Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-19 / 8. szám

10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 19, 1959 (Újsághír: A legközelebbi jövőben jelenik meg Gyetvai János: “Fegyverek és embe­rek” cimü müve, amelyben a Magyar Ta­nácsköztársaság történetét vetíti elénk hi­telesen és élménvszerüen.) Ez a kis újsághír nagyon is időszerűvé tette, ihogy Gyetvai Jánosról az amerikai magyarság­nak beszámoljak. Régi mulasztást kívánok ezzel pótolni, mert akár New Yorkból, akár Cleveland­ié], vagy máshonnan kapok levelet ismétlődő kér­dés: “A Jánosunk hogy van?” “Mit csinál a Já- ‘nosunk, egészséges?; mindig csak igy kérdik a “Jánosunk”. Annak vallja őt az idősebb ameri­kai magyar, aki igy emlékszik meg Gyetvairól a gyerekeinek is. Pedig már több mint évtizede, hogy visszakerült az óhazába; a “Jánosunk” a jelek szerint élete végéig beköltözött a sok szere- tetet árasztani tudó szivekbe. Ez a vonzalom kölcsönös. Az elmúlt vasárnapok egyikén ebédre látott ■Gyetvai János. A késő délutánba nyúló vendég­ségben a legtöbb szó az amerikai magyarokról, az életükről, az amerikaiak Jánosának visszaem­lékezéseiről esett. Minden őket juttatja eszébe. Például amikor elénk tálalták a párolgó levest, ‘■Gyetvai igy szólt: — Amerikát jártamban az én munkástársaim megtudták, b">gy nagyon kedvelem a húslevest, . sok tésztával. El is neveztek “sup-mannek” és a lehigh-valley-i farmer felesége, az elmgrovei bá­nyász asszonya húslevessel kedveskedett. A kőr­útjaimon mindenütt ezzel traktáltak, de Ízlett is iám. Bármiről is beszélünk, Gyetvai János azon- myomban egy amerikai példát szed elő emlékeiből. ... Az amerikai magyar ezt úgy mondaná... a «clevelandi otthonban elgondolkodnának rajta. . . «ez tetszene Bound Brookon. . . » Gyetvai János mostanában tölti be a hetvene­dik évét'; nyugdíjban van. Amióta hazajött volt 'főispán, nagykövet és főszerkesztő. -Most félév­százados munkásságát piheni. Ez a “pihenés” azt jelenti, hogy a munkaidejét saját maga osztja be: egyik nap többet, a másik nap, még többet dolgozik. Már csak hetek vagy hónapok múlva jelenik meg igen érdekesnek ígérkező munkája -és-máris a következő könyvének anyagát gyűjti. Mondhatom azt. is, hogy még csak most jut el irodalmi munkásságának delelőjéré. Ez természe­tes is, hiszen most jut ahhoz, hogy élete gazdag tapasztalatait, emlékeit feldolgozza. Gyetvai az az ember, aki attól kezdve, hogy az 1900-as évek­ben a szegény. magyar parasztok és a magvar proletárok problémáival kezdett foglalkozni a Népszavában, céltudatosan, segiteni akaróau jár­ta a világot. Az ilyen nyitott szemmel járó toll- forgatóban termékenyen érlelődnek meg az élmé­nyek és amikor ezeket közreadja okosító, nevelő ■célból teszi. Amikor néhány esztendővel ezelőtt a “Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette “Ezt lát­tam Amerikában” cimü élményregényét az olva­sókat nemcsak szórakoztatta izes mondanivalójá- "val, hanem kitágította látókörüket, sok mindent ■megérttetett velük. A nyugdíjas Gyetvai János tehát most lát iga­zában alkotó munkához. — A munka egyben vi­gaszt is jelent számára, hiszen elvesztette felesé­gét, sok tehetséggel megáldott társát, aki a leg­tisztább boldogságot adta neki életében. m A “Jánosunk” a Szabadsághegyen, a “Március 21 otthon”-ban él. Ebben a meghitt, kényelmes otthonban élnek azok az idősebbek, akik idejüket, erejüket önfeláldozóan szentelték az emberi igaz­ságért és azért, hogy az élet minden becsületes ember számára könnyebb s szebb legyen. Azon az emlékezetes vasárnapi ebéd előtt hosz- szu sétát tettünk a budai hegyen. A milliárdnyi gyémánttal beszórt hó csillogott körülöttünk: rá- irakódütt a fák ágaira, a bokrokra. Vidám síelők­kel, kacagó gyermekek seregével találkoztunk út­közben. S én figyeltem Gyetvai arcát, szemét, ■derűs mosolyát: örült a mások örömének.. . An­nak. hogy az élet mégis csak olyan szép lett a hazájában, amilyennek ő valaha megálmodta, amiért ő is olyan sokat harcolt. • Frissen, keményen lépett a ropogós havon. Na­ponta két-három órát sétál. Ha egyedül megy, sétája hosszú, edző gyalogtúra. Mozgása, ruga- ynossága olyan, hogy akár két évtizedet is leta­gadhatna éveiből. — Pedig gyerekkoromban igen vézna fiúcska voltam—mesélte—a rántott levestől meg száraz­kenyértől nem lehettem erős. Nagy volt otthon a szegénység, s még nagyobb lett, amikor gimná­ziumba adtak: megkoplalta a család, de én tanul­ni akartam. Emlékszem másodikos diák voltam, amikor egy Koháry nevű osztálytársam alaposan elagyabugyált. Egy bankigazgató fia volt: ez volt az első “osztályharcosom”, bizony csúfosan vég­ződött. Ekkor elhatároztam, hogyha törik szakad edzeni magam, erősnek kell lennem és sok min­den múlik az akaraterőn. A hetedikbe jártunk, amikor a bankdirektor ur csemetéje ismét reám támadt: Nosza, gondoltam magamban, most visz- szaadom a kölcsönt. Kissé túlságosan is sikerült, mert az urfit kórházba kellett szállítani, én pe­dig alig tudtam elkerülni a kicsapás veszélyét. Érdekes, hogy ezzel & Koháryval való gyűlölködé­sünk megmaradt. Mi másnak mehetett is ez a fiú, mint csendőrnek. Csendőrtiszt lett és amikor a Tanácsköztársaság bukása után nekem mene­külnöm kellett, első volt azok között, akik halál­ra kerestek. Azóta nem tudom mi lett vele, elso­dorta a történelem, amint elsodorta mindazokat, akik a népnek, az igazságnak ellenségei voltak, így van ez mindenütt, ahol a nép erősebb. © Gyetvai János otthonának ablakaiból messzire lelátni a szépséges Budapestre. . . s amikor egy­más mellett állva gyönyörködünk a csodálatos panorámában... megszólal Gyetvai: — De boldog is lennék, ha minél több amerikai magyar, a sokat csúfolt “hunky” láthatná ezt a szépet, sok mindenért megvigasztalódna. . . Egy­ben szeretném felhasználni az alkalmat, hogy a Magyar Szón keresztül békés, boldog ujesztendőt kívánjak a kedves munkástársaimnak és család­jaiknak. Ják Sándor uwmuí ÜilIMU mwmt József eílíiiíe A Detroiti Petőfi Kör alsó terme zsúfolásig megtelt vasárnap délután, február 8-an. Eljöttek az autógyári munkások és munkásnők, hogy tisz­telettel adózzanak egy volt harcostársuk emléké­nek. Mrs. René Schwartz-al eljött fia a feleségé­vel és leánya a férjével. Voltak ott barátok és munkatársak, akik. Schwartz Józseffel több, mint egy negyed évszázadon keresztül együtt dolgoztak az amerikai autómunkások megszerve­zéséért és a hatalmas autó szakszervezet építésé­ért. Tatár munkástárs, a Petőfi Kor elnöke nyitotta meg az ünnepélyt. Elsőnek Mr. Grossmant, az American Committee for the Protection of For­eign Born detroiti csoportjának titkárát szólítot­ta'fel, aki méltatta Schwartz József munkálkodá­sát az idegenek megvédése terén. Bár régen pol­gára volt az országnak, Schwartz József úgy har­colt a nem-polgárok meghurcoltatása és-deportá­lása ellen, mintha saját magáról és családjáról lett volna szó. A közönség megértő lelkesedéssel fogadta Mr. Grossman kijelentését, hogy Schwartz József emlékének legszebben ugv adóz­hatnak, ha az ő 'munkáját, amitől a halál elvá­lasztotta, barátai tovább folytatják. Utána Mrs. Stanley Nowak, a volt Michigan ál­lami szenátor felesége beszélt férje nevében, aki nem jelenhetett meg, mivel Clevelandon volt gyű­lése. Mrs. Nowak, mint amerikai születésű polgár, akinek még a nagyapja is itt született, az egész amerikai nép tiszteletét fejezte ki egv elvan mun kásember emlékének, aki, máit polgárosodott amerikai, megtanulta az amerikai nép alkotmá­nyos jogait, történelmét és törvénveit és sokkal ionban ismerte Amerika demokratikus tradícióit, mint sok százezer bennszülött és aki munkálkodá­sával elősegítette az egész amerikai nép érdekeit. Politikai téren hasonlóan hasznos munkát vég­zett. Mrs. Nowak beszédét a közönség szeretettel fogadta. Tatár elnök ezután Weinstock Lajos newyorki munkástársat szólította fel az ünnepi beszédre. Weinstock munkástárs egyórás beszédben mél­tatta Schwartz József érdemeit az amerikai mun­kásmozgalomban. Előbb a családhoz szólott; “Nem jöttünk uj sebeket nyitni, ellenkezőleg, a szeretet és tisztelet, amivel mindnyájan adózunk Schwartz József emlékének, szolgáljon megnyug­tatásul és jeléül annak, hogy a legnagyobb érték, amit valaki maga után hagyhat, az az embertár­sainak szeretete és megbecsülése azért a munká­ért, amit ő a nép érdekében önzetlenül elvégzett”. Schwartz, mint öntudato_s munkásember, ha­mar felismerte, hogy a kapitalizmus egvenlő a háborúval, kizsákmányolással, népek elnyomásá­val, munkanélküliséggel és nyomorral. Miután felismerte ezt az igazságot, harcolt ellene minde­nütt és minden megnyilvánulása ellen. Megfaoul- ta ő azt is, hogy Marx Károly. Engels és Lenin nemcsakhog^ felismerték a kapitalizmus pusztító jellegét, hanem lefektették a szocialista társada­lom gazdasági és politikai tudományát. Schwartz József hitt és bízott a szocializmusban és a tudás vezette őt a mindennani életében. Ezért volt ő jó férj és családapa, ezért dolgozott önzet­lenül a munkásmozgalom minden front ián. Ezért tanult és tanított egész életén keresztül. 1917-ben örömmel üdvözölte a győztes szocialis­ta forradalmat és 40 éven át látta a szocializmus fejlődését Kínában, Kelet Európában, salát szülő, földjén. Látta az ázsiai és afrikai mének harc át-, elnyomóik ellen s egyes országok felszabadulását. Nagy változásokat látott nálunk, Amerikában is. Ezek, csak párat említve: a társadalmi és munka- nélküli biztosítás, 18 millió szervezett munkás, fehér és fekete munkások egysége, a McCarthyz- mus csúnya-veresége. Weinstock munkástárs ösz- szekapcsolta Schwartz József életét az amerikai munkásmozgalom történetével. Megismételte, amit az előző felszólalók mondtak: “Úgy adóz­zunk Schwarte József emlékének, hogy felemel­jük azt a zászlót, amelyet a halál vett ki az ő ke­zéből és folytassuk tovább a munkát.” Weinstock munkástárs-szavait nagy figyelem­mel hallgatták a jelenlevők. Az ünnepséget va­csora követte, amit a detroiti munkásasszonyok a tőlük megszokott tehetséggel készítettek. Hosz- szu órákig együtt maradt a közönség és jóbaváti hangulatban hagyták el a Petőfi Kör helyiségét. £ se'rsr LEVÉL RÍMBE X L-i ü n ¥ á I ¥ Lantomat pengetem mélabus érzéssel, Hasi inán elmerengek régi emlékekkel. Gondolataimban messze, messze iárak, Messze, igen messze, túl az óceánon. Túl az óceánon, messze, messze járok, Ahol T Mamikor a bölcsőnk ringott, Messze ,'érck, szép magyar hazámban. Hol az édesanyám nyugszik már sírjában. Messze járok Pannónia földjén, A magyar alföldnek sikságos mezején, Sikságss mezején, szép lombos erdején, Bérces hegyeinek ködbeburkolt völgyén. Messze, messze járok szép hazámnak földjén, Délibábos rónák vadvirágos rétjén, Hortobágy síkságán, a Bakonynak táján, A becsali csárdák híres volt tanyáján. Messze, messze járok a sok szép fclyónál, Tiszának, Dunának szőke habjainál, Messze révedezek szép Magyarországon, Amit szeretnék mégegyszer látni nagyon. Szeretném látni az ország fejlődését, Amit a romokból felépit most a nép, Jóleső érzéssel telne meg a szivem, Ha látnám, hogy a nép megszabadult végre. Szabad a nép országpusztitóktól, Az évszázados ósdi kormányzattól, A mindenféle nagy méltóságostól, S ezeknek- a talpnyalóitól. Szeretnék azokkal kezet szorítani, Akik a népfront kormányát siettek védeni. Szeretném látni fatornyos falunkat, Mert szivein csak azt mondja: hogy otthon a legjobb. S. FŰZI «2>*BBS3»S3IF>«SBRSBgBlltlSBaS2Ba!aSSSB33S8fla Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm a naptár árát, habár megkésve. Kérem bocsássanak meg érte. A naptár gyönyö­rű, nem lehetne jobb, de nem akarok sokat írni, mert már úgyis nagyon sok szép dicséretet kap­tak. Csak arra kér&n a sorsot, hogy sokáig tud­ják folytatni a jó munkát, erőben és egészségben. E. Packer AZ OLVASÓJA A “MAGYAR SZÓNAK”! AKI BARÁTJA AZ IGAZSÁGNAK, mppi ■ yt iy»y

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents