Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-05 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 5, 1959 MAGYAR HUMOR KIRÁLYHEGYI PÁL: A SPORT hozott össze... őt Piroskának hívták, engem Gézának és már ebből is láttam, hogy a sors egymásnak rendelt minket. Regényes körülmények között ismerkedtünk meg, egy kölcsönkönyvtárbán. Emlékszem — mintha ma történt volna — pedig ennek már van jó három hete — gyanútlanul mentem a kölcsönkönyvtárba, de már a kirakat üvegablakán keresztül megláttam őt és megtorpantam, önfeledten válogatott a könyvek között, és ahogy néztem törékeny alakját, szép, puha, barna haját, keskeny kezét, azonnal elöntött valami ismeretlen forróság, és a szivem vad dobolásba kezdett. Pedig igazán nem vagyok könnyen hevülő ember, az eiső ifjúság, a bolondságok, a szalmaláng korszaka immár mögöttem van, hiszen majdnem betöltöttem huszonnegyedik évemet. Betámolyogtam a könyvtárba, de nem érdekeltek a könyvek. Csak őt néztem, amint elmerülve kutatott a könyvek között. Ebben a válságos pillanatban a véletlen sietett segítségemre. Mindketten Tolsztoj után nyúltunk, mindketten— csodálatosak a sors utjai — ugyanazt a kötetet akartuk kiemelni. Arra is pontosan emlékszem, hogy a kötet a Coppeified Dávid cimü regény volt, bár lehet, hogy nem Tolsztoj irta és az is lehet, hogy más volt a cime, de hiszen ez xnellékes. És udvarias b-^gon jg-y szóltam: — Pardon. Csak tessék! De ő sem akart mögöttem maradni:--- Kérem — felelte. — Parancsoljon! Én izgatottan és idegesen ragaszkodtam jogaihoz, elvégre ő a nő, mire kiemelte a kötetet és rámnézett. — Ha megengedi — mondtam — azt hiszem, én vagyok az idősebb. . . Tolsztoj Géza, szigorló orvos vagyok. Rögtön megbántam a Tolsztojt, hiszen tudhattam, hogy mindössze Teleki Gézának hívtak, de a Tolsztoj-kötet megzavart, és a lány is nézett rám, mint valami tündér. Lábam elzsibbadt az izgalomtól. Eddig azt hittem, hogy a hires mondás, hogy “azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány” csak üres szóbeszéd: egy szigorló orvossal sohasem történhetik meg, hogy ne tudja: fiu-e, vagy lány, de én ezekben a percekben igazán nem tudtam. Semmit sem tudtam. Csak néztem őt és csak akkor nyugodtam meg, amikor megtudtam, hogy Éliás Piroskának hívják. Ha neve van, akkor mégiscsak földi nő — próbáltam meggyőzni magamat. Az első percek bénító izgalma után már úgy, ahogy beszélni is tudtam hozzá. Könnyedén és nagyon elmésen: — Mégiscsak nagyszerű valami eery ilven köl- csönkönvvtár! — lelkendeztem. — Az ember bejön gyanútlanul és mire feleszmél, látja, hogy inár itt áll és válogat a könyvek között egy villámnő. A hangja olyan volt, mint a hegedűé. — Tessék? Bocsánat, úgy értettem, hogy villámnő. .. — így értette? Érdekes! Pedig ugv is mondtam. — Csodálatos! — hegedülte. — Mi az, hogy villámnő ? De én a sarkamra álltam: — A villámnő az egy olyan. . . illetve a villámnő olyan nő, aki úgy hat az emberre, mint a villámcsapás. — Olyan erős? — Nem. Olyan váratlan. Olyan fényes, olyan szép. Az ember lába gyökeret ereszt és elbüvöl- ten rohan a nő után a világ négy tája felé, mint a nyúl. Piroska hirtelen a kezét nyújtotta: — Nekem most már haza kell mennem. Nem tudják, hol maradtam ennyi ideig. Én fogtam a kezét és átkoztam azt a rossz szokást. hogy kézfogásnál a kezet hamarosan el kell engedni. Akkor mirevaló az? Piroska indulni akart:-y- ‘A Viszontlátásra! Azt hiszem, jó barátok .leszünk. ■ megjegyzést nem hagyhattam szó nélküli —t Sajnos, ez lehetetlen, Piroska. Villámnő. csak «egyszer csap le az ember életébe, de mint a neve is mutatja, ez a csapás halálos. A villámnőt az ember kénytelen elvenni feleségül. Piroska nevetett: — Mondja Géza, nem túlságosan korai ez? — Bocsánat, én csak a villámot dicsértem — tértem ki az egyenes válasz elől. Álltunk szótlanul a kapu alatt, én el nem eresztettem volna Piroska kezét a föld minden kincséért sem, de éreztem, hogy mondani kell valamit. És mert más nem jutott eszembe, megkockáztattam egy ártatlan kérdést, nem gondolva arra. milyen kiszámíthatatlan következményei lesznek könnyelműségemnek: — Szereti a sportot? — érdeklődtem közömbösséget színéivé. — Szeretem — suttogta Piroska és nekem ettől a szótól minden vérem a fejembe szállt. Szédültem. Én is imádom — feleltem. — Különösen sizni szeretek Az a legszebb — hazudtam —, mert hiszen mindenki láthatta, hogy ez nem is igaz, hogy ő a legszebb a világon, ő: Piroska, nem pedig a si, és én utálom a hideget, a telet, a havat, amely vizes és a sportot, mert elfárasztja az embert, és elvonja a mozitól. Különben nem is tudok sizni, és mindig megvetettem azokat a könnyelmű embereket, akik kényelmetlen sítalpakon rohannak, velőtrázó sebességgel cikázva hóról hóra, értelmetlenül, hiszen egyik hó olyan, mint a másik. De mindennek dacára ezt Piroskával nem vitattam, tehát megbeszéltünk egy sirandevut, a Szabadsághegy lábánál. Szerencsére emlékeztem, hogy az ilyen si-dolgot a Szabadsághegyen szokták elintézni. Kölcsönkértem az egyik kollégámtól a sífelszerelését, meg is kaptam, mert szerencsére ő beteg lett, eltörött a lába sizés közben, tehát szívesen engedte át nekem az idomtalan léceket, a rudakkal együtt. Elindultunk Piroskával a hegyre. Először' is bementünk a melegedőbe, beszélgettünk a sisport- ról, amely a legszebb időtöltés. Végül kimentünk' a melegedő ajtaja elé és szakértő tekintettel szemügyre vettem a havat. Mondhatom, csúnya volt. De nem értem be ennyivel. Hadd lássa Piroska, kivel van dolga! Belemarkoltam a friss fehérségbe, gondterhelt arccal szétmorzsoltam uj- jaim között a havat és igy szóltam: — Si-hónak kissé poros. Félek, ma nem sízhetnénk kedvünkre. Aggódva néztem Piroskára, de a lány arca felderült és sportbarátsággal igy szólt: — Ha poros, akkor ne erőltessük a dolgot. Még nincs eléggé összefagyva. Majd holnap! Talán több szerencsénk lesz. .. Másnap megint ott ültünk a melegedőben. A hideg valamit engedett, úgyhogy a hó még mindig nem tudott :összefagyni. Mi azonban nem csüggedtünk! Napról napra feljártunk a hegyre, ellenőrizni, hogy fagv-e rendesen a hó. De nem fagyott. Vesztünkre Piroska találkozott egv kellemetlen barátnőjével, bizonyos Jolánnal. Jolán addig idegesített bennünket, mig ott nem hagytuk a pompás melegedőt és ki nem mentünk a porha- nvós, kellemetlen hóra. Egy ideig csak csúszkáltunk, de a nagy lecsúszásokhoz sem Piroskának, sem nekem nem volt kedvem. Én kis csúszkálás közben is elbuktam a sikos havon. Kiderült, hogy a lécek csak hátráltatják az embert a mozgásban, mert nem tudtam feltápászkodni. Rábeszéltem Piroskát, hogy hagyjuk abba a sportot egy napra, menjünk moziba, léc nélkül, mert az sokkal kényelmesebb. Ilyenkor derül ki, milyen az igazi sport-nő! Piroska azonnal belátta, hogy igazam van. Boldogan ültünk a moziban, kettesben. Másnap nagy hóesés volt, és igy önkénytelenül is felmerült a gondolat, hogy a hó elől vonuljunk be egy kis budai cukrászdába, ahol remek kréme- sekét lehet kapni,, melegben. A si-hóra ugvis várni kell. mig összefagy, 'és amig esik, addig nem tud rendesen, megfagyni. — Nincs olyan hó — oktattam Piroskát —, aniely röptében meg tudna fagyni, ha csak nem az Északi-sarkon. . . A cukrászdában váratlanul bevallottam Piroskának, hogy szeretem, és el akarom venni feleségül, mihelyt kész orvos leszek. . — Ha férj és feleség leszünk, rengeteget fogunk sportolni .—- színeztem előtte a jövőt, mert a lejtőn most már nem volt megállás. Piroska sóhajtott és elkedvetlenedett. Megrémültem : — Mi a baj, drágám? Piroska sírni kezdett. Diszkrét, halk női sirás volt, de mégis sirás, én izgalomtól reszketve faggattam, mi a baj, és titokban elhatároztam, hogyha belehalok is, de megtanulok sizni, és megnyerem az országos bajnokságot. Nem mindenki hal bele! — vigasztaltam magamat, mire Piroska megszólalt: — Nézze, Géza, most már meg kell vallanom, hiszen férj és feleség leszünk, és én nem élhetek valakivel egy ilyen szörnyű hazugsággal a lelkemben. Meg kell mondanom, hogy én sohasem lehetek a maga felesége, mert közöttünk nem lehet meg az a harmónia, amely házastársak közt elengedhetetlen... — Miért, drágám ? Miért ne lehetne harmónia ? — Nézze, Géza, én most már megmondhatom, hiszen mi úgysem látjuk egymást többé, én nem tudok sizni. Nem is akarok. Én utálom a sporto- kat, kivéve a mozit, a színházat és a táncot meg a könyveket. — Hát akkor miért adta ki magát sportlady- nek, Piroska? — Mert féltem, hogy megvet, ha kiderül a tudatlanságom és az, hogy nem szeretem ezeket a hideg téli sportokat. Fellélegzettem: — Piroska drága, most jól figyeljen ide! Én becsületszavamra fogadom, hogy maga nélkül soha az életben nem veszek silécet a kezembe! A sizés nem választhat el bennünket. Inkább mindenről lemondok, csak magáról ne kelljen lemondanom. — De titokban szenvedni fog és mással akar maid sizni! — Soha! Esküszöm! Ne is beszéljünk erről többet! — jelentettem ki férfiasán, és megcsókoltam a kezét. így hozott össze a sport jövendőbeli feleségemmel. LENGYEL HUMOR “Miért olyan elgondolkozott?” — kérdezte egy ur, az éppen mellette ülő, imént megismert hölgyet. ,, “Nem vagyok elgondolkozott.” “A kisasszony éppen fél órája szót sem ejtett ki a száján. Vajon miért?” “Mert nem volt mondanivalóm.” Ha a kisasszonynak nincs mondanivalója, sohasem beszél?” — kérdezte a fiatalember egyre növekvő érdeklődéssel. “Nem.” “Akkor nem lenne kedve a feleségem lenni?” ★ A kis Hannát és tesvérkéjét, Jant korán szoktatták illemre. Anyukáék az imént taníttatták meg vele, hogy kislány hálóingban nem fogadhat vendéget. Az első este Jan be szeretett volna menni Hanna szobácskájába. Illedelmesen kopog. — Nem szabad, Jan — hangzott a kislány hangja bentről —, hálóingben vagyok. Várj egy kicsit. Jan vár egy-két percet. Újra kopog. — Bejöhetsz, Jan — mondta most Hanna —, már nincs rajtam a hálóing. A Marszalkowska utcában találkoztam Kowals- kival. “Megnősültem” — mondta — “és ezzel tömérdek gond szakadt a nyakamba. A legsúlyosabb az, hogy nincs lakásom.” “Nem tudnátok eleinte az apósodéknál lakni?” — ajánlottam. “Sajnos, nem. ők is az apósuknál laknak.” ★ Az I. számú igazgató a külvárosban lakott, a villamosmegállótól még egy jó kilométernyi gyaloglásra. Lakása és hivatala között szolgálati gépkocsiját minden rábeszélés ellenére sem használta, mondván, egy kis kutyagolás jót tesz az igazgatók pocakjának is. Az I. számú igazgató később más beosztásba távozott.. A II. számú igazgató kétszáz méternyire lakott a villamosmegállótól, otthona és a gyár közötti útvonalon pedig mindössze kilenc hónapig használta szolgálati gépkocsiját. Ezen idő után nem távozott. más. beosztásba, print elődje, de ő sem használta tovább a gépkocsi. A II. számú igazgató saját gépkocsit vásárolt. w w w wvwt» « * wtwnv •'*** Vigyük sikerre a Magyar Szó lapépitési kampányát! J2_
