Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-14 / 33. szám

Thursday, August 14, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 DULLES PAKTUMAI - TÖRTÉNELMI KERÉKKÖTÖK “Ha az oroszok nem akarnak háborút”, mond­ta Dulles külügyminiszter egy nemrégen meg­tartott sajtókonferenciáján —, akkor bele kell egyezniök abba, hogy az indirekt támadásokat az Egyesült Nemzetek ellenőrzése alá kell hozni”. Mr. Dulles félreérthetetlen módon hangoztatta, hogy a tervezett csúcskonferenciának ez lesz a fő napirendi pontja. Az “indirekt támadások” megszüntetése szerte a világon. Dehát mi is az “indirekt támadás”? Mr. Dulles szerint Amerika azért szállított partra 12,000 katonát Libanonban, mivel ez a kis ország “indirekt támadá^” alatt volt és elnöke, Chamoun, Amerikától kért segítséget a “táma­dás” visszaverésére. Nem kell olvasóink előtt hangoztatnunk azt, hogy az “indirekt támadás” szemenszedett ha­zugság. Libanonban hónapok óta elkeseredett polgárháború volt folyamatban, mivel a nép nagy többsége meg akart szabadulni ettől a Ohamoun- tól. Chamoun elnök a libanoni alkotmánynak el­lenszegülve, másodjára is meg akarta magát vá­lasztatni elnöknek. Erre nyílt lázadás tört ki az országban. Chamoun, az amerikai trösztök embe­re, erre “külső támadásra” hivatkozva, Dullesék támogatását kérte. Dullesék anélkül, hogy akár az Egyesült Nemzeteket, akár áz amerikai kong­resszust tudatták volna, amerikai katonaságot szállítottak partra Libanonban. Az Egyesült Nemzeteknek, mellesleg, hetek óta külön bizottsága tartózkodott Libanonban meg­figyelőként és alapos vizsgálat után kijelentet­ték, hogy Libanonba nem érkezett külföldről em­lítésre méltó segítség akár fegyverben, akár em­berekben. Nem kevesebbet akar tehát Dulles — és a tel­jesen az ő befolyása alá került Eisenhower, mint azt, hogy a Szovjetunió beleegyezzen Dullesék ab­beli jogába, hogy a “szabad világ” csaknem min­den országában Amerika fegyveres erővel tartsa hatalmon azokat a kormányokat, amelyek alá­vetették magukat a nagy wall-streeti monopóli­umok — főleg az olajmonopóliumok — érdekei­nek és politikailag az Egyesült Államok függvé­nyeivé váltak. Ennek a politikának hangsúlyozásaként irta alá Dulles külügyminiszter Londonban a — Bag- dadnélküli bagdadi paktumot, amelyben ünnepé­lyes Ígéretet tett nemzetünk nevében, hogy ha Menderes török miniszterelnököt, vagy a nyomor­gó iráni népen élősködő iráni saht és klikkjét egy népi felkelés fenyegetné, amerikai szuro­nyokkal és bombákkal fojtjuk vérbe azokat a megmozdulásokat. Hová lettek, mivé lettek a Függetlenségi Nyi­latkozatunk szavai, amelyek életre hozták az Egyesült Államokat: “Az élethez, szabadsághoz s boldogsághoz való jogok biztosítására kormányok létesítettek az emberek között, melyek hatalmukat a kormány­zottak beleegyezéséből merítik. Amidőn bármily kormányforma ellentétbe jut e célokkal, a nép­nek joga van azt megváltoztatni, vagy eltörölni.” Ne higyje az olvasó, hogy a dullesi politika eme értékelése talán csak a mi határozott baloldali világszemléletünk eredménye. Kezdi már ez a szinte hihetetlenül maradi, a burbonokra, habs- burgokra és cárokra emlékeztető politika ag­gasztani az amerikai burzsoázia kimondottan jobboldali elemeit is. Itt van például a Wall Street Journal julius 28-iki kommentálja: “Az ilyen (dullesi) érvelés értelme az... hogy az Egyesült Államok mostantól fogva beavatkoz­hat bármely ország belügyeibe, ha annak kormá­nya veszélyeztetve érzi magát bármely oldalról. Nem feltétlenül szükséges, hogy ez a veszély kommunista támadás veszélye legyen. “Ha az olvasó azt hiszi, hogy a mi belekevere­désünk Libanon belügyeibe szennyes ügy, az még semmi ahhoz képest, ha valamely szép napon majd Ghánába, vagy Tanganyikába fogunk ejtő­ernyős csapatokat küldeni... A tény az, hogy ha bármely országban az elégedetlenkedő nép meg akarja buktatni kormányát, akkor az a kor­mány hozzánk fordulhat segítségért — Libanon­ra hivatkozva! “Azt jelenti-e ez, — fűzi hozzá elmélkedését a Wall Street Journal, — hogy mostantól kezdve csapatokat küldünk bármely kormány védelmére bárhol a világon, ha az a kormány veszélyeztetve érzi magát? Utóvégre jelenleg körülbelül 100 nemzet van a világon és ezek között sok a gyen­ge és népszerűtlen kormány, amelyet bármely napon elsöpörhet a nép haragja. Mr. Dulles —és az amerikai hadsereg ugyancsak el lesz foglalva, ha a libanoni ügy állampolitikává emeli a ‘kor­látlan beavatkozás’ elvét.” A dullesi politika hivatalos szócsövének, a N. Y. Timesnak katonai szakértője, Hanson Baldwin is alig leplezett aggodalommal méri fel a dullesi intervenciós politika méreteit és veszélyeit: “Az Egyesült Államok (katonai és politikai) kötelezettségei példátlanok egy nemzet történeté­ben. A puszta felsorolásuk drámailag fejezi ki, hogy a nemzet menyire eltávolodott... a hon­atyák intelmétől a bonyodalmas szövetségek kö­tése ellen”. Mr. Baldwin felsorolja az országokat és a pak­tumokat, amelyekben Amerika katonai és politi­kai beavatkozást vállalt: A riói paktumban 20 délamerikai állammal kötöttünk katonai szerző­dést, a NATO-paktumban 14 állammal, az AN- ZUS-paktumban két állammal, a manilai paktum-, ban pedig négy országgal, illetve kormánnyal. Ez. utóbbi paktumban első Ízben vállaltunk katonai felelősséget az “indirekt támadás” visszaverésé-, re is.. A “PAKTUMMÁNIÁKUS” Ezekenkivül kétoldali, azaz kölcsönös szerző­désünk van a Fülöp-szigetekkel, Japánnal, Dél- Koreával és Csang Kaj-sek formózai társaságá­val is. A N. Y. Post, az “atommániákus” és a “mere­dekmániákus” mellett most egy uj jelzőt ková­csolt — a fenti fejlemények figyelembevételével — Mr. Dulles számára: a “paktummániákus”. “John Foster Dulles”, jegyzi meg a lap egy nappal azután, hogy Dulles aláírta a bagdadi paktumot, “az Egyesült Államokat a paktum tag­jává tette a szenátus alkotmány által előirt jó­váhagyása nélkül. Mi több, elkötelezte ezt az or­szágot egy olyan kollektiv biztonsági egyezmény­be, amely több bajt hozhat, mint amennyit meg fog akadályozni. “Dulles nyilván garantálta a jelenlegi uralko­dó köröknek Törökországban, Iránban és Pakisz­tánban, hogy nem kell többé aggódniok a belső elégedetlenség miatt. Ha forradalom tör ki bár­melyik országban, a kormánynak csak telefonál­ni kell Dulleshez Washingtonba és az amerikai csapatok máris útnak indulnak a forradalom le­verésére. . . “Pedig ami Irákban történt, az figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy a mi kormányunk olyan kormányokkal kötött és köt most is szer ződést, amelyek nem élvezik népeik bizalmát. Dulles, a paktummániákus, katonai szerződések kel akarja egységes frontba tömöríteni a szabad világot, amely front mögött nyugtalanság s jo­gos elégedetlenség uralkodik és törhet ki igen sok országban, bármely napon. A tény az, hogy a világ nyomorgó népei mozgásban vannák, köve­telik jussukat. Az oroszok, akik értik a forrada­lom nyelvét, érintkezésben vannak e tömegekkel. Mi viszont a királyokkal és sahokkal paktumo- zunk és ezzel elvágjuk magunkat a nemzetek él­tető erejétől, a népektől. Ugyan milyen uj megrázkódtatások várnak még ránk”. * S Emlékezés Hiroshimára Aug. 6-án a “Committee for a Sane Nuclear Policy” tagjai virággal halmozták el Shigeko Niimoto, fiatal japán leányt az Egyesült Nemze­tek newyorki épülete előtti tüntetés alkalmával. Ezen a napon, 13 évvel ezelőtt esett le az első atombomba Hiroshimára, ahol Shigeko 13 éves iskolásleány volt. Fekete haja és óriási fekete szemei vannak, hangja olyan, mint egy gyermeké. Még csak két éve van az Egyesült Államokban, nem tud na­gyon jól angolul beszélni. A sebészek összeégett arcát és kezét próbálják helyreállítani. Eltorzí­tott ujjait fehér keztyü borítja. Tört angolsággal mondja el, hogy mi történt 1945 aug. 6-án. Reggel 8 órakor barátnőjével, Toshikával iskolába mentek, amikor a repülőgé­pek minden előzetes figyelmeztetés nélkül — megjelentek a gyönyörű kék égen. “Sötét, vörös füstfelhők. Nem látni semmit. Azután szürkeség, emberek rohannak össze-vissza... sokan feküsz- rnek a földön, a többiek rohannak a vízhez. Olyan borzalmasan furcsán néznek ki. Meg vannak ég­ve. A bőr jön le róluk. Asszonyok haja füstölög, minden vörös... nincs arc... nincs szem...” Shigeko nagyon fél, rajta is vannak égési sebek, de a megrázkódtatástól nem azt érzi, hanem va­lami furcsa, ismeretlen érzést. Csak amikor egy öregasszony mellé kuporodik, hogy megvédje az eltaposástól, veszi észre, hogy kezét nem tudja AZ ATOMBETEGSÉG Két japán várost, Hiroshimát és Nagasakit 1945 augusztus 6-án és 9-én atombomba-támadás ért. A borzalmas erejű robbanás olyan pusztulást okozott, amelyet csak Szodoma és Gomorrha geo­lógiai katasztrófájával, vagy a messzinai föld­rengéssel lehet összehasonlitani. De amig utób­biaknál a természet vak hatalma végezte a hóhér­munkát, itt a kihüvelyezett, “magvaváló” ato­mot az ember tudatosan használta tömeggyilkos­ságra. Néhány héttel az atomrobbantás után azok kö­zött, akik a közvetlen sérülésektől megmenekül­tek, eddig ismeretlen betegség ütötte fel fejét. Hajhullással és lázzal kezdődött, majd testszerte vérzések és bélhurut tünetei mutatkoztak. A be­tegek ötven százaléka meghalt az “atombeteg­ség” következtében. A hajzat megfogyatkozása különösen a söté­tek körében okozott kopaszságot; az őszülő haj jobban bírta. Vérzések leginkább a bőrön, foghu- son, nyálkahártyákon mutatkoztak, de gyakori volt a vérköpés, vérhányás és a véres ürülék. A boncolás alkalmával agyhártyavérzést is találtak. A fehérvérsejtek száma az átlagos 6—8,000-röl LOOO-re csökkent, aminek száj-, foghus- és súlyos mandulagyulladás lett a következménye, gyakori nyel.vfekéllyel. A halálos esetek a vérmérgezés (szepszis) képében zajlottak le. használni, szemeit nem tudja kinyitni. Haza akar menni... de ahová néz... tűz és füst, rohanó, siró, kereső emberek. Édesanyja ötödik napon akadt rá egy viskóban, sok összeégett sebesült között. 1955-ben jött az Egyesült Államokba, ahol a sebészek összeégett arcát csonka ujjait és kezét próbálták rendbehozni. New Canaan, Conn.-ban lakik, Norman Cousins otthonában. Angolul ta­nul és ápolónő szeretne lenni. “Jót akarok tenni, békét akarok hozni”, mondja Shigeko. Szereti Japánt, szereti az Egyesült Államokat. “De ez nem elég”, mondja a tüntetőknek, “az egész világ polgára akarok lenni. Sokszor gon­doltam arra, hogy az emberek összetartozására van szükség. Csak akkor lesznek boldogok és sza­badok, ha mind a világ polgárai lesznek”. ÍS !S 'M Hiroshimában 30,000 ember jött össze megem­lékezni a 220 ezer áldozatról. A polgármester “az emberiség ellen elkövetett bűnnek” nevezte az atomtámadást. Tokióban Kishi miniszterelnök sajtókonferen­cián bejelentette, hogy újabb javaslatot fog be­nyújtani az Egyesült Nemzetekhez az atom pró­barobbantások felfüggesztésére. A tengerészek országos szervezete Eisenhower- hez küldött táviratban tiltakozott a Csendes- óceánban tartott próbarobbantások ellen. Az atomrobbantás tehát uj betegséggel “gaz- dagitotta” kortanunkat. S ennek utóhatásai nem szűntek meg évek múltán sem! A sugárzások okozta halál oka az úgynevezett “első stádium­ban” a szétrombolt sejtekből kiszabaduló mérge­ző anyagok, a “második stádiumban” a vér és vérképző szervek elégtelensége. Senvvédés (ká- chexia), nagyfokú lesoványodás, kiszáradt, bete­gesen barna bőr és nyálkahártyák, vizenyők, has- vizkór és csillapíthatatlan hasmenés, rossz máj és elégtelen vesék szegődnek afz előzők nyomába. S akik kiállották az 1945-ös borzalmakat, még mindig állandó félelemben élnek, mert az atom­betegség a jövőben is fenyeget, mégpedig eddigi tapasztalatok szerint főleg szürke hályog és fe­hérvérűség képében. Számolni kell ezenkívül a rák és a torzszülöttek szaporodásával. Az életbenmaradtak kivétel nélkül állandó gyengeségről és fáradtságról panaszkodnak. Ja­pán tanerők megfigyelése szerint a gyermekek testileg-lelkileg visszamaradtak fejlődésükben. Egy fiatal munkás a robbanást követő napon ér­kezett Hiroshimába és egy hónapig ott tartóz­kodott. S hat év múlva mellüri daganat és fehér­vérűség következtében meghalt. A fehérvérűsé­get (leukémia) tehát indukált radioaktivitás, má­sodlagos sugárzás is előidézheti! 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents