Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-18 / 38. szám

tel a boszorkányoktól

Vannak, akik nem tudják megérteni, hogy mások miért nem babonások

Akik még- mindig hisznek a boszorkányokban úgy tartják, hogy az ember életét a világegyetemen kívül álló természetfeletti lények irányítják. És miután az emberrel az élete folyamán úgy jó, mint rossz dolgok is történnek, feltételezi, hogy a jó dolgok a jó-szellemektől, a rosszak pedig a gonoszoktól származnak.

Az ilyen emberek aztán hiszik azt is, hogy ezen természetfeletti erőket bizonyos módszerekkel (ima. tánc, füstölés, varázslat, stb.) rá lehet ; enni, hogy hatalmuk bizonyos részét átruházzák emberekre is. Ha a jószellemektől nyernek hatalmat, akkor a nevük próféta, táltos, szent, stb.; ha azonban a rossz-szellemek valamelyikétől kapják bűvös erejüket, akkor a nevük BOSZORKÁNY.

A boszorkányságban való hit tehát a vallásnak egyik formája s ma, a tudomány korszakában, az ősvallások csökönyös maradványainak mondják. És ime, mégis vannak, akik hisznek benne. Akad olyan még lapunk olvasói között is, akinek levelét a kívánságának megfelelölég leközöljük, egészén híven, csak éppen a helyesírási hibákat javítottuk ki.:

Tisztelt Szerkesztő Testvérek!

Én vagy ötven évvel ezelőtt, amikor a bányában napi 10 órai Compania munkán dolgoztam, éppen kiadtam a szenet és ácsolni kezdtem, odajött hozzám hat ember és elkezdték beszélni a boszorkányságot. Én csak hallgattam, de egyszer csak hozzámfordul egy illető:

— Józsi, te hiszel a boszorkányságban?

— Sohasem foglalkoztanl vele, — mondottam. Az illető meg azt mondta:

— Én sem hiszek benne.

Erre igv szólt az én Bodikám:

— Nem-e?! Nohát mondja háromszor, hogy nincs boszorkány!

— Mondom én 113-szor is, hogy nincs, — felelte.

— Nocsak mondja csak háromszor! —. mondotta megint a Bodikám.

És amikor a harmadik szót kimondotta olyan villámlás lett az én munkahelyemen, mint mikor kint villámlik, csak éppen nem zengett. Az a hat ember pedig megindult szaladni úgy, hogy majd agyontaposták egymást. Erre azt mondja az én Bodikám:

— Ezek is emberek?! Hátha még mást mutatnék nekik, akkor talán még a bányából is kiszaladnának.

Éppen készültünk haza s kint találkoztunk a hat emberrel. Akkor azt mondta az az ember, aki nem hitt a boszorkányokban:

— Na Józsi, még igy soha meg nem ijedtem! Amikor szaladtunk három állat jött utánunk. 'Oroszlánok voltak és a szájuk ugv világított, mint az olvasztókemence, amikor az ajtaját felhúzzák. És 25 yardra a fejük felett volt a villámlás.

Én az állatokat nem láttam, csak a villámlást, de a hat ember közül többet egyik sem jött hozzáhi, féltek a Bodikámtól. Én ezt nem az újságban olvastam, hanem a saját szemem előtt játszódott le ez a kis parádé. És ha az én Bodikám itten volna és lemenne Geréb munkástárshoz és ő is mondaná, hogy nincs boszorkány, és ha a három állat előtt lenne, meg villámlana, hát Geréb testvér ijedtében még a 10-ik emeletről is kiugrana.

Én ezt azért irom magának Geréb testvér, mivel maga sok mindenről ir. Ha jónak látják, tegyék be a lapba, ha nem a papírkosárba.

D. J., Detroit. Mich.

Hát kedves D. J. testvér, kívánságának meg- felelőleg betettük az újságba a levelét s nem tartunk attól, hogy most már ez a rémes história megfélemlíti a Magyar Szó olvasóit és félni fognak a boszorkányoktól. Mert látja, a maga levelének éppen ellenkező a hatása, igen jó nevetést vált ki a józan olvasóból. És éppen azért nem irom ki a nevét, mert nem tartom helyénvalónak egy öreg ember kigúnyolását. Márpedig maga, aki 50 évvel ezelőtt már a bányában dolgozott, velem együtt az öregek közé tartozik. Azért a gúny helyett inkább pár felvilágosító mondatot fűzök a leveléhez.

Látja, D. J. testvér, valamikor, kisgyermek koromban én is hittem a boszorkányokban, a manókban, törpékben, tündérekben és mindenféle mesékben. De amint növekedtem, több és több ismeretet szereztem és egyszer csak elérkeztem oda, hogy meg tudtam különbőz.etni a meséket a valóságtól.

Millió és millió emberrel együtt én is ráeszméltem, hogy nincsenek természetfeletti lények, — se jók. se gonoszak, — tehát nincsenek se tündérek. se boszorkányok. Mindezek csak az emberi agy szülöttei, mint a hétfejü sárkány, meg annak legyőzője, Babszem Jankó.

Vannak azonban olyan emberek, akiknek agya bizonyos pontnál nem fejlődik tovább, ezek aztán egész életükön át hisznek a mesék valamely formájában. Vannak persze olyanok is, akik előtt elvágják a szellemi fejlődés lehetőségét. És bár furcsa, de vannak olyan emberek is, akik az agyukat alkohollal vagy más bóditószerekkel .eltompit- ják és akkor megint csak hisznek a mesékben. És végre egészen gyakori, hogy sok embernek öreg korára meggyengül az agva, második gyerekkorához ér és egyszer csak megint hisz az olyan mesékben, amiket évekkel azelőtt már feladott.

Nem ismerem magát D. J. testvér, nem tudom, hogy melyik esettel magyarázzuk a maga boszorkányoktól való félelmét. De még a.zt sem tudom, hogy vajon magának meg lehet-e magyarázni, hogy van sok-sok millió ember, akinek NEM JELENIK MEG a maga Bodikája, akiknek az agyába nem férközhetik be az a sok “ha”, “ha”, (ha odamenne a Bodika, ha ezt vagy azt csinálna a Bodika), amiket maga nekem a levelében felsorol. Mint említettem, mi már nem hiszünk természetfeletti lényekben, természetfeletti erőkben, még kevésbé abban, hogy emberek (boszorkányok vagy szentek) ily erőket megszerezve csodákat művelhetnének.

Az olyan gondolkodású emberek, mint én. ha esetleg látnak is valami olyasmit, aminek inditó okát nem értik, azt a józan ész okoskodása utján, A TERMÉSZETI ERŐK HATÁSÁNAK MAGYARÁZATÁVAL IGYEKSZENEK MEGÉRTENI, tehát nem rémülnek me úgy, hogy még a 10-ik emeletről is kiugranak, — különösen nem, ha földszinti lakásokban laknak, mint mindenki itt, a mi kis falunkban.

Mint mondottam, nem tudora, hogy mindezt meg lehet-e magával értetni D. .1. testvér? De

úgy gondolom, hogy a régi, jó tréfa, amivel a választ befejeztem többet mond minden magyarázatnál.

Talán maga is hallott már arról a János gazdáról, aki nagyon szerette az italt és sokszor leitta magát a kocsmában. Egyszer aztán elment érte a sógora, Pesta, hogy hazavigye onnan. A lábán megállni már nem tudó részeget persze cipelni kellett, amibe a sógor belefáradt és végre hagyta, hogy János kényelmesen elnyujtózzon a földön. A részeg ember onnan mustrálgatta a ci- pelésben kifáradt sógorát és nagy csodálkozással szólt hozzá:

— Hé. Pesta, azt az árgyélusát, hát te miért nem esel el?

Látja D. J. testvér, az a részeg ember. — miután agyát az alkohollal elbóditotta, — képtelen volt megérteni, hogy a józan ember miért nem esik el. De mint mondottam, nemcsak alkohollal, hanem sok más módon is el lehet az ember agyát tompítani.

Az ilyen emberek aztán képtelenek megérteni, hogy a józaneszüek miért nem hisznek és miért NEM FÉLNEK a boszorkányoktól.

Geréb József

Támogat ja lapunkat

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvastam a lapban, hogy lelkes és építő szellemben folyt le a detroiti országos lapkonferencia, s örömmel vettem tudomásul, hogy sajtónk nem maradt a háttérben, s a jelenlevők ugv határoztak, hogy “megtartjuk és fenntartjuk sajtónkat”. Ez igen szép és én azonnal értekezletet is tartottam önmagámmal, mivel többen itt nem is vagyunk, csak én egyedül. De ez nem akadályozott meg abban, hogy hozzá ne járuljak a sajtónk fenntartásához és ezért itt mellékelek 10 dollárt, mivel a lapot szeretem.

Én is kérem, hogy az orvosi rovat többször jelenjen meg és a zöldség, gyümölcs használatáról is írjanak. Nagyon is hasznos lenne, ha a Prof.

Székely könyvét folytatólagosan közölnék, mi idős emberek nagy hasznát vennénk annak. *

özv. Haagné, California

(Ugylátszik anélkül, hogy olvasta volna Revo Gross e heti befejező cikkét, máris reagált arra. — Szerk.) , /*’•

Aki lemondana is, meg nem is... j

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvastam a lapban EHN munkástárs cikkeit a vegetáriánusokról. Erre annyit szeretnék megjegyezni, hogy én könnyen le tudnék mondani a husevésről, különösen, ha van elég növényi eledel. Pl. szívesen felcserélném a húst egy jó vajas» kapros túrós galuskával, s más hasonló jóizü étellel. De azért a húst is jóízűen és minden lelkiis- meretfurdalás nélkül megeszem, mert ha már azt a szegény ártatlan állatot kegyetlenül legyilkolták, hogy mi, húsevők megehessük, no meg a saját maguk hasznáért is, mi kár van abból, ha én is eszem belőle egy darabkát. Ha én abba is hagynám a husevést, az a szegény, ártatlan állatokon úgy sem segitene.

Nem mondhatom, hogy a tisztelt EHN munkástársnak nincs igaza, de a húsevőknek is igazuk van. Hát bűn az, hogy húst eszünk? Igen, rettenetes, nagy bűn élőlényeket ártatlanul elpusztítani. De tegyük fel, hogy csoda történne, hogy velem együtt a többi húsevők is vagy 500 évre abbahagynák a husevést. Az állatok úgy elszaporodnának, hogy nem férnének el a földön és nekünk a Holdba kellene költöznünk, holott még nincs is odavezető országút.

Nem hiszek vallási babonákban, csak az igazságban, jóságban, békében és igy a világbékében is. Nem hiszek abban, hogy van egy teremte lény, mert ha lenne, akkor az életnek másképpen kellett volna kialakulni. Ha én lehetnék a teremtő, akkor nem teremtettem volna a lényeket olyan módon, hogy azok egymást megehessék, elpusztíthassák. Ezek mind eszembe jutnak, amikor » husevés és növény evés fölött gondolkozom s azért tudom jóizüen megenni a húst.

P. B., 73 éves nyugdíjas munkás

KÉTFÉLE MÓDSZER >

Tisztelt Szerkesztőség!

A Brando és Walter Reuther, az American. Automobil ‘Workers Union elnöke között folyó hosszú vita szövegét olvasva annak egyik szakasza igen erősen megragadta a figyelmemet. Reuther ugyanis ebben a vitában azt igyekezett bizonyítani, hogy abból a rengeteg összegből, amit katonai célokra költünk, csak igen kevés jut a gazdaságilag elmaradt országok népeinek segítségére.

Elmondotta Reuther, hogy a múlt évben, amikor Indiában járt, figyelte egy nagy víztároló gát építését. Látta, hogy a nagy munkán nemcsak férfiak, hanem asszonyok, sőt még gyerekek százai dolgoztak a legprimitívebb módszerekkel; fa- lapátokkal hányták a földet kis fonot kosarakba, amelyeket aztán fejükre téve cipeltek tovább. Az egész építkezésnél egyetlen amerikai földhordó gép (bulldózer) dolgozott.

Reuther akkor megkérdezte a munkálatokat vezető mérnököt, hogy nem könnyitené-e meg a gát építését, ha több ilyen amerikai gépet alkalmaznának? De igen, — felelte a mérnök, — csakhogy arra nekünk nincs fedezetünk.

Erre a jelenetre célozva mondotta Reuther, hogy Peoria, 111. városban, ahol a bulldozei*eket készitik, az ily gyárakban dolgozó 19,000 ember közül most csak 12,000 dolgozik, 7,000 pedig várja az alkalmat, hogy újból munkába hivják őket. Ha ezek a gyárak teljes erővel dolgoznának, egykettőre elkészítenék azokat a bulldózereket és egyéb nagy gépeket, amelyek az ily építkezéseket megkönnyítik. Hamarosan befejezhetnék az indiai gátat is, ami azután sok millió embernek juttatna kenyeret.

Korunk nagy tragédiája az, hogy mi, amerikaiak, noha rengeteg összeget költünk idegen országok felsegitése cimén, de abból azon országok népei nagyon keveset kapnak. Ezzel szemben az oroszok inkább úgy segítenek, hogy annak a szegény néprétegek vegyék hasznát. És máris halljuk, hogy orosz bulldózerek kattognak az északindiai gát építésénél.

Mi pedig itt, az Egyesült Államokban tovább beszélünk az emberi szabadságról és dicsekszünk azzal, hogy milyen sokat költünk idegen nemzetek felsegitésére.

Schubert J., Elsinore, Cal.-__—Jt

________AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, Sept. 18, 19őS