Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-30 / 18. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 30, 1959 XíotíeJc a swikisxtőlwx Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink tek nem szűk cégszerűen azonosak jf hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával j a közügyekhez f Az elszaporodásról Tisztelt Szerkesztőség! Úgy az angol, mint a nyelvi lapok is Írnak az emberiség elszaporodásának problémájáról és igy én is kívánok hozzászólni ehhez a témához, habár hol leszek én már akkor, amikor ez a helyzet be fog állni? Én ugyanis május 2-án 86 éves leszek és igy szinte közöm sincs ehhez a kérdéshez. Valaki már évekkel ezelőtt azt irta, hogy a halak olyap mértékben szaporodnak, hogy ha a természet nem gondoskodna róla, akkor már nem viz volna a tengerekben, hanem haltenger volna helyette, annak ellenére, hogy a földteke háromnegyed részét tengerek fedik. Szóval mindig volt valahogy és mindig is lesz valahogy. Feb. 25-én igen érdekes cikk jelent meg egy tniami-i újságban (Rich Still Get Richer — and Poor have More Kiddies), mely kifejti, hogy mily mértékben fogunk elszaporodni. Állítólag a két és háromnegyed billió ember 7 billióra fog szaporodni 41 év múlva. Habár ez igen fantasztikusnak hangzik, mégis sokat mond. Először is azt, hogy ki fél tőle, másodszor azt, hogy már előre megijednek, hogy mi lesz akkor, sőt van egy harmadik eshetőség is, hogy akkorra már egy más rendszer alatt fognak az emberek élni, akik tudománybs utón megoldják majd a kérdést. Vagy talán a halak módján oldódik meg a nagy kérdés, amin mi előre rágódunk. Bár én azt is olvastam már, hogy a háború nem jelent olyan nagy veszélyt, mint a népek elszaporodása, ami azután jó propaganda arra, hogy az embereket félrevezessék. M. Schönbrun A kampány tovább folyik Tisztelt Szerkesztőség! A detroiti kvóta betöltésére vonatkozóan arról értesítem a munkástársainkat, hogy a vezetőség tárgyalta a kérdést és úgy határozott, hogy az idei első kirándulásunkat, valamint egy társasösszejövetelt fogunk rendezni a lap javára. Habár a klubunk pénzállománya nem a legjobb, mégis a lap fenntartása érdekében meg fogunk mindent tenni, hogy az anyagi támogatást összehozzuk. Én is szorgalmazni fogom, hogy ne maradjunk el a célunktól. G. Miklós, detroiti lapkezelő Még a naptárról Tisztelt Szerkesztőség! Én is megkaptam a naptárt, ami igazán megérdemli azt a sok dicséretet. Csak a Matejka János történetét bővebben kellett volna megírni, mert igazán megható lehetett a nagymama és az unoka találkozása. Az olvasó szeretné tudni, hogy ki a Sándor unoka anyja, a hü szerető, vagy az orosz leány? Mindenesetre nagyon szép, hogy habár Oroszországban született és nevelkedett, mégis tisztán beszélte a magyar nyelvet. Cseszkovics András. Az öreg és idős államférfiakat küldjük nyugdíjba Tisztelt Szerkesztőség! Mindenek előtt bocsánatot kérek, hogy e kissé hosszúra nyúlt sorokkal zavarom önöket. Elöljáróban legyen szabad a legőszintébb hálámat kifejeznem, mivel módomban van kedves lapjukat rendszeresen olvasnom. Érdeklődéssel olvasom minden sorát, melyek az utolsó betűig az igazságot hirdetik. Sok olyan dolgot tudtam meg belőle, kivált az utóbbi számokból, amit az itteni lapok nem közölnek. Ez érthető is. Különösen, ha a modern fegyverekről van szó, vagyis arról, hogy milyenek vannak már és még milyenek lesznek. . . Bizonyára pánikot keltene a nép között, amely már eddig is sok megpróbáltatáson ment keresztül. Egyébként, ha lapjaink ezeket közölnék, a még itt-ott megbúvó deklasszált elemeknek ez valóságos csemege lenne! Nagyon elszomorító az, hogy az ártatlan emberek milliárdjainak sorsát egyes őrültek, vagy gonosztevők tartják kezükben... Akik rövidlátó eszükkel busás hasznot húznak ebből, mitsem törődve a saját vesztükkel, ami adott esetben feltétlenül bekövetkezne! Még egy dolog van, ami elgondolkoztat: Mi célja lehet annak, hogy egyes országok, sőt az egész világ lakossága életének sorsa egyes el- agott államférfiaktól függjön? Különösen, ha az illető államférfi betegségben szenved... Én nagyon tisztelem az öreg embereket, legyen az bárki! Hiszen magam is 60 felé járok. Ezenkívül súlyos betegségek is gyötörnek... Olyanok, miket csak a “sárga föld” gyógyít meg. De engedel- met kérek a véleményemért, nem tartom helyesnek, Hogy a világ sorsát (kivált a mostanit) ilyen egyének teljhatalmulag intézzék. Nyugdíjazni kellene őket, hogy hátralévő éveiket a nyugodt, csendes otthonukban töltsék... Gábor Károly, nyug festőmunkás Nagymaros, Magyarország. Elismerés Tisztelt Szerkesztőség! Bódog András cime nincsen birtokomban, azért a laphoz irom a neki szóló sorokat. Köszönetét akai'ok mondani Bódog Andrásnak azért az élvezetért, amit “Charlie Dgyokutáj hagyatéka” cimü cikkének olvasásával nyújtott. Nem emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára hasonlóan megható, élvezetes Írást. Azokhoz, akik megtartották a Magyar Szó április 9-iki számát, lenne egy szavam: Ajánlom, hogy olvassák el mégegyszer Bódog András kitűnő cikkét, hogy sokáig emlékezzenek rá, mert ki tudja, mikor lesz hasonló élvezetben, szórakozásban részük. Azután adják oda ezt a lapszámot olyan honfitársnak, aki még nem olvasója lapunknak. Adják oda és mondják meg neki, hogy ilyen és hasonló cikkeket egyedül csak a munkások lapjában olvashat, sehol másutt. Egyedül ez az egy cikk sokszorosan megéri a lap előfizetési árát! Még egyszer elismerésemet és köszönetemet fejezem ki a “Charlie Dgyokutáj hagyatéka” cikk írójának. E. H. Neuwald Levélírásra buzdítja az olvasókat Tisztelt Szerkesztőség! A utóbbi időben több oldalról jövő erős kritikát hallottunk arravonatkozólag, hogy a Magyar Szó “Olvasók írják” rovatában feltűnően kevés levél jelenik meg Kaliforniából. Úgy vélem, hogy ez a kritika jogos, mégpedig azon oknál fogva, mert ide olyan idősebb munkások jöttek az ország minden részéből, akik már régóta, — legtöbbjük már Magyarországon is —^ résztvettek a munkásmozgalomban. Miért hallgatnak tehát? Mi lehet ennek az oka? Talán csak a közömbösség? Avagy nincs mit irmok? Vagy talán az, hogy elszoktak az Írástól és félnek a tollat kezükbevenni ? Éppen ezen kérdések felett gondolkoztam, amikor elolvastam a Magyar Szó április 9-iki számának “Amit kézbesít a posta” cimü cikkét, amiért kézszoritásomat küldöm Geréb barátomnak. Nem csupán azért, mert most már valaki a mi lapunkban is erélyesen rámutatott a postahatóság éppen nem demokratikus erőszakoskodására, mint tették azt már több amerikai liberális lapban is, hanem inkább a cikk azon pár mondatáért. amelyekben Geréb munkástárs gyönyörűen kifejti, hogy A TUDÁSNAK, -— mindenféle tudásnak, — CSÁK AKKOR VAN ÉRTÉKE, HA AZT NEM TARTJUK MAGUNKNAK, HANEM TOVÁBBADJUK. Ebben a gondolatban feleletet találtam a fenti kérdéseimre. Mert tapasztalatból tudom, hogy lapunk értelmesebb olvasóinak igen is van mondanivalójuk. Beszélgetés közben hamar meggyőződést nyerünk erről. De mennyire értékesebb lenne a mondanivalójuk, ha azt az “Olvasók Írják” rovatban, nagyobb közönség előtt mondanák el. Ezzel a levéllel buzdítani akarom azokat, akiknek van valami, a közönséget érdeklő mondanivalójuk. írják meg, “osszák meg” tudásukat mindannyiunkkal, mert azzal a lapunkat is érdekesebbé, színesebbé tehetik. Schubert József MMny felvilágosítás Miamiról Tisztelt Szerkesztőség!» Néhány felvilágosítással kívánok szolgálni azon honfitársaimnak, akik hosszabb, rövidebb időre, vagy állandó letelepedésre Miamiba jönnek. Sokan nem tudják, hogy Miamiban, s különösen Miami Beachen, három helyen nyújtanak ingyenes kulturális és tudományos szórakoztatást az érdeklődőknek. A Washington' Avenue és 21 utcánál a szabad ég alatt: kedden este 8-tól 9-ig felolvasást tartanak, különböző témákról, film kíséretében; szerdán este 8-tól 9-ig koncert van kitűnő énekesekkel, különböző operákból; szombaton este 7-től 8-ig nemzetiségi táncok gyakorlott táncosok előadásaiban, majd 8 óra után amerikai táncok. Innen azután át lehet menni az Amerikai Magyar Klubba, ugyancsak vasárnap este is, a 3901 N. W. Second Avenuen. Csütörtökön este koncert van Miami Beachen (1st St. és a tengerparton), 8-tól 9-ig a szabad ég alatt. Az Ocean Front Auditóriumban (Ocean Drive, 10-ik utca, a tengerpar- on) komoly előadásokat tartanak filmmel egybekötve. • Itt kívánom megjegyezni, hogy ápr. 6-án egy ilyen hirdetett előadáson voltam, Woodrow Wilson béketervének 40 éves évfordulója emlékére. “Béketerv” címen tartott előadást Mr. Berns, a Miami Daily News újságírója, méltatva Wilsont, mint a béke harcosát. Rámutatott Truman külpolitikájára, mely letért a roosevelti politikáról, felelős a koreai háborúért, adminisztrációja alatt becsületes emberek ezreit börtönözték be, mert a békét hangoztatták. Megemlítette, hogy ugyanakkor a szocialista országokban azokat büntették, akik a béke ellen emeltek szót,, vagy Írtak. A jelenlegi elnökről beszélve kijelentette, hogy nem vezérférfi, hanem csak elnök. Megjegyzem, hogy a haladó szellemű embereknek is érdemes Wilsonról, mint a béke bajnokáról megemlékezni. Wilson felhívta az amerikai nép figyelmét a semlegességre az első világháború idején, de a német militarizmus fenyegető magatartása következtében beavatkozást sürgetett. A központi hatalmak összeomlása után külön békét kötött Amerika Németországgal és Wilson arra törekedett, hogy létrehozza a nemzetek ligáját, melynek az Egyesült Államok — a szenátus ellenvetése miatt — nem lett tagja és igy csonkán működött Genfben. A mai politikai helyzet sokban hasonlít az akkorihoz, csupán sokkal veszélyesebb. Nincs biztonságérzetünk, az egész világ tudja, hogy a szocialista országok békében akarnak építeni, s ugyanakkor a tőkés országok billiókat költenek arra, amit “biztonság”-nak neveznek, s a hidegháború folyik tovább. A közönség hálás tapsokkal honorálta az újságíró bátor előadását. Nem tudja az ember, hogy optimista legyen-e, amikor a generálisok izgatnak, hogy ne hagyjuk magunkat és a provoká- lások napirenden vannak. Nem tudja az ember, hogy a pirkadó hajnalt jelenti-e az, amikor a békéről beszél és arra áhítozik mindenki. A vak is azt mondta, hogy “meglátjuk.” P. S. ELVHÜSÉG Idegen a város, idegen a nép a bábeli hangzavar idegeket tép. Trópusi hőség elzsibbasztja testem, szabad levegőt szomjuz vándor lelkem. Nézem a tengert, a sziklás tengerpartot, nem tudom feledni a múltat, a tegnapot. A szabad országot, hol egykor boldog voltam, s a boldogságod, melyet Tőled kaptam. Maradtam hii fiad, harcoló katonád, falvakban bolyongó mezei vadvirág. Falvakban, gyárakban, ahol megjelentem, tördelve, nehezen emlegetik nevem. És tanítottam parasztot, munkást öreget, fiatalt ezzel szereztem én eszménknek sok szép diadalt. Irta: Dr. Y.
