Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-12 / 7. szám

Thursday, February 12, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZŐ 9 AHoGfAN ÉN |At°m írja: ehn PESTI BESZÁMOLÓ Pár hónappal ezelőtt egy 50 év körüli nő érke­zett Magyarországból Los Angelesbe. Mint a leg­több újonnan érkezett, valami magyarázatot pró­bál adni arra, hogy miért hagyta ott szülőhazá­ját. Képtelen valami újat és eredetit szolgáltatni és igy a “magyarázat” a már megszokott becs­mérlése mindennek, ami Magyarországon törté­nik. Arra akérdésre, hogy van-e elegendő élelmiszer Magyarországon, a válasza ez volt: “Nincs ele­gendő semmiből. A kirakatok ugyan tele vannak ennivalóval, de senki nem tudja megvenni, mert minden túl drága.” A nő X-sugár technikus, jól keresett. Megkér­dezték tőle, hogy vajon ő tudott-e eleget vásá­rolni mindenből. A válasz: “A magam számára képtelen voltam egy darab sajtot megvenni. Örültem, ha egyszer egy héten az anyámnak tud­tam venni kis mennyiséget.” Ilyen és hasonló “magyarázatot’ kapott 'min­denki, aki ruha, cipő, gyógyszer, élelmiszer és egyéb áru iránt érdeklődött. Semmi nem volt és ami volt, azt “senki” nem tudta megvenni. Másodkézből értesültem minderről és elhatároz­tam, hogy egyenesen Pestről szerzek információt, A newyorki lakás modernsége ellentmondás­képpen komorságot áraszt. Kutatom az okát, ugyanis kiváncsi természetéi vagyok. Hívjuk csak őt Dudás József művésznek, aki egy sikertelen ügynök mélabujával tér otthonába az egésznapi lótás-futás után. Ki vesz meg tőlem ilyesmit? Nagyot sóhajt. Egy díszes mentés huszár arány­talansága az első feltünőség e kéznél levő fest­ménynél. Ki vesz tőlem ilyesmit? Dudás sóhaja nem egy pillanatnyi lelki állapot megvillanása, hanem egy élet kisérő zenéje. Dudás József a harmincas évek első részét a budakeszi szanatóriumban töltötte, súlyos tuber­kulózisának kezelése végett. Egy napon engedélyt kapott, hogy a városba mehessen. Aba-Novák festőművésznél jelentkezett, s alázatosan kérte, tanitaná-e őt a rajzban, mert a kitanult mester­ségét, a vasöntő szakmát nem szerette, művész szeretne lenni. Szüleinek szegénysége miatt a ke­nyérkereső pályára kellett lépnie, azonban nem- csupán álmai hervadtak el, de egészsége is, mi­után súlyos tbc-jével a sírból jött vissza. Olyan alázatosan adta elő kérését Aba-Novák menteinek, hogy annak nem volt szive visszauta­sítani, megengedte neki, hogy a magániskolájá­ban rendszeresen gyakoroljon, s munkáját jóindu­lattal naponként korrigálta. Rendszeres és kitartó munkával több ered­ményt érhetett volna el azonban, nagyon gyakran elmaradt az oktatásról. Ennek okát a betegségé­ben és a velejáró kezelésben kereste az iskolai környezete, de egy időben tréfás-enyelgős hecce- léssei fogadták a sápadtan nem-megjelenőt: “Na­na, már megint a spiritiszta szeánszon voltál?!...” Ki tudja a valót?! Annyi tény, hogy Jóskának nehéz helyzete volt a kizsákmányolásra épített Horthy társadalmában. Ki törődött vele, hogy álmok feszülnek, melyek a színek és a fonnák tündén világába ösztökélik a kézügyességgel és szinérzékkel megáldott, betegség-rágta vasöntő fiút. Jóskának látni kellett, hogy nem haladhat a művészetében, mert hol a betegsége, hol az ala­csony származása ólomsulyként hátráltatják te­hetsége kibontakozásában. így nyomorgott Jóska 1945-ig. Jóska a felsza­baduláskor elment a kommunistákhoz s előadta bánatát. Itt volt az első állomás Jóska életében, amikor meghallgatásra talált. Megértették kifa- kadását, hogy a kapitalista szőrös szivüség gátol­ta Jóskát az érvényesülésben, s ezért mint jó kommunistát azokban az előnyökben részesítet­ték, ami egy jó kádert megilletett. Roncsoló be­tegségének gyógyítására a legdrágább kezelést kapta, mely idő alatt sem Jóskának, sem a csa­ládjának anyagi gondjai nem voltak. Egy tetemes még pedig nem hivatalos helyről, — ahonnan esetleg elfogult választ kaphatnék, — hanem ott élő rokonaimtól, akiknek szavahihetősége és elfo­gulatlansága kétségbevonhatatlan. A választ tartalmazó levélből idézem a követ­kezőket : “Ma vagyok első nap szabadságon és igy kellően fáradt vagyok, de mégis készülni kell a karácsonyra és a boltok oly zsúfoltak, hogy a legkisebb vásárlás is órákat vesz igénybe. ‘‘Szeretném, ha látnátok, milyen bőség van áruban, élelemben és itt mindjárt válaszolok kérdéseidre: mindenki a szükségesnél több élelmet vehet magának. A sajt igazán nem luxuscikk és a hús? Ehhez csak azt jegyzem meg, hogy sajnos, nem vehetek részt az iga­zán olcsó üzemi étkeztetésben, mert legalább ötször egy héten van hús, ha nem hatszor, ne­kem pedig egyszer sem kell. “Cipő: a legolcsóbbtól a luxuscipőig minden kapható és csináltatható. A legolcsóbb is ki­tűnő, csinos, tartós; persze a kisiparosoknál (maszek = MAgán SZEKtor) drágább. Ezen aztán úgy lehet segíteni, hogy az ember szö­vetkezetben csináltat, ha nincs megelégedve a készáruval és itt ugyanolyan luxuscipőt csinál­tathat lényegesen olcsóbban, mint a maszek­nál, mert ott a legkitűnőbb szakemberek dol­goznak, a legjobb anyagból. Én ez utóbbit vá­lasztom és évek óta nagyon meg vagyok elé­gedve. “Lehet, hogy a talpalás aránylag drága; én nem tudom, mert nem érdemes talpaltatni. “Az idén van bőven narancs és citrom is, te­hát azt is fogyaszthatunk a vitaminok ked­egészségi gyarapodás után Jóska ontotta azokat a képeit, melyekkel hűen ábrázolta a nép nyomo­rát a kizsákmányoló kapitalisták idején és Jós­ka tudta ábrázolni a nép optimizmusát is a mun­kásosztály uralma idején. Ez a magyarázata, hogy a párt megbizott Jóskában. Révai József népmüvelésügyi miniszter személyes tisztelője- ként több megbízással és külföldi utazással bízta meg ezt a lelkes proletárt, aki 1945-től töretlenül hangoztatta származását. Jóska magas hivatali tisztséget is viselt, ámi- kor megbízhatósága fejében Révai miniszter ki­nevezte a Képzőművészeti Szövetség osztályveze­tőjének. Jóska munkája és magatartása ellen soha sem­miféle kifogás nem merült fel. Svédország, Kina, majd 1956-ban Svájc! Jóska érvényes útlevéllel szabadon utazhatott a világban, természetesen mindig az állam pénzén, s bármikor is érkezett haza, visszavárta az iparművészeti főiskolán ál­tala betöltött tanári katedrája. Jóska a tüdőbajos vasöntő fiúból tanár lett a munkásosztály orszá­gában. Azonban Jóska megszédült 1956-ban. Éppen az állam pénzén Svájcban volt kiállításon, amikor megindultak az októberi események. Az egykor a puszta életéért aggódó szanatóriumi bentlakót elfogta a felelőtlen Free Europe hamis lidérc- fénye mely gazdagságot Ígért Jóskának és min­denkinek, aki odahaza az elégedetlenség ördögé­től hajtva tönkreteszi az uj rendszert és önma­gát is. No, de Jóska, mi ellen volt kifogásod Magvar- országon 1945 után? Te mi ellen lázadtál? Meg­kaptál mindent, amiről otthonod nyomorában és a szanatórium lázas óráiban valaha is álmodhat­tál!!? Jóska, te magad nyilatkoztál a sajtónak és a rádiónak a határtalan boldogságodról, amikor egy-egy külföldi utadról hazatértél. Hallgattál a Wall Street sugallta mesékre, me­lyek valahogy nem ihletnek meg, nem színezik be álmaidat. Mit vártál hát az omigrációtól? Pénzt? vagyont, gondtalan életet? Hát nem rendelkeztél azokkal odahaza? Ezt sohasem tudod letagadni, Jóska!!! Te voltál a legirigveltebbek egyike, te magad vallottad magad boldognak és hálásnak a mun­kásosztály felé, mert sivár ifjúságod álmait való­ra váltották. E napokban olvasom Márai Sándor: Napló 1945—1957 c. müvét. Azt Írja benne a szerző: “...tulajdonképpen miért is vagyok én Ameri­kában? Azt felelem, azért, mert csak igy remél­hetem, hogy magyar iró maradjak.” Nem kívánok most Márai irodalmi felfogásá­véért. “A Váci utcában román népművészeti kiál­lítás van. Napok alatt elkeltek a szőnyegek. Gyönyörű szőtteseket, edényeket, faárut, hím­zett blúzokat is elkapkodják. Most nyílik me® a csehszlovák népművészeti kiállítás: rádiót, televíziót, porszívót, stb. most részletre is le­het venni... “Az orvosi, kórházi, stb. kezelés teljesen in­gyenes. Gyógyszerért receptre filléreket kell fizetni. Persze ez csak a biztosított betegekre vonatkozik, igy biztosított minden dolgozó, minden nyugdíjas, stb.” Nem tudom, nyájas olvasó, hogy ez a beszá­moló azt a látszatot kelti-e benned, mintha egy­kori szülőhazádban éhség és nyomor uralkodnék, vagy felkelti-e benned a gyanút, hogy a mosta­nában kiérkezett zöldek tudatosan valótlant álli- tanak-e a saját igazolásukra? Mielőtt erre a kérdésre megfogalmazod a vá­laszt, ezzel a legutóbb ideérkezett nővel kapcso­latban lenne egy megjegyzésem. .. A jelenlétében szó esett arról, hogy a mai Magyarországon a háztartási alkalmazottakat elég jól fizetik, amit ő azzal cáfolt meg, hogy: “Ez nem igaz, mert ne­kem igazán nem jól ment, .mégis volt cselédem.” Amit úgy végy tudomásul, hogy ennek a nőnek egyszobás “összkomfortos” lakása volt, — amit itt nálunk ‘furnished single apartment, with all utilities included” néven ismernek, — és még ebben a kis lakásban is úgy nyomorgott, hogy kénytelen volt “cselédet” tartani! A szegény jó mamának talán ezért nem jutott sajt, csak egyszer egy héten! val, de főleg politikai álláspontjával foglalkozni részleteiben, de Jóska ügyével kapcsolatban meg kell említsem, hogy Márai következetes volt, ami­kor látva Magyarországon az ő életelemét képező polgári atmoszféra kiciánozását, hát idejében el­jött, s a várakozás álláspontjáról mereng a múltba. Azonban Jóska éppen azt az atmoszférát dob­ta el magától, mely művészetének alkotó eleme volt. A művész egyúttal erkölcsi lény is. Tetteiért éppenugy felelős erkölcsi szempontból, mint bár­mely más halandó. Jóska is vessen magára, ha meghasonul önmagával és a világgal, mert ön­ként hagyta el Magyarországot. Jóskát senki sem kergette, hiszen 1956 októberében éppen Svájcban volt. Vajda Mihály ELTŰNT ÁLMOK Csesznegi Károly “szabadságkar­cosnak ”nem vált be az amerikai kirándulás A Los Angeles Times riportere meglátogatta Csesznegi Károly, magyar festőművész lakását, aki a feleségével és egyéves kisfiúkkal együtt még 1956-ban menekült ide a “magyar kommu­nista zsarnokság elől”. Csesznegi Károly most 36 éves, a felesége, Mária 21, Norbert, a fiuk 3 éves, de már van egy egyéves kislányuk is. Csesznegi nagyon panaszkodik; neki nem vált be az amerikai kirándulás. Ugylátszik, hogy' az összes szerencséjét Magyarországon hagyta. Pe­dig hej, de szépeket is álmodtak ők Amerikáról! De hová lettek már azok az álmok?! A szoba falai tele vannak aggatva Csesznegi festményeivel. “Már egyszer kiállítást is rendez­tem Los Angelesben”, mondotta. De mindhiába, nem kap mpnkát. Már november elseje óta nem keres. Csesznegi lehorgasztotta keskeny, borús arcát. “Már az automobilomat is el akarták venni tő­lem”, mondta kétségbeesett hangon. “Ha igy megy, még haza kell mennünk Magyarországra, pedig azt nem szeretnénk” — tette hozzá. Aztán megrázta a vállát: “De ha muszáj lesz... Már a jégszekrényünk is üres”. Odament a szek­rényhez és kinyitotta: “Látja, nincs benne sem­mi”. Pedig elvállalna mindenféle munkát, mondotta Csesznegi, de ha nem kap, akkor hazamennek. **f Ez a végső mondat, amiből az olvasó nem tudja megérteni, hogy örömhír, vagy fenyegetés akar-e lenni. Fenyegetik Amerikát, hogy ha nem lesz jobb szerencséje, akkor itthagynak bennünket. Avagy Magyarországnak üzenik, hogy várják őket diadalkapuval? límLELKEM, ÉN ÉRÉS HUSZÁROM... AVAGY BESZÉLGETÉS EGY MŰVÉSZ EMIGRÁNTTAL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents