Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-18 / 51. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dee. 18, 1958 Munkásmozgalom Több hatalmat kér a munkaügyi miniszter ki nem fizetett munkabérek behajtására Mitchell munkaügyi miniszter azt szeretné, ha a kongresszus úgy egészitené ki a munkabért és munkaidőt szabályozó törvényt, hogy meghatalmazást adjon neki a törvény alapján ki nem fizetett munkabérek behajtására a munkáltatótól. E kérelem azon a konferencián hangzott el, amit az AFL-CÍO az Országos Fogyasztók Ligájával közösen tartott a törvény 20 éves fennállásának évfordulója alkalmából. Mitchell levélbeni üzenetet küldött a konferenciára, mivel beteg volt. A törvény feljogosítja a munkaügyi hivatalt arra. hogy vizsgálatot folytasson az üzemekben az egy dollár minimális munkabér és tulórás fizetés betartásának ellenőrzésére. Ám ott, ahol a törvény megszegésével találkozik, a törvény szerint csak úgy perelheti be a munkáltatót a ki nem fizetett munkabérért, ha a megkárosodott munkás vagy munkások ezt írásban kérvényezik. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a munkások vagy nem ismerik a törvényt, vagy nem mernek munkaadójukkal szembeszállni és a tény az, hogy a felfedett kihágásoknál a ki nem fizetett munkabérnek csak 60 százaléka térül meg a munkások számára. ‘.‘Ilyen körülmények között olyan törvénymódosításra fogom kérni a kongresszust, amely meg fogja engedni, hogy írott kérelem nélkül is perelhessük a törvényt megsértő munkaadót, hogy a munkások részére a visszatartott munkabért megkaphassuk”, mondta a munkaügyi’' osztály titkára. Azonkívül a Hivatalnak több ügynökre is van szüksége, akik ezt a munkát elvégezzék, mondotta Mr. Mitchell. A bér- és munkaviszonyokat megállapító törvény 24 millió alacsonyfizetésü munkásra és 900,000 üzleti vállalatra vonatkozik. A Munkaügyi Hivatal a meglevő személyzettel állítólag nem tudja mindegyiket ellenőrizni. Még igy is, 1958-ban azt fedezték fbh hogy a munkaadók 20,000,000 dollár ki nem fizetett munkabér'ől fosztották meg az amúgy is kizsákmányolt munkásaikat. Ez az összeg egymillió dollárral nagyobb, mint az 1957-es zsarolás volt. Mr. Mitchell, a munkaügyi miniszter, még igen messze jár hivatásának tökéletesebb betöltésétől. Ünnepélyes üzenetében pl. nem tért ki arra, hogy a törvény hatását ki kell terjeszteni még sok olyan munkásra, akik ma minden védelem nélkül vannak kitéve a munkáltatók kizsákmányolásának, arra sem tért ki, hogy a minimális órabért egy dollári'ól fel kellene emelni legalább $1.25-re, amit már egyes szakszervezetek kértek a kong- reszustól. Tízmillió közalkalmazottat akar megszervezni James Hoffa, a Teamsters Union (fuvarosok szakszervezete) elnöke bejelentette, hogy a Miami Beach-en gyiilésező központi bizottsága határozata szerint, lépéseket fog tenni arra, hogy a közeljövőben 10 millió szervezetlen közalkalmazottat — rendőröket, tűzoltókat és másokat — szakszervezetekbe tömöritsen. E célból 1959 elején egy állandó országos igazgatót és ügyvezető bizottságot fognak kinevezni. Azt is kijelentette Hoffa, hogy nem fognak összeütközésbe kerülni az AFL-CfO-val, mert csak olyan területen fognak szervezési munkát végezni, ahol az AFL-CIO vagy nem tett lépéseket, vagy eredménytelenül próbálkozott a szervezéssel. 77 szénbányász halt meg októberben A United Mine Workers Journal, a szénbányász szakszervezet havi közlönye október havára 77 halálesetről tesz jelentést. Ez, 1951 december óta a legnagyobb .havi halálesetek számát mutatja. Akkor 163 bányász halt meg bányaszerencsétlenség következtében. A 77 haláleset nyolc államban történt. A legnagyobb szerencsétlenség West Virginiában volt, ahol 50 bányász halt meg, Pennsylvaniában 10, Kentuckyban 5, Tennesseebén 4, Ohioban 3, Virginiában 3, Indianában 1 és Oklahomában 1. Ezekből 5 haláleset volt keményszén bányában, a többi puhaszénbányákban történt. 1958 első tiz hónapjában 308 bányász vesztette életét bányaszerencsétlenségben. Ugyanezen idő alatt 1957-ben 399 bányász fizetett az életével. A kétfelé huzó munkásvezérek Az AFL-CIO Ipari Szervezeti Osztálya e hónapban Washingtonban megtartott gyűlése után Walter Reuther, az ipari osztály vezetője újságírók előtt ismertette a gyűlés által elfogadott határozatokat. A jelentés megtámadta Eisenhower takarékossági irányzatát, mint ami az ország gazdaságára káros lesz, különösen, ha a közmunkákra szánt kiadást fogja levágni. A jelen gazdasági helyzet, amely a fellendülés lecsendesülésé- nek jeleit mutatja, a közmunkák és közszolgálatok kiszélesítését követeli meg, mondotta Reuth er. Reuther ugyanakkor a fegyverkezésre szánt összeg csökkentését “vakmerő meggondatlanság- nak” nevezi, ami “katasztrófát idézhet elő.” “Ném kell félni az adminisztráció 80 billiós költségvetésétől mindaddig, amig az ország gazdagsága növekvő irányzatot mutat”, mondja a 68 szakszervezet vezetőiből álló bizottság. A kongresszusnak a következő ajánlatokat teszi: Távolítsa el a Taft-Hartley-törvény azon részét, amely feljogosítja az államokat “right-to- work” törvények hozatalára, újítsa fel a múlt ülésszakon elbukott unió “reform” javaslatokat, (melyeket a munkásság öntudatosabb része a szakszervezeteket guzsbakötő javaslatoknak minősít) foglalkozzon a National Labor Relations Board gyakori unió-ellenes állásfoglalásával, nyújtson segélyt a gazdaságilag sújtott területeknek, szavazzon pénzt az iskoláknak, tanítóknak, juttasson lakásépítésre legalább 500 millió dollárt, fogadjon el polgárjogi törvényt, bővítse ki a társadalmi biztosítást és az 1 dolláros minimális órabért emelje $1.25-re. Mr. Reuther megtámadta Goldwater, arizonai republikánus szenátor ajánlatát, hogy úgy a mun kásmozgalom, mint a nagyüzlet tartózkodjon a politikai aktivitásoktól. Nagyon helyesen rámutatott arra, hogy Goldwater azt akarja ezzel eléírni, hogy “a munkásmozgalmat leszerelje és a nagyüzletnek megengedje, hogy tovább politizáljon”. Ugyanakkor Reuther határozottan ellene van egy munkáspárt megalakításának, mert “az ellentétben van az Egyesült Államok gazdasági és társadalmi felépítményével és csak jobban feldarabolná társadalmunkat”. Joggal kérdezhetjük, hogy ugyan kinek a szolgálatában áll Mr. Reuther? Vagy ő talán megoldotta azt a gordiuszi csomót, hogy lehet-e egyszerre két urat szolgálni? A nagyon jogos és csak a minimumra leszorított munkásérdekü követelések mellett olyan nagy fontosságú engedményeket tesz a monopóliumoknak, melyek teljes ellentétben vannak nemcsak a munkásosztály, hanem az egész népünk érdekeivel. Ilyenek a fegyverkezésre és a munkásellenes törvényekre vonatkozó javaslatai. A munkáspárt kérdésével kapcsolatban még George Meany is haladóbb kijelentést tett Reuthernél, amikor múlt héten egyik beszédében ezt mondta: “Én mindig mondtam, hogy nem akarjuk saját politikai pártunkat, de ha ezt kell megtennünk ahhoz, hogy elverjük azokat, akik a múltba akarnak bennünket visszasodorni, akkor igenis megalakítjuk pártunkat és elsőrangú teljesítményt fogunk végezni.” Elveszett munkanapok Az Országos Közegészségügyi Szolgálat kimutatást közölt arról, hogy az országban betegség és balesetek következtében a junius 30-án végződött esztendőben 3,400,000,000 napi tevékenység veszett kárba. Ez az első ilyen statisztikai kimutatás az országban. Eszerint átlagban minden egyénre 20 nap jut, amit a munkából, iskolából, vagy más tevékenységből elvesztett. Az idült betegségek okozták a legnagyobb időveszteséget. Ezek közül a vérkeringési betegségek egyedül 484,200,000 azaz egyénenként 2.9 munkanap vesztességért felelősek. A lázas betegségek 437,900,000, azaz egyénenként 2.6 nap elvesztését okozták. A léglegzőszervek megbetegedése — hűtések, influenza, stb. — átlagban egyénenként 7 nap elvesztését jelentette. Balesetekben 47 millió egyén sérült meg és ezek 424,100,000 napi tevékenykedést vesztettek el. A kimutatás szerint az orvosok ezen idő alatt 889,900,000 hívást kaptak ,ami egyénenként 5.3 hívást jelent. Fogorvosokhoz 268,200,000-szor látogattak el, amiből mindenkire 1.6 látogatás esik. A túlórázás és a munkanélküliek Az autómunkások legnagyobb lokáljának, a detroiti 600-asnak heti közlönye a “Fords Facts” december 6-i száma bőven foglalkozik azzal az embertelen és igazságtalan helyzettel, amiben jelenleg vannak. Amióta a sztrájk után a szakszervezet és a gyárvezetőség megkötötte az uj munkaszerződést, a Ford gyár teljes irammal nekilátott az 1959-es modellek gyártásának. A gyárüzemek sok munkanélküli autómunkást visszahelyeztek munkakörébe, de korántsem mindet. Az arány nem minden üzemben egyforma. A munkanélküliek ezrei várják fogyó türelemmel, hogy mikor fogják már őket is visszahívni. E helyett azonban az történik, hogy az üzemekben a már dolgozó munkásokat tulóráztatják, hogy a felgyülemlő munkát elvégezzék. ■ Amint az egyik riporter Írja a “Ford Facts”- ben, Fordnak sajnos a munkaszerződés szerint joga van túlórát dolgoztatni a munkásokkal a sok keresetnélküli, munkanélküli autómunkás kárára. A szakszervezetet a hátrányos körülmények kény szeritették arra, hogy ezt a pontot a munkaszerződésben benne hagyja. De Ford ezen embertelen eljárása tisztára profitharácsolási törekvés, amit nem szabad tétlenül szemlélni. ' A riporter felhívja az unió vezetőségét, hogy gyűlések szervezésével és jogi alapon keressen kiutat arra, hogy ezt a tarthatatlan helyzetet megváltoztassa, nemcsak Fordnál, hanem az egész autóiparban. A munkanélküli autómunkások, akiknek legtöbbje a munkanélküli biztosítást is felhasználta, megbotránkozva nézik, hogy egyes üzemek napi tiz órát és többet is dolgoznak a hét hat napján keresztül, ahelyett, hogy nekik is juttatnának a munkából és keresetből. Haragjuknak úgy adnak kifejezést, hogy az ilyen üzemek előtt hosszú sorban piketelnek. Az is elkeseríti az autómunkásokat, hogy már megmondták nekik, hogy ne várjanak nagy fellendülést az 1959-es esztendőben. Hogy is lehet fellendülés ott, ahol a népnek nincsen vásárlóképessége? Ötmillió munkanélkülinek nem ia lehet. A “Ford Facts” riportere panaszkodik az uj autómodellekre, hogy nem vehetik fel a versenyt a külföldről szállított kisebb és üzemképesebb kocsikkal. Pedig az itt termelt autók legalább 75 százalékát amerikaiaknak kell eladni. De az uj kocsik túl nagyok, és túl drágák. A munkások nem tudják megvásárolni és fenntartani. A szükségtelenül magas lóerejü autók nagyon sok drága gazolint fogyasztanak. Az autómunkások szeretnének változtatni azon a helyzeten, hogy az évi autótermelést hét, legfeljebb nyolc hónap alatt elvégzik és az év hátralévő részében milliószámra járják az utcát munkát keresve. Elvárják Fordtól, hogy nagyobb érdeklődést mutasson Amerika gazdaságának 100 százalékos fellendítése iránt és e célból tegye lehetővé, hogy minden autómunkásnak legyen keresete és vásárlóképessége. Ezt ugyan várhatják Fordtól. Elitéltek két union-vezelőt Az International Longshoremeri’s Association két tisztviselőjét, Thomas McKeevert s Lawrence Morrison-t, hivatalbeli visszaélés vádjával 5 évi börtönbüntetésre Ítéltek és arra, hogy kiszabadulásuk után öt évig nem tölthetnek be szakszervezeti tisztviselői állást. Az Ítéletet kihirdető szövetségi biró, William B. Herlands, hihetetlennek találta, hogy előbbeni elitélésük után a szakszervezet ismét alkalmazta őket. Az előző alkalommal a vád az volt a két unió-megbizott ellen, hogy James J. Ball & Sons cégtől, 42 héten keresztül heti 100 dollárt zsaroltak ki.
