Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-24 / 30. szám
Thursday, July 24, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Ajánlatok a lapkonferenciához Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, hogy a lapkonferencián a következő javaslataimat benyújtani szíveskedjenek: 1. A lap heti kétszeri megjelenése. . 2. Az ezzel kapcsolatos technikai és gazdasági problémák megtárgyalása. 3. Az olvasótábor növelése. Az első pont indokául a következőket sorolom fel: A lap mint heti újság elavult, mert nem bir lépést tartani a száguldó időkkel. A lap olyan híreket képes közölni, amelyek 2—3 héttel előbb történtek. Ilyen állapotban a lap csak mint összefoglaló felel meg a 2—3 héttel előbb történt eseményeket foglalva össze. Én azt hiszem, hogy nekünk munkásoknak és sajtónknak mindig az volt és lesz főfeladatunk, hogy az élen járjunk, . a haladás eszméjét tűzve zászlónkra, ezzel mindig lépést is tartsunk. Azért hatalmas érőfeszi- tésre van szükség, hogy lapunk legalább hetenként kétszer megjelenhessen. Ha ez sikerül, eljön az idő, mikor a Magyar Szó mint napilap jelenik meg. Azt hiszem, hogy ennek minden olvasó szívből örülne. A 2-ik pont megoldását úgy képzelem el, hogy a lap eddigi tartalmát kettéosztva, tehát fele oldalszámmal jelentetnénk még. Végeredményben a 16 oldal csak megmaradna mint eddig, csak egyik fele a hét közepén, a másik fele a hét végén jelenne meg. Az első két oldalát mindenkor a legújabb eseményekkel töltenék be. Szerintem a munkásmozgalom, a levelezés, a tudomány világából, a sport és egyéb közlések a hét közepén, Geréb Írásai és a többi hires irók cikkei, elbeszélések a hét végére maradnának. De a hírek akkor is elmaradhatatlanok. Egyébként a konferenciára bíznám, hogy milyen sorrendben jelenne meg. Vitassák meg ott a szerkesztőséggel. A gazdasági probléma megoldását úgy látom, hogy az első nehéz lépés megindítására gyűjtési kampányt kell indítani. Lapunk további megjelenésének biztosítására 1—2 dollárral fel kell emelni az előfizetési dijat. Azt hiszem, hogy 5—6 dollárt minden olvasónknak megér félévenként, hogy hetente kétszer kapja kezébe a szebb, tartalmasabb, nivósabb Magyar Szót. Tudom, hogy sokan anyagi problémákkal küzdenek, én magam is munkanélkül vagyok, de lapunk megéri, hogy a nehéz időkben is áldozatot hozzunk érte, nehogy hanyatlásnak, de fejlődésnek induljon, mert lapunk hanyatlása a mi hanyatlásunkat, fejlődése a mi fejlődésünket jelenti. A 3-ik pont terjesztő bizottságok alakítása minden nagyobb városban. Kérem úgy a szerkesztőséget, mint az olvasókat, hogy szóljanak hozzá, hogy elfogadhatók-e javaslataim és mik a problémák. Mellékelem a megújítást. Anti Kanadai vélemények a Szovjetről Tisztelt Szerkesztőség! E rövid pár sor írással kívánok erőt, egészséget a munkához. E levelem elég hamar követi az előbbit, de az angol lapokból kivágott két beszámolót küldöm. Az egyik egy kanadai bankártól van, aki a Népi Kinában járt, a másikat egy egyetemi professzor Írja, aki a Szovjetunióból jött vissza és mindkettő beszámol a munkásállamok terveiről népük felemelése érdekébfen és a gyönyörű eredményekről. Mr. Cyrus Eaton kanadai születésű clevelandi nagyember után ezek is dicsérik a szocialista országok munkáját. Vajon a Mr. Sulzbergeréket nem ejti ámulatba az ilyen kiválóságok nyilatkozata? A Magyar Szó tanulmányt Írhatna erről. Tisztelőjük: F. S., Toronto MEGJEGYZÉS. — Köszönjük a beküldött cikkeket. Napjainkban minden polgári újság tele van látogatók elismerő cikkeivel a szocialista országok haladását illetően. Sajnos helyszűke miatt nem tudunk mindegyikkel érdemlegesen foglalkozni. Ajánlatos, hogy ilyen cikkekre olvasóink hívják fel ismerőseik figyelmét és mutassanak rá, hogy a Magyar Szó mindig figyelmeztetett arra, hogy ne higyjünk a megvásárolt sajtó szocializmust rágalmazó cikkeinek. — Szerk. — Csak sajt van vacsorára? — kérdi az éhes férj. — Igen, kedvesem, — feleli az uj asszony. — Amikor a sült, amit készítettem, tüzet fogott és beleesett a még majdnem nyers “pie”-ba, akkor kénytelen voltam a levest használni, hogy a tüzet eloltsam. 1. Munkásmozgalom Sztrájkban a távlöveg telep munkásai Floridában a Cape Canaveral távlövegkipróbáló telep építő és javító munkásai egy héttel ezelőtt sztrájkba léptek, amikor egyik munkástársukat munka közben végzetes baleset érte. A sztrájkolok a munkakörülmények javítását követelik. Munkaadójuk, a Pan American Airways, bevallotta, hogy 1,500 munkás sztrájkol, akik a Transport Workers Union 525-ös lokáljához tartoznak. A Pan American World Airways newyorki, az Idlewild repülőtéren dolgozó munkásai két órára abbahagyták a munkát, hogy megemlékezzenek szerencsétlenül járt munkástársukról. A szakszervezet szerint a telepen alkalmazott, más építőipari munkások is abbahagyták a munkát. Nem .mennek át a sztrájkolok piketvonalán. Ezek a munkások egy uj kísérleti interkontinentális távlöveg, a Titán, kilövő építményét készítik. Nagyobb juttatást a nyugdíjazottaknak A megélhetési árak állandó emelkedése sújtja azokat a nyugalomba vonult munkásokat, akik meghatározott és elégtelen nyugdijukból tengetik életüket. Reuther, az autószakszervezet elnöke a nyugdíjazott autómunkások összejövetelén azt a kijelentést tette, hogy az 1958-as munka- szerződés megkötésénél ragaszkodni fog ahhoz, hogy a nyugdíjasok juttatását emeljék, különös tekintettel az áremelkedési-lépcső alkalmazására, amit a dolgozó munkásoknak előbb is biztosítottak. Az autógyárosokkal folyó tárgyalásokra vonatkozólag Reuther azt a kijelentést tette, hogy sztrájk határidőt fog megjelölni, mert a tárgyalások nem folyhatnak a végletekig. A határidőt az 1959-es modellek gyártásának megindításához fogja alkalmazni. Sztrájkot nyertek a hajótársaság irodamunkásai Az Italian Line newyorki irodáiban dolgozó 97 fehérgalléros alkalmazott megnyerte jogát ahhoz, hogy szakszervezethez tartozhasson. Amellett, hogy 24 és fél cent órabéremelést kaptak, más jóléti juttatást és jogot nyertek ahhoz, hogy ha vakációjukat Nápolyban vagy Génuában akarják eltölteni, akkor házastársukkal és 18 éven aluli gyermekeikkel együtt ingyen utazást élvezhessenek. HÁZTULAJDONOSOK WASHINGTON. — Dacára az évekig tartó nagy prosperitásnak és dacára annak, hogy itt a “népi-kapitalista” rendszerben élünk, ahol mindenki kapitalista, mégis az Egyesült Államok családjai közül csak 30 százalék vásárolhat magának lakóházat, — mondja a “National Housing Conference” most kiadott jelentése. Ez az egyesület 1931 óta működik, célja, hogy a szövetségi kormány épitessen lakóházakat, vagy adjon jelentékeny segítséget lakóházak építéséhez. Ez az egyesület azt. hangoztatja, hogy a lakás, —- akár lakbérben, akár a vásárlás törlesztésében fizetjük, — ne kerüljön többe a család jövedelmének egy-ötödénél. Ha annál többe kerül, akkor az élelmezés, a nevelés vagy a szórakozás hátrányára megy. A National Housing Conference adatai szerint kevesebb mint 30 százaléka az amerikai családoknak lakik olyan lakásban, amit a család jövedelmének egy-ötödével meg lehetne vásárolni, vagy fenn lehetne tartani. A lakások árai természetesen vidékenként nagyon változók. így például a három hálószobás lakás minimális ára. Phoenix, Ariz. városban 8925 dollár, amig Rochester, N. Y. városában már 15,000 dollár. Ha a ház árénak törlesztésére 8 százalékot; adó, biztosítás, javítás s egyéb fenntartási költségekre is ugyanannyit számítunk, akkor a phoenix-i ház havi törlesztésére 10 dollár, a ro- chesteri házra pedig havi 200 dollárt kell fizetni. Eszerint a phoenixi családnak kell, hogy minimális havi 510 dollár, a rochestei inek pedig minimális 1000 dollár havi jövedelme legyen. Munkásjeiöll a kongresszusba ( í Az acélmunkások 1299-es lokálja, a 600-aé Ford lokál, demokrata párt csoportok, helyi szervezetek és néger szervezetek vezetői 100,000 tag* nevében gyüléseztek és Detroit 16. kongresszusi, választó kerületében a Ford Lokál elnökét Carí Stellatót jelölték képviselőnek John Lesinsky ellen. j §: A republikánusok és a négerfalók továbbra is kitartanak Lesinsky jelölése mellett. Megfizetett huligánok letépdesik a Stellato plakátokat s más hirdetéseket úgy, hogy a munkás szervezetek kénytelenek őröket állítani. t • DETROIT. — Szépen hangzik, mikor a General Motors hirdetéseiben a GM Family-ról beszél. Valóságban nem sokat jelent számára. A Fischer Body üzem 2,000 munkása érzi ezt meg rövidesen. A “Stamping Division” és a szerszámkészítők vannak soron. Augusztus 10-én bezárják a gyárat, és elbocsátják az utolsó órákra beosztott csoportot is. Igen keveset helyeznek át máfl üzembe közülök, pedig vannak akik 35 évet dolgoztak le életükből ebben az üzemben. Értékelik a szakszervezeteti ! DETROIT. — Az automunkások 95 százaléka rendesen fizeti szakszervezeti diját annak ellenére, hogy most nem vonják le fizetésükből, mint a szerződés tartalma alatt tették. Az üzem besúgói hiába lesik a “shopchairmant”, maguk a tagok szedik össze a járulékot és viszik el részére. Többen és többen viselik zubbonyaikon a “unió- gombot” úgy mint a régi időkben, szimbolizálva* hogy igenis összetartoznak. 30 nap, mert nem lett besúgói ( DETROIT. Mrs. Stefana Brownt 30 napi börtönre ítélték, a törvénnyel szemben tanúsított “megvetés” vádja alapján. Bűne az, hogy nem' volt hajlandó a besúgó szerepét játszani férje ellen, akitől polgárpapirját szeretnék megvonni. Igazán hézagpótló . .NEW YORK, — Azi első Sputnik felrepitése óta egyre többet halljuk, hogy az amerikai iskolák elmaradtak a tanítás terén. A nagy mulasztás helyrepótlásának megbeszélésére 15 államból a nevelés terén ismert 17 egyén jött össze, akik a New York Stock Exchange épületében tanácskoztak. A kiváló nevelésügyi szaktekintélyek megállapították, hogy itt, a “népi kapitalizmusban”, igen nagy mulasztás történt azzal, hogy már a* iskolákban nem tanítják a “hatásos befektetést”. Elhatározták tehát, hogy egyes egyetemeken tanítani fogják, hogy miként lehet részvényeket vásárolni és hogy milyen részvények » legiobbak, a legnagyobb profitot hozók. Ez aztán igazán hézagpótló intézkedés lesz! Paraszt-egyetem ! TOKIÓ. — A kínai rádió leadása szerint a Ki- nai Népköztársaság megnyitotta az első PARASZT-EGYETEMET, amelyben rizs és más növények szakavatott termelésére tanítják a hallgatókat. Az első egyetemre 300 paraszt hallgató' jelentkezett, — mondja a hir. Érzékeny mérleg NEW YORK. — A politikai események legérzékenyebb mérlege a “New York Stock Market” (a newyorki tőzsde,) amit bizonyít az, hogy a közép-keleti háborús készülődésre azonnal emelkedni kezdtek a részvények árai. Az amerikai tengerész-katonák lebanoni partraszállitására, valamint arra a hírre, hogy az angol haderő Jordan államot “pártfogásba” vette, a részvények ugrásszerű emelkedést mutattak. A háborús szállítással kapcsolatos vállalatok részvényei három nap alatt 2 billió és 187 millió dollár emelkedést értek el. v