” hazájában épp ellenkező irányzat érvényesül. A városi vezetőség ismét tanú jelét adta, hogy a 9 millió newyorki lakos érdekei fölé helyezi a monopóliumok profitérdekeit. Az erőmüvek eladása még a város pénzügyi helyzetén sem válMeghalt John Foster Dulles (Folytatás az első oldalról) a külföldön levő amerikai hivatalos épületeken, félárbócra eresztett zászló jelezze a gyászt addig, amig a halottat örök nyugalomra helyezik. Számos külföldi diplomata küldte el részvét-üzenetét. Dulles hat évig volt az Egyesült Államok államtitkára. Diplomáciai tevékenységét azonban jóval előbb kezdte. 1907-ben, 19 éves korában, jelen volt a Hágai Békekonferencián nagyapjával, aki az akkori kínai birodalmi kormány delegátusa volt. Érdeklődését ez nemzetközi térre irányította. Ügyvédi karrierje folyamán külföldi ügyek intézésével tüntette ki magát. Az első világháborúban a háborús ipar bizottságában működött. Ebből eredően résztvett a Versailles-i Békekonferencián, ahol erőteljesen harcolt az ellen, hogy Németországra súlyos háborús elégtételt vessenek ki. Akkor a Sullivan & Cromwell külföldi érdekeltségeket képviselő jogi cégnél dolgozott, amelynek a német nagyipar is kliense volt. Dulles hazai politikában először Thomas E. Dewey személyével kapcsolatban vett részt, de siker nélkül. 1940-ben, ’44-ben és ’48-ban próbálkozott Dewey elnökjelöltségét támogatásával valóra váltani, de nem érte el célját. Dewey, mint New York állam kormányzója kinevezte Dullest egy megüresedett szenátort állásra 1949 julius 7-én, de az év novemberében, amikor mint jelölt vett részt a választási kampányban Lehmannal szemben, Dulles vesztett. Mint külpolitikai tanácsadó résztvett 1945-ben San Franciscóban az Egyesült Nemzetek megalakításában. Cordell Hull, George C. Marshall, Dean Acheson, egymást követő államtitkárok, mindig igénybevették Dulles szolgálatait külügyi politiazonkiviil különböző acélárut. Ha mi nem kötünk vásárt velük, akkor az angolok és németek lesznek előnyben. Tavaly pl. Anglia 75 millió, mig az Egyesült Államok csak 3 millió dollár értékű árut szállított a Szovjetuniónak. (Jelenleg angol kereskedelmi küldöttség van Moszkvában, mely hajlandó hosszúlejáratú kölcsönnel támogatni a megkötendő szerződéseket.) Cyrus Eaton a N. Y. Timeshoz intézett levelében gratulált a lap tudósítójának Harrison Salis- bury-nek beküldött cikkeihez, különösen a Michigan Egyetem Moszkvában tartózkodó igazgatójával, Dr. Harlan Hatcher-el történt interjújáról szóló jelentéséhez. “Dr. Hatcher fő pontját, hogy a szovjetek fejlődése a tudomány, ipar és művelődés terén sokkal nagyobbszabásu, mint amiről nekünk tudomásunk van, ismételten és erőteljesebben kell az amerikai közönség tudatába vinni”, írja Mr. Eaton. “Hírlapíróink közül tulsokan szentelik idejüket arra, hogy veszélyes haragot és keserűséget szítsanak a Szovjetunió ellen... A demokráciában ... a közvéleménynek fontos szerepe van. E tekintetben a sajtóra józanitó felelősség hárul.” toztatott, bár ezt adták okul, hogy az erőmüveken túladjanak. A földalatti vasutak ezentúl Edisontól kell, hogy vásárolják a szükséges áramot, ami a városnak évi 5 millió dollárjába fog kerülni. Az utazó közönség ki van téve annak, hogy a viteldijat a közeljövőben felemelik. Az erőmüveknél alkalmazott és jelenleg a Transport Workers Union-hoz tartozó munkások ki vannak téve az Edison Co. kénye-kedvének, esetleg elbocsátásnak is. Quill harcra készül Michael Quill, a Transport Workers Union elnöke, követeli az Edison Co.-tól, hogy továbbra is ezt a szakszervcezetet ismerje el az erőmüveknél dolgozó 1,400 munkás képviselőjeként. Miután a munkások többé nem városi alkalmazottak, szabadon élhetnek sztrájkjogukkal, amit a városi rendelet megvont tőlük. Quill és a lokál vezetői jul. 1-re sztrájkot helyeznek kilátásba, ha addig nem egyeznek meg az Edison Co.-val. Edison Co. munkásait a Utility Workers Union képviseli és ennek vezetői követeléssel léptek fel, hogy ők képviseljék az erőmüveknél dolgozó munkásokat is. Az erőmüvek eladását a TWU vezetői elitélték, mint a város tulajdonának elherdálását, amely az adófizetőket 100 millió dollárral rövidítette meg. * ge, kai küldetések alkalmával, őt bízták meg a japán békeszerződés megtárgyalásával is. Ez a munka egy évig tartott és a két kormány 1951-ben irta alá a békeszerződést. Amikor Eisenhower lett az ország elnöke, Dullest kinevezte államtitkárnak és a kabinet tagjának. Dulles legnagyobb életcélja vált ezzel valóra. Dulles az amerikai nagytőke pártonfelüli hűséges képviselője volt. Ezért fogadták el szolgálatait úgy a demokrata, mint a republikánus adminisztrációk. Az imperializmus érdekeit megalkuvás nélkül, kitartóan, a végletekig menően védte. A külpolitikai vezetése során gyakran került ösz- szeütközésbe a szövetségesek — Anglia, Franciaország — érdekeivel és mert saját akaratát legtöbbször sikerült rájuk erőszakolni, sok kritika érte részükről. A franciák brutálisnak, az angolok kétkulcsosnak nevezték (Szuezi-csatorna megtámadásakor). Dulles kikelt egyes államok semlegessége ellen, amiért India Nehruja neheztelt rá. A kommunizmus terjedésének megakadályozására “szövetségeket” szervezett, kb. ötven állam részvételével. Ilyen a NATO, a SEATO, a Baghdad Pact, a Délamerikai Államok Szövetsége, stb. Ellenezte gyarmatok és félgyarmatok fel- szabadulási mozgalmát. A nemzetközi feszültséget egyes helyzetekben a végsőkig, a ‘meredekig’ vitte, gyakran a háború kitörését veszélyeztetve. Elnevezték a “meredek mesterének’. Minden erőfeszítés dacára, Dulles nem tudta megakadályozni az emberiség haladását. A számos nemzetközi incidens, amiket a dullesi politika idézett elő, csak göröngyösebbé tette az utat. Dulles távozásával az amerikai uralkodó osztály egyik legnagyobb támaszát vesztette el, de majd talál mást, akivel helyettesítse. Az emberiség tovább folytatja majd harcát a béke és boldogabb élet felé. MAGÁNKÉZRE KERÜLT A VÁROSI VILLANY-ERŐMŰ
