Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-18 / 51. szám

Thursday, Dec. 18, 1958

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

I

HAJNALODIK

LÁTOGATÁS EGY KÍNAI NÉPI KOMMUNÁBAN

A nagy ünnep napján, s előtte is, a pekingiek szívesen elevenítik fel a 9 évvel ezelőtti október elsejét, amikor a Mennyei Béke Kapuja történelmi időket látott erkélyén Mao Ce-tung felolvasta a Kínai Népköztársaság megalakulásáról szóló nyilatkozatot, s közben a hajdani császári palota előtt a város parkjaiban ünnepélyesen dörögtek a néphadsereg ágyúinak diszsortüzei. De legalább annyian emlékeznek vissza egy évvel korábbra, arra a tiz évvel ezelőtti hideg, de mégis napsugaras őszi napra, amikor a felszabadító néphadsereg előőrsei benyomultak Pekingbe. A sok szenvedésben megkeményedett hős forradalmárok között — napszítta, kopott egyenruhában, zsákmányolt amerikai golyószóróval a vállán, japán bakancsban menetelt Liu San-fej is, akivel most együtt ráz bennünket a jeep a Baostingből Szii Szüej felé vezető utón. A veteránok szokását ő sem tagadja meg: ő is a Peking körüli felszabadító harcokról, a 10 évvel ezelőtti történelmi napokról mesél. Pedig sok, nagyon sok mondanivalója van a mai, semmivel sem kevésbé történelmi jelentőségű napokról.

Liu San-fej, az egykori hunani parasztfiu ugyanis most utunk célja, a Szüej Cseng kommuna Vörös Zászló egységének egyik vezetője. Népi kommunák Kinában — ki tagadhatja, hogy uj lap ez Kina dicső forradalmának történetében. Nehéz kihámozni Liu San-fej szavaiból, mi is vitte rá a Szüej Cseng járás negyven téeszének parasztjait, hogy egyetlen nagy, 10,000 családot, több mint 56,000 embert számláló kommunában egyesüljenek.

— A télen kezdődött — mondja. — Az egész országban nagy lendülettel építették az öntöző- berendezéseket. Mi is nagyot gondoltunk. .Járásunkat a Jung Ting folyó szeli ketté. Jung Ting azt jelenti: “örök nyugalom”, de a folyó régmúlt idők óta gyakori pusztító áradásaival örök rettegést jelentett a partjai mentén élőknek. Szép név: az éhező parasztok évszázadokkal ezelőtt megvesztegetésül szánták a gyakran dühöngő folyó tékozló istenének. De a folyó ezután is csak akkor maradt nyugton, ha nagy aszály szikkasztotta ki medrét. Az aszály azonban éppoly csapást, pusztulást, éhhalált jelentett, mint az árvíz. — Mi lenne —* gondoltuk — ha a Jung Tinget töltésekkel béklyóba vernénk, csatornák hálózatával hasznos munkára fognánk és fúrnánk a járásban pár száz kutat, hogy legyen vizünk aszály idején is? A feladat messze meghaladta egyetlen téesz erejét. A cél azonban annyira csábitó volt, hogy az egész járás 40 téesze minden különösebb rábeszélés nélkül együttesen, közös vezetéssel látott hozzá a nagy munkához.

— De hogyan fizették a végeredményben mégis különböző téeszekhez tartozó parasztokat? — kérdem.

— Mindenkinek a saját téesze számolta el a teljesített munkanapokat. De ez nem ment simán. A jobban vezetett, jobb földön gazdálkodó, gazdagabb téeszek természetesen többet fizettek tagjaiknak egy-egy munkanapért. így előfordult, hogy a szegényebb téesz tagjai kevesebbet kaptak a téli csatornaépítésért akkor is, ha jóval többet is dolgoztak. A parasztok kezdtek rájönni, hogy az apró szövetkezetek nemcsak haszontalanul szétdarabolják a nagy feladatok megoldására képes erőt, de rossz a munkamegosztás s igazságtalan a keresetelosztás is. Márciusban — folytatja Liu San-fej — sikeresen befejeztük a csatornaépítést. Mindenki visszament a szövetkezetbe. A téli tapasztalatok azonban sokat foglalkoztatták az embereket.

A nyári terméseredmények után aztán megmozdult a föld. Az időjárás kegyetlen volt. Tavaly szeptembertől ez év júniusáig nem volt a tartományban eső. Ilyen szárazságra az öregek sem emlékeztek. A Jung Ting megszeliditett vize és a sok-sok uj kút, a téli közös, nagy munka azonban csodát müveit: rizsből, búzából, kukoricából, gyapotból a tavalyi egyébként is jó termésnek kétszeresét, batatasból háromszorosát takarítottuk be. Egyes kísérleti parcellákon pedig az átlagtermés hat-nyolcszorosa termett. — Hat-nyolcszorosa? — kérdem hitetlenkedve. — Igen, sőt jóval többszöröse is. Rájöttünk, hogy a mi éghajlati viszonyaink mellett, ahol napsütés bőven van, a gabonanemüeket hasznosabb az eddiginél sűrűbben vetni. így a vizet is jobban tartja a föld. De a kukorica és a gyapot is sokkal sűrűbb ezeken az igen magas termést adó kísérleti parcellákon. Gépeink, amelyeknek munkáját a sűrűség akadályozza, még amúgy sincsenek. Emberi munkából azonban az eddiginél sokkal több kell ezekhez a magas “sputnik”-ered- ményekhez. S a parasztok számolni kezdtek. A járásunkban összesen százezer mu szántóterület és 56,000 lakos van. Az 56,000-ből 17,000 munkaképes, ha bevonjuk a munkába az asszonyokat is, akkor 27,000. Egy munkaképes emberre alig négy mu (összesén egynegyed hektár-) föld jut. Miért ne érhetnénk el “sputnikeredményeket” az egész járásban? Csak okosan kell gazdálkodni és egyesíteni erőinket. Mint a télen... — így jött létre augusztusban a kommuna.

Liu San-fej ezután arról beszél, hogy a parasztok a közös munka nagy eredményei, a gyorsan emelkedő jövedelem láttán egyre kevesebb gondot fordítottak háztáji gazdaságukra. S amikor felmerült a javaslat, hogy térítés nélkül adják a kommuna tulajdonába a háztáji parcellát, a jószágokat és a kisebb termelőeszközöket is, egyhangúan megszavazták azt.

Közben Hung Csi faluba érünk. A falu korábban egy téeszt alkotott, s most — mint általában a kommuna többi negyven volt téesze — a kommuna egyik üzemegységét képezi. Gyakran jártam már kínai falvakban. Ezért nagyon meglep, hogy a másutt lehetetlenül hepehupás íöld- utakat itt betonsimára döngölték. Az ut két szegélyén gondozott virágok, a falu valamennyi háza ragyogó fehérre meszelve. Megtudom, hogy a házakat is társadalmi tulajdonba adták, azok tatarozása, a házépítés, az utak karbantartása már a kommuna feladata. — A falu most szinte teljesen kihalt. A földeken most van a munka dandárja. Csak a napközi otthon környékét veri fel az egyforma játszóruhákba öltöztetett gyönyörű csöppségek vidám zsivaja. Az egészségházban is csak az egyik orvost és a gyógyszerészt találom. Az ötfekhelyes kis kórterem és a háromfekhe- lyes szülőszoba most üres. Milyen magától értetődően írja le az európai ujságii'ó: napközi, orvos, gyógyszertár, szülőszoba. Mindez a kínai faluban, ahol pár éve még füvekkel és a templom földjéből kapart szent porral gyógyítottak és a gyermekhalandóság a 15 százalékot is elérte! Éppoly nagy dolog ez, mint az, hogy a világ legnépesebb és sok helyen legsűrűbben lakta országában, a “túlnépesedett” Kínában a Szüej Cseng kommuna vezetőségének munkaerőgondjai vannak! Munkaerő kell a mezőgazdaságon kívül a járás úthálózata építéséhez, a kereskedelem jobb megszervezéséhez, uj nagy tégla- és cserépgyár, villanytelep, malom, sportpálya építéséhez.

Munkaerő kell a kommuna 80, egyenként egymásfél köbméteres vasolvasztója építéséhez és kiszolgálásához is. Mert a járás minden természetű régi (és uj) gondjával, iparral, kereskedéssel, kultúrával, pénzüggyel, közigazgatással, egészségüggyel most már a kommunának kell törődnie. Még a honvédelemmel is. A kommuna minden üzemegységében a munkaképesek mintegy 20 százaléka felfegyverzett és naponta kato- •nai kiképzésben vesz részt.

Szü Süej megye hét kommunájában pár napja kísérletképpen bevezették a természetbeni ellátás rendszerét. A hét kommuna szövetségeinek vezetőségében (amely a megyei tanács korábbi feladatát végzi) most a normák meghatározásán vitatkoznak. A kommuna minden tagja (a nem dolgozók is) ingyen étkezik, meghatározott meny nyiségü és minőségű ruhát, lábbelit, fehérneműt, edényt, tisztítószert stb. kap, ingyen jár moziba, borbélyhoz, fürdőbe, nem fizet az orvosnál, a varrodában, cipésznél. Ezeken kívül minden dolgozó havonta 1 jüantól 18 jüanig terjedő összegű zsebpénzt, kiemelkedő munkáért pedig esetenként ugyancsak készpénzben prémiumot kap.

Nem sokra megy az ember, ha európai fejjel próbálja megérteni, mit is jelenthet ez az életforma a kínai parasztnak. S ha kérdezni próbál, rendszerint kiderül, hogy ostobaságokat kérdezett. Jómagam is igy jártam. Arról faggattam a megyei pártbizottság másodtitkárát, Kang Csou-t, hogyan fogadták a parasztok a közös étkezőt.

— Egyelőre sok baj van vele — válaszolta. — Sokan, főleg az idősebbek közül, nem mernek rendesen enni. Olyan emberek, akiknek szülei, nagyszülei és ők maguk is főleg jec hajjal (vadon termő zöldséggel) táplálkoztak, rizst gyakran hónapokig nem ettek, és csak nagyon ritkán lak* hattak jól, egyszerűen nem hiszik, hogy most teljesen ingyen naponta háromszor bátran ehetnek húst, halat és annyi rizst, főzeléket, meg v© tout (kukoricalisztből gőzön főtt kenyérféle), amennyit csak akarnak.

(Meg kell jegyezni, hogy a jövedelemelosztásnak ez a módja Kina kommunáiban nem általán nos. Sok helyen munkabért fizetnek, sok helyen pedig megmaradt a munkaegység szerinti elszámolás. Az sem általános, hogy a személyi holmikon kívül mindent társadalmi tulajdonba adnak. Kina Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata is nyomatékosan figyelmeztet, hogy a tulajdonviszonyokon és a jövedelemelosztás módján csak a helyi adottságnak megfelelően, csak fokozatosan és csak a teljes önkéntesség alapján változtassanak.)

Estére jár, mire visszatérünk Hung Csiba. A' falu most már sokkal élénkebb. Az utcácskákon katonás rendben vonulnak a munkából hazatérők, a téren népfelkelők gyakorlatoznak, a klubban nagy érdeklődéssel veszik körül a Tiencsihből jött uj fiatal tanítónőt. Egy pillanatra megáll mellettünk az öreg Vang Jung-li bácsi. Vállára vetett törülközővel a nemrég épült fürdőből jön. Hány éves? Kilencven felé jár, pontosan ő maga sem tudja. Életútjának csak kiemelkedő mérföldköveire emlékszik már: a nagy éhínségre, amely, három lányát, a nagy árvízre, amely kis házát, a pestisre, amely feleségét, a nagy háborúra, amely két fiát vitte el. Nem érti, mit jelent az, hogy most ő is teljes jogú tagja a kommunának, s ezért jár neki is uj ruha, tiszta lakás, jó étel és hetenként meleg fürdő.

— Tudod, fiam — mondja reszketeg hangján —, én akkor fürödtem igy, amikor a menyasz,- szonyomat vártam. S azt hittem, csak akkor fürdőm újból, amikor majd a koporsóba tesznek és jelentik érkezésemet a nyugat istenének, honnan Buddha jött... Ilyen jó császárunk, mint ez a mostani — és botjával a klub falán a Mao Ce- tung-képére mutat —, még sohasem volt.

Ritkás szakállán könnycsepp gördül le, zavartan letörli és csoszogva elindul.

Késő éjszaka térünk vissza Baotingba. Az utón Liu San-fej a tervekről beszél.

— Ez az év — mondja az egykori vöröskatona — olyan döntő nekünk, mint a Huaj-Haj-i csata volt 1948 végén. Ott dőlt el a háború sorsa a rni javunkra. Most “ráverünk” egy kicsit, akkor jövőre már megközelíthetjük a hektáronkénti 40 mázsát. De nemcsak a “sputnikparcellán”, hanem, az egész járásban, két év múlva az egész megyében, aztán az egész országban. S akkor Kínában megoldottuk a gabonaproblémát.

Kár, hogy nem hallja ezeket a szavakat Ache- son, aki 1951-ben, amerikai külügyminiszter korában, bízva abban, hogy Kina végül mégis USA- “segélyre” fanyalodik, kijelentette: egyetlen kínai kormány sem tudta megoldani a lakosság gabonaellátását. Miért sikerülne ez éppen a kommunistáknak?

A jeep már messze jár velünk a Szüej Cseng kommunától. De az éjjel is működő vasolvasztó kohók lángja messziről is idelátszik. Uj hajnal fényei ezek.

Fábián Ferenc |

Rekord kereskedelmi hajóraj

LONDON. — A Lloyd’s Register of Shipping nevű intézmény, — amely számontartja a világ összes hajóit — jelenti, hogy a világ kereskedelmi hajóraja rekordtörő nagyságot ért el. Jelenleg a világ kereskedelmi hajóraja 118,033,731 tonnát tesz ki, ami a múlt évihez képest 7,787,650 tonna emelkedést mutat.

A jelentés szerint a száz tonnásnál nagyobb hajók száma 35,202. A legnagyobb szaporulatot Libéria állam mutatta, utána pedig Panama, Costa Rica és Honduras államok következnek. Számos nagy hajótársaság ezen kis államoknál jegyezteti be hajóit, hogy egyrészről a nagy adókat, másrészről a modern államokban már kivívott union munkaviszonyokat kikerüljék. Libéria például a múlt évben 2,612,349 tonna hajórajjal szaporodott, ami az évi szaporodásnak egyhar- mada.

A nagy államok, amelyeket adózásban megrövidítenek, eddig tehetetlennek mutatkoztak ebben a dologban, de a hajós szervezetek mái* több kikötőben piketelték az ilyen “runaway-flag” hajókat, mint ahogyan a hajós iparban elnevezitek azokat.