Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-30 / 18. szám
Thursday, April 30, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ MÁJUS ELSEJEI POHÁRjCÖSZÖNTU Poharat, poharat, csengő poharat fel! Aranyló italnál zengjük énekünk el! Hazánkhoz, mely a földön a legdrágább hon, Szívből szálljon hozzá ma köszöntő dalunk! L'nnep van ma otthon s a nép ünnepel, Májusnak elsején dallal vonulnak fel. E nemes szép napon lélekben ott vagyunk, Köszöntve emeljük hazánkra poharunk! Ott, hcl zord hegyek kéklőn nyújtanak ormot, Dombokon a tavasz már életet hordoz, A mosolygó Alföld szélesen húzódik, Verőfényes tája délibábban játszik. Akácok diszitik óriási sikját, Sürü erdő védi gazdag kincsü halmát. Ott hol szomjas laposon csatorna fut át, Virulás kövessen minden homokbuckát! Csendes kis patak, mely szerényen csörgedez , Mig barlangot képezve hegybe belévesz, Csillogó vizekre, mik frissen bugynak fel, Színes domboldalon életet kezdjenek. A kék Dunára, kanyargó Tiszára, Zugó Balatonra, Fertő nádasára, L'j tavakra, melyek ezután telnek még, Szolgálják a nép jelenjét, jövőjét! A vén Tabán, mely kopva emelkedik fel, Buda ősi szive történelmet lehel, Halászbástya s régi Citadella falak, Duna ősi partján emléket ontsanak! Régi kapuk, kövek, mártíroknak szobra, S a Muzeum, hol Petőfi állt talpra, Eger ős vára. mely dicső harcról regél, Éltesse népben a szabadság eszméjét! Gyárak kéményei, mik füstben nyúlnak fel,' Gépek kattogása életszintet emel, öröm árassza a közösségi munkát, Viruljon az élet, városon s falun át! Iskolákra, hol a jövő nemzedéke, Tudást nyerve léphet országunk élére, Ctak-sinek, mik föld testét hálózzák, Híven adja népe erejét, tudását! Gyermekek játéka gazdag mésevilág, Ifjúság élete kénykedésben pompáz, Azokra, kiknek vasökle szerszámot fog, Vagy tervezve cpitnek boldog Holnapot, Akik gyermeket adnak, s nevelik jóra, Vigyáznak, a bu ne törje arcukat búsra, Kik fátyolos szemmel a múlton merengnek, Drága honunkban éljenek boldog életet! Poharai, poharat, csengő poharat fel! Benne arany az ital, s szivünkben a kedv! Ünnep van ma s a világgal ünnepelsz, Egy szivdobbanásban köszöntünk Tégedet! A sötét mélyből testvéri kéz emelt fel, S gyermekid élhetnek emberi életet, Gazdagodj Te hon, ősi föld, Fiaidban lelj örömöt. Béke fénye sugározzon további utat, Világ előtt álljon megannyi hős fiad! S aki hozta a szabadság zászlaját, Véle együtt élj, virulj drága szép Hazám! GABRIEL, Toronto Májas elsejei üzenet versben Ahogy én szeretem hazámat, Olyan joga van máseknak is ahhoz. Azért, hogy a színe más, vagy más nyelven beszél, Nincsen abban semmi veszély. Munkás vagyok, ő is munkás. Célunk nem lehet más. , Nemzetköziek vagyunk Össze kell tehát tartanunk. Nemzetközi Testvériség! Szent Eszme, áldott légy! Mig téged a világ népe meg nem ért. Nemzetközi összetartás lesz az erő, Aminek örülni fog a jövő. Munkásnépek most, vagy soha! A zsarnok ellen álljatok sorba. A világnak kiáltsátok: Pusztuljon már el a zsarnok! Kiáltsátok! Békességet akartok! N. K., Florida Szereli a lapot Tisztelt Szerkesztőség! Igazán sajnálom, hogy újságom fizetésével elmaradtam, itt küldök tiz dollárt és kérem, küldjék tovább. A munkaviszonyok miatt nehezen tudom rendezni tartozásomat, az újságot azonban szeretem és továbbra is úgy Írjanak, mint eddig. Igaz tisztelettel. F. Simon, Kanada q A májusi ünnep Május elsejének ünneplése a fa-szellem imádásával kezdődött Irta: GERÉB JÓZSEF Nem egészen véletlen müve az, hogy a munkásság az év 365 napja közül éppen május elsejét választotta ki az uj társadalmi rendért folytatott küzdelem szimbólumává, mert ezt a napot már évezredekkel ezelőtt is ünnepelték, noha más célból, de annyi tény, hogy a Föld északi részén a szabadban tartott ünnepségekre a május elseje, vagy a hozzá közel eső valamelyik nap látszik legalkalmasabbnak. Május elsejére a fák és a bokrok legnagyobb része már kizöldül, mezei virágok SZinpompája díszíti a tájat s a levegőt is szinte mámorossá veszi az uj élet illata. Az ősember, - akárcsak a kisgyermek, — úgy képzelte, hogy amit lát, vagy amiről tapintás utján tudomást szerez, az mind, hozzáhason- lóan, lát, hall és érez. Mindenki látta már, 'hogy a kisgyermeket, aki sir, mert beleütközött a székbe, úgy nyugtatjuk meg, hogy megpacskol- juk a ozéket, amiért a drága babuskát megütötte. Az ősember is ilyenformán gondolkodott a füvekről, fákról és az állatokról. Úgy tartották, hogy azokban tudatos lények élnek, akárcsak az emberben, csupán azzal a különbséggel, hogy azokból a szellemek időközönként eltávoznak, de az éj sötétjében láthatatlanul visszaosonnak. Ezt a látszatot erősbitették a falevelek mozgásából eredő zugó, susogó hangok ; a gályák súrlódása okozta titokzatos nyi- szorgások s mind az a sok misztikus jelenség, amivel a természeti erőket még nem ismerő primitiv, babonás ember az erdőben találkozott. Köztudomású, hogy az emberi civilizáció hajnalán egész Európát és Ázsiának az Európa felé eső részét rengeteg erdőség borította, ahol csak itt-ott akadtak kisebb tisztások, ahol nagyobb embercsoportok élhettek. A fa-szellem Egész természetes tejlát, hogy az erdős környezetben lakó embereit életében a fának igen nagy szerepe jutott és vallások kialakulásánál is döntő befolyást gyakorolt. A máig is fennmaradt népszokások egész sorozata mutatja, hogy az európai és ázsiai népek kezdetben faimádók voltak. A primitiv vallásokkal igen részletesen foglalkozó Sir James George Frazer (1854—1941) angol tudós a “The Golden Bough” cimü igen hires munkájának jelentékeny részét a “fa-szellem”, illetőleg a faimádás ismertetésére foglalja le. Megtudjuk ebből a munkából, hogy Európa őslakói mindegyikének volt valamilyen “szent fája”, így például a kelta és a gaul népek a tölgyfát tartották szentnek s papjaik, a “druidok”, nemcsak imádkoztak az ilyen fákhoz,, hanem állat, sőt még emberáldozatot is mutattak be azoknak. Hogy mennyire szigorúan vették a tölgyfa tiszteletét, mutatja az az egész középkorig fennmaradt német törvény, amely elrendelte, hogy azt az embert, aki a tölgyfának a kérgét leszedi, meg kell ölni, beleit ki kell vágni s azt a tölgyfa körül kell csavarni. — Szóval: életért életet követeltek. A magyarok is A pogány szláv népek is faimádók voltak, közöttük tehát az oroszok is. Erről sok orosz és litván néprege tanúskodik. A finn-magyar népregék között is akad néhány (írja Sir Frazer), melyek azt mutatják, hogy ezek a népek az őskorban az erdők mélyén, ligetekben vagy berkekben kiszemelt nagy fák alatt áldoztak a fa-szellemnek. v De megtaláljuk a fa-szellem imádását az amerikai indiánoknál is, ami mutatja, hogy a fejlődés folyamán minden néphez eljutott, jobban mondva a fejlődés folyama alatt minden nép keresztülmegy a fa-szellem imádás korszakán. Mint minden vallásnál, úgy a fa-imádásnál is az ember a saját emberi tulajdonságaiból épiti fel az istenét. Azért a fa-szellemeket is részben him, részben pedig nőneműeknek képzelték, akik annak rendje és módja szerint összeházasodnak, gyermeket nemzenek, majd megöregszenek és elpusztulnak. És azonkívül, miután úgy tapasztalták, hogy egyik ember jó, a másik azonban már gonosz, úgy a szellemeket, vagy isteneket is aszerint osztályozták. Voltak tehát jó és gonosz fa-szellemek is. Egyes népek úgy tartották, hogy az elhalt emberek szellemei húzódnak meg a fákban s azoknak a hangját vélték felismerni az erdők titokzatos suhogásában. Az idevágó irodalom szerint a fa-szellemnek a különböző népek más és más erőt és hatalmat tulajdonítottak. A szláv népek például azt tartották, hogy a fa-szellem jó vagy rosszindulatától függ a gyümölcsfák termése. Észak-Indiában már úgy vélték, hogy a fa-szellem, ha jóakaratu, akkor az állatok szaporodását segíti elő. Sok más helyen viszont csak olyan nő számíthatott magzatra, aki megnyerte a fa-szellem kegyét. Idővel tehát a jó fa-szellem a szaporodás istene lett. Az is érthető, hogy a fa-szellem imádók figyelemmel kisérték a fáknak az évszaki változásokkal kapcsolatos viselkedését márcsak azért is, mert az ősi erdőségeket leginkább a leveleiket hullató, téli álmot alvó fák alkották. így a természet szinte maga kínálta fel az alkalmat arra, hogy az év ezen- táján a megújhodást ünnepeljék. Ezért a Május elseje mindig a vigság, a mulatság ünnepe volt. Május elsejének ünneplése tehát valójában úgy kezdődött, hogy a 'hívők ezen időtájt nyújtották be áldozataikat a fa-szellemnek, kértek tőle segítséget a következő gyümölcstermő szezonra, avagy védelmet és segítséget az ellenség ellen, mert a háborúk is csak a téli hidegek elmúltával kezdődtek. A fa-szellem papjai igyekeztek minél vigabbá tenni az ünnepet, mert a vigadó (valószínűleg mámoros) embertől nagyobb ajándékokat s áldozatokat kaptak. Midőn az európai népeket a keresztény vallásra téritették, az uj egyház átvette a fa-szellem május elsei ünnepét. Abban a korban már a nép városokat, falvakat alakított s szokássá lett, hogy házaik előtt május elsején “május-fát” állítottak fel leginkább az “eladó” (férjhez adó) lányok tiszteletére, mutatva, hogy azzal a termékenység istenének a kegyét akarták megnyerni. Ez a szokás egyes helyeken napjainkig fennmaradt. f A mai Franciaország, Anglia, Belgium és közeli területen azonban nagyon sokáig fennmaradt az a szokás, hogy Május elsejét az erdőkben, ligetekben ünnepelték igen nagy vigság, dorbézolás közepette. Az egyházi vezetők tűrték, meri nagy hasznot hozott. Időközönként azonban akadtak egyes puritán lelkű egyházfők is, akiket nagyon bántott a dolog. Ezeknek egyike, az angol Phillip Stubbes például “Anatomie of Abuses” cimü könyvében (1538) ezt irta: “Május előestéjén, meg más alkalmakkor is. lányok és fiatalemberek, özvegyek vagy magánosok, sőt férjek a feleségeikkel együtt is nagy csoportba gyűlve mennek a hegyek közé, az erdőkbe, ligetekbe, ahol nagy dorbézolással töltik el az egész éjjelt s csak másnap térnek haza fagallyakkal és vadvirágokkal feldíszítve. “De annyi bizonyos, hogy az Ur nem volt közöttük, nem az Ur vigyázott rájuk, hanem maga a Sátán. Megbízható embertől hallottam, hogy gyakran hatvan vagy nyolcvan szűz is megy ki velük az erdőbe, de csak nagyon kevés tér visz- sza úgy, mint ahogyan elment, érintetlenül.” Miután az emberek tudatában május első napja a természet megújhodásával társult, szinte magától kínálkozott, hogy azt a napot jelöljék ki az uj társadalmi rendszer kialakulására emlékeztető ünnepnapnak is. , Jöttek a papok De az is természetes, hogy akik hittek a faszellemben, azok szerették volna megérteni a “fák nyelvét”, sóvárogtak a hatalmas szellemek pártfogása után és védelmet kerestek a gonosz fa-szellemek ellen. És az is természetes, hogy hamarosan akadtak emberek, akik képesek voltak elhitetni a többiekkel, hogy nekik befolyásuk van a szellemekre, megértik azoknak a nyelvét s tud- tukra tudják adni a szükségbe került ember kérelmét. így keletkezett a papok osztálya, akiknek rendeltetése lett a szellemeknek küldött adományok s áldozatok összeszedése és továbbítása. A megújhodás A dorbézolások
