Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-07 / 19. szám
12 AUoGfAM ÉN LAtOm írja: ehn 0+. A , dfc A A A., AAA A A A A ^ -*■ SZENT VAGY SARLATÁN? — Negyedik közlemény — Előző cikkem befejezésénél megemlítettem* hogy lapunk egyik régi olvasója hónapokkal ezelőtt hűséges leírást és fényképfelvételeket küldött nekem azokról az időkről, amikor a mexikói Rancho La Puerta csupán Székely elgondolása volt, amikor nem volt 70 épület, száz alkalmazott, három étterem, nem volt san-diegoi kastély és Cadillac automobil. Lapunk e régi olvasója: John Furrier, aki jelenleg Californiában lakik, de éveket töltött Mexikóban, ahonnan vissza jövetelkor feleséget is hozott magával. John Furierrel való régi ismeretségem alapján határozottan kijelenthetem, hogy megbizható, szavahihető embernek tartom és alant közölt állításai valódiságában nem kételkedem. Múlt év december 16-án keltezett leveléből idézem a következőket: “Remélem, hogy professzor. Székely birodalmában jól érezte magát és meg van elégedve az ott látottakkal és hallottakkal. A valóság az, hogy a világon semmi sem egyoldalú, — igy a professzor jelenlegi tüneményes munkálkodásának is van két vagy több oldala. “Én a kezdetről beszélek, két évtized előtti dolgokról, amikor még semmi nem volt abból, amit Ön ott látott. Mindössze egy 8x16 méretű vályogkunyhó állt a rancho közepén, a másodikat én építettem az első beteg számára, akit én vittem oda San Diego-ból a professzor kezelésére. “Lassan épült a kezdet és én segítettem, mert elhittem, hogy Székely álmát humanista szempontok vezetik. Sajnos, ma már ott tart, mint akármilyen más pénzszerzési mániára alapozott amerikai üzlet. “Ha valamikor alkalmunk lesz rá, hü képet fogok festeni, hogy az elültetett magból miként fejlődött terebélyes fa, a kicsiből a jelenlegi nagy üzlet. . . Kijelentem, hogy nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha én a professzort hátba támadnám, vagy elitélném, de azt merem állítani, hogy kevesen vannak, akik külsőleg és belsőleg úgy ismerik Székelyt, mint jómagam. “Én ma őszinte sajnálattal szemlélem, hogy az a széles tudásu és nemes érzelmű ember átengedte magát a pénzszerzési mániának. Volt idő, amikor szép hold világos éjjelen, az ősrégi tölgy alatt kettesben elbeszélgettünk, mint két igazi jóbarát. Oly megértés volt közöttünk, amilyen még testvérek között is ritkaságszámba megy... “Egy éjjel a pénzszerzési őrület átkairól beszélgettünk, amikor ezt a gondolatot vetettem fel Székelynek: önökön, tudós professzorokon múlik, hogy feltaláljanak egy csodaszert, amelyet minden csecsemőbe be kéne fecskendezni a szülés percében. A csodaszer minden halandót élete egész tartamára semelegesitene lopási, rablási, gyilkolási, gyülölködési és kizsákmányolási hajlamok ellen. Egyben a szépért, a jóért és szerétéiért való törekvés lenne élete célja. Úgy gondoltam, hogy ez lenne az igazi ‘mennyei és paradicsomi élet’ kezdete és ha a tudósok összetennék a fejüket, talán ilyen csodaszer feltalálása sem lenne nehezebb, mint az emberiség kizsákmányolására és irtására szánt gépezetek. “Székely professzor felvetette a fejét a fényesen tündöklő tele holdra, néhány percig gondolkodott, aztán igy válaszolt: “iSok igazság van abban, amit mondott és magam sem látom, hogy miért kell annyi áldozatot hozni gyilkoló szerszámok tervezésére és gyártására, amikor azt humánusabb célokra lehetne fordítani. . . ’ “Ha a prof esszor azért szánta rá magát a pénzszerzésre, hogy anyagi alapot építsen, amely módot nyújt majd annak a csodaszernek tudomány^' elöállitására, akkor megemelem a falapom előfté. De ha nem, ha a pénzszerzés a végcél, — akkor őszintén sajnálom, hogy ő is annak áldozata Tett. . .” Két hónap előtt, február 21-én kelt levelében Furrier többek között ezeket irta: “Amint látom szándékában volt, talán még van is a Székely-birodalomban szerzett tapasztalatairól írni. Tudom, hogy az ottani modern aranybánya működését minden oldalról meg fogja világítani; amihez levelemmel és a csatolt képekkel igyekszem hozzájárulni. AMERIKAI MAGYAR SZÓ “1941-ben a száz éves tölgy alatt látható 8X10 kabin volt az egyedüli épület, — ha ugyan a tákolmányt épületnek lehet nevezni. Ebben is benne volt az én kezem munkája. Ez volt a profesz- szor irodája, raktára és jelenlegi feleségének, Deborah-nak a háló- és lakosztálya. “A professzor a nagy makkfa alatt gyékényen aludt, én pedig az együléses Chevrolet autómban tanyáztam, amellyel Székelyt és Deborah-t szükség esetén San Diegoba szállítottam. A mellékelt képen látható személyek a saját sátraikban laktak, lent a Creek-ben. “Az a nő, akit előző levelemben említettem és akit erőszakkal vittem ki Székelyhez, még ma is él, bár annak idején három orvos feladta és legfeljebb 30 napot jósoltak neki. Székely meggyógyította őt és a saját szememmel láttam, hogy két más nőt is meggyógyított. Figyeltem ottlétem alatt, hogy ezzel a három beteggel valóságos csodát müveit. Ezt a nagy érdemét én mindig elismerem. “Ha ön akkor velünk ült volna a képen látható ‘úrvacsora’ asztalánál a szabad ég alatt, — ennyit látott volna és nem többet abból a birodalomból, amelyet két évtizeddel később meglátogatott. . .” (Ennél a pontnál Furrier felsorolja a képen látható 13 személyt, köztük saját magát és Székelyt. Azután igy folytatja:) “A menü, amelyet — mint a kép is mutatja — nagy bádog mosogató tálakban tettek az asztalra, apróra gyalult paradicsom, káposzta, zöld paprika, saláta, retek, zeller keverékből állott. Mindenki tetszés szerinti mennyiséget szedett magának és utána alfalfa teát ittunk. “Az említett Mrs. Lyda angol arisztokrata nő, aki az óceánon túlról követte Székelyt Mr. Wea- verrel együtt, később kegyvesztett lett, mert ösz- szeszürte a levet annak a mexikóinak a fivérével, akitől Székely a ranchot vette. Mrs. Lyda még ma is ott lakik mexikói férjével és ha még egyszer arra jár, okvetlenül beszéljen vele. . . : APRÓSÁGOK : ► Kovács Erzsi rovata < Beszélgetés a Szuper farkéiban Halló, szomszédasszony. Hogy mint van. Mondja már, tud valami jó magyaros ételt, amibe nem kell hagyma? — Miért kell az magának? — Hát nem lássa, hogy 19 cent egy font hagyma. Már nem tudom, hogy mit főzzek. Na, de menjünk arrébb, kell nekem valami jó szappan, vagy szóda, vagy valami detergent, a tavaszi takarításhoz. Próbálta már a Mr. Kleant? Jó az? — Hát csak azt ne emlegesse. Tudja már régen a begyemben vannak a hirdetések. A televízióban már ugrok fel, mikor kezdi, hogy New Yorkban találtak négy orvost, akik közül három aláírta, hogy mit kell szedni, ha az fáj meg az fáj. Meg a cigarettákat úgy árulják, mintha mennyei boldogságot venne vele az ember. De a legjobban mégis erre a Mr. Kleanre haragszok. Hallja szomszédasszony, ehhez igazán összeszedték a nagy tudósokat, meg a legrafináltabb embereket, azok összeültek és kifundálták, hogy minden háziasz- szonynak, különösen igy tavaszkor mi kell. Mindenkinek kellene égy jó erős fiatal ember. Na, ne nézzen úgy rám, nem arra gondoltam. Kellene egy jó erős segítség, aki huzogálná a bútorokat, mosná az ablakokat, verné a pokrócot, meg miegymást. Itt nincsen cselédje, csak a milliomosnak.- Hát kifundálták, hogy egy ilyen vacak szappan-zószra ráírják, hogy Mr. Klean, és még hozzá odafestenek egy ilyen hatalmas erős karú embert, aki még úgy is néz ki mint az ezeregy éjszaka meséiben a palackból kiugró Dzsin, aki minden parancsát teljesíti. Ezt a Mr. Kleant kínálják most mindenütt. Mr. Klean megmossa az ablakodat, a padlódat, kimossa a ruhádat, mindent megcsinál, csak vedd meg. Hát azt hiszi, hogy nem megvettem? Meg én. Hát tudja, nem akarok itt a Szupermarketbe káromkodni, mert mindenütt sok a magyar, de annyit mondok, hogy a fene ette volna meg ezt a Mr. Kleant, mielőtt a palackból kieresztették. Hát mit gondol, ki pucolta meg az ablakaimat ? Ki mosta ki a ruhát, és ki súrolta négykézláb a padlót? Hát én. De már nem az bántott, de amint ott térdelek a padlón, a konyha asztalon ott az üveg és a Mr. Klean “A mult évben a mellékelt képet elküldtem Székelynek, ajánlottam, hogy nagyittassa meg és helyezze el a jelenlegi társalgóban, vagy a nagy étteremben. A választ ‘Deborah Székely, General Manager’ aláirásu levélben kaptam. Visz- szaküldte a képet azzal a megjegyzéssel, hogy azt ‘nem méltó’ közszemlére kitenni. Egyben figyelmeztetett, hogy a jövőben csak angolul Írjak, mert ő is tudni akarja, hogy a professzorral miről csevegek. “Bevallom, hogy ez engem nagyon bántott. Elvégre a professzorral szoros értelmi és érzelmi együttesben éltünk. Amikor angolul tanult, százszor is hozzám fordult magyarázatért és ime, mi lett a vége: Most, hogy beeveztek a milliomosok társadalmi klubjába, Deborah megtiltotta a magyar levelezést. így most elestem annak lehetőségétől ,hogy Székelyt közös anyanyelvűnkön emlékeztessem régi beszélgetéseinkre és egykori felfogására, álmaira, céljaira. Azóta feltalálták az A- és H-bombát, ki is próbálták már emberirtásra, de a kapzsiság, a gyűlölet elleni csodaszer még mindig feltalálásra vár. . . “Nincs már alkalmam erre Székely figyelmét felhívni, mert ‘Deborah Székely, General Manager’ megtiltotta a magyar nyelv használatát, én pedig nem tudok magyarral angolul makogni. Ha ők el akarják a régi időket és a régi barátot feledni, ám legyen úgy és vége!” Ilyen volt hát a kezdet a Rancho La Puerta-n, amely azóta négy más Rancho-val kibővült nagysikerű vállalat lett, naggyá fejlődött és amely ma már a régi idők emlékei és a régi barátok nélkül is megállja a helyét. Furrier “pénzszerzési mániára alapozott amerikai üzletnek” nevezi Székely mai vállalkozását, de talán nem is tudja, hogy a Rancho La Puerta sok tekintetben valóban magáévá tette az ilyen üzletek sajátosságait. Erről és saját tapasztalataim további ismertetéséről a jövő heti számban lesz szó. Thursday, May 7, 1959 ott vigyorog rám. Bizisten kiröhögött. Na hallja, a pénzemért még ki is nevetnek. Hát engem ne ^kérdezzen, hogy én milyen szappant használok. A két kezemet, meg akármilyen szappant. — Na, ne mérgeskedjen. Inkább mondja meg, mi újság a politikában. Maga mindig tud valamit. — Hát e héten cskk a Mrs. Luce az újság. Tudja, az ilyen nagyszájú, élesnyelvü asszony előbb-utóbb megjárja. Már én akkor haragudtam rá, mikor a szegény megboldogult Rooseveltre olyan sok rosszat kiabált. Meg akkor se nagyon szerettem, mikor színdarabot irt az asszonyokról, de abba nem volt egy rendes asszony. Hát rossz társaságba járhat. Most aztán Braziliába akarták küldeni követnek, de az egyik szenátor nagyon kikelt, hogy egy ilyen nagyszájú asszonyt ne küldjenek, mert van ott Dél-Amerikában elég ba- junk anélkül is. Na, erre kitört a nagy harc. Tudja, ez a Mrs. Luce már volt követ Olaszországban, de ott is baj volt vele. Meszet evett. Úgy, ahogy mondom, a mész a falról, meg a plafonról az ágyára, meg az ételére hullott — biztosan akkor is nyitva volt a nagy szája — és attól mérgezést kapott. Hogy kiabált akkor is,, hogy minden olasz kommunistát csukjanak a börtönbe, mert azok mérgezik. Végre is rájöttek, hogy a festékben volt valami, ami neki ártott. Hát kinyitotta most a száját a szenátorra is alaposan. Hogy azt a ló fejen rúgta, azért beszél olyanokat. A szenátor vissza, hogy a Mrs. a fejdoktorhóz jár. Szóval lemondott a kedves. Most mehet visz- sza színdarabot Írni. Na, de megyek már, mert sose lesz vacsora. Isten áldja. Koraszülés, vagy elkésett esküvő? A “Newyorker” cimü lap “Szerkesztőségünk válaszol” rovatában olvastuk: “Fiam fél évvel ezelőtt nősült — Írja a nyájas olvasó. — Tizennyolc éves menyem öt és fél hónappal az esküvő után 9 fontos fiúgyermeknek adott életet. Menyem édesanyja azt állítja, hogy koraszülés történt. Kérem, válaszoljanak, lehetséges ez?” A szerkesztőség válasza: “Az ön unokája nem született túl korán, csupán az esküvőt tartották nagyon későn. Ez azonban ne kisebbítse a kedves családi esemény fölött érzett nagy örömét!” «\MV\VWWMMVVVmW\VMWVmWWMVVWVVVM Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető!
