Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-26 / 9. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ i Az ember társas lény. Az évezredek folyamán kialakította a társadalmat, amely az egymásrautaltság felismerésének következménye. A kollektiv és az egvéiii gondolkodás még sokáig össze fog ütközni, amig az emberiség kialakítja a technikai fejlődésével arányban álló társadalmi formáját, de a két véglet hangoztatása csak akkor jelent bűnt, ha amögött durva egoizmus rejtőzik. Az 1956-os eseményeket is hasonló konfliktusok idézték elő. Nem a reformokat kívánó tömeget — a dolgozókat! — kell felelőssé tenni az ezt követő tragédiákért, hanem azokat a haszonlesőket, akik a híradástechnikát eszköznek használták fel, hogy a milliók látását elhomályosítva a tömegeket az érzelmek és szenvedélyek polipkarjaiba űzve bábuként felhasználhassák. Ellenforradalmat említeni halálos vétek azok előtt, akikre a vizsgálódó lelkiismeret gyanúja esik. 1957 első felében őrjöngő lármával avatták “hősökké” a beugrasztott egyszerű munkás ifjakat, akiket szerepelni vittek körutakra a csodás, mennyei Amerikában. Csoda-e tehát, ha a szegény statiszták önmagukkal előbb-utóbb megha- sonlanak, mert rá kell jönniök, hogv az egész színházi rendezésnek ők csak napidiias figurái voltak és a puppet-man akkor ejti el őket, amikor a jelenet végszava ezt megköveteli? íme sok puppet-manje volt az erőszakos és visszatetszést szülő játéknak, akik önmagukat leplezik le s itt az idő felhívni a milliók figyelmét, hogy vigyázat, ne feledkézzetek meg a saját érdekeitekről, ne legyetek áldozatai a jelszavakkal bűvészkedő kufároknak. A fenti szavak a valóságban gyökereznek, de általános jellegűek s hogy mindenki értsen belőlük, megemlítek egy tényleg megtörtént esetet, ítéljen mindenki, ahogy a szive diktálja. A “Széchenyi” vacsorára volt hivatalos Király Béla, önmaga kreálta zöldinges tábornok, valamint az egyik “szabadságharcos” ifjú, aki éppen munkanélkül volt. Az előkelő szálloda különtermében cocktail-eztek a “gazdasági életben” működő magyarok, hogy meghallgasság “Feri bácsi” beszédét. Kinos meglepetés érte a magyar ifjút, mert a mulatozó jómódú úriemberek társaságában ő erősen kiütközött, ők ugyanis Cho- rin Ferenc bölcsessége és a “jövő” lehetőségei felől tájékozódni jöttek össze, hogy mikor mehetnek haza s milyen zsíros állásokba helyezi őket az önmaga kreálta “Feri bácsi”, aki ezzel felejtetni akarja azt, hogy valamikor ő volt Magyarország diktátora. Úgy rángatta a kormányok gyeplőjét, ahogy azt a “szent tőke” érdekei megkívánták. Amikor tilos volt követelni szociális vívmányokat és Magyarországon ifjú és öreg a munkanélküliség reménytelenségétől őrlődött fel, “Feri bácsi” és a hasonszőrű urak dúskáltak a jólétben. Feri bácsi mondott is okosakat. PL ilyesmit: “Magyarország nem kezdődött 1945-ben és nem fejeződött be 1956-ban sem!” Világosan kifejezte, hogy a tőke a jogfolytonosság elve alapján visszasétál majd Magyarországra, csak hallgassanak rá, a jó Feri bácsira! A talpnyaló sereg együttérzéssel, a szép jövő álmától fűtve tapsolt. Királv “tábornok” ur is. Itt talán az ur szócskát is idézőjelbe kellene tennem, mert nála sohasem lehet tudni, hogy még mindig nyilas, avagy kommunista, vagy már talán kapitalista-e? Sem az FBI, sem a Free Europe nem hajlandó ezt a kérdést boncolgatni. Még azt sem, hogy őfelsége valóban szabadságharcos-e. Köztudomású ugyanis, hogy 1956 okt. 28-án még kórházban feküdt és nem a tüntetésekben szerzett sebesülései következtében. S hogy mióta itt van, miből él látszólagos jómódban, honnan kapja jövedelmét, erről senkinek sem számol be. Miután Király “tábornok” , lefölözte mind a nácizmust, mind a kommunizmust, megpróbálja a szerencséjét a kapitalistáknál, cserben hagyva a munkások millióit! De hol van a munkásifju, akiről fentebb említést tettem? Király Béja őt is cserbenhagyta. Ugyanis “Feri bácsi” okos kapitalista. A vacsorára invitáltak elégedjenek meg, ha rájuk mosolyog, de a vacsora árát, 8 dollár,t minden meghívott köteles volt lefizetni. A kibitzelő kufárok nem fizették le szívesen, de hát mit lehessen tudni, mit hoz a jövő? Az ifjú munkás, akit még hónapokkal ezelőtt széliében, hosszában mutogattak, óvatosan elpárolgott a tett színhely érői. Nem érezte jól magát az “úri” társaságban, mert felvillant benne gyermekkori élete, amikor az ilyesfajta emberek lenézték őt is, munkás-saiileit is. Fájt a szive kidobni a 8 dollárt, hiszen munkanélkül volt, másra kell a pénz. Mindenki fanyalodva nézte félszeg mozdulatát, mert látták benne a “prolit”, aki nem közéjük való! • Az ifjú maga sem vette észre, hogy az utcán volt és szívta azt a friss levegőt, amely hiányzott neki abban az áporodott atmoszférában. . Hát csak erre volt ő jó, hogy mutagossák, mint a cirkuszi lovat? Senkinek sem volt hozzá egy meleg szava. A tábornok is csak a “nagyságok” körül szimatolt, megfeledkezett róla. A fiút bántotta megalázó helyzete, de a múlt emlékei leikébe idézték azt a Magyarországot, amelyet ezek az urak igyekeznek visszaállítani. Keze ökölbe szorult. Hát ez Amerika, amiről annyi szépet mesélt a Free Europe? Most jutottak agyában a tudat felszínére azok az amerikai szegények, akiket már látott naponta, de akik elhomályosultak a propaganda sugallta képek mögött. Nincs állása, nincs társasága, amiben uj életet, családot alapíthatna. Egyedül, egyedül érezte magát. Bánatos gondolataiban már a kültelken gyalogolt, amikor rászólt egy szép vonásu, de sovány és sápadt asszony: “Come with me, have a good time!” A fiú ránézett, elöntötte az ifjúság vágya. Az asz- szony nem úgy kínálta testét, mint az edzett prostituáltak, ajánlatában még benne csengett valamriiiiiiiminiiiniuiii immmjininmiiimi Hol vagy üssük®? WASHINGTON. — A “National Science Foundation” jelentése szerint az újabb tudományos kutatások kétségbe vonják azt a botanikai tételt, hogy az öröklést továbbitó “genes”-ek a külső körülményektől függetlenül továbbítják az örökölhető tulajdonságokat. A régi elmélet szerint a végtelenül piciny géneket a fejlődés millió és millió éven át hozta létre a szükséglet hatása alapján s azért csak a fejlődési folyamat hatásának megfelelőleg viszi át az öröklött tulajdonságokat a szülőktől az utódokra, a növényeknél, állatoknál és az embernél egyaránt. A Wisconsin Egyetem egy kutató csoportja Prof. R. Alexander Brink vezetése alatt a kukoricát vizsgálva rájött, hogy a geneket külső hatással is befolyásolni lehet. Ily módon például képesek voltak megváltoztatni a kukorica színét, ami pedig öröklött tulajdonság. Pár évvel ezelőtt az orosz botanikus, Lisenko, hangoztatott ilyesmit, de akkor a “szabad -világ” tudósai részéről nagy támadásban részesült. Az uiabb kísérletek tehát ismét életrehivják és vita tárgyává teszik a Lisenko elméletet. Szovjet humor I TOLMÁCS Irta: Veszlav Brudzinszkij Külföldi vendég látogatta meg a művészet helyi nagyságait. Fiatal, szimpatikus tolmácsot hozott magával. A tárgyaló felek összeültek, a vendég barátságosan a házigazda szemébe nézett, majd elkezdte: — Nagy figyelemmel kisérem sajtónkban megjelenő cikkeit, melyek a kultúráról szólnak. Például, engem nagyon lebilincselt a homlokzatok és díszítések igen érdekes építészeti problémája... Vagy — a vendég még inkább beleélte magát — a7 anök vitáin arról, hogv megtalálhatók-e a szocialista realizmus elemei a neoimpresszionista festészetben. Tudom, hogy az önök országának mtivészértelmisége arra törekszik, hogy munkásságával tökéletesen kifejezze a humanizmus elveit, annak ellenére, hogy ezen a téren nem minden kísérlet hozta meg a várt sikert. Engem igen érdekel az önök munkájának eredménye, és szeretném közelebbről is megismerni az önök alkotó tevékenységét. Most elhallgatott, a házigazda pedig türelmetlenül nézett a tolmácsra, aki hivatásának magaslatán állva jelentőségteljes szünet után ennyit mondott: — Azt mondja, hogy minden nagyon érdekli — és egy újabb szünet után hozzátette: — És azt kérdezi, milyen a művészet helyzete nálunk. — A mi művészetünk — felelte izgatottan a házigazda — most uj fejlődési szakaszhoz érkezett el. Megértettük, hogy az élettől távol álló akadémizmus nem több, mint mesterség a művészetben. Uj szervezeti formát hoztunk létre, hogy összefogjuk minden művész m minden alkotó Thursday, February 26, 1959 mi a nőből, ami úgy hiányzott az árván élő ifjúnak. Engedett a csábításnak. Nem a prostituáltak tömegszállására vitte az ifjút, hanem messzebb attól. A lakásban szabómiihely volt, a nő szerint a bátyja műhelye, de neki pénzre van szüksége, mert özvegy és két kisgyermekét kell eltartania s munkához nem tud jutni. A nő zavart Volt, szerette volna azt nyújtani, amit egy nő nyújt a hálószobák varázsában, átosont a másik szobába, figyelmeztette a gyermekeket, hogy maradjanak csendben, figyeljék a televíziót. Majd visszatérve, ledobálta magáról a ruhákat és teljes odaadással akarta megjutalmazni ismeretlen lovagját. Sovány testével nem tudta elérni a hatást. A fiú lelkében inkább a nyomor, New York nyomora elleni lázadás lobogott, mintsem az ifjúság szenvedélye. Később a nő bemutatta két kisgyermekét, akik sápadtan és illedelmesen viselkedtek anyjuk vendége előtt. A fiú inkább sajnálta az asszonyt, mintsem megvetette volna, hiszen látta hogy nem egy rutinirozott prostituáltnak adta pénzét hanem egy anyának, aki nyomora miatt alázta meg a kétségtelenül ki nem halt női önérzetét. Az utcán haladva, egy másik Amerika képe fo- gamzott meg lelki világában, amelyről sohasem beszélt a Free Europe. Vajda Mihály csoport törekvését. Könyörtelen harcot folytatunk — ütött az asztalra a házigazda — a kezdetlegesség, a konjunktúra, az eszmeietlenség és a túldíszítettség ellen. Nagyon örülök, hogy kedves vendégünk ilyen élénk érdeklődést mutat kultúránk és annak problémái iránt. . . A tolmács a vendéghez fordult és az ő nyelvén igy szólt: — A házigazda azt mondja, hogy nagyon örül. A vendég elmosolyodott, a házigazda széles mosollyal felelt neki. Majd kezetszoritottak és megelégedve keltek fel a mindkettőjük számára igen érdekes eszmecsere j^tán. ★ Vigyük sikerre a Magyar Szó lapépitési kampányát! ★ hz aszol kortyolgató matuzsálemek (Folytatás a 9-ik oldalról) csak aszút kortyolgató Matuzselemek élnek Tály- lyán, szép számban, hanem súlyos betegek is. A betegség neve: delirium tremens. 96 év Legvégül megkeresem a legöregebb tállyai lakót, az idők anyját, özv. Miklós Józsefnét a Fc utcában. Egy fekete-hajú asszony fogad. —- A Miklós nénit keresem... — s a szobában szertenézek. — Én lennék — mondja. — Azt hittem, ősz, — Én, fiam? — s elcsudálkozik. — ősz a Belzebub. Csak a három lányom ősz. — Milyen nagy a család? — Nézzük csak: a három ősz lányom. Nyolc unoka. Dédunoka. . . várjunk csak. Az annyi van mint fűszál a réten. Nem tudom! Az egyik, Ágika odatörleszkedik a dédihez s szorongatja a gyökérformáju vén kezet, mely annyit stoppolt, annyit font, annyi bölcsőt ringatott, annyi vásott gyereket felnevelt, annyit kapált, annyit mosott, annyi lázas gyermeket betakargatott és mennyi kanalas orvosságot beadott! Felteszem itt is szokásos kérdésemet, hogy mi is a titka a hosszú öregségnek, egy ilyen világteremtő nagy életnek? Dédi magához von, mert hangja halk, s fülembe súgja suttogva: — A szeretet, fiam. Mi még Eperjessy Pali bácsival, Tállyá doktorával sétálunk egy keveset a csillagfény alatt, s a sáros utón jegyzem fel befejezésül a hosszú élet valódi titkát: — A dolog egyszerű. Régen a halál fia voll, akinek tüdőgyulladása volt. Az vitte el a legtöbb öreget. Ma? Itt vannak az antibioticumok. Mert jó dolog az aszú, s szép a szeretet, de az emberész, azért az a legnagyobb dolog. R. P.
