Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Thursday, January 1, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 ...... ■■■ ■ ■■■ r '■ ' - ■» —■■ ■ — "Minél távolabb fekszik egy ország Magyarországtól, képviselői annál nagyobb szakértők a magyar — mondotta Péter János az Egyesült Nemzetekben Az elmúlt két héten keresztül közöltük lapunkban Péter János beszédét, melyet az Egyesült Nemzetekben mondott a magyar ügy tárgyalása folyamán. Beszédét követően felszólalt jónéhány delegátus, fejtegetve azokat a kérdéseket, amelyekkel bizonyítani akarják, hogy Magyarország belső ügye az Egyesült Nemzetek hatáskörébe tartozik. Péter János Magyarország első külügyminiszterhelyettese szellemes válaszát ezekre a felszólalásokra az alábbiakban közöljük kivonatosan. “. . . A vita során a magyar nép történelméből leckét kaptam olyan delegátusoktól, akik az ellen- forradalorti előtt nyilván azt sem tudták, hogy hol van Magyarország. Igen különös dolog, hogy minél távolabb fekszik egy ország Magyarországtól, képviselői annál nagyobb szakértők a magyar kérdésben. Igen különös dolog. Egyes felszólalók vitatták azt a képet, amelyet a legutóbbi és régebbi magyarországi eseményekről nyújtottam, és e tekintetben különös figyelmet szeretnék fordítani az ujzélandi delegátus értelmére és értelmezésére, megmagyarázván neki — ezt megtalálhatja a jegyzőkönyvben —, hogy nem kívántam, hogy akik beszédemet hallgatták, teljesen elfogadják a középeurópai fejleményekről nyújtott értelmezésemet. Még azt is mondtam, hogy akik nem ismerik Közép-Európa történelmi hátterének bonyolult voltát, azok nem tudják elképzelni azokat a főirányzatokat, amelyek az 1956 őszi magyarországi eseményekhez vezettek. Teljességgel bizonyos vagyok abban, hogy amit mondtam, az az igazság, semmi más, csak az igazság, azokról az eseményekről. Nem is tételezném fel, hogy egyetértenek velem azok, akik nem tudják, amit én tudok — én aki tapasztalatokat szereztem Magyarország közéletében a Horthy-rendszer alatt és a második világháborúban, én, aki átéltem Magyarország felszabadulását, hazám fel- szabadulását a bestiális hitlerizmus alól stb. Nem várhatom, hogy egyetértsenek velem azok, akik- semmit sem tudnak Közép-Európa múltjáról. Ez nem is lehetséges és nem is szükséges, hiszen a kérdés, nem tartozik a UN jogkörébe. Ujzéland képviselője igy nem is értette meg ennek az ülésnek a jelentőségét. Nem várhatom tőle, hogy egyetértsen velem, de bármi is az ő véleménye, vagy akárki véleménye kormányomról, azt állíthatom, hogy a közgyűlés feladata, az Egyesült Nemzetek feladata e tekintetben az, hogy hozzásegítse Magyarországot ahhoz, hogy ne használják fel fegyverként a hidegháborúban. Külön kívánok szólni Guatemala delegátusához, mert ez az első alkalom, hogy hivatalosan hallottam, hogy Mindszenty bíborost az Egyesült Államok budapesti követségén fogadták be — hangsúlyozom, hivatalosan és első alkalommal. Képzeljék el: az Egyesült Államok kormánya és Magyarország kormánya diplomáciai kapcsolatban állnak. A mi washingtoni ügyvivőnk az elmúlt két év során több alkalommal beszélt az amerikai külügyminisztérium tisztviselőivel. Az Egyesült Államok budapesti ügyvivője több alkalommal beszélt vezető hivatalos személyiségekkel, köztük természetesen a külügyminisztérium vezető funkcionáriusaival. El tudja-e képzelni bárki is, hogy az Egyesült Államok tisztviselői soha nem említették, hogy Mindszenty bíboros budapesti követségükön van — soha, egyszer sem két év óta? Mióta New Yorkban vagyok, értesültem arról, hogy az uj pápa megválasztása előtt két vagy három nappal az Egyesült Államok ügyvivője azzal a kéréssel fordult a magyar külügyminisztériumhoz, hogy Mindszenty bíboros hagyhassa el az országot. Nem magyarázták meg, miért van ott a bíboros; nem kérdezték meg, mi a magyar hatóságok szándéka vele kapcsolatban; nem tájékoztattak arról, hogy milyen címen tartózkodik Mindszenty bíboros az Egyesült Államok követségén, njeg jelenlétét sem bizonyították. Guatemala képviselője bizonyára egyet kell értsen velem, hogy ez nem diplomáciai magatartás. Nincs személyes tapasztalatom a gyarmati helyzetről, de azt hiszem, az indiai delegáció, vagy inkább az angol delegáció tájékoztathatna nnünket arról, vajon amikor Indiában régen brit gyarmati uralom volt, Nagybritannia kormányzója vagy főbiztosa viselkedett-e ilyen módon. Igazán nem tudom: De azt tudom, hogy az Egyesült Államok budapesti követsége nem kormányzói vagy főbiztosi hivatal, hanem egyszerűen követség, amelyet kötnek a diplomáciai gyakorlat szabályai és az amerikai tisztviselőknek ehhez alkalmazkodniok kell. Egy szót a kubai delegátus felszólalásához. Nagyon figyelmesen hallgattam beszédét. Elképzelhetik, hogy az ő különleges helyzetében milyen könnyű volna számomra őt bírálni, vagy éppen nevetségessé tenni. Én azonban nem teszem ezt, mert jól ismerem az emberi szenvedést és mélyen együttérzek az ő népe szenvedéseivel. De azt tudom, ha mögöttem otthon olyan helyzet volna, mint náluk, nem beszélnék más nemzetek belügyeiről. Mellesleg észrevehették, vagy láthatják a jegyzőkönyvben, hogy beszédében sem a jelenlegi kubai kormányt, sem a felkelőket nem támogatta; feltétlen támogatását teljesen és kizárólag az Egyesült Államoknak nyújtotta. Ezt olvashatják a jegyzőkönyvben. Akik Nagy Imrét védelmükbe vették, azoknak csak azt kívánom mondani, hogy ezt a kérdést beszédemben egyáltalán nem kezeltem könnyedén. A jegyzőkönyvekben ezt is olvashatják. Számomra ez az egész komplexum valóban nem cinikus játék, de azokat, akik magukat a bírói székbe tolták fel és Nagy Imrét védelmezik, szeretném arra figyelmeztetni, hogy nem tévedhetetlenek. Ne felejtsük el, hogy Hitlet szemében Göbbels nemzeti hős volt. ... A határozatok előírásainak nincs semmi reális értelmük. Mit értek ez alatt ? A határozatok valami olyan követelést fejeznek ki, hogy a szovjet fegyveres csapatokat vonják ki Magyarországból és tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Mit jelentenek ezek a követelések? Ami az első követelést illeti: aki csak valamelyest is ismeri az Északatlanti Szövetség és a Varsói Szerződés természetet — mely utóbbi csak jóval az előbbi után jött létre —, nem csodálkozik azon, hogy a NATO tagjai szívesen látnák szovjet csapatok visszavonását nemcsak Magyarországból, hanem a Német Demokratikus Köztársaságból és Lengyelországból is. A tárgyilagos szemlélő viszont csodálkozhatik azon, hogy e világszervezet egy határozatát regionális szervezet egyoldalú céljaira használják fel. Világosan látni kell azt a tényt, hogy a szovjet csapatok olyan nemzetközi regionális egyezmény alapján tartózkodnak Magyarországon, amelyre az alapokmány lehetőséget nyújt. Természetes, hogy a NATO-országok képviselői nem érthetnek hivatalosan egyet azzal, amit most fogok mondani. A szovjet csapatok kizárólag azért vannak és maradnak Magyarországon, hogy védelmet nyújtsanak egyes NATO országok agresszív szándékaival szemben, amelyek egyebek között abban mutatkoznak, hogy amerikai katonai támaszpontok vannak Olaszország és a Német Szövetségi Köztársaság területén. Azoknak, akik a támaszpontok védelmi jellegét hangoztatják, szeretném ajánlani, hogy olvassák el a “The General Military Review” 1957 októberi számát. Mivel e folyóirat hivatalos jellegét kétségbevonták, szeretném felolvasni a folyóirat “Védnöki Bizottsága” néhány tagjának nevét: Norstad tábornok az európai szövetséges fegyveres erők főparancsnoka; Hans Speidel tábornok a középeurópai szárazföldi haderők parancsnoka; De Renzi tábornok a NATO védelmi kollégiumának parancsnoka. És még 22 hasonló jellegű név. Ha ézek az urak nem az Északatlanti Szerződés tisztjei, akkor a szóban- forgó folyóirat nem hivatalos'folyóirat. A folyóirat volt olyan vigyázatlan, hogy cikket közölt a magyarországi ellenforradalom katonai tapasztalatairól. A cikk következtetése az volt, hogy az államcsínyek olcsóbbak és eredményesebbek, mint a polgárháborúk. A cikk a következő gyakorlati tanácsot adja: “A támadás (államcsíny) szakaszában csak azokat kell semlegesíteni, akiknek szabadsága akkor hátráltatná ezt a szakaszt. A kormány vezetőinek semlegesítésére van egy-két mód: a halál, vagy az őrizetbevétel.” És igy következtet a cikk: “Ezek közül a halál általában a könnyebb és megbízhatóbb megoldás, amint bizonyára a véglegesebb is.” Azt hiszem, ehhez nem szükséges kommentár. Ezek a szavak magukért beszélnek. Ezek nemcsak a NATO bizonyos szándékait mutatják, hanem e szándékok erkölcsi értékét is. A Varsói Szerződést — akár egyetértenek ezzel a nyugati vezető körök, akár nem, és akár tetszik nekik, akár nem — a Kelet védelme érdekében, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében kötötték. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodása semmilyen kapcsolatban sincs az ellenforradalommal, sem Magyarország belügyei- nek bármely vonatkozásával. Azoknak a csapatoknak a jelenléte jelenleg kizárólag Kelet-Európa biztonsága, a béke fenntartása érdekében szükséges. A csapatokat bizonyosan visszavonják, ha a NATO hatalmak áttérnek a béke politikáiéra. De akkor is visszahívhatják, mint pl. Romániából, ha azt a Varsói Szerződés tagállamai a nemzetközi helyzet szempontjából lehetségesnek tartják. Erre vonatkozóan szeretném emlékeztetni a közgyűlést, hogy ugyanakkor, amikor Romániából szovjet csapatokat kivontak, Olaszországban újabb amerikai támaszpontokat állítottak fel. Mindeneseibe a szovjet csapatok jelenléte vagy, visszavonása semmiféle nemzetközi szervezet illetékessége alá nem tartozik, kivéve a Varsói Szerződés tagállamainak közösségét. Igv tehát értelmetlen volt azokban a határozatokban a szovjet csapatok Magyarországból való visszavonását követelni. Szeretnék most válaszolni a második követelésre : arra a felhívásra, amelyet az alapvető emberi jogok tiszteletbentartása érdekében intéztek a “jelenlegi magyarországi hatóságokhoz”. Nem szeretném, ha félreértenének. Kormányom nem kíván szemrehányást tenni senkinek azért, mert a megfelelő “magyar kormány” megnevezés helyett a “jelenlegi magyarországi rendszer” vagy “hatóságok” meghatározást használták. Nem, nem kívánunk szemrehányást tenni, mert tudjuk, hogy ezek a kifejezések milyen erkölcsi tulajdonságokból és szándékokból fakadnak. Ugyancsak nem akarom megsérteni azokat, akik jóhiszeműen a határozatok mellett szavaztak. Mielőtt azonban rátérnék ennek a kérdésnek érdemi részére, szeretném, ha a közgyűlés tudatában lenne annak, hogy a magyar nép vezetői az elmúlt évtizedekben hosszú éveken át szenvedtek a halálveszedelem közepette a magyar nép emberi jogaiért — összes alapvető emberi jogaiért —• és nincs szükségük arra, hogy olyanok oktassák ki őket az emberi jogokról, akik — hogy többet ne mondjak — sohasem hoztak áldozatot saját népük nagy tömegeinek emberi jogaiért. Ezt csak mellékesen kívántam megjegyezni. Most rátérek az emberi jogok tiszteletbentartása kérdésének érdemi részére. Előző felszólalásomhoz a legteljesebb határozottsággal csak azt kívánom hozzátenni, hogy ezeket az alapvető emberi jogokat maga az ellenforradalom fenyegette és az ellenforradalom felszámolása állította helyre. Teljes határozottsággal le kelj szögeznem, hogy egyetlen-egy esetben sem emeltek vádat pusztán azért, mert valaki résztvett az 1956. őszi eseményekben. A bírósági eljárás kizárólag azokra a bűncselekményekre szorítkozott, amelyek akkor is büntetendő cselekménynek minősültek volna, ha ellenforradalom nem lett volna. Az ösz- szes ilyen vizsgálatok és eljárások már régen befejeződtek. Befejezésül még arról kell szólnom, hogy miért nem nyújtottunk támogatást azoknak, akiknek a közgyűlés a magyar kérdéssel kapcsolatban valamilyen módon megbízást adott. Itt az ötös bizottság tagjaira gondolok, valamint Wan Waitha- yakon herceg őfensége thaiföldi delegátusra. Itt szeretném tisztázni a főtitkár magyarországi látogatására szóló meghívásunkat. Szigorúan gyakorlati szempontból nézve, hasznos lett volna számunkra, ha támogatást nyújtunk azoknak, akik a határozattal kapcsolatos feladatokat végezték. Ha igy jártunk volna el, akkor a közgyűlésnek benyújtott jelentésük sokkal kevésbé lett volna (Folytatás a 12-ik oldalon)
