Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-18 / 51. szám

4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 18, 1958 Tiltakoznak Manolisz Glezosz görög demokrata letartóztatása ellen Az EDA-párt küldöttsége a múlt héten felke­reste Kalliasz igazságügyminisztert és tiltako­zott Manolisz Glezosz, az ismert görög demokra­ta letartóztatása ellen — közli az Avgi cimü gö­rög lap. Ismeretes, hogy Manolisz Glezoszt, az EDA- párt adminisztratív bizottságának tagját, az Av­gi cimü lap igazgatóját december 5-én tartóztat­ták le. A provokációs intézkedést megelőzően egyes görög lapok hevesen támadták az EDA vezetőit, akik szerintük “fegyveres harcra ké­szülnek” és “polgárháborúra uszítanak a kormány ellen”. A görög népnek — mutat rá az Avgi — meg kell hiúsítania minden olyan próbálkozást, hogy a kommunista veszély ürügyével próbálják Gö­rögországban megsemmisíteni a demokráciát. A görög parlament elnökének címére számos távirat érkezik különböző társadalmi és szakszer­vezetektől, Szaloniki, Athén és más városok la­kosságától, azzal a követeléssel, hogy helyezzék hatályon kívül a rendkivüli törvényeket, vessenek véget a demokraták üldözésének, adjanak általá­nos amnesztiát a politikai foglyoknak. Indonéziában államosítják a hollandi tulajdonban lévő vállalatokat Az indonéziai parlament dec. 3-án törvényt fo- fadott el, amely a holland vállalatok államosítását kiterjeszti minden olyan holland vállalatra, amely az Indonéz Köztársaság területén található. A törvény ezeket a vállalatokat “az állam teljesen szabad tulajdonává” nyilvánítja. A törvény értelmében az államosítás vonatko­zik minden holland ültetvényre, ipari és bánya- vállalatra, kikötőberendezésre és szárazföldi köz­lekedési útvonalra, kereskedelmi és biztositó tár­saságra és a bankokra. A törvény értelmében a vállalatok tulajdono­sai kártérítést kapnak. Ezt a kérdést azonban a kormány együtt vitatja majd meg a parlament­tel. A törvény megszegőit szigorúan megbünte­tik. Az uj törvénynek az a célja — jelentette ki Sunradjogi miniszter, a kormány szóvivője —, hogy teljesen megszüntessék a holland gyarmati befolyást Indonézia gazdasági életére és elősegít­sék a harcot Nyugat-Irian felszabadításáért. Mozgásban a gyarmati népek Nagyfontosságu értekezletet tartottak az afri­kai népek Accra,, Ghana fővárosában az elmúlt héten, amelyen minden felszólaló az afrikai gyarmatok felszabadítására és függetlenitésére fektette a fősulyt. Az értekezlet elnökéül Tom Mboját a kenyai szakszervezeti szövetség főtitkárát választották meg. “Felszabadítjuk Afrikát, akár beleegyeznek a gyarmattartó hatalmak, akár nem” — jelentette ki Mboja, majd igy folytatta: “Nem azért va­gyunk itt, hogy megtudjuk, megnyerjük-e az Afrika felszabadításáért folyó csatát, mert en­nek kimenetelében biztosak vagyunk, hanem azért, hogy megtudjuk, mikor és hogyan szaba­dítjuk fel a fekete kontinenst.” Az értekezlet elnöke beszéde további részében helyeselte a kilenc független afrikai ország sem­leges álláspontját, majd erélyesen tiltakozott a szaharai atomfegyverkisérlet tervei ellen. Az értekezlet egyesült titkársága öt bizottság kiküldését javasolja a megfelelő határozatok ki­dolgozására. Az öt bizottság a következő kérdé­sekkel foglalkozik: 1.) az afrikai kolonializmus és az imperializmus; 2) a fajüldözés és a diszkri­minációs törvények; legyen a föld az afrikaiaké; egyenlő szavazati jogot mindenkinek, fajtól, törzstől, bőr színétől vagy vallástól függetlenül; az emberi jogokról szóló általános nyilatkozat megvalósítása; 3.) a törzsi és a vallási szepara­tizmus; a törzsfőnökök helyzete a gyarmati kor­mányzásban és a szabad demokratikus társada­lomban; 4.) a jelenlegi afrikai határok módositá- ea; a regionális államcsoportok egyesülése, szö­vetsége, vagy konföderációja a szabad, függet­len afrikai egyesült államok közösségében; 5.) állandó szervezet létesítése az értekezlet határo­zatainak megvalósítására. Tüntettek Angliában a rakéta­támaszpontok ellen A “Közvetlen akcióbizottság az atomháború el­len” vezetésével a norfolki North Piecken, a Thor rakéta-támaszpont ellen a múlt héten tün­tetés volt, amelynek folyamán a tüntetők beha­toltak a telepre és több órára megállították a munkát. Ez történt szombaton és vasárnap is. A képviselőházban a képviselők megkérdezték, milyen intézkedéseket tettek a tüntetők ellen. Panaszok hangzottak el, hogy a tüntetőkkel in­dokolatlanul erőszakosan bántak. Vizet fecsken­deztek rájuk, és néhányukat a nedves betonba és a sárba lökték a támaszponton. Katonai és polgári rendőröket hívtak oda, és a támaszpont néhány munkását is felszólították, hogy segítse­nek. Ivelet-Ángliában Thor-rakétáknak kilövő-tá- maszpontokat építenek. A kormány sietteti a munkát, hogy valamennyivel elkészüljenek még karácsony előtt. Amerika most Thor-rakétákat szállít Angliába, hogy ellássa vele a támaszpon­tokat. . A szakszervezetek és a munkásmozgalom más szervezetei tiltakoztak a , rakéta támaszpontok építése ellen Angliában, hangsúlyozva, hogy az ilyen rakétatámaszpontok atomháború esetén Angliát elsőrendű fontosságú célponttá tennék. Kína acéltermelése 11 hónap alatt 9 millió 700 ezer tonna Három hónappal ezelőtt adta ki a kinai kor­mány felhívását, hogy az acéltermelést ez év vé­géig 10 millió 700 ezer tonnára, a tavalyi meny- nyiség kétszeresére kell emelni. November végé­ig az acéltermelés elérte a 9 millió 700 ezer ton­nát, a kitűzött cél eléréséhez tehát már csak egy­millió tonna szükséges. Ha tekintetbe vesszük, hogy októberben 1 millió 900 ezer, novemberben pedig 2 millió 500 ezer tonnát termeltek, bizo­Az osztrák parlament legutóbbi teljes ülésén a költségvetési vita során tomboló vihar tört ki Habsburg Otto tervbe vett hazatérésének kér­dése körül. Probst szocialista párti képviselő, aki most el­ső ízben világitotta meg a nemzetgyűlésben párt­jának a Habsburgok visszaköltöztetésével kapcso­latos álláspontját, rámutatott: a monarchisták befolyása a Néppárton belül erősnek bizonyult ahhoz, hogy a legnagyobb politikai párt bojkot­tálja az Osztrák Köztársaság 40. születésnapján rendezett ünnepségeket. Hangoztatta, hogy az “osztrák monarchista mozgalom”, amely a csá­szárság visszaállítására törekszik, kétségkívül államellenes szervezet. Probst azt mondta, hogy a Néppárt képviselőinek egy része megszegte a köztársaság alkotmányára tett esküjét. E kijelentés miatt a nemzetgyűlés elnöke rendreutasitotta a szocialista párti szónokot. A rendreutasítás a szocialisták padsoraiban éles közbeszólásokat váltott ki. A kommunista képvi­selők is helytelenítették a rendreutasítást. A közbekiáltások és kölcsönös vádaskodások okozta hangzavarban, amit a viharcsengő zúgása is fokozott, percekig lehetetlen volt a tárgyalást folytatni. A vihar az ülés folyamán többször megismét­lődött. A szocialista párti Probst az általa is elis­mert veszély ellenére elemezte a Habsburg-kér- dést, és közölte, pártja nem ellenzi Habsburg Ottó visszatérését, ha arra “t törvényes előírások betartásával” kerül sor. Ezután Toncic néppárti képviselő a szocialis­ták és kommunisták közbeszólásainak pergőtüzé­ben ismertette pártjának a Habsburg-kérdésre vonatkozó nézeteit. Kijelentette, hogy a monar­chista mozgalom alkotmányos utón igyekszik nyosra vehető, hogy a 10 millió 700 ezer tonnát már december közepén elérik, az év végére pedig 12 millió tonna fölött lesz Kina acéltermelése. Az ipar nagy előreugrása eredményeként a széntermelésben Kina már egy hónappal ezelőtt elhagyta Angliát. Most lázas számitgatások foly­nak, hogy vajon mennyi idő kell ehhez az acél- termelésben. Anglia 1957-ben 22 millió tonna acélt termelt. Az idei eredmény még nem ismere­tes, s hogy mennyi lesz jövőre, hogyan alakul majd Kina és Anglia acéltermelésének aránya, senki sem tudhatja. Jósolgatni a kinai emberek nem is szeretnek, ők csak annyit mondanak, hogy az acéltermelés mostani ütemét feltétlenül tart­ják. x Kínában az acéltermelés napi átlaga októberben 60 ezer tonna, novemberben pedig 80 ezer tonna volt, mig Angliában ez év augusztusában napon­ta átlag csak 40 ezer tonna acélt termeltek. Nem kétséges, hogy ezzel az ütemmel Kina acéltermelése a jövő évben utoléri, de lehet, hogy alaposan el is hagyja Angliát. A népi acélkohászat egyébként novemberben a mennyiségi termelésről áttért a kohóacélt meg­közelítő minőségi acél előállítására. A gyenge minőségű acélt adó egészen apró kohók termelé­sét leállították. A bevált rendszerű népi kohókat viszont tökéletesítik és azokat helyi kombinátok­ká fejlesztik. A kommunák.sok tízmillió paraszt­kohásza közül pedig a legrátermettebbekből szak­képzett állandó kohászgárdákat nevelnek. Török sajtószabadság ANKARA. — A török kormány a sajtótörvé­nyek megsértéséért most már másodszor egy évi börtönbüntetésre Ítélte Metin Toker. lapkiadót. Metin Toker ve je Ismét Inonu volt elnöknek. Toker ellen az volt a vád, hogy “Akis” nevű folyóiratában megsértette a kormány azon ta­nácsnokát, aki a Ciprus sziget ügyeit intézi. To- kerrel együtt most már 17 újságírót Ítéltek el a sajtó törvények megsértése címén. A sajtótörvé­nyek megtiltják az újságoknak, hogy “nevetsé­gessé” tegyenek kormányhivatalnokokat, vagy olyan cikkeket Írjanak, amelyek az állam gazda­sági érdekeit sértik. E két általános törvény alapján minden ellen­zéki újságírót vád alá lehet fogni. KHARTOUM, Sudan. — A Sudani haderő leg­felsőbb tanácsa elrendelte, hogy Sudan államban ezentúl tilos a “pasha”, “bey” és az “effendi” ne­mesi titulák használata. A nemrégen hatalomra került forradalmi kormány minden nemesi címet és az azokkal járó kiváltságos jogokat eltörölt. megváltoztatni az államformát, és ehhez — Ton­cic szerint — joga van. Az 1918-ban és 1919-ben hozott Habsburg-ellenes törvények, amelyek ma az alkotmány és az államszerződés részeit alkot­ják, jogtalanságot tartalmaznak — mondotta a Néppárt szónoka, majd hozzáfűzte: •— Ettől függetlenül megelégedéssel állapítha­tom meg, hogy Probst képviselő ur csatlakozott az Osztrák Néppárt felfogásához: ha Habsburg Ottó lemond trónigényéről, hazatérése elé nem szabad akadályt gördíteni. Toncic ezután megdöbbentően leplezetlen mo­narchista propagandabeszédet mondott az Oszt­rák Köztársaság nemzetgyűlésében, hangoztat va: a Néppárt sohasem fogja megengedni, hogy az osztrák történelemből töröljék “a monar chia évszázados dicső hagyományait.” Toncic provokáló és külpolitikai tekintetben rendkívül óvatlan szavaira Ernst Fischer kom­munista képviselő válaszolt. Az imént elhangzott beszéd után — mondotta ■— mindenki előtt világos, hogy a Néppártnak milyen céljai vannak Habsburg Ottóval. Toncic ur azt állította, hogy Habsburg Ottó és a monar­chista mozgalom csupán alkotmányos utón akar­ja megdönteni a köztársaságot és helyébe visz- szaállitani a régi császárságot. Utalok itt arra,, hogy Hitler annak idején ugyanezeket az érve­ket használta, ő is azt mondta, hogy csupán al­kotmányos utón kívánja a Német Köztársaság alkotmányát megváltoztatni. A következménye­ket mindannyian ismerjük. Toncic beszéde alapján az osztrák munkásokat és a köztársaság összes híveit éberségre és harci készenlétre kell mozgósítani a reakció köztársa- ságellenes terveinek meghiúsítása érdekében — fejezte be felszólalását Ernst Fischer. SIKERÜL OTTÓNAK VISSZAMENNI AUSZTRIÁBA? Külpolitikai Szemle Lgí.i I I |—mPT-------------------------ün r~T —-----------------------------------------_

Next

/
Thumbnails
Contents