Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-28 / 35. szám

Thursday, August 28, 1958

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

EÖRSI BÉLA:

Amerika gazdasági képe

Az Egyesült Államok minden pazarlása ellenére, ma még igen gazdag ország. Termőföldjei kihasználatlanok. Száguldhatunk egész nap autónkon és nem találunk egy talpalatnyi megmunkált földet. Minden 100 mérföldön csak egy kis gazolin állomás áll, kis vendéglő mellett. Ilyen helyen utaztam Kelet-Oregon államban és másutt és arra gondoltam, mily gazdag ez az ország, amely parlagon tud hagyni ennyi tömérdek jó talajú földet. Különös, hogy nem hullámzó búza vagy a fehéredő gyapotföldek váltották ki belőlem ezt az érzést, hanem a parlagon hagyott földtömeg. Nekünk, amerikaiaknak, akik csak billiókban tudunk beszélni, természetesen fogalmunk sincs, hogy miről beszélünk? Például Amerika szolgájává tette a vizerőt és 30 százaléka a világ vizerőinek Amerikában van, amelyből a világ elektromos (villany) erejének 42 százalékát kapjuk, amig Nyugat-Európa 25 százalék és a Szovjetunió csak 8 százalékot élveznek. A világ petroleum termelésének 60 százaléka van itt és a szén- termelésnek pedig 25 százaléka.

A mi fejenkinti energiánk az egész világgal szemben hatszoros, Ázsiával (Japánt kivéve) 160-szoros, Japánnal szemben 8-szoros, még a fejlett Európával szemben is kétszeres. Az ismert szén-rezervánk állítólag 2000 évre elég, ha a rosszabb szén felhasználására jobb technikai eszközökre számíthatunk.

Ivét billió hordó kőolajat termelünk, de hétbillió hordóval pazarolunk el évenként.

Húsz év múlva nem lesz nyersolajunk, vagy igen kevés lesz, de akkorra már 180 trillió köbláb földgáz rezervánkat fogjuk olcsón használhatni.

Vas (acél), aluminium, réz és más hasznos feni rezervánk nem régen még hihetetlen nagynak látszott, de hála a két világháborúnak, az autóőrületnek, a gazdagságunk napról-napra apad és behozatalra szorulunk. Igazi gazdaságunk a nép technikai sztretetében és tudásában van. Az az állandó hang, hogy kevés mérnökünk jön ki az egyetemekről, — a Szovjetunióval szemben, igaz, de igaz az is, hogy kétszerannyi mérnökre benn az országban nincs szükségünk. Az amerikai gyerek hat éves korában többet tud autóról, mint pl. én, aki évekig hajtottam. A 16 éves amerikai fiú megértő szemekkel nézi az autó belsejét, amely számomra teljesen érthetetlen. Ez a technikai készség: Amerika legnagyobb kincse. És hiába kiabálnak az újságok a 16—18 éves gyerekek önmaguk által összetákolt “hot-rod”-nak nevezett autójáról én azokat csodálattal szemlélem és tudom ez teszi Amerikát naggyá.

Mindezeket a tényeket azért mondtuk el. hogy szembeállitsuk azzal a ténnyel, hogy uj hazánk az utolsó 12 hónapban gazdasági visszaesésben szenved és több, mint 5 millió munkanélküli van az országban. Természetesen a munkanélküliség csak egy szám és — valljuk be — azt alig tudjuk érzékelni.

De az újságok tele vannak családi szerencsétlenségekkel. Két 12—14 éves leányka hallotta, hogy kistestvérüket örökbe akarják adni, mert nincs elég kenyér a házban. Ellopták a kis babyt és nekimentek a világnak. A legközelebbi napi hír szerint egy anyát három gyerekkel (az egyik gyermekparalizisben szenvedett) kitettek az utcára pár ócska bútorral, ami szintén nem alkalmas a gazdag Amerika fitogtatására. A munka- nélküliség megszűnik statisztikai szám lenni abban a pillanatban, amikor előttünk emberi tragédiák, szenvedések, gyerekek sírása hangja vonul el. Az a legfájóbb, hogy e gazdag országban oly sok nyomor és szenvedés van.

Mi az oka a munkanélküliségnek? A legegyszerűbb felelet: a gép kiszorítja az emberi erőt. Ez a folyamat nem ma született, ötmillió mezőgazdasági termelő hagyta el nemrégen az ősi talajt vagy ősi munkamódot, mert a tökéletes gépek helyettesítették őket. Az automáció sem olyan uj dolog. Gondoljunk csak a telefonra. Azelőtt egy telefonos kisasszony válaszolt felhívásunkra és kötött össze, ma ezt a vái'osokban a gép csinálja. Senki se sir a telefonos kisasszonyok sorsa miatt, mert vagy férjhezmentek, vagy más foglalkozásuk van. De ha lassankint. az egész ipart automatizálják. az már milliók munkanélküliségére vezethet. Habár a nem gyári ipari foglalkozások — az úgynevezett service (kiszolgáló) iparok felvesznek igen sok embert és talán 8 óra helyett csak 7 vagy 6 órát fogunk dolgozni — még mindig fájó kérdés milliók számára, amig az átmenet tart.

Természetesen sok mindenért a “hidegháború" felelős. Gazdaságilag ez azt jelenti, hogy a hidegháború miatt az emberiség több mint felének nem adnak árut. Egy részüknek azért, mert azok oly szegények, hogy nem képesek megvenni, másoknak azért, mert politikánk a világ egyes részeit, mint pl. Kinát vagy részben a semleges politikát valló Indiát ées Indonéziát jégszekrénybe telte, hogy azok megfagyjanak. Ezzel azonban, bár igen sok szenvedés és nélkülözés árán, de éppen ellenkező eredményt érünk el: elősegítjük a saját iparuk megteremtését.

A mi politikánk ezt az őrült módszert nem tudná követni ,ha nem kompenzálná mesterséges hadi-ipari termeléssel. Vagyis termelünk hadicikkeket, amelyek mire elkészülnek már elavulttá válnak. Ez a struccpolitika csak azért hatásos, mert a szakszervezetek vezetősége politikailag oly szűk látókörű, hogy támogat minden lehetetlen politikát; hadi ipar állandó fenntartását és másmódu pénzpazarlást, hogy a munkanélküliség emelkedését meggátolják, nehogy a nagy tömeg gondolkozni kezdien. mert az az uralkodó s szak- szervezeti klikkek számára egyaránt hátrányos lenne.

Bent az országban ez a gazdasági kép. Nézzük a nagy világot!

Az a mondás, hogy ha Amerika tüsszent, pláne ha köhög, az egész úgynevezett “szabad világ" (Free World) tüdőgyulladást kap. N.vugat-Né- metországon kívül az egész Free World gazdasági válságban szenved, sőt Nyugat-Németország termelése is hanyatlást mutat. Amint Amerika megijedt a belső gazdasági visszaeséstől, rögtön abbahagyta a külföldi vásárlást. Például Peruban munkanélküliséget és nyomort okozott, mert kevesebb fémet vásárolt és a bányák leálltak. Venezuela nyerstermelése szenvedett igen erősen ugyanez okból. A Nixon elleni hangulat ép azokban az országokban nyilvánult meg legerősebben, ahol Amerika a vásárlásait csökkentette.

Itt meg kell jegyeznem egy érdekes tényt:

Amerika nyersanyagait elpazarolva, kénytelen szolga-államokat tartani (mint például Venezuela). Furcsa azonban, hogy a mester állam any- nyira függ a szolga államoktól — sokszor jobban, mint a szolga államok a mestertől, hogy viszonyuk igazi teherré válik. így például Európa gazdasága függ a Perzsa-öböl környéki nyersolaj forrásoktól. Ha azok ellenséges kézbe kerülnek. Euróna gazdasági élete visszaesik kétszáz évre. így Európa rabszolgája lesz a mohamedán államoknak, pedig látszólag ezek a szegény visszamaradott földművesek az imperialista államok áldozatai. Az igaz, hogy ezek szolga-országok, kizsákmányoltak, elmaradottak, de ugyanakkor kezükben tartják az imperialisták jövőjét, amely tényre most ráeszmélnek.

Amerika külföldön sok nehézséggel küzd. Elsősorban — Amerika képletesen a hegy tetején ül — és mindenki gazdaságilag alatta van. Jó erősnek lenni, de nehéz eladni szegény országoknak, amelyeknek nincs dollár-valutájuk. Amerikában az adózás és a termelési költségek jóval magasabbak, mint pl. Nyugat-Németországban, ahol a munkaerő olcsóbb és nem voltak hadikiadások. Japán sokkal olcsóbban termel, igaz rosz- szabb minőségű árut, mint mi, de szegény országok nem törődhetnek a minőséggel.

Sok országból kizárnak bennünket, mert mi nem engedjük be áruikat. Amerika az Észak-Dél háború óta iparvédő vámpolitikát tart fenn. Ez helyes volt, amikor iparunk gyenge volt, és Anglia ipara tönkretehette volna az amerikait. Ma, amikor a világ legerősebb iparát bírjuk, az iparvédelem a nemzet kárára megy. A 100 esztendős tradíció azt mutatta, hogy a republikánus párt az iparvédelem mellett, a demokrata párt ellene szavazott. A déli államok 150 éve a szabadkereskedelem mellett voltak, hogy a gyapot és dohány kivitelt elősegítsék. Érdekes, 1958-ban épp a reakciós déliek voltak a szabadkereskedelem ellen, ezzel a magasabb munkabér és szakszervezet ellen is. A déli államokba menekült ipar már erős nyomást tudott gyakorolni. Pedig a szabad külkereskedelemtől fog függelmi, hogy az úgynevezett “szabad világ” ne gyűlöljön és barátainkból ne csináljanak ellenséget. Hisz Egyiptomot a mi rövidlátó gyapotkiviteli politikánk tette először ellenséggé.

KÖNYVISMERTETÉS

A napokban igen érdekes könyv jelent meg a Monthly Review Press, 66 Barrow St., New York 14, N. Y. kiadásában: The Wall Between. Írója Anne Braden. A könyv 306 oldalas és öt dollárért árusítják.

Anne Braden a ma már hires Louisville-i eseményről ir, mely 1954-ben kezdődött azzal, hogy férjével, Carl-lal együtt ezen Kentucky-i városi egyik elővárosában házat vettek, majd otthonukat átadták egy néger házaspárnak, Andrew As Charlotte Wade-nek.

Anne Braden kitűnő könyvet irt a déli beolvadási mozgalom ezen megrázó epizódjáról. Az eseményeket átélte, tehát magát az életet írja meg. Elsősorban a ház eladását, majd a Wade-család beköltözését a házba, a keresztégetést, a bombázást, az ártatlanok zaklatását, a fehér közösség pánikját, a börtönbüntetéseket, a fellebbezést, majd az elégtételt.

Ujságkivágásokból és interjúkból bármelyik jó iró megirhattá volna e történetet, mely a faji demokráciáért folyó állandó küzdelem egyik fontos állomása volt. De senki sem Írhatott volna olyan figyelemreméltó könyvet, mint Anne Braden, mert ő sajátmagáról is ir. Előkelő déli származású fehér nő Anne, aki 19 éves koráig nem találkozott négerrel társadalmilag és 22 éves volt, amikor először lakott olyan környezetben, ahol a négerek szavazhattak. Ir a férjéről, Cáriról, az újságíróról is, akinek édesapja vasúti munkás volt és nagy hive a szakszervezetnek és Eugene Debsnek.

A kettőjük különböző világnézete egyesül ebben a könyvben, akárcsak az életben és páratlan egységet alkot az emberi egyenlőségért folytatott, harcban.

A tárgyalás folyamán Louisville utcáin és az elegáns klubokban Bradenék lincseléséröl beszéltek az emberek, mert megtörték a négerek egyen lősége elleni fehér szolidaritás törvényét. Ezekről az emberekről is ir Anne Braden s megmutatja, hogy mennyj/előitélet maradt meg és száll generációról generációra, mert “a szomszédoknak meg kell mutatni, hogy mi is ugv gondolkozunk, ahogyan feltételezzük, hogy ők gondolkoznak”.

Ez a könyv fel fogja rázni azokat a fehéreket, akik még mindig nem értik meg teljesen az elkülönítés politikájának szörnyű következményeit. A négerek pedig, akik elolvassák, megismernek egy olyan asszonyt, aki-----habár déli származású, őszinte és bátor, akit tizezerek fognak követni és akinek sorait elolvasva biztosak lehetünk abban, hogy a fal, melyet az emberek mesterséges elkülönítésére emeltek, le fog omlani.

A legjobb ivók 1

SACRAMENTO, Cal. — A California “Public. Health" iroda mostanában közzétett statisztikai adatai szerint 1936 óta ebben az államban az évenkénti “per capita” (fejenkénti) alkohol fogyasztás nagyobb, mint bármely más államban. A csak 20 éven felülieket véve figyelembe, Calü- forniában minden 100.000 lakosra 7.230 a!kohí>- lista esik.

De ugylátszik, — mondja az egészségügyi iroda, — hogy a kaliforniaiak jól birják az italt, mert például 1956-ban az évi 205,657 letartóztatott között csak 93,328 volt részeg, amivel ezen a téren California az ötödik lielyfe került.

Az alkohol után fizetett adót véve alapul California népe (a 15 éven felülieket számítva) fejenként 25.73 gallon szeszes italt fogyaszt évenként.

Minden belső gazdasági válság idején jó és egészséges kiút — a kivitel. Erre hidegháborúban nem számíthatunk. A következő esztendőben nem várható nagy gazdasági fellendülés, még erőszakos külpolitikánk (amely a hadiipart duzzasztja) mellett sem. A magasabb profit reményében és attól félve, hogy más válla’at olcsóbban fog előállítani, a nagyipar mind nagyobb automációs termelési rendszert fog bevezetni, ami természetesen a munkások számának redukálására vezet. A munkanélküliség természetesen nemcsak kevesebb fogyasztást jelent, a munkanélküli segély ellenére, hanem a nagy eladósodottság miatt igen károsan hat a közvetítő kereskedelemre, amely főként hitelre épül.

Az 1958. esztendőt lappangó gazdasási válság jellemezte. Egyelőre, nem látunk semmiféle szabad kereskedelmi intézkedést, vagy a hidegháború enyhülését, amely a válság elmélyülését, vagy állandósulását megakadályozná.

—2J