Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-18 / 38. szám
Thursday, Sept. 18, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 HÉTVÉGE LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. (Befejező közlemény) Ez a lbanoni “kirándulás” például tisztára esz- telenség volt. Hol akad az a hatökör, aki elhiszi, hogy — mint azt Dullesék szivükre tett kézzel merik hangoztatni — mi csupán a törvényes kormányzat megvédése érdekében v-onultunk be oda ? Dehogy is az olaj miatt! Kit érdekel az olaj ?! Minket az olaj hidegen hágy. Mi tiszta önzetlenségből, az alkotmányos kormány megvédésére — és a kormány hivatalos invitációjára — siettünk Libanonba.. . Ennél vakmerőbb valótlanságot még Hitler szájából sem hallottunk. Én nagyon jól emlékszem, hogy ugyanez a Dulles néhány évvel ezelőtt a törvényes és alkotmányos kormány megdöntéséhez nyújtott hathatós segítséget — tömérdek pénz és hadianyag alakjában — Guatemalában... De arra is emlékszem, hogy az a diktátor, akit a guatemalai nép nyakára erőszakolt, ma már alulról szagolja az ibolyát — ha ugyan akadt valaki, aki virágot ültetett a sir- jára... Ki hisz az ilyen karaktereknek? Erősen emlékeztet őkelme azon fiatalemberre, aki egy gazdag ember leányának a kezére pályázott. Kérdi a milliomos apa a vőlegény jelölttől: “Szóval maga azt állítja, fiatalember, hogy akkor is szeretné és elvenné a lányomat, ha nem volna pénze neki ?” “Igen uram, a leghatározottabban állítom!” “Hát kedves barátom, ha igy van, én nem adhatom a lányomat magához feleségül, mert az én családomban egy ilyen tökkelü'cött hülyének semmi helye nincs!. . . Amit Dullesék müveinek, az vagy hülyeség, vagy gonoszság, vagy mindakettő. Dulles nem azért röpített villámgyorsan 15,000 válogatott amerikai katonát és számtalan bombavető repülőgépet és nem azért küldött egy hatalmas tengeri flottát Libanonba, mert szerelmes volt a leányzóba : a Chamoun-kormányba, amelynek a napjai amugyis meg vannak számlálva, hanem azért, mert úgy látta, hogy az iráki olaj forog veszedelemben. Úgy látszik, a mi Dulles barátunk hallott arról az öreg egyetemi orvosprofesszorról, aki minden iskolaév végén figyedmeztette a végzett növendékeket: “Aztán fiaim, amikor megnyitottátok a rendelőiteket és megkezditek a A békéért harcolnak a diákok Fiatal pacifisták, főleg diákok, augusztus végén útnak indultak San Franciscóból, hogy résztve- gyenek a Cheyenne (Wyoming) közelében felállítandó első ICBM (interkontinentális távlöveg) bázis felállítása ellen tiltakozó “nem-erőszakos polgári engedetlenségi” akcióban. Ennek a bázisnak a helyszínen történt az a szerencsétlenség, melynek szenvedő hőse a 23 éves Kenneth Calkins, chicagói egyetemista, aki a bázis bejáratánál behajtó téherautó kerekei alá került és medence-csont törést szenvedett. Két társát, egy pennsylvaniai papot és egy newyorki diákot a megyei börtönbe zártak, feleségét pedig pénzbírságra Ítélték, mert résztvett a pacifista tüntetésben. A San Franciscóból megindult tüntetők között megtalálhatjuk az Állami Kollégium diákjait, a Fellowship of Reconciliation tagjait, az American Friends Service Committee (quakerek) megbízottait és helyi középiskolai diákokat is. Más városokból autókkal mennek a pacifista tüntetők a Cheyenne-i bázis színhelyére, hogy ország, világ előtt kinyilvánítsák azon meggyőződésüket, hogy a béke óriási kérdését nem lehet további fegyverkezéssel megoldani. A “Cheyenne Anti-Missile Protest Committee” sajtóközleménye kimondja, hogy “mindannyian ugv látjuk, hogy a távlövegbázis, amely olyan hatalmat képvisel, amely képes az emberek millióit elpusztítani, ellentétben van mindazzal, amiben mint nemzet, hiszünk.” ' PORTORICóBAN egy állategészségügyi intézetben kísérleti célokból a majomketrecekbe néhány embert helyeztek el és ez alkalommal a majmok kívül foglaltak helyet. Az állatok éppen úgy viselkedtek, mint az állatkerti látogatók. A ketrecek körül tolongtak és élelmiszert dobáltak be az embereknek. prakszistokat, ha jön a hívás a betegtől, ész nélkül rohanjatok hozzája! Kérdi egy kiváncsi diák: “Azért rohanjunk, tanár ur, nehogy a beteg meghaljon, mielőtt odaérünk?” “Dehogy azért, te tökfilkó, azért, nehogy a beteg jobban legyen, mielőtt odaérsz, mert akkor nem lesz többé szüksége rád...” Dulles is attól félt, hogy ha nem rohan ész nélkül a beteghez sokezred magával, hát az még képes magától is kigyógyulni és úgy kirúgja Chamount minden pereputtyával egyetemben, hogy irmagjuk sem marad. Hát igy is kirúgta őket — doktor Dulles ellenére! — és a mi derék katonáinknak szégyenszemre és világ csúfjára hamarosan ki kell takarodni Libanonból — az Eisenhower-doktrina nagyobb dicsőségére . . . Itt állunk a mi nagyfene hatalmunkkal, gazdagságunkkal és vezetőszerepre vágyó viszketeg- ségünkkel — és a kutyának sem kellünk... Egyetlen őszinte barátunk sem maradt; egyes kormányok itt-ott még gazsulálnak nekünk; de a népek szivük mélyéből utálnak bennünket. A DOLLÁR MINT CSODAORVOS MEGBUKOTT! Próbálnak mindent a Szovjetre kenni. Mintha bizony az egyiptomi, iráki, sziriai vagy libanoni arabnak szüksége volna orosz propagandára, orosz uszításra, hogy Dulleséket szive mélyéből utálja. Irákban különösképpen megjárta a mi bölcs külügyminiszterünk: máról-holnapra köpenyeget kellett változtatnia. Első nap gyilkos, vé- reskezíi banditáknak, kommunista ügynököknek nevezte az iráki forradalom vezetőit; néhány nappal később ugyanazokat a vezetőket kénytelen volt elfogadni és elismerni, mint törvényes és alkotmányos kormányt. Ha a körülmények nem egészen azonosak is, ez a hirtelen köpenvegfor- gatás eszembe juttatja az egyszeri budapesti férjet, aki egy szép napon — szokatlan időben: kora délután — váratlanul talált hazajönni és az előszoba fogasán egy huszártiszti csákót és kardot lát lógni. Bősz oroszlánként rohan egyik szobából a másikba, keresni a felesége csábitóját. Kiszalad a konyhába: “Itt sincs!” Rohan a fürdőszobába: “Itt sincs!” Az éléskamrába: “Itt sincs!” Végre az előszoba nagy ruhaszekrényét is kinyitja s. ott áll a félig levetkőzött huszártiszt lövésre készen tartott pisztollyal a kezében. . . Férj uram villámgyorsan becsapja a szekrény ajtaját és csalódott hangon mondja: “Itt sincs!” Dulles is, aki Irákban kommunista befolyást keresett minden zugban, kénytelen volt becsapni a szekrény aj tót: “Itt sincs!” Pedig milyen nagyszerű dolog lett volna bebizonyítani a világnak, hogy Moszkva volt a forradalom értelmi szerzője. . . Ezen valóban lehet nevetni, de amikor egy világvezetésre hivatott, erős é3 hatalmas ország vezetői ilyen cirkuszi bohóc módjára viselkednek, az a világ legszomorubb tragédiája, ami felett sirni és jajveszékelni kell! Mert sajnos: a világ ilyen bohócok játékszere. Ezek a szerencsétlen flótások azt hiszik, ha kitárják a karjaikat és dolláresővel árasztják el a világot, akkor a népek megszűnnek Kelet felé tekintgetni, mert a dollár minden problémát megold, minden bajt orvosol. Ezek az alakok “csodarabbiknak” képzelik magukat, akiknek minden bajra van orvosságuk — ugyanaz az orvosság; dollár. Az egyszeri csodarabbi csodáiéi egyszer összetalálkoztak egy másik csodarabbi tanítványaival és legott elkezdtek egymásnak kérkedni a saját mesterük csodatételeivel. Mondja az egyik: “Egy alkalommal temetésről jöttünk hazafelé kocsin egy távoli faluból és hirtelen óriási égvi'har kerekedett. Bőrig áztunk volna a nyitott kocsiban, de a mi csodarabbink felált széttárta karjait — jobbra is zuhogott, balra is zuhogott, csak ahol mi haladtunk, ott nem esett egy csepp sem. ..” “Az semmi!” — mondja a másik csodarabbi hive. “Mi is temetésről igyekeztünk hazafelé egy péntek délután. Az ut roppant hepehupás lévén, olyan lassan tudtunk csak haladni, hogy félúton ránkesteledett — bejött a szombat: a sábesz, amikor tudvalevőleg egy vallásos zsidónak nem szabad utazni. . . Mit tesz az én csodarabbim- Széttárja a karjait — jobbra is sábesz volt, balra is sábesz volt — csak ahol mi mentünk, ott nem volt egy csepp sábesz sem...” Hatalmas Isten, mikov fognak ezek a hályo- gosszemü emberek felébredni, hogy beszombato- dott mindenütt?! Nincs egyetlen tája a nagyvilágnak ma már, ahol ne volna kisebb-nagyobb népi megmozdulás, akár Ázsiában, akár Afrikában, akár Dél-Amerikában, hogy Európáról ne is beszéljünk. . . Ezek az elvakult alakok azzal áltatják magukat, hogy ha széttárják dollárokkal megrakott kezeiket, akkor jobbra is van arab nacionalizmus, balra is, csak ahol ők szórják a dollárokat, ott nincs arab egyesülési mozgalom.. Hasonlóképpen, ahol ők dollárzáport teremtenek,, ott jobbra is van az elnyomott népekben érdekl - dés a népi demokráciák rendszere iránt, balra is, csak ahol ők dobálják a mi adódollárjainkat, ott a népek hajlandók becsukni a szemeiket és nem meglátni, mit tett ez a rendszer más felszabadult tömegek érdekében... Hiába minden.csoda- szer, Mr. Dulles, az önök péntekjének bealkony dott — következik a szombat jobbra is, balra is, a középen is. . . Bőt merem állítani, hogy minden dollár, amit az arab nacionalizmus lefékezésére és a kommunizmus terjedésének a meggátlására költenek, egy-egy arab nacionalistát és egy-egy kommunista-szimpatizálót támaszt, tehát pont az ellenkezőjét érik el annak, amit kiterveltek. . . Száz szónak is egy a vége — a világtörténelem legizgalmasabb, legérdekesebb és legfontosabb- érájában élünk. Ha felteszem, hogy a jelenlévők többsége túl van az ötvenen, vagy nagyon közel jár az ötvenhez, akkor elmondhatjuk, hogy mi a világtörténelem legdrámaibb korszakának a szemtanúi vagyunk. Nincs még egy olyan félszázad az emberiség történetében, amely csak távolról is összehasonlítható lenne azzal, amely a szemünk láttára folyt le. Felfordulások? Bőven! Nagy tömegtrágédiák, katasztrófák? Nagyobb mértékben, mint bármely más időszakban. De ugyanakkor — a katasztrófák nyomában — óriási megmozdulások a jobb és különb világ felé — még pedig SIKERES MEGMOZDULÁSOK! Egy feltartóztathatatlan áradat tárul szemünk elé és mi bizvást elmondhatjuk, hogy cseppjei vagyunk ennek az óceán- szeríi áradatnak. Ha egy gigantikus épülethez hasonlítjuk a hala"dás ötvenéves vívmányait, elmondhatjuk jogos büszkeséggel, hogy egy-egy téglával, egy-egy kanál malterral mi is hpzzáji- rultunk ennek az épületnek a létrejöttéhez é3 nem csekély elégedettséggel mutathatunk rá a Magyar Szóra, a haladó magyar sajtóx-a, amely az építés nagyszerű munkájából alaposan kivette a maga részét. . . SZABAD ENNEK A MUNKÁNAK MEGSZŰNNI ? A zsidó Talmud azt tanítja, hogy a jó célra való adakozás olyan erény, hogy keresni kell az alkalmat ennek az erénynek a gyakorlására. Amikor pedig az ilyen alkalom magától kínálkozik, hálásnak kell lenni érte, mert hogy’ a csudába' gyakorolhatod ezt az erényt, ha nincs rá alkalmad?! Ha tehát jön valaki kérni tőled egy jó ügy érdekében, ne csak adj bőkezűen, hanem köszönd meg neki, hogy lehetővé teszi számodra az alkalom kihasználását... Hát itt állok, kínálom, ezt a kiváló alkalmat nektek is, testvéreim. írná a Talmud szerint én voltaképpen szívességet teszek nektek, amit illik megköszönni. Én a köszönetét szívesen elengedem, csak használjátok ki az alkalmat alaposan.. . De ha netalán a Talmud nem győzne meg. hadd. idézzek egy verset az Ujtestamentumból: “A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”. Te hiszek mert saját szemeiddel látod a reménylett dolgoknak a megvalósulását, napról-napra, mindhata!- masabb mérföldes léptekkel. Hányán, de hánya/ haltak meg és kerültek börtönbe, hogy ez lehetségessé váljék! Mitőlünk senkisem kívánja, hogy meghaljunk vagy börtönbe menjünk — csak arra kérünk, végv búcsút annyitól, amennyit képes és hajlandó vagy áldozni a fölöslegedből, vagy arat még szebb: vonj meg magadtól valamit ennek ás ügynek az érdekében és tedd azt ennek az ügynek az oltárára, hogy a hit ki ne haljon, hanem .győzedelmeskedjék szerte az egész világon... Ki lesz az első, aki gyakorolni kívánja az áldozatkészség erényét ? % Vz A szerző' utóirata: Szokásom ellenére, engedtem Rosner Sándor ama óhajának, hogy a lap szószerint leközölje a beszédemet. Jómagam azt tartom, hogy a legjobb szónoklat is sokat veszít a- hatásából, ha nyomtatásban látjuk, ahelyett, hogy meghallgattuk volna, hát még ez a beszéd, ami még közepesnek is alig nevezhető... Hogy mégis beleegyeztem a leközlésébe, az annak a reménységemnek tudható be, hogy az olyan olvasó, aki szeretett volna jelen lenni ezen a konvención, de akadályozva volt, továbbá az olyan olvasó, aki, ha jelen lett volna, bizonyára indíttatva érezte volna magát, hogy kihozza adományát a pódiumhoz, mint azt csaknem minden egyes jelenlev ; tette— e közlemény átolvasása után nemes kötelességének fogja tartani, hogy beküldje az ö ad - mányát a kiadóhivatalhoz és enyhítse valamelyest azt az óriási anyagi gondot, amellyel a te , vezetősége küszködik. . . Előre is hálás köszönetét mondok a remélt visszhangért!
