Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-06 / 6. szám
. £_ 4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 6, 1958 Mire jó a munkanélküliség Az állását féltő munkás helyzetével visszaélhet a munkáltató. — Egyesek meghunyászkodnak, mások harciasabban védik jogaikat a gyárban — mondja a Wall Street Journal. ' A Wall Street Journal nagy megelégedéssel számol be egy több városban folytatott tanulmányról, mely a munkanélküliség növekedésének a munkásokra, munkáltatókra és szakszervezeti vezetőkre tett hatását kutatta. E jelentés egyben Útmutatásul is szolgál a gyárosoknak, hogyan használják ki a helyzetet kedvezően a maguk számára. Milyen változást hozott létre? Vérszemet kapva a munkások szorongatott helyzetétől, a munkáltatók támadó álláspontra helyezkedtek munkásaik alaposabb kizsákmányolására. A munkanélküliség Damoklész kardját tartják felettük és gyorsabb munkatempóra, nagyobb erőfeszítésre, rövidebb pihenésre és más előnyök feladására kényszerítik őket. A Wall Street Journal persze ezt úgy állítja be, hogy a fenyegető veszély jobb meggyőződésre birta a munkásokat. Úgy találta, hogy sok munkahelyen olyan alapos “javulás” állott be a munkások magatartásában, hogy nagyobb szorgalommal dolgoznak, több felelősséget éreznek munkájukkal szemben, gondosabbak, kevesebb selejttel dolgoznak, pontosan járnak be a gyárba, csökkentik kimaradásukat, rövidebb “kávészünetet” tartanak és minden lehető formában keresik munkáltatójuk kedvét és megelégedését. így akarják elkerülni, hogy letegyék a munkáról őket. Mit mond a munkáltató? Egy acélgyár személyzeti igazgatója véleménye szerint “a munkások hajlamosabbak a jó magaviseletre. Nem sietnek munkahelyet cserélni vagy rendetlenül heiárni. Kevesebbet isznak, nem lógnak a munkapadnál, fearülik azt. nogy eiööcsai- tásra -adjanak a lkamat’ Egy tudományos műszereket készítő gyár elnöke szerint a gazdasági hanyatlás idegesíti a munkásokat és már nem olyan “függetlenek”. “Amióta elnöke vagyok a gyárnak először merek feleselni velük anélkül, hogy félnék attól, hogy itthagyják a munkát”. Egy izmos szállítómunkás azt mondja: “Keményebben kell dolgoznom. Három gyermekem van és elsőbbségi jogom (seniority right) bizony qléggé gyenge a többiekkel szemben”. Folyik a lélektani támadás 1949 óta most a legnagyobb a munkanélküliség. A Munkaügyi Osztály 4 millión felüli munkanélkülit vall be. Ez átlagban azt jelenti, hogy minden 20 munkás közül egy munkanélküli. A nehéziparban az arány minden 13 munkásból egy. A munkáltatók nem titkolják, hogy megszigorították követeléseiket a munkásaikkal szemben. Nemcsak az egyes munkásoktól követelnek több eredményt, de a szakszervezetekkel szembeni álláspontjukat is merevebbé tették. A szerződések tárgyalásánál hajlithatatlanabbak lesznek s terjesztik azt a felfogást, hogy a szakszervezeteknek nem a bér javításokra, hanem a munka- alkalom biztosítására kell fektetniök a fősulyt. Ez a meglátás persze a nagyobb profitlehetőség malmára hajtja a vizet és az általános helyzetet károsan befolyásolja. A bérek csökkentése a munkások vásárlóerejének csökkentésével jár és ez az árukészlet felhalmozódását és a termelés csökkentését vonja maga után, tehát mélyítené a gazdasági válságot. Ilyen helytelen meglátása a helyzetnek a szakszervezetek gyengítését idézné elő pont olyankor, amikor a munkásság szervezett erejére a legnagyobb szükség volna, hogy megmentse őket a monopóliumok önző támadásától. Széthúzás a szakszervezetekben “Az alkudozásnál megértőbbeknek kell lenniök, különben feladjuk az üzletet”, fenyegetődzik egy clevelandi villamos-mérnöki vállalat igazgatója. “A helyi szervezettel nem is volna baj, azok hajlandóságot mutatnak enyhébb álláspontra. Munkásaink megértik a helyzet komolyságát.” És a W.S.J. jelentése szerint akad is olyan helyi munkásszervező, aki “megértő”, mint a Portland, Oregon-i tüipari munkások titkára, akit az újság igy idéz: “Megmondtam a lányoknak, hogy mi a valódi tény. Itt bizony a helyzet rossz fordulatot vett, és itt az ideje, hogy az állásukhoz ragaszkodjanak inkább, mint magasabb fizetéshez. Ha nagyon szőritjuk a követeléseinket, akkor kiszoríthatjuk magunkat az állásainkból.” Az osztályegyüttmüködés és munkásárulás tipikus képviselője. Vannak, akik máskép látják a helyzetet Mig egyes munkáltatók azzal dicsekednek, hogy az uj helyzetben a munkások termelése fokozódott, mások arról jelentenek, hogy a bizonytalanság érzése pont ellenkező eredménnyel járt. Idegességükben a munkások több hibát követnek el és több panaszra találnak okot. Egyesek lelassítják a munkatempót, ezzel akarják alkalmaztatásukat hosszabb időre biztosítani. Az elbocsátások következtében a megmaradt munkások más, meg nem szokott munkabeosztást kapnak, ami szintén meglassítja termelésüket. Ez az eljárás elsőbbségi helyzetükben is változást hoz létre és ez ellen sokat panaszkodnak. A sérelmi eljárásoknak száma nagyobb volt az utolsó négy hónapban, mint az utolsó négy évben, volt az egyik üzemvezető jelentése. A United Steel egy vezetője szerint a sérelmi eljárások (grievances) szaporodása abból származik, hogy a munkások harciasabban ragaszkodnak minden jogukhoz, amióta levágták a munkahetet. Viszont a munkáltatók megnehezítik a panaszok sima elintézését. Egy szakszervezeti vezető elmondja, hogy olyan panaszok, melyeket ezelőtt egy alsóbb fórum el tudott intézni, most nehezebben találnak meghallgatásra és elintézésüket a felsőbb fórumán kell keresni. , ,4. munkásoknak minden okuk megvan az aggodalomra. Meg lehet érteni, hogy most nem azért panaszkodnak, hogy a társaság által megrendelt kávé nem elég meleg vagy túl sötét, hanem azon töprengenek, hogy mikor kerül reájuk a sor az elbocsátásoknál. Ha nem is emlékeznek nagyon az • egy emberöltő előtti nagy gazdasági válságra, az akkor dühöngő nyomorra és szenvedésekre, de tudják mi vár rájuk és családjukra, ha keresetük megszűnik. Hála a munkásosztály akkori kitartó küzdelmeinek, most van munkanélküli biztosítás, mely enyhíti az elbocsátott munkások helyzetét, de ez csak mankó, ideiglenes támasz, nem pedig megoldás a beteg gazdasági rendszer talpraállitására. Gyökeresebb változásra van szükség A fegyverkezés és a háborús termelés átszervezése békés termeléssé és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztése, a munkásosztály . szempontjából a nemzetgazdaság megerősítésére felfrissítő hatással volna. A monopóliumok nyerészkedési iramának csökkentését kormánybeavatkozással kell korlátozni, ami kezdetleges lépés volna a nagyiparnak szociális kezelésbe való átvételéhez. A szakszervezeteknek résen kell lenni, hogy ne engedjék meg a munkáltatóknak, hogy a gazdasági válság minden terhét a munkásosztály vál- laira rakják. Munkanélküliség, bérlevágások, gyor sitott munkatempó, eddig kivívott jogok és előnyök visszavonása, mindez azért, hogy a profit megmaradjon, sőt, ami ilyenkor szokott bekövetkezni, arányában meg is növekedjen. Ha figyelnénk a nagy társaságok évvégi vagy még negyedévi jelentéseit is, látnánk, hogy a profit nem csökken, hanem állandóan, hatalmas arányokban emelkedik. A szakszervezetek megerősítése elsőfokú érdeke a munkásosztálynak. Jelenleg ez a leghatásosabb eszköze gazdasági előnyeinek megvédésére és fokozására. Ezen keresztül tud politikai befolyást is gyakorolni mindaddig, mig felépiti saját munkáspártját. 300 sztrájkoló! bebörtönöztek Argentínában Buenos Airesből jelentik, hogy a kormány erős kézzel sújtott le a 60 ezer sztrájkoló bankhivatalnokra. A rendőrség razziát tartott a sztrájkoló szakszervezet helyiségében és 300 sztrájkoló bankhivatalnokot és szakszervezeti vezetőt börtönbe hurcolt. Ilyen sztrájk sem volt még Argentínában és valósággal paralizálja az ország bankjait és igy kereskedelmi életét. A new yorki és a bostoni First National City Bank alkalmazottai is sztrájkolnak. A kormány rendeletet adott ki, melyben visz- szaparancsolta a sztrájkólókat munkájukba és attól való félelmében, hogy az elnökválasztás alkalmával, mely február 23-án esedékes, belső villongások lesznek, betiltotta a sztrájkot legalább 40 napra. A sztrájkolok viszont nem vették figyelembe a kormány rendeletét' és igy történt börtönbe hurcolásuk. A rádió egész nap harsogja, hogy elvesztik munkájukat és egytől 25 évig terjedő börtön- büntetést adnak részükre, ha azonnal nem hagyják abba a sztrájkot és nem mennek vissza dol- kozni. AZ AUTÓIPAR KIVIZSGáLASáiA MEGKEZDŐDTEK A TSRGYILÄS0K WASHINGTON. — Vére megkezdődtek a már kétszer is elhalasztott kongresszusi kihallgatások. Walter Reuther, az 1 millió 200 ezer tagot számláló United Auto Workers (autó munkások szakszervezete) elnöke az első, akit a szenátus tröszt és monopolizmus elleni bizottsága kihallgat. E kongresszusi bizottság feje Estes Kefauver, texasi demokrata szenátor. Reuther után kihallgatják Harlow Curticet a General Motors elnökét, II. Henry Fordot és L. I. Colbert-et a Chrysler részvénytársaság elnökét, végül George Romneyt az American Motors üzem fejét. Kefauver terve az volt, hogy szembeállítja Reuthert az autóipar uraival, de Everett McKinley Dirksen (R. 111.) szenátor ellenezte azt. Eredetileg Reuther augusztusi ajánlatát akarták hallani, mikor azt n j&nlottr. tw «>.•.+£«-- — ■>hogy szállítsák le ob 100 Joiiu*. .-—j:.......... árakat*hogy ezzel harcoljanak az infláció ell^vsAzóta Reuther már újabb ajánlatot t^td^amj- ár 13-án, melyet már az UAW konvenciója is jóváhagyott, ez pedig a profit-részesedés kérdése, mely a tavasszal felmerülő uj szerződési tárgyalások egyik főpontja lesz. A szenátus érdekkel figyeli a megállapított árak és munkabérek kérdését, illetve azok hatását közgazdaságunkra. Ez annál is érdekesebb, miután közgazdászaink 1957-ben megállapították azt a furcsa tényt, hogy az árek emelkednek annak ellenére, hogy a kereslet is, meg a termelés, tehát a kínálat is leesett. Közgazdászaink már júliusban beszéltek erről szenátusi bizottságaink előtt és rámutattak, hogy az árakat néhány, egészen kisszámú termelő, — mint az acél, autó, vegyészeti cikkek — uralja, s egyáltalán nem reagálnak a piac rövid- lejáratú hullámzásaira, hanem megállapított áraikat hónapokig, sőt évekig fenntartják. A fizetések is állandóak ott, ahol elég erős a munkásság szervezete. A szenátus bizottsága már kihallgatta a U. S. Steel, a legnagyobb acéltermelő társaság vezetőit. (USA acélkészletének több mint 30 százalékát termelik) Azt akarták tudni, hogy miért emelték júliusban 6 dollárral az acél tonnáját, mikor már csökkentették termelésüket. Az acélbárók nagy költségeikre, főképpen a munkabérekre hivatkoztak, de nem voltak hajlandók valódi • költségeiket kimutatni. Az acélmunkások szakszervezetének szószólója viszont azt bizonyította, hogy az acéltermelők könnyűszerrel fizethetnének béremelést a már meglevő hatalmas profit-feleslegből. Reuther is hasonló állásponton volt, amikor az 1958-as autók árleszállítását ajánlotta. Azt állítja, hogy a levágott árak mellett is sokkal többet kapnak befektetett tőkéjük után, mint az ország átlagos többi gyárosai. Az ipar vezetői elutasították Reuther ajánlatát azzal, hogy a “munkáltatók kiváltságaiba semmi joga beleszólni.” A szenátus vizsgáló bizottsága könnyen megállapíthatná azt, hogy a monopolisták mindig “super-profitot” élveznek, miután áraikat ügy állapítják meg, ahogy nekik tetszik.
