Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-26 / 13. szám
Thursday, March 26, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 AHoQrAN ÉW IAtOm írja: ehn Akikről mindenki snegfeSsdkczeff (Ötödik közlemény) A második világháború folyamán Amerika egész népe felsorakozott a kormány és a hadvezetőség mögött és minden áldozatra készen állott annak az érdekében, hogy országunk és szövetségesei győzelmesen kerüljenek ki a nácizmus ellen folytatott háborúból. A munkások és munkásnők százezrei és milliói tódultak a gyárakba, amelyeknek termékeire égető szükség volt a hadviseléshez. A farmokon nem maradt elegendő számú munkás az ugyancsak szükséges termékek learatására, begyűjtésére, szállítására. A kongresszus engedélyt adott külföldi farmmunkások, főként mexikói “brace- rok” behozatalára, hogy .ezáltal a termelőket kisegítse szorult helyzetükből. Az amerikai és mexikói kormányok közötti szerződések alapján a második világháború után minden tivben több és több bracerot hoztak be az országba, — tekintet nélkül arra, hogy az amerikai munkaviszonyok megkövetelik-e ennek szükségességét, vagy sem. 1957-ben csaknem félmillió ilyen munkás dolgozott amerikai farmokon. Ami azt is jelenti, hogy a békében a nagyfarmok kapzsisága munkanélküliségnek és családjával együtt nélkülözésnek tett ki sok olyan bennszülött munkást, aki a háborús években kész volt minden szükséges áldozatot meghozni. A bracerok behozatalának ügyét a munkaügyi minisztérium kezeli. Mielőtt egy farmer igénybe veheti ezt a szolgálatot a. minisztériumnak igazolni kell. hogy elegendő belföldi munkaerő nem áll rendelkezésére. A bracerokon kivül körülbelül 12,000 angol nyugat-indiait, egyezer japánt, 6,500 kanadait, néhány száz filippinót és egv-egy csoport bahamait is hoznak az.országba. Ezeket a farmmunkásokat ideiglenes belépési kártyával látják el a bevándorlási hivatal ellenőrzése alatt. Kisebb csoport mexikóit is hoznak be ilyen alapon, akiknek egy részét Oregonba szállítják, ahol a farmerek azonnal megérkezésük után elveszik a kártyájukat. Ezzel elérik azt, hogy a munkások nem távozhatnak a munkahelyükről, ahol leirhatatlanul szennyes állapotban tartják őket. Ez valóban a “kényszermunka” tipikus példája. Amikor a munkaügyi minisztérium megszabja azokat a feltételeket, amelyek mellett a bracerok dolgoznak és ellátásukat szabályozni próbálja, a minisztériumot dühös támadások érik a Farm Bureau Federation részéről, amely másfélmillió tagsággal kérkedik. A támadásokból kiveszik a részüket a termelők munkáselhelyező irodái is, amelyek mexikói munkásokat hoznak be, azokat elhelyezik valamilyen központban, ahonnan az irodákat fenntartó termelőket látják el a szükséges munkaerővel. Az Arizona Cotton Growers Association titkára, E. S. McSweeney, 1958-ban egy kongresszusi bizottság előtt panaszkodott, hogy “bennünket, farmereket nagyon elkeserít az, hogy a munkaügyi minisztérium a legapróbb részletekig próbálja szabályozni a farmmunkások alkalmazását és elhelyezését.” Érthető Mr. McSweeney keserves panasza és tiltakozása, ha figyelembe vesszük, hogy 1956- ban, amikor a munkaügyi minisztérium szemlét tartott a vándormunkások kaliforniai és arizonai camp-jain, megállapítást nyert, hogy éppen Mc Sweeney egyesületének a camp-je volt. “az összes között a legszégyenletesebb állapotban. Minden egyes 10 láb széles és 12 láb hosz- szu szegényes bódéba négy embert és egy pet- .róleum kályhát helyeznek. A legtöbb bódé ajtaját nem lehet elreteszelni, igy csirkék és egyéb háziállatok szabadon járhatnak be és hagyják a padlón a — névjegyüket. Különböző férgek százait tapossák össze a lakók. Az f étel-hulladékokat csak ritkán szedik össze és viszik el. A zuhany-fülkék piszkosak és büzle- nek, mint az árnyékszékek.” A munkaügyi minisztérium csak immel-ámmal próbál a bracerok helyzetén segíteni, mert részint nem áll elegendő ellenőrző munkaerő a rendelkezésére, másrészt erős nyomás alatt áll a termelők szövetségei és az őket képviselő kongresszusi tagok részéről. A kongresszusi képviselők jól tudják, hogy a behozott vándor-munkások nem szavaznak, ellenben a farmerek szövetségei jelentős szavazatmennyiséget kontrollálnak. Ezért azoknak az ér- deiket képviselik és védik, kiktől megválasztásuk függ. A “Public Law 78”, amely a mexikói polgárok behozatalát szabályozza, pontosan előírja, hogy a bracerok csak az esetben és ott alkalmazhatók, amikor és ahol belföldi munkerő, a belföldi bérskála mellett nem áll a farmerek rendelkezésére. Ez a “pontos előírás” azonban csak papíron szerepel, mert a farmereknek elsősorban s mindenek felett a lehető legolcsóbb és könnyen kihasználható munkerő kell. Az állami képviselő- házban és szövetségi kongresszusban ülő farmerképviselők dolga, hogy ezt a munkaerőt meg is kapják. A spanyolul beszélő népességnek van egy bi- zoéttsága (Catholic Council of the Bishops’ Committee), amelyet a legjobb — vagy a legrosszabb — akarattal sem lehet “radikálisnak” nevezni. Ennek a bizottságnak az alelnöke, L. M. Lopez, igy írja le a bracerok védtelen, kiszolgáltatott helyzetét: “1955-ben a coloradói Agate közelében felborult egy másfél tonnás teherautó, amely megszakítás nélküL szállított 55 férfit, nőt és gyermeket 1600 mérföldön át. Többen meghaltak a szerencsétlenségben, mások heteket töltöttek a denveri General Kórházban. “Amikor kiszabadultak a kórházból, sem az állami elhelyező iroda, sem a termelők, sem az őket szállitó munkás-elhelyező nem volt hajlandó ellátásukról és hazaszállításukról gondoskodni. Mire a mi Welfare Departmentünk akcióba lépett volna, ezek a szerencsétlenek akár éhen is halhattak volna. “Egy anya két gyermekével órákon át ült denveri irodámban, mialatt mindent megtettünk, hogy a vái'os valamelyik jótékonysági hivatalától segítséget nyerjünk a számukra. Három óra tájban az anya elájult. Kiderült, hogy az előző nap óta nem eltek. Megetettük őket és barátaink között összeszedtünk annyit, hogy megválthattuk az autóbusz jegyeket és visszaküldők őket szülőhelyükre. “Nagyon szomorú, hogy amig a termelők nagy szubvenciókat kapnak a kormánytól, amely díjtalanul verbuválja számukra a munkásokat, addig a vándormunkásokat éhbérrel fizetik és velük szemben senki nem érez felelősséget.” Mr. Lopez is úgy látja, hogy a dolgozók e csoportja az, akikről mindenki megfeledkezett. . . Az Amerikában tartózkodó mexikói konzulok kötelessége lenne, hogy mexikói polgárok szerződés-biztosítottá jogait védelmezzék. De amikor egy braceronak panasza van és a munkaügyi minisztérium képviselete 100 vagy 200 mérföldnyi- re fekszik munkahelyétől, akkor a bracero rendszerint a legközelebbi katolikus; templom papjához fordul segítségért. A pap nem tehet semmit, legfeljebb azt ajánlhatja, hogy felhívja a legközelebbi mexikói konzult, akinek a bracero anyanyelvén mondhatja el a panaszát. Ilyen ajánlatra a braceronak mindig ez a válasza: A szegény braceronak igaza van: tapasztalatból tudja, hogy ahogyan az amerikai képviselő, úgy a mexikói konzul sem törődik az ő sorsával és kénytelen beletörődni abba a szomorú helyzetbe, hogy vele senki nem törődik, róla mindenki megfeledkezett. A munkaügyi minisztériumnak 1957-ben Arkansas és Texas államokban 35 embere volt, akik több, mint százezer bracero helyzetét voltak hivatottak ellenőrizni. Ez már nagy “javulás” volt 1951 óta, amikor e két hatalmas államban mindössze 14 minisztériumi alkalmazott “gondoskodott” a bracerokról és ellenőrizte a termelőket korlátozó rendelkezések betartását. . . Amikor 1956-ban az egyik camp-et “túlzsúfolt és szeny- nves” állapotban találták, a jelentést ellátták a hivatalos számmal és — megfeledkeztek róla. A camp túlzsúfolt és szennyes maradt. Mitchell munkaügyi miniszter állítólag próbál segíteni a helyzeten, mert a minisztériumban is kezdik belátni, hogy a bracero program mai kivitelében nemzeti szégyen és rég elérkezett az ideje, hogy valami történjék úgy a külföldi, mint az amerikai farm-munkások érdekében. A munkaügyi minisztérium helyzetét a termelők és munkás-elhelyezők támadásain kivül az is “No, Pádre, nem akarok beszélni a konzullal, ő nem az én barátom, ő a munkaadóm barátja.” megneheziti, hogy a farmerek kongresszusi képviselőbarátai a külföldi munkások ellenőrzését el szeretnék venni a minisztériumtól s a bevándorlási hatóságok kezébe helyezni. Ily változás is a termelőket segitené, mert a bevándorlási hivatal megengedi, hogy a termelők a külföldi kormányokon keresztül magukkal a külföldi munkásokkal csinálják a megállapodásokat. így az amerikai kormány kikapcsolódnék a szerződésből és az ellenőrzés ezáltal még a mostaninál is lazább lenne. Ily körülmények között importálták a Virginia állambeli termelők a bahamai alma-szedőket, akiket leirhatatlanul rossz és szennyes camp- ekben helyeztek el. Bár ez köztudomású lett, a termelők szárazon uszták meg a dolgot, mert mellettük állt Byrd szenátor, — maga is egyike a nagy alma-termelőknek és a bahamai dolgozók kizsákmánvolói- nak! Amerikai képviselők és szenátorok, mexikói konzulok, úgyszólván kivétel nélkül a nagyfarmerek barátai. Nem csoda, ha az idegen és belföldi farmmunkás nyomorúságos, kihasznált helyzetében nincs javulás! Mit csinálnak a nagy munkásszervezeték V Van-e soraikban hajlam arra, hogy odaálljanak azok mögé, akikről mindenki megfeledkezett? Jövő heti lapszámunk befejező közleményében erről lesz szó,Gastro nem támogatja a US hidegháborús céljait Fidel Castro nyílt tömeggvülésen visszautasította egy volt barátjának tanácsát, hogy Kubának az Egyesült Államok mellett kell felsorakoznia a tornyosuló nemzetközi eseményekben Havanában a szakszervezetek központjává Kubai Munkások Szövetsége rendezésében megtartott felvonuláson, az elnöki palota előtti térségen felsorakozott sokezer munkás előtt tartott beszédet Jose Figueres, Costa Rica volt elnöke. A beszédet rádión és televízión közvetítették Kuba népéhez. Itt fejtette ki Figueres azon véleményét, hogy a délamerikai országok nem veszik eléggé figyelembe a nemzetközi eseményeket, a “hidegháborút”, amely “meleg háborúvá” válhat és hogy Kubának és egész Latin Amerikának ebben a helyzetben az Egyesült Államok mellé kell állnia. Figueres e kijelentésére David Salvador, a Kubai Munkásszövetség elnöke a mikrofonhoz lépett és a szónokot megszakítva kijelentette, hogy “mi nem lehetünk az amerikaiakkal, akik ma is kizsákmányolnak bennünket.” Figures után Fidel Castro beszélt a tömeghez. Visszautasitotta Figueres feltevését és vádolólag beszélt az Egyesült Államokról, amely most is támogatja Batista volt kubai elnök követőit és megengedi nekik, hogy az Egyesült Államok földjén szervezkedjenek Kuba ellen. Florida partjain és a Dominikai Köztársaságban vannak a Kuba- ellenes támaszpontok, mondotta Castro. Szükségesnek tartja, hogy Kuba semleges maradjon a hidegháborúban. A felvonulás Kuba népének egységét mutatta be a forradalmi kormány támogatásában. A katonaság a szakszervezetek tagságával menetelt. Az utóbbi hatalmas traktorokat vonultatott fel, amelyeket a‘ szakszervezetek adományoztak a paraszt ságnak a földreform támogatása jelképeként. •' ★ A NAGYON SZÓFUKAR és nagyon fecsegő ember megegyezik abban, hogy egyformán untatják hallgatóikat. ★ SAN FRANCISCO városban már megjelentek az első karácsonyi hirdetések: “Ne várj az u olsó pillanatra, vásárold meg már most a karácsonyi italokat, — hátha közben is megszomjazol?!” ★ AZ AGRICULTURE DEPARTMENT riportja szerint az átlagos amerikai földművelő munkás 1958-ban 1,068 dollárt keresett. Akik a farmon is laktak, azoknak az. évi jövedelme 2,034 dollárra rúgott. ★ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK népe 1958-ban 75 billió dollár ára élelmiszert fogyasztott el az előző év 71 billió értékűvel szemben.
