Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-04 / 36. szám
Thursday, szeptember 4, 1958 AMERIKAI .MAGYAR SZÓ A cubai felkelés háttere Havannában, Cuba fővárosában, az elnöki palota előtti téren áll egy szobor. A cubai köztársaság egyik hajdani elnökét öntötték bronzba. Majdnem mindegy, hogy az elnöknek mi volt a neve. A fontos az, hogy a bronzalak bal keze nadrágzsebében van elrejtve, jobb keze pedig az elnöki palotára mutat. Cuba égjük általánosan ismert, több mint félévszázados keserű politikai tréfája szerint ez a mozdulat a bronz-elnök ama kijelentését jelzi: “A bal kezemmel megtöltöttem a- zsebemet, a jobb kezem pétiig mutatja, hogy honnan!” A cubai nép szerencsétlenségére ez a tréfa nem egyszerűen politikai tréfa, hanem politikai valóság. A cubai történelemnek ez az uralkodó vonása — a változó helyzetektől és körülményektől szinte függetlenül — töretlenül érvényesült a viharos évszázadokon át, kezdve 1492 novemberétől, amikor Kolumbus először hajózta körül a sziget partjait. A cubai indiánok haláltánca A spanyol hatalom csak mintegy két évtizeddel később, 1511 táján jelent meg Cubán Diego de Velasquez személyében, aki Cuba “konkvisztádora” — gyarmatosítója — lett. A történetírók Velasquez uralmának éveit “a cubai indiánok haláltánc”-ának nevezték, mert a sziget őslakosságát az arany és kincs után vadászó spanyol hóditók hallatlanul rövid idő alatt csaknem teljesen kiirtották. Mint másutt, ott is a kereszt árnyékában hurcolták rabszolgaságra, a bányák mélyére vagy mészárolták le az őslakosságot. Egyetlen, kudarcra és pusztulásra Ítélt lázadó emelte fel hangját a mészárlás ellen, a sziget keleti részében élő egyik indián törzs királya: Ha- tuey, aki összegyűjtötte népét, és leleplezte előtte, a hóditók áj tatossága mögött rejtőző istent elen- séget. Magasra emelt egy arannyal és drágakövekkel teli dobozt, s felkiáltott: “Ide nézzetek, ez a spanj7olok istene!” Rövid s egy*enlőtlcn küzdelem következett. A felkelőket eltiporták, s Velasquez arra ítélte Hatuey-t, hogy élve megégessék. Ennek a máglyának a lángjainál kezdődött “a haláltánc” — s 1521-re, Velasquez tizesztendei “működése” után már fekete rabszolgákat kellett a szigetre hozni, mert nem volt elég indián! Ebben az évben érkezett Cuba partjaira az első, háromszáz négert hozó rabszolgahajó. A rabszolgák száma ezután az évszázadok során egyre duzzadt, s 1854-ig több mint 600,00n négert hurcoltak láncra verve a szigetre. 1550 körül hódították el — először Havanna környékén — az őserdőtől az első ültetvényeket, s kezdték meg a cukornád teimelését. A sziget néhány kalandvágyó spanyol “grand” számára elképzelhetetlen gazdagság forrását jelentette, s az égjük legfontosabb birtoka lett a spanyol birodalomnak. Nem véletlen, hogy Madrid Havanna városának “Nyugat-India bástyája és a Uj Világ kulcsa” büszke címet adományozta, amelyet a város címerében helyet foglaló aranykulcs is jelképezett. ,. A spanyol uralom hanyatlása A konkvisztádorok rohama s a spanyol hatalom megszilárdulása után viszonylag hamar megkezdődött a hanyatlás korszaka. Velasquez partralé- pése után alig nyolc évtizeddel a spanyol világ- birodalom túljutott már hatalma zenitjén: 1588 augusztusában Erzsébet királynő Angliájának hajóhada szétzúzta II. Fülöp legyőzhetetlen armadáját, s ettől kezdve a cubai események is az európai politikai kavargást tükrözték. Mind erősebben érezni lehetett a sziget sorsán a spanyol hatalom hanyatlását és — ha nagyon lassan is — egy cubai nemzeti tudat kialakulását. A 18. század elejére a cubai kreolok (európai vérből származó, de már Latin-Amerikában született,, rendszerint nemesi réteg) nagy része már cubainak, nem pedig spanyolnak tartotta magát. Az 1720-as évek elején történt, hogy a spanyol dohánymonopóliummal kapcsolatos viták miatt kreol vezetéssel véres spanyolellenes fölkelés tört ki — az első tiltakozás az anyaország uralma ellen. 1818-ra Spanyolország — Cuba és Portorico kivételével — már valamennyi amerikai gyarmatát elvesztette. Ebben az időben már jelentős erejű forradalmi társaságok is alakultak a szigeten, amelyek fölkeléseket próbáltak szervezni a spanyol hatalom ellen, és független- cubai köztársaság megalakítására törekedtek. Eszmei példaképük, Bolivar, Latin-Amerika nagy szabadsághőse volt. Szervezésükben részt valla.lt a sziget költő fia, Zeredia is. A titkos társaságok működését azonban megfojtotta a sziget feudális légköre: a társaságok szinte hemzsegtek az árulóktól, s egy-egy elvetélt kísérlet után a haldokló spanyol hatalom csak fokozta a terrort és elnyomást. Közben a sziget politikai láthatárán már feltűnt az a növekvő hatalom, amely a cubai történelem utolsó másfél évszázadának éppen olyan végzetévé vált, mint a megelőző négy évszázadénak a spanyol: az Északamerikai Egyesült Államok. A fölkelések és az észak-amerikai— spanyol párviadal Polk amerikai elnök már 1848-ban ajánlatot tett a spanyoloknak Cuba megvásárlására, Madrid azonban akkor még büszke volt, s azt válaszolta, hogy “szívesebben látná tengerbe süllyedni p, szigetet, mintsem átengedje egy másik hatalomnak”. Az amerikai impérium építői persze nem nyugodtak, s 1854-ben az Egyesült Államok három vezető diplomatája, a londoni, a párizsi és a madridi követ megfogalmazta az ügynevezett “Ostendei manifesztum”-ot. Ez lényegében kijelentette, hogy ha a spanyolok pénzért ném akarják átengedni Cubát, akkor “Amerikának Isten és az emberek előtt joga van ahhoz, hogy erőszakkal ragadja ki a szigetet a spanyolok kezéből”. Az amerikai ny omás fokozódása aláaknázta és gyengítette a szigeten a spanyol hatalmat, s igy közvetve hozzájárult a titkos társaságok megerősítéséhez. 1868 októberében De Cespedes kreol nemesur vezetésével felkelés robbant ki a szigeten, az első igazán nagyszabású fegyveres megmozdulás a spanyol uralom ellen. Egy év múlva a felkelők kormányát alakítottak, és Cespedest elnökké választották. Hadseregük ekkor már mintegy* 30,000 emberből állott. Legnagyobb részük rabszolga volt. A fegyveres szolgálat fejében visszakapták szabadságukat. A sziget helyi viszonyai lehetővé tették a hosszú gerillaharcot, s igy a felkelés kerek tiz esztendeig tartott — anélkül azonban, hogy túlterjedt volna a sziget keleti tartományain, s veszély-eztetni tudta volna a fővárost. Végül lassan “elapadt”, s a felkelők 1888 februárjában letették a fegyvert. Már ekkor megmutatkozott a XIX. század cubai történelrnéséi egyik fő vonása: az amerikaiak politikai, majd később katonai intervenciója. Cespedes felkelőit egy New Yojdvdwuj alakított cubai katonai junta támogatta. Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt olyan forradalom vagy hatalmi válság a szigeten, amelyben az amerikai politika közvetlen és egyre nagyobb részt ne vállalt volna. A fejlődés következő állomása az 1895-ös spanyolellenes felkelés, amelyet egy* New Yorkban élő cubai, Jósé Julian Marti az amerikai kormány politikai és anyagi támogatásával készített elő, s amelyet akkor robbantottak ki, amikor az 1893-as gazdasági válság miatt a cukorárak zuhanása a szigetet éretté tette a forradalomra. A spanyolok még ekkor is kézzel-lábbal belekapaszkodtak az “arany kulcs”-szigetbe, és 200,000 katonát küldtek a felkelők leverésére. Már-már elfojtották Marti forradalmát, amikor 1897-ben egy spanyolországi belpolitikai fordulat megbuktatta a kormányt, s 1898-ban Cuba autonómiát — önkormányzatot — kapott. A gyarmatosítás lázában égő amerikai sovinisztáknak persze ez sem volt elég: a sziget főítétlen birtoklására vágytak. A Maine elsiilyesztése A sajtó történetében szinte legendássá vált Hearst amerikai ujságkirálynak (a napjainkban szereplő Hearst nagyapjának) a Cubáért vívott amerikai—spanyol háború kiróbhantásában játszott szerepe. Hearst még az ellenségeskedések megkezdése előtt egyik munkatársát tudósitónak Gubába küldte. Amikor az azt üzente, hegy nyoma sincsen semmiféle fegyveres akciónak, Hearst azt táviratozta vissza: “Maga csak gondöskodiék a cikkekről, én majd gondoskodom a háborúról”. Az amerikai soviniszta sajtó vad. rohamokat vezetett a cubai spanyol uralom-ellen, s a háború megindításának okául felhasználták azt a robbanást, amely a havannai kikötőben horgonyzó Maine nevű amerikai csatahajót elsüllyesztette. Ez az erősen provokációs izü szerencsétlenség, vezetett a közvetlen hadüzenethez. Az Egyesült Államok '*árnyékállama'* A két hatalom háborúja 1898 kora nyarán, kezdődött, s mintegy háromnegyed évi küzdelem után Spanyolország kapitulációjával végződött. Gubában amerikai katonai kormányzást vezettek be, és Washington utasítást adott Wood tábornoknak, a katonai kormányzónak egy “független cubai köztársasági kormány” megszervezésére. Wood elkészíttetett egy alkotmányt, amelyet 1901 novemberében a cubai képviselők alá is Írtak. Az a tény, hogy a cubai köztársaságot az amerikaiak hozták létre, alkalmat adott Washing tonnák arra, hogy politikailag és gazdaságilag teljesen a maga hatalmi körébe vonja a szigetet. Politikailag eme irányzat legszámottevőbb megnyilvánulása az úgynevezett “Platt-függelék” volt, amelyet a cubai alkotmányhoz csatoltak. Ebben a cubai kormány kötelezi magát, hogy flottatámaszpontokat ad bérbe Washingtonnak és biztosítja számára a katonai beavatkozás jogát, ha az a veszély fenyegetne, hogy egy “harmadik állam” rá akarja tenni kezét a szigetre. Az uj köztársaság igy csak amolyan “árnyékállam” volt. A két politikai párt, a liberálisok és a mérsékeltek küzdelmei a hatalmi pozíciók és á husosfazék körül dúltak, s nem volt gyakorlat) hatásuk sem a köztársaság politikájára, sem népének sorsára. Katonai diktatúrák, puccsok A Wall-streeti gazdaság császárainak hatalmi játéka termelte ki a különböző fajsúlyú diktátoroknak azt a fajtáját, amely az 1920-as évek óta átka és gyötrelme Cubának. Az első és legjelentősebb e diktátorok sorában Machado volt. Rémuralma éppen 1933 tavaszán érte el tetőpontját, amikor Roosevelt az Egyesült Államok elnöke lett. Roosevelt kísérletet tett arra, hogy Ma- chadót az amerikai politika és gazdasági érdekek sérelme nélkül Washington számára kevésbé “kompromittáló” politikussal cserélje fel. A hadsereg egy részének segítségével Machadót lemondásra kényszeritették. Utóda Carlos de Cespedes lett, a tízéves fölkelés vezetőjének fia. A hadsereg azonban, amelyet bevontak a hatalmi játszmába — a jogait követelte. A hadsereg altiszti karában már régóta forrt az elégetlen-- ség, amelynek szervezője és vezetője egy Fulgen- cio Battista nevű őrvezető volt. 1933 szeptemberében Battista az altiszti kar és a legénység egy részének támogatásával katonai puccsot szervevett, és lemondatta Cespedest. Battista egyelőre megelégedett azzal, hogy a hadsereg vezérkari fő nöki tisztjét magához ragadja. Az ingatag helyzetben szüksége volt bizonyos tömegtámogatás— ra, s ezért nem akadály ózta meg, hogy a politikai erők mozgása előtérbe tolja Cuba egyik liberális baloldali szimpátiáju politikusát, Grau San Martint.. Wall Street San Martint lemondatta, s a sziget egyik színtelen konzervatív politikusa, Men- dieta lett az elnök. A valódi hatalom azonban Battista kezében maradt, aki 1934-től 1944-ig* korlátlan diktátora volt a szigetnek. 1940-ben formálisan is elnökké választották, másodszor azonban az éppen akkor módosított alWmány értelmében nem jelöltethette magát. Az állam- kincstárból szerzett tekintélyes magánvagyonával ekkor Miamiba vonult vissza. 1944-től 1952- ig Grau San Martin, majd belügyminisztere, Prio Socarras volt Cuba elnöke. Ebben a rezsimben ugyan nem mentek végbe lény*eges változások, Battista kurzusához képest azonban bizonyos kül- sőséges politikai liberalizmus uralkodott. 1952- ben Battista kihasználva az amerikai belpolitikai élet újabb radikális jobbrafordu'ását s a gyorsan növekvő nemzetközi feszültséget, Miamiból áthajózott Havannába, a hadsereg segítségével katonai puccsot hajtott végre, és megbuktatta So- carrast. Azóta 'Machado-módszerekkel’ uralkodik Cuba felett. Ez a háttere a mostani, immár másfél éve tartó, széleskörű népi támogatásra támaszkodó Bat- tista-ellenes fegyveres fölkelésnek, amelyet FideV Castro vezet. ANGOL HADIHAJÓK kisérik az angol halászhajókat, amelyek Island (Iceland) közelébe mennek halászni. Island az. eddigi négy mérföldes vizhatárát 1 2 mérföldre tolta ki. Anglia csak három mérföldet tart érvényesnek.
