Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-19 / 8. szám
Thursday, February 19, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 EGY UJAMERIKÁS VÉDI AZ ÓHAZÁT Ez a helyzet iagyarországon Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam, mellyel meg vagyok elégedve. A lapot is nagyon szeretem, hiszen már régen olvasom a munkás újságot, még Nagyváradon olvastam 1903-ban a famunkások szakszervezetében és jártamban, keltemben, ahol csak szert tehettem rá, mindig elolvastam. Amikor Amerikába jöttem, amint megtaláltam, azonnal előfizettem a munkásság lapjára és azóta is mindig olvasom, pedig már idős ember vagyok. Kaptam egy igen érdekes levelet magyarországi rokonomtól, melyből kitűnik, hogy tanultak a lefolyt eseményekből. Nagy Sándor Kedves Sándor bácsi és Terus néni! Most oda értem, hogy Írni kellene az itteni életről. Kérdezi Sándor bácsi, hogy mi is volt itt tulajdonképpen 1956 októberében. Hát megvallva őszintén, nem láttunk mi annyit, hogy teljes egészében, annak valójában, ahogy volt, megírhatnám. Megpróbálom megközelíteni az események leírását. Az októberi események előzményeiből csak annyit éreztünk előre, hogy valami rendkívüli dolgok kezdődnek. Pesten persze ez sokkal jobban érezhető volt. Itt azonban minden csendes volt és valójában csak október 23-án reggel tudtuk meg, hogy az eddigi rendkívüli hangulat forradalomban végződött. Jobban mondva ezzel csak folytatódott, mert végződni ellenforradalomban végződött. '*£'*■ Az oktőber előtti állami vezetők hibát követtek el, ez minden kétséget kizáróan igy volt. Hogy mik voltak azok, annak leírására nem vállalkozom, mert ez politika és én nem szeretnék ezzel még igy levélben sem foglalkozni, de nem is fontos ez pillanatnyilag. Bizonyára hallottak sokféle hirt erről Sándor bácsiék is. Ezek az államvezetési hibák aztán kirobbantották az elégedetlenséget mindenütt. Gyárakban munkások között éppen úgy, mint a tanuló ifjúság és dolgozó idősebbek között. Cselekedni persze csak a fiatalság mert elsősorban, igy aztán a forrongást is az kezdte. Ezt a fellázadást aztán felhasználták arra, hogy az egyébként jóindulatú — de ugylátszik gyengekezü — akkori kormányt befolyásolják olyannyira, hogy a háború előtti rendszer visszaállítását akarták. Ebből aztán még nagyobb baj lett, mert a két rendszer erői kerültek összeütközésbe s mivel az újabb rendszernek itt volt fegyveres támogatója— az orosz katonaság — természetes, hogy annak segítségével a már életrekelő régi rendszer képviselőit el kellett távolítani az ország vezető helyéről. Hogy aztán az orosz katonaság beavatkozása helyes volt-e, avagy nem, azt én még ma sem tudnám teljes egészében elbírálni, mert amennyi jót esetleg tett azzal, hogy a hatalmat kivette az akkor felülkerekedett vezetők kezéből, nem tudni nem ártott-e annyit a visszaszerzés módjával. Valóban nagy károkat okoztak az akkori harcok. Azt mondják, akik látták és résztvettek benne, ki kényszerűségből, mert belekerült, ki meg kíváncsiságból, hogy nagvon csúnya harcok voltak Pesten. Vidéki városokban és községekben is voltak, de nem olyan nagy mértékben, mint a fővárosban. Egy azonban biztos, hogy a vidék népe türelmesebb, mert bizony a falu termelői — gondolok itt a földművesekre — nem vettek részt semmiben. Igaz, hogy ynásra is nehezen vehetők rá. Azóta azonban helyreállt a rend. Nagvon sok — a harcokban megsérült énületet — helyreállítottak már, de még mindig látható romos, lakhatatlan épület. De állandóan folvik az építkezés. Hát úgy nagyjából ennyit irhatok az októberi eseményekről. Itt Magyarországon még ma sem lehet arról beszélni, hogv az ország lakosainak nagyobb százaléka akár az egvik, akár a másik — gondolok itt a háború előtti és háború utáni — rendszert szeretné. Valahogy ugv vagyunk, hoo-y nagyon jó volna mindegyikből a jót megvalósítani és a rosszat elhagyni. Nagvon érdekes időket élünk még mi itt, de egyáltalán nem lehet azt elégedetten boldognak mondani. Alakuló rendszerben élünk. A régi emberek, akik már a régi rendszerben is éltek és tapasztalatokat szerezhettek, azoknak nehéz az átállás az uj rendszerre. Akik ebben nevelődtek, talán még nehezebb, mert az idősebbektől mindig csak a régmúlt nagyon jó időket halliák, de nem tudják. hogv amellett volt rossz is. A mai életből nem érzik a jót, mert ez is változó. Tisztelt Szerkesztőség! A január 22-i lapban, Révész Barbara óhazából írott leveléhez volna néhány megjegyzésem. Nem éppen helyes ehhez hozzászólnom, mert csak ujamerikás (disszidens) vagyok, de minthogy én megtévedtem, úgy mások is tévedhetnek, helyzetek, bizonyos tények megítélésében. Szerintem az egyhónapos vizit után nem is lehet teljes reális képet alkotni egy társadalmi rendszerről. Pl. amikor én Amerikába érkeztem, hónapokon át mesebeli mennyországnak láttam a csillogó, villogó, gazdag Amerikát. De megtudtam a valóságot, amikor a munkanélküliség a nyakunkba szakadt és rájöttem, hogy súlyos betegségem a^att (mivel pénzem nem volt) kórházba utalásomról, egy heti huzavona volt. A részletre vásárolt bútoromat (gázsparhelt, televízió, mosókád) amikor fizetni nem tudtam, visszavitték a már addig le- törlesztett 187 dollárommal együtt. Senkisem kérdezte meg, hogy hogyan fogok azután főzni. Még sokáig lehetne sorolni a tőkés rendszer korrupt, rothadtságából eredő tényeket. A fejlődő szocialista rendszerben menetközben kell nevelni vezetőket és embereket szocialista tudatra, az ilyen munkába kisebb nagyobb hibák becsúszhatnak. De ezen hibák nem a rendszer korruplságából erednek, hanem a gyors fejlődés velejárói, különösen a múlt rendszer hívei okoznak károkat. A keresethez szólva, két évvel ezelőtt is a köny nyü munkát végzők, öregek, nők, stb. keresete volt 1,000 Ft.-tól fölfelé, de a nagy többség, gyárakban, bányákban, építkezéseknél stb. dolgozók 2,000 Ft. körül vagy még többet is kerestek és azóta pedig emelkedett a kereset. így az átlagot 1,400—1,500 Ft.-nak lehet számítani. Munkástársnő a női ruha árakat talán világkiállításra készült ruhákról irta, mert 200—250 Ft.-ért igen jóminőségü szövetből készült kosztümöket lehetett venni. Férfi nagykabátot pedig 1,700 Ft.-ért már belül prémes, úgynevezett férfi bundát lehetett venni. Az árak azóta pedig nagyban csökkentek. A különbség kb. annyi, hogy Amerikában a munkás ha egy napot dolgozik, vehet egy pár bakancsot, Magyarországon vagy három napot kell dolgozni egy pár bakancsért. Igen, de a munkás itt sem vásárolhat halomra bakancsokat (mert másra is kell vagy kellene pénz) hanem csak annyit, amennyire szüksége van. A szükséges holmit pedig Magyarországon is minden dolgozó meg tudja venni. Ugyanis Magyarországon a keresetnek nem vonják le vagy egynegyedét, mint Amerikában, hanem csak néhány százalékát. A lakbérre nem kell vagy egyheti kereset, hanem még egv napi sem. Az orvosi, kórházi kezelés nem kerül ezrekbe s nem kell a munkásnak életén át nyögni az ilyen adósságot, mert mindez ingvenes. Házépítésre az állam hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt ad ami Amerikában ismeretlen. A felsőbb iskolákban is a legtöbb fiatal teljesen ingyen tanul. így a munkásnak az élelmezésre és ruházkodásra van csak gondja, hiszen a nagyobb költségektől az állam majdnem teljesen mentesíti. Az élelmezés sem probléma, mert üzemi konyhákon igen olcsó, de bőséges a kiszolgálás. Amerikában pedig pontosan a nagy költségekkel lakbér, kórház, stb. sanyargatják a munkást. Az ilven összehasonlításnál figyelembe kell venni, hogy Magyarország nem olyan nagy, gazV W%W WWWW Nincs még kialakult, mindenki által megnyugtatónak mondható életforma, de az, mint Írtam is. érthető, mert egy uj rendszer alakulását éljük. Abban reménykedünk, hogv sok baj és nehézség ellenére is egyszer csak kialakul egy hosszabb időre szóló rendszer és élhetünk nyugodtan, félelem nélkül. Nem tudom, hogv leírásommal kielégitettem-e Sándor bácsi érdeklődését, legalább is részben, mert teljes képet adni erről, nem tud még az sem, aki egészen benne volt. Mindezek után csak annvit irhatok még. hogv egyre javulnak az életkörülmények és remélhető, hogy egyszer csak teljes lesz itt is a rend és nyugalom. Sándor bácsiék nem tudják mi a háború. Nagv nagy veszedelem, melyet leirni, de még elmondani sem lehet úgy, ahogy azt átéli az ember. Mi itt Magyarországon többet tanasztalunk, mint máshol évszázadokon keresztül egy-egy nemzet. Ilonka dag, mint Amerika, de munkásai mégis gondtalanul, jövőtől való félelem nélkül élhetnek. Ezzel szemben a dúsgazdag Amerikában amit egy munkás kap, az csak morzsa, ami a tőkések asztaláról lehull. Magyarországon a mezőgazdaság egy részét még egyénileg, kis parcellákon művelik, ezeken nem is lehet korszerű gépeket használni, de cél az, hogy mindenütt nagyüzemit gazdálkodásra térjenek át. Hogy valahol dudvás kukoricát lehetett látni, azt nem lehet általánosítani és ahol ilyen mégis előfordul, az legtöbbször kulákok és egyebek hanyag kártevése. Az igazán helyénvaló igazság, hogy a múlt rendszer népnyuzó jegyzői,; szolgabirói stb. többé nem nyúzhatják a népet és az ilyenek örüljenek, hogy még s^lőpásztorok is lehetnek. Mert az ilyeneknek büntetésül még a kötél is kevés volna. Egyet nem értek, hogy Révész Barbara munkástársnő miért vette egy kalap alá unokatestvérét a múlt rendszer szolgabirájával, vagy talán megvan erre az oka ? Ma a vezető állásokban munkások, parasztok vannak, akik a múlt rendszer nyomorában nevelkedtek, lehet, hogy akad közöttük aki a múltban legnagyobb verekedő volt, de ez a múlt rendszer bűne. A felszabadulással a nyomorból emberi életmód lett, ezzel emberek ezrei tanulhattak és változtak meg, váltak kiváló vezetőkké. Munkástársnő azt írja, hogy van akit túlságosan elnyomnak, szerintem az nem is elnyomás, ha a múlt rendszer hívei kapnak munkát, a szociális intézmények áldásaiban ugv részesülnek, mint mások, holott ők ilyennek is ellenségei. Igazság, hogy ezek többé nem lehetnek szolga- birók, gyárigazgatók, stb. hogy többé nem nyúzhatják a népet. És a munkások vigyáznak ugyannvira, hogy ilyenek soha többé ne kerülhessenek vissza fényes bársonyszékeikbe. Tisztelettel: E. H.-né ] A r u ■ r a ■ rrm rra regi jo idokrcl Tisztelt Szerkesztőség! A Népszavában Szántó János évek óta krokodilkönnyek között kesereg a Ferenc Jóska és a lovas tengerész Magyarországáról, mivel neki igen jó idők voltak azok és nagyon fáj neki, hogy ez az ő számára elveszett. Elsorolja időközönként a régi jó időkről szóló élményeit és Írásaiból kibontakozik, hogy mennyi jót élt át az úri Magyarországon. Nincs jogomban senkit sem figyelmeztetni, vagy kritizálni, hogy kiről és miről Írjon, de egy tanácsot mégis szeretnék neki adni: Bármennyire is sajnálja az elveszett régi, jó időket, mégis jobban tenné, ha nem azokról Írna, hanem intelligens, úri ember létére hallgatna azokról. Tudnia kellene, hogy azokat a régi, jó időket csak kisszámú hozzá hasonló urak élvezhették, olyanok, akik életükben soha semmi jót nem csináltak Magyarországnak, csak dőzsöltek és ették a kalácsot, melyhez a szegény munkásnép verejtékes munkája által jutottak. Helyesebben tenné tehát, ha legalább az Amerikában élő régi magyarok többségét nézve, nem háborgatna bennünket az úri magyarországi régi jó időkkel. Mert akik harminc, negyven, meg még ^v.v, f,\jxrri\ kilőttek Amerikába, énnen a Szántó János-félék miatt vettek vándorbotot a kezükbe és hagyták el szülőföldjüket, hogv idegen országban próbáljanak szerencsét. El kellett hagyniok szülőhazájukat, mert az úri Magyarország kormánvzata sohasem gondoskodott arról, hogy a munkásnak munkát teremtsen az országban. Aki cselédnek, vagy béresnek el nem szegődött, hanem önálló munkás akart lenni, annak bizony felkophatott az álla. Ezekről csak akkor emlékeztek meg, amikor őket, vagy fiaikat katonáknak hurcolták, nemcsak a békevilávban. hanem az úri rendszer megvédésére indított hámorukban is. Amikor ilyen dicshimnuszokat olvasnak itt a régi amerikások, ökölbe szorul a kezük még azoknak is, akik már valamennyire elfelejtették. ho°-v milyen életet éltek szülőhazájukban és sikerült valamennyire jobb életet teremteni maguknak fogadott hazájukban. Ehelvett inkább a régi rossz időkről írna és belátná, hogy Magyarországon rossz idők is voltak, még pedig a kisszámú kiváltságoson kívül a magyar nép túlnyomó többségének. S. Fűzi , 4H&
