Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-18 / 51. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 18, 1958 Hogyan látják az óhazai és az amerikai választásokat f Az alábbi óhazai levelet egy olvasónk küldte melyet a személyi vonatkozások kihagyásával teljes egészében közlünk. Kedves Nagybátyám és Családja! írja kedves bátyám, hogy választás előtt állnak. Igen én is értesültem a választási eredményekről. A republikánusok katasztrofális vereséget szenvedtek és a demokraták győztek a választásokon. A londoni Daily Mirrorban Crossman munkáspárti képviselő arról irt, hogy Eisenhower számára érhetetlen a' vereség. Úgy gondolom az amerikai nép számára igenis érthető az ami történt a választásokon. Legjobban kifejezte ezt és megadta válaszát Michael Fook a londoni Daily Héráidban. Eisenhower elnökségének két nagy szégyenfoltja Dulles, valamint a munkanélküliség növekedése volt. Ez volt az, amit az amerikai nép kifejezésre juttatott a választásokon. Remélem ezek után felébrednek és tudomásul veszik azt, hogy az amerikai nép is békét akar. Ha nem, az 1960-as elnökválasztáson is megmutatja majd a nép erejét és előbb-utóbb az ilyen elnököknek el kell tűnni a politikai porondról és át kell adni a helyet az uj eszméknek. Éisenhower, Dulles és Selwyn Lloyd már eljátszották szerepüket úgy hazai, mint nemzetközi síkon. Mi is választások előtt állunk. November 16-án országgyűlési képviselőket és tanácstagokat választunk. Ugv gondolom, a tanácsok szerepe uj fogalom, ezért igyekszem megmagyarázni lényegét. A tanács lényegében közigazgatási szerv. Vannak megyéi, járási és községi tanácsok. A Horthy rendszerében ezeket az alispánok, főszolgabírók és községi főjegyzők irányították. Ma már olyanok, mint alispán és főszolgabíró; stb. nincsenek. Hogy kik vannak most helyettük? Munkás és paraszt emberek, vagy ezek gyermekei, akik legjobban ismerik a nép ügyes-bajos dolgait, akik szocializmust akarnak építeni a néppel együtt. Ezek a munkás és paraszt, valamint becsületes értelmiségi emberek 13 év alatt meg-* tanultak országot vezetni és nem is akárhogyan vezetik. Lényegében Magyarország 13 év alatt ipari és fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország lett. A nem régen lezajlott Brüsszeli Világkiállítás is fényesen bizonyítja ezt, hiszen Magyarország a kiállított termékeivel a 6-ik helyén végzett. Atomfizikai és más műszerek gyártása tekintetében pedig szinte páratlan eredményeket ért el. Ügy mezőgazdasági, mint ipari termékek gyártását felemeltük, ezáltal az életszínvonal is Emelkedett, tehát eredmény van és ezt a tömeg is látja, illetve érzi. Ezért helyesli a nép a vezetők politikáját. Ezeket az eredményeket pedig mint a munkás és paraszt országvezető jó képességének és tudásának eredményeképpen értük el. Persze az építés során voltak hibák is. Nagy beruházásokat hajtottunk végre erőnkön felül és ez mind az életszínvonal csökkenését vonta maga után. Ilyen hibák kijavítása nem könnyű dolog és különösen nem könnyű akkor, ha ezeket a hibákat az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiója úgy tünteti fel, hogy ez a szocializmus válsága és minden külső-belső erőt mozgósít a rendszer megdöntésére. így történt ez 1956 novemberében az ellenforradalom idején. Persze mi nem ijedtünk meg. akkor sem és nem vonluk kétségbe a szocializmus létkérdését, ezt csak az egyes kapitalista személyek vélték hiú ábrándnak. Az ellenforradalmi sebeket is kigyó- gyitottuk már, és két év után elértük azt. hogy a magyar nép soha jobban nem élt, mint napjainkban. Ezekután érth'ető az, hogy kikre is szavazhatnak magyar polgárok, ha nem azokra, akik eddig is jól vezették az országot?. Azokra a jelűitekre, akik közülük való munkás, esztergályos, kőműves, vagy más személyek, akik a nép boldogulását akarják. Ez többek között az az erő, mely győzhetetlenné teszi a szocializmust. Ennek ellenére egyes tőkés politikusok azt akarják elhitetni, hogy a szocializmust csak erőszakkal lehet fenntartani. Ez nem igaz és nagyon gyéüge erejű propaganda, mert az eredmények egészen mást mutatnak. Ezt legjobban mi tudjuk, akik benne élünk. Persze itt is akadnak olyanok, akik ezt és ehhez hasonlókat hirdetnek, de vajon mit is hirdetne az a volt főszolgabíró, az a gróf, vagy báró, akit megfosztottak a kiváltságaitól? Nyilvánvaló, hogy a régit akarja vissza, mikor százezreket zsákmányolt ki, és tartott rettegésben. Az ő rendszerükben 3 millió koldus volt Magyarországon, sokan haltak meg éhen, vagy a munkanélküliség elől más országokba vándoroltak. Ezeket soha nem fogja elfelejteni a magyar nép, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez mégegy- szer elő ne forduljon. Mire ezt a levelet megkapják már megtörténik a választás és legközelebb már az eredményekről is irhatok. Nem tudom, hogy ezek a dolgok egyáltalán érdeklik-e Bátyámat, mert ha nem, akkor nem untatom legközelebb ezekkel a dolgokkal. Vagy ha igen tessék ezt megírni és megmagyarázok még egy-két dolgot, ami ugv gondolom nem eléggé érthető. Gondolok itt az egy vagy több pártrendszer fogalmára, mivel gondolom Bátyám tudja, hogy Magyarországon egy párt van, a Magyar Szocialista Munkáspái't. Az egy pártrendszer 1948-ban alakult ki több pártok egyesüléséből. De erről legközelebb majd irok, ha érdekli Bátyádat. Gyula Megváltozóit Megmászó Plgyik michigani olvasónk beküldte magyarországi rokonainak levelét, melyben az alábbiakat érdemesnek találtuk idézni: Megyaszó 1957 nov. 23 Kedves Bátyám és családja! A magam és családom életét megpróbálom röviden ismertetni. Földműves vagyok, 8 hold földön gazdálkodom, mely sajátom. Két hold örökölt, 6 holdat pedig a felszabaduláskor juttatott földként kaptam. Saját házam van és természetesen földterületem nagyságához képest állatállományom és gazdasági felszerelésem. Nagyon sokat változott az életem, hiszen gyermekkorom óta mindig cseléd voltam és most nagyon jó érzés a sajátomban gazdálkodni. Feleségemmel, legkisebb fiammal és anyósommal élünk együtt. Mindkét lányom jól ment férjhez, vejeim szellemi munkások, fiam magasabb iskolát végzett, jelenleg könyvelő. A régi kis Megyaszó képe egészen megváltozott, sok kövezett utca van már, van villany és még sok-sok más, ami régebben nem volt. Szeretettel: . * Lajos és családja Beillena egv tudományos előadásnak Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Szó november 20-iki számában “Elmélkedés' az életről és halálról” címen S. Kovach munkástárstól levél jelent meg. Szeretném, ha valaki válaszolna neki, aki nálam képzettebb ember. De azért én is szeretnék néhány megjegyzést, fűzni a levélhez. Először is az Isten fogalmáról. Sok tudományos könyvet olvastam már, de egyikben sem találtam, hogy a bibliai istent neveznék meg a világ teremtőjének, sőt az tűnik ki ezekből, hogy a világ öröktől van. Az anyaghoz sem hozzátenni nem lehet, sem elvenni belőle, csak elemeire felbontani. Azt mondja Kovách munkástárs. hogy nem vagyunk képesek elménkkel felmérni, hogy ez a mi földünk hogyan jött létre. A föld származását már az elemi iskolában is tanítják. A föld a Naptól származik, a Nap körül forog és a Nappal együtt kering a világűrben, még eddig fel nem fedezett központ körük Majd azt írja, hogy a Föld két ellentétes elemből áll, éltető erőből és holt anyagból. Ez is téves felfogás, mert az erő és anyag az egy és ugyanaz, azt nem lehet ketté választani. Pl. vegyük a villamosságot. A villany már bent van örök időtől a vezető rézdrótban, de a dinamó szükséges ahhoz, hogy mozgásba hozza, tehát az anyag erővé változik. Az eddig ismert legkisebb alapanyag azi atom, ami megtalálható minden elemben és ez nemcsak a mi földünkre vonatkozik, hanem áll az egész mindenségre. Pl. egy vizrészecske két elemből áll, hidrogénből és oxigénből, amiben három atom van. A vizet fel lehet bontani hidrogén és oxigén gázra, viszont ha e két gáznemü anyagot egyesítik, viz lesz belőlük. A tudósok azt állítják, hogy a napok a hidrogén és hélium atom-gázaiból sűrűsödnek és sok billió év múlva lehűlnek, s amikor abba az állapotba kerülnek, hogy már megvan a. Lehetőség a szerves élet létrejöttéhez, akkor abban a meleg vizben megszületik azr első parányi élet, amiből azután kifejlődik a sejtes élet. Az emberi test is ilyen billiónyi sejtből áll. Az első állat a vizben volt és csak sokkal később fejlődött ki a .szárazföldön is megélő állat. Az ember ezek közül vált ki és hogy idáig fejlődött, azt nagy agyvelejének köszönheti. Ha Kovách munkástárs többet akar tudni erről a témáról, úgy szerezzen be tudományos könyveket, mint pl. a “Fajok eredete” Darwintól, “Erő és anyag”, “Az isten fogalma”, valamint jó csillagászati könyveket. Az isten fogalmát az ősember a természeti tünemények meg nem értése miatt találta ki, mert nem tudta elképzelni, hogy mi is az a villámlás és mennydörgés, s azt hitte, hogy a fölhőkön túl van valaki, aki ezeket a jelenségeket intézi. Szanyi Nem mulasztják el a lap segítését Tisztelt Szerkesztőség! A napokban olvastam cikküket a lapban a karácsonyi üdvözletekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy ki irta, de igen jó gondolat volt, csupán kissé jobban ki kellene domborítani a dolgot, hogy minél többen cselekedjenek. Mi máris cselekszünk és itt küldjük karácsonyi és újévi üdvözletünket, egyúttal 5 dollár adományt a lap javára. Ablonczvék MÉG EGY KÉRELEM! A Magyar Szó szeptember 18-iki számában elmondottam, hogy úgy történelmi, mint irodalom- történeti szempontból milyen jó szolgálatot tennénk,'ha ’összegyüjtenénk az első világháború idejét megelőző időkből fennmaradt munkáslapokat, könyveket, brossurákat és egyéb kiadványokat és elküldenénk azokat a budapesti Történeti Múzeumnak, ahol az ilyen dokumentumokat gondosan tanulmányozzák és megőrzik. Megemlítettem azt is, — amit nemcsak én, de mindenki tud, — hogy midőn egy-egy osztálytudatos öreg munkás meghal, az utódok nagyon gyorsan kipucolják a szobáját úgy, hogy az ott talált újságokat, folyóiratokat és könyveket elégetik. Ezért írtam azt, hogy mentsük meg, ami még meríthető. Sajnos, erre a felhívásomra egyetlen választ sem kaptam, ami azt jelenti, hogy olvasótáborunk már nem rendelkezik olyan régi kiadványokkal. Most egy újabb kérelemmel fordulok a lap olvasóihoz, — jobban mondva inkább csak közvetitek ilyen kérelmet abban a reményben, hogy lesz valamilyen eredménye. Magyarországon erősen készülődnek az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság 40 éves évfordulójának a megünneplésére. Ebből az alkalomból a LEGUJABBKORI TÖRTÉNETI MUZEUM nagyszabású kiállítást rendez az EGYKORÚ irodalmi kiadványokból. A Muzeum vezetősége tehát arra kéri az amerikai magyarságot, hogy ha vannak EGYKORÚ kiadványaik, akár magyar vagy más nyelvűek is, küldjük azokat el a kiállítás részére. EGYKORÚ alatt értjük azt, hogy azokat a Tanácsköztársaság fennállása idején, vagy legalább is nem sokkal a bukása után adták ki. Az elmúlt 40 év távolából már nyugodtabb szemmel, higgadtabb érzelmekkel bíráljuk el a Tanácsköztársaság gal kapcsolatos eseményeket s a végső bírálat kialakításához nagyban hozzájárulnak az egykorú kiadványok — a dicsérők éppenugy, mint a keményen bírálók — alapos tanulmányozásai. Akinek van ilyen újságja, könyve, vagy másfél«^ irodalmi terméke, küldje be lapunkhoz, amely készséggel továbbítja azokat. Remélem, hogy ennek a felhívásnak nagyobb eredménye lesz, mint az előzőnek. Geréb József A Legujabbkori Történeti Muzeum a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára 1959 márc. 21-re EW.ÉX SCI HUTÁST KÉSZÍT Ez alkalomból a muzeum kéri mindazokat, akiknek a Magyar Tanácsköztársaság történetével kapcsolatos írásos vagy tárgyi emlékeik vannak, a Tanácsköztársaság valamelyik jelentős eseményében résztvettek, a Yörös Hadseregben harcoltak, anyagaikat vagy visszaemlékezéseikéi juttassák a múzeumhoz, vagy erről értesítést küldjenek Legujabbkori Történeti Muzeum Budapest, V., József nádor tér 7, vagy a Magyar Szó kiadóhivatalához ' 10