Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-07 / 32. szám
Thursday, August 7. 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ XL Irta: KEDARI NATH indiai iró Nidhaya megragadta nyikorgó, ócska kerékpárját és levitte a lépcsőn. Eközben arra gondolt, meddig bírja még a zaklatott életet és felesége pokoli szigorúságát. Az asszony egy termetes sasorr« nő, a parancsnokiás dühével festett hangon utánaszólt az ajtóból: — Azt mondom — süvítette fenyegetően, miközben egy törött fésűvel tüskés haját boronál- ta — azt mondom, ne csavarogj egész nap. Azért kaptál kerékpárt, hogy gyorsan járj. És el ne feledd, mit kell hoznod! — jó-jó — szólt Nidhaya, és úgy fintorgott, hogy az izzadság leperegjen a homlokáról, amelyet a turbán jócskán eltakart. Türelmetlenül megragadta a kormányt és az orra alá díinnyö- gött: — Nem mondtad még eleget? Kergették dühös gondolatai. Az asszonyi ördög egészen megszállta az idegeit, szétkergette békés hangulatát, úgy érezte — szükségtelen lény ő a világon. Senki. Csetlő-botló lény — akinek ráadásul most még a kerékpárra is fel kell ülnie. Ettől pedig félt... Amig kisvárosban laktak, eszébe se jutott a kerékpár. A felesége azt mondta, nincs szükségünk az efféle luxusra. De amióta felszippantotta őket a nagyváros és rájuk kényszeritette lázas, rohanó életritmusát, mégiscsak vettek egy kerékpárt. Pedig ez veszedelmes jószág. A bal lábát rátette a bal pedálra, a jobbal pedig kilökte maga alól a talajt. Ezután a jobb lábát át kellett volna vetnie a nyereg fölött, hogy elhelyezhesse a jobb pedálon, óriási lendülettel meg is kísérelte a műveletet, aminek következtében a kerékpárja, akár egy megbokrosodott részeg ide-oda billegett, dülöngélt. A helyzet a továbbiakban úgy alakult, hogy hol a bal lába, hol pedig a jobb csúszott le a pedálról. A délutáni nap teljes erejével szórta alá a sugarakat. Az utakon nyüzsögtek a jármüvek, s ezek, akár az éhes cápák a kis halakra, fogvi- csorgatva lestek Nidhaya kerékpárjára. Nidhaya felettébb kényelmetlenül érezte magát. Egyszer úgy tűnt neki, mintha a nyereg túlságosan magas lenne, máskor, egyszerre csúszott ki mindkét pedál a lábai alól, azután meg a kormány bokro- sodott meg. Sohasem ült volna kerékpárra, ha a felesége nem parancsol rá. Most aztán a kerékpártól épp ugv félt, mint a feleségétől. Szörnyű bizonytalansága azt súgta neki, hogy a főútvonalról forduljon be a legközelebbi mellékutcába. Ezt meg is tette — szerencsésen egy csoport kellős közepébe hajtva. — Uj madár — jegyezte meg valaki, akinek csaknem letépte frissen vasalt nadrágját. — Ne a holdra bámulj, hé — förmedt rá egy másik. Nidhaya rákapcsolt, hogy elmeneküljön az ellenséges hangok elől. Sajna, egy másik kerékpár oldalról meglökte, ő nagy Ívben kirepült a nyeregből és végig hasalt az úttest burkolatán. A feje nagyot zekkent, de köröskörül csak nevettek a tragédián. Pedig a teste szinte égett a fájdalomtól, a könyökéről és a tenyeréről lejött a bőr, és sajgott a gerince is. De a nevetés talpra kényszeritette. Megragadta rakoncátlan jármüvét és igyekezett kijutni a tömeg lőtávolábái. Nidhaya végre egy másik utcába keveredett, de ekkor már úgy érezte, mintha egy zsák ólmot raktak volna a hátára. Ráadásul eszébe jutott, hogy vásárolnia kell valamit a feleségének. De mit? Egy darabig céltalanul ődöngött az üzletek kirakatá előtt. Törte a féjét, ám Hasztalan. Végre megállott egy vegyeskereskedés előtt, egy karó hoz odatámasztotta a kerékpárját és bement a boltba. — Mit óhajt? — kérdezte egy infámitus legény a pult mögül. — Mit is? Mit is? Ej, no. .. , — Ne lopja az időmet, mester... Nidhaya kétségbeesetten törte a fejét, hogy mit is akar. Meghordozta elkinzott tekintetét a boltban és mint soha nem látott holmikat, bámulta meg a fűszereket, a rizst, a sógarmadát és a polcok egyéb terhét. A fogkefe-bajuszu tulajdonos már gyanakodva nézte őt, különösnek találta a vérző és poros alakot. Nidhaya végre rájött, hogy egy cédula van a zsebében. Izzadt tenyerével előkotorta az összegyűrt papirost, s felolvasta felesége kezeirását: “Egy fésű, egy kisüveg hajolaj, egy csomag teafü és két hajcsat”. Az infámitus képii boltoslegény jókedvűen ösz- szecsapta a két tenyerét, úgy tett, mint, aki el van ragadtatva a rendeléstől és villámgyorsan összeszedte, becsomagolta az árut. Ezután óriási grandenzával átnyújtotta a pakkot a meredten bámuló különös vevőnek. Nidhaya már éppen köszönetét akart mondani, amikor a háta mögül előtoppant egy hatalmas alak és alaposan ráhágott a lábára. Egy pedált se taposhattak volna komiszabban. Nidhaya sziszegve, toporzékolva távozott az üzletből, s a haldoklók reménytelensége szállotta meg vallásos, jámbor szivét. Pusztán a rend kedvéért, mégis megállott a járda szélén, kinyitotta a tenyerét és megszámolta, mennyit kapott vissza. Négy rúpia és négy anna — ez kevés. Becsapták. Rosszul adtak vissza. Most mit csináljon? Bekukucskált egy résen a boltba és jól látta, hogy az infámitus képű legény — vigyorog. Nem volt lelkiereje visz- szamenni a boltba és követelni a magáét. Hazasietett, Hangosan köhögött, akár egy kehes ló, amint odahaza bekopogtatott. A felesége nyomban beengedte. Morcosán fogadta, s még a vonásai sem voltak biztatóak. Az orra csupa szénpor. Első dolga volt átvenni a csomagot. — Benne van minden — faggatta — a mit kértem ? — Minden, drága Sheelo. . . Hanem idenézz. . . És megmutatta az eséstől nyúzott tenyerét, — Leestem a bicikliről. — Úgy? És nem történt baja a biciklidnek? Hol az a bicikli, hadd lássam! — A bicikli? — Nidhaya tagjait halálos rémület szállta meg. — óh, drága istenség, óh szent Bhagwan ! A boltnál felejtettem! — Jaj — nyögött halkan az asszony. — Jaj, te pusztító szörnyeteg, te gyilkos, te fertelmes lény, de meg vagyok én verve veled! Rohanj, te szerencsétlen! A biciklid már úgysem lesz meg! Annak már vége, vége, vége! Nidhaya rohant, ahogy csak tüdeje és a lába engedte. Belévetette magát a tömegbe, lökte, sodorta. fröcskölte maga elől az embereket és közlód, visszamegyek Lamaneur közjegyzőhöz, még egyszer megbeszélem vele a dolgot és megmagyarázom neki. Azt fogom mondani, hogy te kívánod igy elintézni a dolgot. Biztos vagyok a dologban, ismerem a helyzetet és tökéletesen rendbenlévőnek és tisztességesnek tartom az egészet. Olyan, mintha én magam mondanám neked: “Fogadd el drágám, te is, hiszen én a férjed szintén elfogadom.” Különben tényleg méltóságunkon aluli volna. Serboisné mindössze ennyit mondott: — Ahogy gondolod. Férje folytatta. Egyszerre nagyon bőbeszédű lett. — Igen, nagyon szépen meg lehet magyarázni a dolgot, ha megosztjuk az örökséget. Egy barátunk hagyta ránk, aki nem akart súrlódást okozni közöttünk, nem akart különbséget tenni, nem akart olyan színbe kerülni, mint aki azt mondja: “Halálom után is jobban szeretem az egyiket, vagy a másikat, mint ahogy életemben is őt szerettem jobban.” És biztos lehetsz benne, hogy ha ez a szempont eszébe jutott volna, igy is járt volna el. Csak nem gondolt rá, nem számolt a következményekkel. Mint te nagyon helyesen állapítottad meg az előbb, mindig csak neked hozott ajándékot. És neked szánta az utolsó figyelmességet is. Felesége árnyalatnyi türelmetlenséggel szakította félbe: — Rendben van. Értem. Nem szükséges any- n.yit magyarázkodnod. Menj el a közjegyzőhöz! Most rögtön. Férje elpirult, hirtelen zavarba jött, dadogott: — Igen. . . igazad van. . . máris megyek. Vette a kalapját, feleségéhez lépett, feléje nyújtotta száját, meg akarta csókolni, s odasug- ta neki: — Viszontlátásra drágám. Felesége a homlokát tartotta felé, s Serbois nagy csókot nyomott rá. Pofaszakálla az asszony arcát csiklandozta. Aztán boldogságtól sugárzó arccal elment. Serboisné pedig az asztalra ejtette kézimunkáját és csöndesen sirni kezdett. Fordította: Justus Pál ben az égi hatalmakhoz imádkozott, hogy könyörüljenek meg rajta, hogy segítsék meg nagy bajában. — óh, Bhagwan, irgalmazz, bocsáss meg a boldogtalan bűnösnek... A négy rúpia és a négy anna még mindig a., kezében volt, amikor visszaérkezett a bolt elé. Ekkorra már egy egész sereg kerékpár támogatta ott a karót, őrülten kereste a sok között a magáét. És mérhetetlen öröm áradt szét minden por- cikájában, amint meglelte. Lám, a mindenekfelett való meghallgatta.. . Óh, ez csodálatos dolog. .. Csodálatos. . . Csodálatos. . . Elhatározta, hogy benez a templomba és mély hálája jeléül ajándékot visz az isteneknek. Azon nyomban betért egy édességet árusító boltba és. cukorkát vett négy -anna-ért. Azután odatámasz- totta kerékpárját a templom falához és igazi ünnepi hangulatban lépkedett fölfelé a széles lépcsősoron. Odabent áhitatosan megállott Krisna istenség és élettársa. Radha képe előtt.-— Óh, Mester — hálálkodott — bár én csak egy nyomorult bűnös vagyok, kérve-kérlek fogadd el szerény ajándékomat abból az alkalomból,, hogy a biciklimet nem lopták el, noha ellophatták volna. . . Ekkor egy imaverseket mormoló pap lépett oda hozzá, aki a mormolást egy pillanatra se- hagyta ugyan abba, de a csomagot átvette és az egyik darabkáját nyomban meg is kóstolta. A imp az áldás mozdulataival tisztelte meg az istenség szent képe előtt Nidhayát. Lám, az öröm és a békesség teljes. A mindenekfelettvaló kegye nem kétséges, az élet szép, a bajok pedig majdcsak szertefoszlanák. És Nidhaya tisztult lélekkel, emelkedett hangulatban, ünnepi fényekbe öltözötten lépkedett lefelé a lépcsőkön. És ekkor halálraváltan vette észre, hogy kerékpárját —- ellopták.., ATLANTISZ valóban létezett N. Lednyev szovjet fizikus és matematikus professzor két évtizedes tanulmányai eredményeképpen arra a következtetésre- jutott, hogy A1- lantisz, az ókori titokzatos szárazföld valóban létezett, hatalmas sziget volt a Gibraltártól nyugatra levő tengerrészen. Ehhez a legendás hirii országhoz, amelynek az ókori történészek leírása szerint páratlan hatalma volt, kisebb szigetek sorozata is tartozott, amelyek egészen az amerikai szárazföldig húzódtak. Lednyev professzor véleménye szerint az Atlantisz létezésének döntő bizonyítéka, hogy a Pireneusi-félszigettől nyugatra eső területen a tengerfenék domborzata pontosan egyezik Atlantisznak azzal a földrajzi leírásával, amelyet Platon adott róla az időszámításunk előtti 4. évszázadban, még korábbi források alapján. LEGÚJABB GYÓGYTANI KUTATÁSOK szerint az állatoknak is többféle tipusu vérük van, éppenugy, mint az embereknek. Karl Landsteiner osztrák biokémikus fedezte fel, hogy az emberi vér négy típusba sorolható, amelyeket most O, A, B és AB jelzésekkel látnak el. Vérátömlesztéseknél csak a beteg vérének megfelelő tipusu vért lehet hatásosan alkalmazni. ★ A REUTERS hírszolgálat szerint a Kínai Népköztársaságban a könyvek árait 15 százalékka leszállították. ★ AZ “ARMY” adatai szerint az Egyesült Államok adófizetőinek 7,700 dollárjába kerül mindéi egyes amerikai katonának egy évi külföldön való tartása. t ■y-r t * t t t ▼ t ▼ ▼ ^ v * v"** ft HÁLAADÁS Akarom ferjeszteni a lapot! Magyar Szó Kiadóhivatala 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Kérem küldjenek mutatványszámot a követ kezd címekre: Név: .................................................................... Cim: ....................................................................-ft 2 Város: .............................................................. Név: ....................................................................| Cim: ...................................................................... Város: ........................................................
